SZEMPONT
A Rovatból

A koncerthelyek többségét a tönk szélére sodorná, ha augusztus közepéig zárva kéne tartaniuk

A kluboknak létfontosságú lenne, hogy legalább a teraszaikat és kerthelyiségeiket megnyithassák a nyárra, de többen bíznak benne, hogy a rendezvénytiltás is hamarabb véget ér. Szervezőket kérdeztünk.


Lassan két hónap telt el azóta, hogy a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva minden rendezvényt betiltott.

Sokáig teljesen bizonytalan volt, mikor lehet újra koncerteket és bulikat tartani Magyarországon, de múlt héten kiderült: augusztus 15-e a céldátum.

Tehát ha korábban nem enyhítenek a szabályozáson, az idei év közel fele kieshet, ami a zeneipar eddigi legnagyobb válságát vonhatja magával.

Ennek fényében ismét megkérdeztük a korábbi cikkünkben nyilatkozó szervezőket, milyennek látják a helyzetüket most, át tudják-e vészelni a jelen állás szerint még hátralévő több mint három hónapot, és hogyan készülnek a majdani újraindulásra.

Berta Zsuzsi, az A38 marketingigazgatója

„Kétségtelenül ez az A38 eddigi legválságosabb időszaka. Azzal hamar szembesülnünk kellett, hogy a lehető legjobban alkalmazkodni kell a mostani szituációhoz, és sajnos azzal is, hogy ezeket a hónapokat anyagi megszorítások nélkül nem fogjuk tudni átvészelni.

Kirúgásokra szerencsére még nem volt szükség, de sok embert át kellett állítanunk négy órás munkaviszonyra, és számos beszállítónkkal is szüneteltetni kell az együttműködést. Aktív szezon nélkül a rakpart bérleti díja, a matrózszolgálat és a rezsi különösen combos anyagi tétel, amelyeket viszont kötelesek vagyunk minden körülmény ellenére fizetni.

Azt az ábrándot hamar elengedtük, hogy az Orrterasz és a Tetőterasz megnyithat a szokásos módon az A38 (idén tizenhetedik) születésnapjára tervezett április 30-i időpontban, azzal viszont a kormány legutóbbi bejelentéséig számoltunk, hogy ha nem is május, de legalább a nyár valamelyik hónapja alatt beindulhat ez a két szabadtéri helyszínünk.

Igyekeztünk a lehető legagilisebb módon viszonyulni a körülményekhez, és a másik legfontosabb lábunk, a televíziós műsorgyártás és stúdiós produkció számára feladatokat keresni, tekintve, hogy nyílt rendezvényt még elég sokáig nem tarthatunk. A Petőfi Irodalmi Ügynökséggel és az MTVA-val együttműködésben épp több, mint 500 előadóművészeti, irodalmi és társművészeti produkciót rögzítünk a Hajó koncerttermében, természetesen higiénés szempontból is biztosított körülmények között.

Zárt kapus streamkoncert az A38-on

A jelentkezések során beválogatott művészek előadásait a Petőfi TV az Én vagyok itthon című műsorban adja le, valamint a Hajónapló YouTube-csatornájára is felkerülnek. E projekten belül bruttó 50 ezer forint gázsit tudunk adni minden fellépő művésznek, hogy segítsük azokat az elsősorban családos alkotókat, akik a nyári szezon kimaradásával most tényleg nehéz helyzetbe kerültek. Május 10-től pedig 10 héten keresztül minden vasárnap 10 zenekart felléptető streamfesztivált közvetítünk az A38-ról Vasárnapi Iskola név alatt.

A tavaszi-kora nyári időszak programjait eddig szinte mind sikerült a nyár végétől decemberig tartó időszakba belepréselnünk, emellett a programiroda folyamatosan dolgozik az új megállapodásokon is. Az eddigi programokat jelen állás szerint már szinte mind meg tudjuk tartani valamikor vagy 2020 végén vagy 2021 elején, az viszont erősen kérdéses, az A38-at érintő nemzetközi turnék hogy fognak alakulni, akár az utazási lehetőségek, akár a forint értékének ingadozása miatt.

Szerencsére a közönségünk nagyon támogató, a többség örül az új időpontra átszervezett koncerteknek. Bízunk abban is, hogy végül hamarabb is enyhítenek a korlátozáson, és legalább a teraszon tarthatunk nyilvános programokat a nyár folyamán.”

