SZTÁRVILÁG

Magára hagyták a barátai a beteg Szombathy Gyulát: „Már nem hívnak fel, nem keresnek bennünket, nem kíváncsiak ránk”

Néhány napja azonban megcsörrent a telefonja, és a vonal végén ott volt Kern András, Jordán Tamás, Hernádi Judit.


Magára hagyták barátai a beteg Szombathy Gyulát - írja a Blikk.

A 79 éves színész Balatonalmádiban él feleségével, néhány éve legyőzte a rákot, túlélt egy szívműtétet és a sztrókból is felépült.

„Csodálatos ez a ház, mert megvédett minket a hőségtől is. Klímát sem kellett beszereltetnünk, annyira vastagok a falak. Nyolcvan felé az embert már megviseli ez a nekünk szokatlan hőmérséklet, éppen ezért csak akkor mozdultunk ki itthonról, ha muszáj volt”- mondta Szombathy a lapnak. Azonban nem csak a hőség tette őket próbára, hanem a soha nem látott mértékű szúnyoginvázió is.

„Már nagyon vártuk a feleségemmel, hogy beköszöntsön a kellemes ősz, újra ki lehessen menni a kertbe, kiülni a hintaágyba, nagyokat beszélgetni. A gyerekeink és az unokáink távol élnek tőlünk, de ha csak tehetik, meglátogatnak bennünket.

Ketten maradtunk az én imádott Erzsikémmel, és nehezen tudom feldogozni magamban, hogy korábban barátnak hitt férfiak és nők már nem hívnak fel, nem keresnek bennünket, nem kíváncsiak ránk. Talán ezért is érintett meg annyira, hogy néhány napja megcsörrent a telefonom, és a vonal végén ott volt Kern András, Jordán Tamás, Hernádi Jucus, és nevetve, szeretetteljesen mondták: Gyula, épp rád gondoltunk…”

- mondta a színész.

Arról is beszélt, hogy idén nyáron csak egyszer voltak lent a parton, de ő a strandra már nem megy ki.

„Egyszerűen nem szeretném, hogy így, ilyen állapotban lássanak az emberek, sérülékenynek, kiszolgáltatottnak. Jól érzem magam a körülményekhez képest, de rendszeresen járok kontroll- és szűrővizsgálatokra. Sajnos a veszprémi kórházban megszűnt az urológiai részleg, és ez nagy baj, nemcsak nekem. Így aztán magánrendelésre kellett bejelentkeznem, ahogy sok mindenkinek ebben az országban. De nem szeretnék panaszkodni, Erzsike mindenben a támaszom és a társam” - mondta a Blikknek a színész, aki elején ünnepli majd a 80. születésnapját.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Megszólalt Sallai Nóra férje: így van most az életveszélyes sérüléseket szenvedett színésznő
Továbbra is válságos az állapota, de párja szerint kis mértékben javult. Kisfiuk, az ötéves Bende hétfőn hunyt el a kórházban.


Ahogy arról hétfő este írtunk, 10 nappal súlyos balesetük után elhunyt Sallai Nóra ötéves kisfia. A színésznő és gyereke szeptember 27-én szenvedett életveszélyes sérüléseket, mikor Opeljükbe belehajtott egy gyorshajtó BMW-s.

A színésznő állapota továbbra is válságos, az orvosok az intenzív osztályon kezelik.

Nóra férje nemrég megszólalt a Tényeknek, és elárulta, hogy felesége állapota kis mértékben javult, de a teljes felépülés még nagyon messze van, és hosszú rehabilitáció vár rá.

A család által szervezett irányított véradás továbbra is zajlik. Kovács Panka színésznő az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy rendszeresen ad vért, és amint hallott a felhívásról, azonnal segített. „Úgy tudom, még mindig szükség van vérre, úgyhogy szeretnék mindenkit buzdítani, hogy ha tud, akkor segítsen” – tette hozzá.

A baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak. A rendelkezésre álló információk szerint Sallai Nóra figyelmetlenül hajtott ki a főútra, ám a balesethez közeledő BMW feltételezhetően jelentősen túllépte a megengedett sebességet. Kozma Tamás ügyvéd az RTL Híradónak elmondta, hogy jogilag mindkét járművezető felelőssége felmerülhet a baleset kapcsán.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a BMW sofőrje a megengedett sebesség duplájával hajtott, a felelősség nagy valószínűséggel rá hárulhat, és akár 5 év börtönbüntetésre is számíthat.

Korábban a Story Magazin által megkérdezett ügyvéd azt mondta: számításai szerint 3-3 és fél év szabható ki a felelőtlen autósra.

via Blikk

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Sallai Nóra fiának óvodájára kitűzték a fekete zászlót
A Bors munkatársai meglátogatták az intézményt, ahol a szülőket sokkolta a tragédia. Jártak a baleset helyszínén is, ahol többek veszélyesnek ítélték az ominózus kereszteződést.


Tíz nappal súlyos autóbalesetük után hétfőn meghalt Sallai Nóra kisfia, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, már a helyszínen újra kellett éleszteni. A Jóban Rosszban egykori színésznője és az ötéves Bende Alsónémediben autóztak, amikor egy gyorshajtó BMW-s oldalról beléjük rohant.

A Bors járt a gyerek óvodájánál, ahol fekete zászlóval emlékeztek meg Bendéről. Beszámolójuk alapján a szülők és nevelők egyaránt összetörtek a hírek hallatán.

A portál munkatársai a tragédia helyszínére is elmentek. Ott a szörnyűségre mécsesek emlékeztetik az embereket, a fűben pedig még mindig ott hever egy kis, sárga játékautó.

„Mindenki drukkolt azért, hogy a kisfiú túlélje. Minden nap próbáltunk tájékozódni az állapotukról. Nem ismertük őket, de mivel itt történt, nagyon megrázott minket a dolog”

– mondta el a lapnak egy helybéli.

