A legdurvább ételhamisításoktól leesik az állunk
Itt el is érkeztünk a pirospaprikához
Itt a téglaporozás igazán humánus megoldásnak számított. Korábban inkább az volt a menő, hogy
ledarált kukoricacsumát festettek meg ólomtartalmú festékkel, ami persze mérgezést okozott.
Magyarország, 1974. Fortepan/Péterffy István
Az utolsó ilyen ólommérgezésben egy teljes magyar család került kórházba, amikor ukrán „olcsó” pirospaprikát vásároltak a kilencvenes évek közepén!
De
nem járt jobban az sem, aki borsot vásárolt a piacokon.
Ehhez prézlit, ostyahulladékot, dióhéjat őröltek porrá, ezzel eresztették fel. Ha már nagyon keserű volt, megcukrozták. Volt egy zseniális hamisító, aki bükkönymagot őrölt, pörkölt és darált bele a borsba.
A piac a vegyészkedés igazi fellegvára volt. 1965. Fortepan/Vaskapu Utca
Az alapvető élelmiszerek esetében
a cukrot többnyire liszttel, de néha sóval is felütötték, ami egy sütemény készítésénél azért okozhatott meglepetéseket! Hát még az, ha a hozzá használt lisztet gipszporral dúsították és dagasztás közben az „malterrá” állt össze. Ehhez már csak egy kis tökből, cukorból, citromsavból és színezékből vegyített házilekvár kellett a tökéletes eredményhez. Ha közben megolvasztott vaj alján homokszerű anyag jelent meg, akkor ott is kaptunk egy kis lisztet vagy gipszet. Sebaj, majd a csokimáz elfedi a szörnyűségeket! Persze csak akkor, ha nem kátrányfestékkel kezelt burgonyacukrot kaptunk az árusnál csokoládé helyett.
A friss, falusi baromfi és az ecet
A paprika esetéhez hasonlóan életveszélyes trükköket vetettek be a nyereség reményében a „frissen” vágott baromfinál, melyről mindenki tudja, hogy minél sárgább a bőre, annál ízletesebb vagy annál több (erősen rákkeltő) anilinnal kenték be.
Balmazújváros, 1977. Fortepan/Urbán Tamás
De ez még mindig csak móka és kacagás a só- vagy kénsavval felütött ecethez képest. Ez bizony már tömény életveszély. Mellesleg az ilyen folyadékot össze kell rázni és megnézni a habját. Ugyanis bármilyen színű is a jóminőségű ecet, a habja mindig színtelen marad. Ha a hab elszíneződik, akkor valamivel felütötték a folyadékot!
Ha még nem ment fel eléggé a vérnyomásunk, akkor vegyünk elő egy kis kávét vagy teát, és igyunk belőle egy jót.
Ha ettől sem dobog a szívünk, akkor a tea esetében valószínűleg a kávéházak szemetéből összegyűjtött, egyszer már lefőzött leveleket vettünk, melyeket gondosan újraszárítottak. A kávénál már a pörköléskor megindulhatott a csalás, ugyanis ilyenkor a hűtőszitán vízzel locsolták a terméket, így jóval kevesebbet kellett egy kilós csomagba tenni a magokból a turpisságot az leplezi le, hogy a túlvizezett babok daráláskor nem recsegnek. Persze akkor sem, ha almacsutkához kevert lisztet vettünk, melyet valamilyen eszközzel babformájúra gyúrtak és fekete gyantába áztattak.
1962. Fortepan/Bauer Sándor
Az ilyen extrém esetekben már eszébe jut az embernek egy régi vicc, melyben a fagyistól megkérdezik, milyen összetevőkből áll a finomsága. Ő így válaszol: „Tíz százalék cukros víz, tizenöt százalék jég... és hetvenöt százalék haszon!"