Czeglédi Szabolcs, az Akvárium Klub programigazgatója

„Tervezhetőség szempontjából mindenképp fontos volt látnunk, hogy meddig állnak majd fenn a rendezvényeket érintő korlátozások, hiszen a kihirdetésig más európai országok intézkedéseit alapul véve igyekeztünk alakítani naptárunkat. Az, hogy mostanra van egy irányadó dátum, valamelyest újraindította a booking folyamatokat, hiszen a zenekarok, menedzsmentek számára is lett végre egy kiindulási pont, ami alapján össze tudják rakni a következő egy-másfél évük menetrendjét.

Bár a dátum egyelőre kőbe van vésve és nagyon bízunk benne, hogy augusztusra valóban sikerül felülkerekedni a víruson, több nemzetközi turné kapcsán 2021 év végéről, 2022 elejéről tárgyalunk, mert az utazási korlátozások minden bizonnyal jóval augusztus 15-e után is fennállnak majd, és egyelőre nem lehet tudni, melyik ország mikor, milyen mértékben tervezi a korlátozások enyhítését, feloldását.

Sokszor esett szó korábban arról, hogy a túlkínálat az őszi szezonban reális nehézségnek tűnik majd, hiszen a klubok az átszervezések miatt a szokásosnál több programmal, és a megszokottnál talán valamivel korábban vágnak bele az őszi szezonba, a nagy szabadtéri helyek pedig tovább kitolják az őszi működésüket, valamint több fesztivál is nyár végére, ősz elejére torlódik fel.

Fotó: Koncz Márton

Az augusztus 15-i dátum ezt a jóslatot még inkább beteljesíteni látszik, így a piacon kialakult torlódást is figyelembe vettük, mikor pár koncertet inkább 2021 első felére mozdítottunk. Hiszen könnyen elképzelhető, hogy a nagy versenyben olyan rendezvényeknél is csökkenhet a nézőszám, amivel korábban garantált telt házként számoltunk.

Nagyon bízunk benne, hogy hamarosan kinyithat az Akvárium terasza. Egyelőre zajlanak a tárgyalások ennek feltételeiről, de az már most is látszik, hogy bevétel oldalon – az érvényben lévő és várható intézkedések, valamint az Akvárium szempontjából kiemelten fontos külföldi turisták elmaradása miatt – messze nem tudunk olyan számokkal kalkulálni, mint tavaly ilyenkor.”

Hegedüs László, a körmendi Alterába Fesztivál és több másik környékbeli rendezvény szervezője

„Vártuk már ezt a dátumot, mivel végre kaptunk egy igazodási pontot. Az 500 fős bejelentés kicsit faramuci helyzetet okozott az első körben: mindenki felkapta rá a fejét, hiszen mégiscsak a megélhetésünkről van szó, és ez is hatalmas segítség lett volna.

Bízom benne, hogy nem csak véletlen elszólás volt, hanem később tényleg számíthatunk egy ilyen irányú enyhítésre. Ez logikus is lenne, hiszen bizonyos szabadtéri helyszínek akár 2-3000 fős befogadóképességűek, tehát 500 fő kényelmesen és biztonságosan elférne.

Tisztázódott az is, hogy rengeteg fesztivál elmarad idén. Ez a helyzet az Alterábával is: én tisztelem annyira a többieket, akiknek eleve augusztus végi időpontjuk volt, hogy nem szervezek rájuk. Így az idei program egy az egyben átkerül 2021-re, a napi bontások is ugyanazok lesznek. Reméljük, hogy minél többen felhasználják a már megvásárolt jegyeiket és bérleteiket jövőre, és nem kérik vissza a pénzt. De aki mégis így dönt, annak természetesen visszaadjuk.

Az egyik ez évi, még az elhalasztás előtti plakát

Sajnos az idei promócióra elköltött összeget teljesen elbuktuk, emellett a szponzoraink nagy részét is elveszítettük, de hiszek benne, hogy fennmaradunk. Ehhez viszont az kell, hogy a kormány is a szakma mellé álljon végre, mert egyelőre úgy érzem, teljesen egyedül hagytak bennünket.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, ki lehet az új pápa - íme a válasz
Május 7-én megkezdődik a konklávé, ahol 133 bíboros dönt titkos szavazással arról, ki legyen a katolikus egyház következő vezetője. Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, ki lehet a befutó és miért. A válasz meglepően határozott volt.


Ferenc pápa halála után az egész világ figyelme újra a Vatikánra irányul. A fehér füst még nem szállt fel, de a találgatások már napok óta tartanak – mi pedig megkérdeztük a Chat GPT-t, kit tart a legesélyesebbnek.

A válasz meglepően határozott volt: a következő pápa a mesterséges intelligencia szerint Pietro Parolin lehet, az olasz bíboros, aki Ferenc pápa államtitkáraként hosszú évek óta a Vatikán második embere.

Az AI szerint Pietro Parolin mellett szól a diplomáciai tapasztalata, a belső befolyása, és az egyensúlyteremtő személyisége. Parolint a fogadóirodák többségénél is a legesélyesebb utódjelöltként tartják számon.

„Ő most nagyon erős jelölt – talán a legerősebb” – mondta a Financial Times-nak Iacopo Scaramuzzi, aki több könyvet is írt a katolikus egyház politikájáról. – „Parolin bíboros közvetítő – nemcsak a szerepe miatt, hanem a személyisége okán is.”

Persze az ő múltja sem makulátlan. Ronthatja az esélyeit egy megállapodás, amit ő hozott tető alá 2018-ban a Szentszék és a Kínai Kommunista Párt között. Ez hivatalos szerepet adott Pekingnek a katolikus püspökök kinevezésében, hogy megakadályozza az egyházszakadást Kínában. Az ottani 6-12 millió katolikus közösség ugyanis két táborra szakadt: sokan a Vatikánhoz hű „földalatti” templomokba jártak, mások az állam által elismert templomokba. Ferenc pápa szerette volna megszüntetni ezt a megosztottságot. Parolin sikert ért el, csakhogy az általa kidolgozott megállapodást sokan árulásként élték meg.

A Bishop Accountability nevű szervezet a Times szerint bírálta Parolint azért is, mert szerintük akadályozta az egyházi gyermekbántalmazási ügyek nyilvánosságra kerülését, például az Egyesült Királyságban és Ausztráliában.

Ugyanakkor sokan úgy látják, hogy ha a bíborosok kompromisszumos jelöltet keresnek, aki jól ismeri a belső rendszert, akkor ő a leglogikusabb választás.

Parolin személyisége visszafogott, nem keres reflektorfényt, ugyanakkor a háttérben rendkívül hatékony. Nem karizmatikus szónok, mint elődje, Ferenc pápa, de sokak szerint épp emiatt lenne stabilizáló ereje az egyház élén. A Vatikánon belül Parolin híres arról, hogy mindenkit meghallgat – legyen az konzervatív bíboros vagy progresszív püspök –, és mindig a közös pontokat keresi. Ezzel olyan vezető benyomását kelti, aki képes lehet áthidalni az elmúlt években kiéleződött belső feszültségeket.

Egy lehetséges Parolin-pápaság azt is jelenthetné, hogy a Vatikán működésében még nagyobb hangsúlyt kapna az intézményi stabilitás és a diplomáciai jelenlét. Sokan éppen ezért támogatják őt a konklávéban: nem várnak tőle teológiai forradalmat, de azt igen, hogy megerősítse az egyház pozícióját egy instabil világban.

Természetesen nem Parolin az egyetlen esélyes. Szorosan ott van mögötte például Luis Antonio Tagle, a Fülöp-szigetekről.

Őt gyakran nevezik az „ázsiai Ferenc pápának” közvetlensége és nyitottsága miatt.

Az evangelizáció globális vezetőjeként jelentős befolyással bír az egyházban. Ugyanakkor a saját országában őt is érte kritika a bántalmazási ügyek kezelése miatt, és a Vatikán belső köreiben nincs akkora befolyása, mint Parolinnak.

Sokan beszélnek a mesterséges intelligencia szerint Pierbattista Pizzaballáról is, aki a jeruzsálemi latin pátriárka. Ő a Közel-Kelet békéjének egyik ismert hangja: 2023-ban például felajánlotta, hogy önkéntes túszként menne el Hamász fogságába izraeli gyerekek szabadulása érdekében. Karakteres, bátor, és sokan tisztelik érte, de viszonylag fiatal, és csak nemrég vált bíborossá – ami csökkenti esélyeit a konklávéban.

És Erdő Péter neve is felmerült. A magyar bíboros erős kánonjogi háttérrel, európai beágyazottsággal és visszafogott stílussal bír, ami sok konzervatív számára vonzó lehet. Ugyanakkor a Guardian szerint egyesek túl közelinek érzik a magyar kormányhoz, és túl óvatosnak bizonyult olyan társadalmi kérdésekben, amelyek ma már egyre égetőbbek az egyházon belül is.

Összességében a mesterséges intelligencia a korábbi konklávék tapasztalatai, a diplomáciai és teológiai háttér, a földrajzi képviselet, és a belső egyházi befolyás alapján úgy látja, az esélyes jelöltek közül Pietro Parolin emelkedik ki.

A végső szót persze a bíborosok mondják ki – és amíg nem száll fel a fehér füst, addig minden lehetőség nyitva marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Szőnyi Szilárd: Van egy mondás, hogy aki pápaként megy be a konklávéra, az bíborosként fog távozni
Csütörtökre vagy péntekre már lehet pápa - mondja a szakértő, aki szerint könnyen születhet meglepetés. A 133 bíboros nagyon sok szempontot mérlegel, amikor a kétezer éves egyház jövőjéről dönt. Erdő Péter esélyeiről is beszélgettünk.


Délután újra bezárulnak a Sixtus-kápolna kapui, hogy a világ egyik legkülönlegesebb, egyben legjobban őrzött választása eldőljön. A katolikus egyház 80 év alatti bíborosai bezárkóznak, leteszik a telefonokat, elfelejtik a külvilágot, és kezdetét veszi a szavazások sorozata. Új pápát kell választani Ferenc pápa után.

De mi történik valójában a konklávé alatt? Mennyire van még értelme a fekete vagy fehér füstnek az internet korában? Tényleg lehetne akár Erdő Péter is a pápa? A pápaválasztás egyházi rítus, politikai sakkjátszma és spirituális döntés egyszerre. Hogy kicsit jobban megértsük, hogyan is zajlik ez a folyamat, és mi forog most kockán, Szőnyi Szilárddal, a Szemlélek katolikus hírportál főszerkesztőjével beszélgettünk. Ő nemcsak azt magyarázza el, hogyan működik a rendszer, hanem azt is, hogy miért nem szabad elhinni, amit tudni vélünk, miközben azért mégiscsak kiszivárog, ami nem kéne.

– Mi az, amit kevesen tudnak erről folyamatról?

– Elsőként azt említeném, ami sokakat meglephet: erős túlzással bárki pápa lehet. Nem szokták tudni, hogy elvben bármely megkeresztelt, nagykorú, katolikus férfira lehet voksolni. A világtörténelemben nagyon ritka, hogy nem bíborosból lett a pápa; a mindenkori bíborosi kollégium tagjaiból álló konklávé tagjai a legtöbb esetben maguk közül választanak.

– Történt már, hogy nem bíborosból lett a pápa?

– Volt már, de a gyakorlat az, hogy a regnáló bíborosok közül kerül ki a pápa. A bíborosok egyébként nemcsak vagy nem feltétlenül egyházmegyéhez és országhoz kötődnek, hanem a Szentszékhez. A pápa kinevezése alapján köréje csoportosulnak, a világegyházat képviselik, a mindenkori pápa döntéseit, egyházkormányzását segítik. A testület jelenleg kétszáz-egynéhány fős, viszont csak a 80 év alatti bíborosok lehetnek pápák. Az ő számuk most 135, így minden valószínűség szerint a következő pápa közülük kerül ki.

Szerdán elindul a konklávénak nevezett folyamat a Sixtus-kápolnában, szigorúan őrzött körülmények között: a bíborosok nem olvashatnak újságot, nem lehet bevinni mobiltelefont, nem tarthatják a kapcsolatot a külvilággal.

Mindez azt szolgálja, hogy csak az új pápa személyére koncentráljanak, kívülről semmilyen befolyás ne érje őket. A Konklávé című amerikai filmben jól ábrázolták, hogy jó néhány kör szokott lenni, 4-5-6-8-10 vagy több fordulóban is szavaznak a bíborosok, egészen addig, amíg valaki el nem nyeri a kétharmados többséget.

– Mi történik az első nap?

– 7-én csak egyetlen szavazási forduló lesz a konklávét megnyitó szentmise, lelki ráhangolódás és eskütétel után. Utána viszont napi négy szavazást tartanak, délelőtt kettőt és délután kettőt. Tehát szerdán egyet, feltehetőleg délután, majd csütörtökön, pénteken, szombaton – ha több napra elhúzódik – napi kétszer kettőt.

Ilyenkor, ahogy Ferenc pápa is írta az önéletrajzában, felidézve megválasztásának körülményeit, a bíborosok az első egy-két fordulóban általában „udvariassági köröket” futnak, vagyis ki-ki egy barátra vagy általa tisztelt személyre adja a szavazatát.

Ezzel azt is tesztelik, hogy melyik név mögött mekkora támogatottság van. Ezek amolyan próbaszavazások, és amikor kikristályosodik, hogy kik az esélyesebb jelöltek, akik mögött több bíboros tudható, akkor újabb és újabb szavazások következnek. A választás előtt, illetve a szavazások között informális vagy akár formális beszélgetések zajlanak. A Konklávé című film kikarikírozva ábrázolta, hogy ilyenkor milyen lobbizások, netán intrikák zajlanak. De jó reményekkel lehetünk, hogy a valóságban nem ennyire csak a pőre érdekek érvényesülnek. A bíborosok nyilván azt mérlegelik, hogy milyen típusú pápára van szükség Ferenc 12 éves, markáns egyházkormányzása után. Hozzá kell tenni, hogy a 135 bíboros közül mintegy 110-et ő nevezett ki az elmúlt 12 évben, de ez semmire sem garancia: Jorge Mario Bergogliót az a konklávé választotta meg, amelynek tagjai XVI. Benedektől, illetve előtte II. János Páltól kapták a tisztségüket.