A közelben élő Anikó elmondta: őt is megrázta Bende halálhíre, főleg, hogy ők látták azt az elkeseredett harcot, amit aznap este a mentősök folytattak a kisfiú és anyukája életéért.

„Már mindenki itt volt, a mentősök nem tudták végezni a dolgukat, mert annyian bementek a baleset helyszínére. Aztán kifeszítettek egy kordont. A férjem bent volt a játszótérnél, és látta, ahogyan újraélesztik a kisfiút”

– nyilatkozta szomorúan a szemtanú. „A fiam barátja szedte ki az anyát és fiát az autóból, ők próbálták a fiút újraéleszteni. Aztán jött egy másik fiatal lány, aki megállapította, hogy nincs szívverése a kisfiúnak” – tette hozzá.

A kedden délután a helyszínen tartózkodók közül többen is szóvá tették, hogy régóta veszélyesnek tartották a kereszteződést. „Egyszer itt jöttem ki, és annyira ki kell tolni a kocsi orrát, hogy szinte én is ütköztem. Meg kellene változtatni a jelzőlámpa helyét, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést” – foglalta össze a problémát egy édesanya.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, a Borsnak elmondták: már nem a közlekedési szabályok be nem tartása, hanem közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoznak.

Sallai Nóra állapota továbbra is válságos, erről férje is nyilatkozott már.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Kórházban ápolják Dévényi Tibort
A legendás műsorvezető önként vonult be egy rehabilitációs kezelésre, ahol rendszeres gyógytornával és masszírozással próbálják rendbe hozni.


Kórházban ápolják Dévényi Tibort. A legendás lemezlovas önként vonult be az intézménybe, ahol egy rehabilitációs kezelésen vesz részt, hogy „újraépítsék” az izmait - írja a Blikk.

„Aki bottal jár, az nem szívesen jár, ám az otthoni fekvés nem tesz jót az izomzatnak.

Ugyan folyamatosan úton voltam a nyáron, de mivel egészen a színpadig vittek kocsival, a színpadon is ott volt a szék, hogy ne kelljen terhelnem a lábam, nem mozogtam sokat. Ez pedig azt eredményezte, hogy legyengültek az izmok. Most azonban, hogy vége a fesztiválszezonnak, úgy döntöttem, teszek ellene valamit, ezért befeküdtem egy kórházba”

- mondta Dévényi Tibor a lapnak.

A Retro Rádió műsorvezetője szereti a fellépéseket és sok helyre hívják is. Már a jövő nyárra is elkezdték szervezni a fellépéseit, ő pedig úgy gondolta, nem csak magának, de a nézőknek is tartozik annyival, hogy addigra a lehető legjobb fizikai állapotba hozza magát.

„Nem akarom elérni azt a pontot, hogy azért kelljen nemet mondanom, mert nem tudok menni vagy állni.

Szerencsére semmilyen más egészségi problémám nincs, nincs magas vérnyomásom vagy bármilyen belgyógyászati gondom, csak a térdemmel van probléma. Műtétről szó sem lehet, de ezen kívül szeretnék mindent megtenni, ami lehetséges, hogy jobban legyek.”

Ahogy Dévényi Tibor elmondta: most „mindenféle csodagépekkel”, izomstimuláló kezelésekkel, rendszeres gyógytornával és masszírozással próbálják rendbe hozni és elérni, hogy jobban tudjon közlekedni és legyen valami izom a lábában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ázsia Expressz: kiderült, melyik páros nyerte meg az egymillió forintot
Három páros feszült egymásnak, hogy megszerezze a bónusz nyereményt, de ahogy az lenni szokott, csak egy vihette haza a pénzt. Nem maradt el a dráma.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. október 08.



Az Ázsia Expressz utolsó szakaszában sem maradt el a dráma, idén is lehetett kaszálni egy mellékes egymillió forintot a fődíjon túl. Három páros feszült egymásnak, hogy megszerezze a bónusz nyereményt, de ahogy az lenni szokott, csak egy vihette haza a pénzt.

Közben a műsor ötödik évada tovább robog, immár csak négy párossal, akik a 15 milliós fődíjért küzdenek – meg persze egymás idegeivel. Ördög Nóra szokás szerint gondoskodott róla, hogy a versenyzők ne unatkozzanak: minden adásban újabb ügyességi és logikai játékok várnak rájuk, és persze meglepetésekből sincs hiány.

A hétfői részben Krausz Gábor és Mikes Anna futott be utolsóként, így lecsúsztak az extra játékról, ahol a maradék három páros esett egymásnak az egymillió forintért.

A feladat nem volt egyszerű: az egyiküknek egy falon kellett egyensúlyoznia, amelyből botok álltak ki, míg a társuk eldugott tárgyakat keresett. Amint megtalálta a tárgyat, egy botot kihúzhatott egy másik pár falából, ezzel próbálva ledönteni a másik versenyzőt.

Sáfrány Emese és Béres Anett kegyetlenül játszottak: először Szuperák Barbit és párját ejtették ki, majd L.L. Juniorékat is, így végül ők zsebelték be az egymillió forintos bónuszt. A két barátnő tehát nem távozik üres kézzel Tajvanról.

Szuperák Barbi ezt mondta a verseny után:

„Azért nem vagyok csalódott, hogy nem nyertük meg, viszont Anett-től nagyon rosszul esett az a momentum, hogy hiába próbáltam mondani, hogy oké, leugrok, csak várjon egy pillanatot, hogy megtaláljam a helyzetet, ne essek le és törjem össze magamat, ő akkor is rángatta ki alólam a farönköt, mert neki nincs ideje és azonnal húzzuk ki...”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: