A legdurvább ételhamisításoktól leesik az állunk
Bár a termékek – és itt az ételekre is gondolunk – hamisítása valószínűleg egyidős az emberiséggel, az áruhiányos időszakok – és az ezzel járó extraprofit lehetősége – mindig nagyobb számban viszi bűnbe az önjelölt alkimistákat. Az ételhamisítások száma és az elkövetők kreativitása így jóval nagyobbá vált a háborúk időszakában és a kommunizmus áruhiányos korszakában is. A téma kapcsán valószínűleg mindenkinek a nyolcvanas évek téglaporos paprikahamisítása ugrik be elsőnek, de ahogy látni fogjuk, ez jócskán a szerényebb házivegyészet kategóriájába esett. A téma elemzéséhez a hamisítások ellen harcot hirdető, élelmiszeripari laboratóriumok jegyzőkönyveiben kutakodtunk.
A hamisítások örök klasszikusa: a tehéntej
Persze itt nem arra kell gondolni, hogy valami mást árulnak tej helyett.
A büntetőjog úgy értelmezi az ételhamisítást, hogy a termékből elveszünk egy fontos (és drága) összetevőt - a tej esetében ez többnyire a fölözést jelenti – és/vagy olyan dologra cseréljük, vagy olyan dolgot keverünk hozzá, mely eredetileg nincs vagy csak kisebb százalékban van meg a termékben, mint a tej vizezése esetében.
Budapest VIII., Kálvária utca 23., a Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat Erzsébetvárosi telepének Üzeme, tejpalackozó. Fortepan/FSZEK Budapest Gyűjtemény, Sándor György
Érdekes módon a magyar hatóságok a II. világháború utánig csak 2,8 %-ban maximálták a tej zsírtartalmát, míg a magyar tehenek a kontinens egyik leggazdagabb tejét adják. Így valójában a 3,6-3,8 %-os tej vízzel hígítása sokáig nem is minősült bűncselekménynek. Annál inkább annak tekintették, amikor a hamisítók keze nagyon megszaladt, aminek nyomán a vizezett és fölözött (az értékes részt eltávolították és drágább termékek gyártására használták) tejet
már krétaporral kellett sűríteniük, hogy emlékeztessen az eredeti italra.
Persze az ilyen machinációt gyorsan lebuktatta a tej kékes elszíneződése, ám a fertőzött kútvízzel való felöntést csak a kórházi kezelések megnövekedett száma tudta jelezni. Persze volt olyan, aki annyira „lelkiismeretes” kereskedőnek bizonyult, hogy a nyakára aludt, zsírmentes tejet már nem volt szíve ezen a néven eladni. Inkább felütötte egy kis liszttel és drágábban, tejfölként árulta...
Mennyivel biztonságosabb volt egy jó disznóvágás után kolbászt venni... Hát valójában nem.
Igazából a kolbászok, szalámik szintén az házialkímia sztárjai. Itt a trükkök sora
a már megpenészesedett áru lekefélésével és beolajozásával indult, de az újonnan készült finomság is tartalmazhatott meglepetéseket!
Magyarország, 1970. Fortepan/Bauer Sándor
A folyamat úgy nézett ki, hogy a készítéshez tiltott – legtöbbször hasfájást okozó – vagy olcsóbb állati részeket használtak, ezt követte a keményítővel feltöltés (így több vizet vett fel a termék és nagyobb lett a súlya), majd a kátrányfestékben kifőzés, melytől a kolbász a guszta, pirosba hajló színét nyerte. Persze az ízesítéshez ilyen esetekben szintén hamisított fűszerek használata volt a stílusos.