– Minapi hír, hogy két 80 fölötti bíboros megpróbálta a korát meghamisítani, hogy részt vehessen a konklávén. Ennyire nagy tétje van a pápaválasztásnak, hogy még ilyen trükkökkel is próbálkozzanak néha?

– Afrikában sokszor nem lehet tudni, hogy ki mikor született pontosan, ezért ha bizonytalanság támad, akkor az év utolsó napját, december 31-ét szokták születési dátumként megjelölni. Az valóban jogos kérdés, hogy ez miért nem merült fel korábban. De nem gondolom, hogy ezen állna vagy bukna az egész konklávé.

– A The Times egy cikke azt írja, hogy a vatikáni politika megértéséhez kövessük az amerikai dollárt, azaz azt sejteti a cikk, hogy jelentős amerikai adományok érkeznek Rómába, amivel valamilyen módon befolyásolni próbálják a pápaválasztást.

– A korábbi évszázadokban, amikor egyes uralkodóknak a mainál sokkal meghatározóbb befolyásuk volt a pápaválasztásra, nem volt kérdés, hogy a világi hatalom nemhogy megpróbál, hanem be is avatkozik a folyamatba. Sőt

egészen a XX. század elejéig vétójoguk volt egyes európai uralkodóknak, köztük a német-római császárnak és a spanyol vagy a francia királynak; ezzel a joggal utoljára Ferenc József élt.

Aztán az állam és az egyház egyre határozottabb szétválasztásával legfeljebb informális befolyás érvényesíthető, ha egyáltalán. Ami az Egyesült Államokat illeti: Amerika még mindig a világ vezető nagyhatalma. A pápaság pedig a világ vezető erkölcsi tekintélye, és – már amióta nem csak olasz pápák vannak – a „hatalomkoncentráció” elkerülésére érezhető a törekvés annak elkerülésére, hogy a Szentszék élén is amerikai álljon. Szegény amerikai bíborosok ezért félig-meddig eleve hátrányban vannak. Persze a Vatikánban is érzik, hogy az Egyesült Államok megkerülhetetlen, nyilván figyelembe kell venni az ottani szempontokat is, és talán még a pénzügyi támogatása is jól jön az egyháznak.

– Az amerikai katolikusok 54%-a Trump-szavazó volt, ezt azért ne felejtsük el.

– Sőt Trump egy mesterséges intelligencia generálta képen már önmagát tette meg pápának. De szerintem ez fordítva sült el. Ha megfordult volna a bíborosok fejében, hogy amerikai pápát válasszanak, akkor ezután a mém után nyilván erősen elgondolkodnak, hogy akarják-e táplálni a látszatot, miszerint Donald Trump már a Vatikánt is felvásárolta.

– Nézzük a reálisabb esélyeket, illetve jelölteket. Vannak, lehetnek esetleg olyan információk, hogy kik azok, akik esetleg ambicionálnák a pápaságot, illetve kik azok, akik mögé szívesen beállnának a bíborosok?

– Van egy mondás, hogy aki pápaként megy be a konklávéra, az bíborosként fog távozni. Konkrét neveket félnék mondani – ezt a világsajtó már megtette, köztük Erdő Péterrel, sőt a bukmékereknél konkrét esélyekkel is lehet fogadni az egyes bíborosokra.

Azért is gondolom, hogy neveket nem érdemes mondani, mert az elmúlt konklávék általában rácáfoltak a várakozásokra.

Ferenc pápát sem ismerték sokan, mielőtt kiállt volna a Szent Péter-bazilika erkélyére. A lobbizás kifejezés pedig nekem túl erős, illetve világias. Azt feltételezem, hogy a legtöbb bíboros az egyház javát nézi, és azt, hogy milyen típusú vezetőre van szüksége az 1,4 milliárd katolikusnak, és inkább ennek alapján alakul ki a támogatás egy-egy jelölt mögött.

– Az utóbbi időkben mintha eltűnt volna az esélyesnek emlegetett bíborosok közül Erdő Péter.

– Ahogy említettem, csínján bánnék a nevek emlegetésével, főleg Erdő Péterével. Mivel viszont annyi szó esett róla, épp a napokban írtam a Szemléleken egy elemzést, hogy mi szólna mellette, mi ellene. Azt gondolom,

ha ő lenne a pápa, akkor nem számíthatnánk Ferenc reformjainak közvetlen továbbvitelére. Már a habitusuk is nagyon ellentétes.

A magyar bíboros hatalmas tudású ember, kiterjedt nemzetközi, vatikáni kapcsolatrendszerrel, elismertséggel. Több szentszéki funkciója is van, fél tucat nyelven beszél, elismert kánonjogász, de ő inkább a hagyományosabb egyházképet képviseli. Konzervatívnak is mondják, de nem ez a legjobb szó, inkább „fontolva haladónak” mondanám. Azok persze, akik Ferenc pápa nyitottságát és reformjait túl soknak tartották, örülnének neki. Az, hogy a politikában egy vagy két hét alatt kinek az „árfolyama emelkedik”, kié csökken, esetleg jelezhet valamit, de azt gondolom, a pápaválasztás más liga. Ott a kétezer éves egyház jövőjéről dönt a bíborosi testület. Ők nagyon más szempontok alapján mérlegelnek. Természetesen bennük is vannak földi, anyagi érdekek és egyéb praktikus megfontolások, de szerintem vagy száz releváns szempontjuk van arra, hogy milyen legyen az új pápa, és ebből jó pár a világi közvélemény számára nem is feltétlenül érthető vagy átélhető. Nyilván mi, újságírók, mindig csábítást érzünk a találgatásra, amire az olvasók is csak ösztönöznek minket, de hamarabb számítanék egy olyan névre, akit ma még nem olvasunk az újságban, mint egy olyanra, aki még a csapból is folyik.

– Soha nem szokott kiszivárogni, hogy kik voltak esetleg esélyes, de elbukott jelöltek?

– A kérdés jogos. Bár teljes titoktartásra van mindenki kötelezve, tehát nem szabad feljegyzéseket készíteni és semmit kiszivárogtatni,

volt már példa arra, hogy nemcsak a felmerülő nevek, hanem a konkrét szavazati arányok is napvilágot láttak.

Gerard O’Connel veterán vatikanista például egész könyvet írt Ferenc pápa megválasztásáról, benne az egyes fordulók voksainak számával, amit a közmegegyezés nagyjából hitelesnek ismer el. Katolikus emberként eléggé rossz néven veszem, hogy egyes bíborosok mennyire pletykásak, miközben az egyházjog szerint automatikus kiközösítés alá esik, aki bármit is kikotyog.

– Hosszú vagy rövid konklávéra számítsunk?

– Az elmúlt konklávék alkalmával általában két-három nap alatt megvolt az új pápa, ami 7-10 szavazási fordulót jelentett. Szerintem most is ilyesmire lehet számítani. Ha viszont három-négy napnál hosszabb időre elnyúlik a folyamat, akkor az durva patthelyzetet sugall. Az jelentheti, hogy égen-földön nem találnak olyan embert, aki mögé kétharmados többséget lehet állítani. Én azért azt feltételezem, hogy a 135 bíborosból van jó pár olyan személyiség, aki alkalmas és képes rá, és talán a többségnek elfogadható is, hogy az egyház vezetője legyen. És bár a konklávé csak szerdán kezdődik,

a bíborosok már jó pár napja együtt vannak és beszélgetnek. Ferenc pápa pedig február végén került kórházba, és lehetett tudni, hogy már véges erőforrásokkal rendelkezik.

Sokan feltehetőleg nem a halála pillanatában kezdtek el tájékozódni, gondolkodni, hanem lehet, hogy már hetekkel ezelőtt elkezdődött a közös töprengés, így elképzelhető, hogy a szavazás már olajozottabban fog menni.

– Tehát nem irreális arra számítani, hogy már ezen a héten új pápája lesz a katolikusoknak?

– Egyáltalán nem, a papírforma szerint csütörtökre vagy péntekre már lehet pápa. Persze teljesen nem zárható ki, hogy a procedúra mégis hosszabb lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni
Hiába jönnek a választások, már kevésbé futja a hangulatjavító intézkedésekre, mert az Orbán-kormány által létrehozott eltorzított piacgazdaság egyre gyengébb eredményeket produkál - mondja a volt jegybankelnök.


Hiába beszélt Orbán Viktor repülőrajtról, a gazdasági mutatók valami egészen mást jeleznek. A KSH szerint 2025 első negyedévében nemhogy nőtt volna a GDP, de negyedéves alapon 0,2, éves alapon pedig 0,4 százalékkal csökkent. A stagnáló gazdaság képe rajzolódik ki, amit a gyenge külkereslet, a német gazdaság gondjai, a vámháború és a vállalati beruházások visszaesése is súlyosbít. Eközben a kormány újabb adómentességi és családtámogatási intézkedésekkel próbálja életben tartani a belföldi fogyasztást – és a politikai bizakodást.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük arról, miért nem akar megindulni a növekedés, miért lett ilyen nagy a valóság és a propaganda közötti szakadék, és mennyire bízhatunk abban, hogy majd a második félévben minden jobbra fordul. Az interjúban szó esik a bizonytalanság bénító hatásáról, a politikai marketing korlátairól, és arról is, hogy miért nem segít a kormányzati „extraprofitozás” akkor, amikor valójában épp bizalomra lenne a legnagyobb szükség.

– Ennél szebb repülőrajtot nem is kívánhattunk volna magunknak.

– Az irónia jogos, mert számomra érthetetlen okokból a miniszterelnök tavaly decemberben azt vállalta nyilvánosan, hogy „2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”, majd már az idén valóban a repülőrajtot ígérte. Mondta mindezt olyan év után, amikor a gazdaságunk összesen fél százalékkal nőtt, azt is csupán a zsugorodást hozó 2023-as évhez képest. Értem én, hogy két lapos, mondhatnánk recessziós év után jó lenne bejelenteni a repülőrajtot, és elmondani, hogy

„lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2025-ben kijönnek”. Hát valóban nagyot néztünk. Orbán előrejelzéseinek ez a része bekövetkezett.

Bár az elemzői közösség nem várt komoly növekedési ütemet, de lehetett azt feltételezni, hogy a 2024-es év végén már felfelé araszoló gazdaság vesz némi lendületet azáltal, hogy levonult az inflációs hullám, amelyben Magyarország Európa-bajnok volt, és a reálbérek is nőnek. Ehhez képest jött most ez a hideg zuhany, a kellemetlen tényadat: a tavalyi év végéhez képest csökkent az idei első negyedéves gazdasági teljesítmény. Azt gondolhattuk, hogy a kormányzat azért ennyire magabiztos, azért alapozta az idei költségvetését a gazdaság 3,4 százalékos növekedésére, mert tud bizakodásra okot adó fejleményekről. Hát nem. Persze már eddig is láttuk, hogy a gazdasági miniszter, aki egyébként harsány optimizmusban a fiatal Matolcsy szintjét tudta hozni, az utóbbi hetekben maga is visszavett az előrejelzésből. Most jött, ami jött: 2025 a tavaly év végéhez képest zsugorodással indult, és a gazdasági teljesítmény lejjebb van, mint a tavalyi év első negyedében.

– Lehetett-e ennek a kincstári optimizmusnak a hátterében az a tavaly nyár óta hangoztatott tétel, hogy majd, ha jön Trump, akkor majd itt minden megváltozik?

– Már akkor is érthetetlen volt, hogy miért rugaszkodik el ennyire a valóságtól a magyar kormánypropaganda. A politikai felső vezetés néhány exponált tagjának persze nagyon jól jön, hogy nem demokrata kormányzat van Amerikában. Viszont az ország egészének nem kellene, hogy sokat számítson az amerikai kormányzat politikai színezete. Azt viszont tudhattuk, hogy a második trumpi kormányciklus még inkább vámközpontú lesz, mint az első. Márpedig egy külgazdaságilag nyitott ország esetében a vámhatárok megjelenése rossz hír. Tehát

eleve logikátlanul kötötte össze Orbán az amerikai belpolitikai fordulatot a magyar gazdaság remélt fordulatával.

Gazdaságunk az európai tér szerves része. Amerikától való függésünk nagyságrendileg kisebb, mint például Kanadáé vagy Mexikóé. Most már látható is, hogy amit Trump elnök idáig 100 nap alatt produkált, mekkora kellemetlen sokkot okozott a világban. Viszont itteni témánkat, a magyar gazdaság első negyedévét csak áttételesen érinti a tavaly novemberi amerikai politikai fordulat. Noha nehezen kimutatható módon azért benne van valamennyire, hiszen az április 2-i trumpi vámháborús bejelentést már megelőzték lebegtetett gazdaságpolitikai fenyegetések, amik világszerte bizonytalanságot okoztak. Azt pedig az elemzők elmondták, így magam is, hogy a gazdaságnak, az üzleti világnak rosszat tesz a bizonytalanság. Egy nagy tőkefejlesztéshez kellene 5-8 év előrelátás ahhoz, hogy a vállalat elkötelezze magát a beruházás mellett, de a kisebb, közepes cégnél is akkor vállalják a fejlesztés, bővítés pénzügyi terheit, ha valamennyire előrelátható a következő néhány év. Trumpnak az a taktikája, hogy mond egy jó nagyot, onnan indít egy alkufolyamatot, aminek a lefutását nem lehet előre látni. A szándékosan megnövelt bizonytalanság azonban nem előnyös az USA-ra nézve se, ott is visszafogja a gazdasági aktivitást. Ahogy indult az új amerikai kormányzati ciklus, az bizonyos fokig belejátszott a mögöttünk hagyott hónapok európai teljesítményébe is. Mindemellett

az európai gazdaság idei első negyedéve nem annyira rossz, még a nehéz átalakulási szakaszban lévő német gazdaság is valamelyest bővült.

A magyar gazdaság helyzete és növekedési kilátása viszont más mozgatók szerint alakul, az amerikai politikai fordulatokkal megmagyarázni nem lehet a magyar gazdasági helyzetet. Ezzel együtt a vámháborús irányvétel gazdasági szereplőink többségét előnytelenül érinti.

– Miközben a GDP-adatok olyanok, amilyenek, éppen most szavazták meg a parlamentben az anyák adómentességét.

– A „jól bevált” régi képletet alkalmazzák újra és újra. Politikai értelemben eddig jól bevált, hogy a választások előtt a hivatalban levő kormány leviszi az adókat, és ha lehet, akkor jó sok pénzt kioszt.

Meghirdeti, hogy fényes lesz a jövő, és ami probléma most van, az a kormányon maradása esetén el fog múlni, ha mégsem, az a belső ellenzék aknamunkája miatt van.

Ez régi képlet, legutóbb a 2022-t megelőző kiköltekezéskor láttuk vegytisztán. Most annyi a változás, hogy a lakossági tehercsökkenés, és egyben a költségvetésre nehezedő teher, fokozatosan lép be. A parlamentben most megszavazott újabb szja-csökkentés teljes hatása jövőre, meg azt követően fejti ki hatását, beleértve azt is, hogy dagasztja az államháztartás deficitjét. Azt valószínűtlennek tartom, hogy legyen olyan új kormány, amelyik vissza tudná csinálni az ilyen ígéreteket, hacsak nem pénzügyi csődveszély esetén. Tekintettel gazdasági és pénzügyi viszonyainkra,

a mostani előre kiköltekezés a szememben a politikai felelőtlenség magas foka.

Ezzel együtt azt is látjuk, hogy annyi pénz már nem áll rendelkezésre, mint 2022 előtt. Tehát míg a 2022-es választásnál a fenyegető ellenzéki veszélyt a kormányzat azzal semlegesítette, hogy egyfelől jó nagy költségvetési impulzust adott, amit a jegybank támogatott a maga kamatpolitikájával, másfelől pedig a háborús fenyegetéssel operált, és szította az ideológiai háborút „az unokát át fogják műteni, ha az ellenzék győz” típusú üzenetekkel. Ez a mix most úgy fog kinézni, hogy kevesebb benne a voks-vásárló gazdaságélénkítő elem, másfelől a hiányzó gazdasági erőt a fenyegetés és a még durvább agitprop pótolja ki.

– A Kereskedelmi Szövetség durván bírálta az árrésstopot, és azt mondta, hogy ez nagyon káros, és ezt vissza kellene vonni, miközben Nagy Márton már a piperecikkekre is ki akarja terjeszteni. A Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a tervutasítások idejét idéző gazdaságpolitika, amit a kormány folytat.

– Ezek az intervenciók valószínűleg rosszabb határfokúak, mint a tervgazdasági árszabályozásnak a gyakorlata. Először is volt akkor erre egy szakhatóság, az Országos Anyag- és Árhivatal, amelyik nem csupán megszabta a bolti árakat, hanem az állami vállalatok árképzését is meghatározta. Másodszor az árakba, sőt most egy versenypiaci szektorban az árképzési folyamatba való hatalmi beleszólás idegen elem a piacgazdaságban. Nem is fog működni. Amit most a kormányzat csinál, tartalmilag látszatpolitizálás.

A hatósági beavatkozás árcsökkentő eredményei látszólagosak, hiszen mind a fogyasztói ár rögzítése, mind pedig az árképzésbe való állami beavatkozás, ami még szokatlanabb, bizonyított módon képtelen az inflációt megfékezni, legfeljebb időben arrébb tolja az áremelkedést.

Aztán előbb-utóbb, mikor megszűnik az intézkedés, az elfojtott infláció a felszínre fog törni. Ezt nem csak az elemzők, gazdasági szakértők tudják. Nyilván az is tudja, aki a minisztériumban csinálja. A nagyközönség vagy megérti, vagy nem, de illúziója azért senkinek ne legyen. Ez az árrés-szabályozás újabb fogás, az viszont hosszú idő óta látható, hogy egy populista kormány hogyan osztja el az állam működtetését szolgáló adók terheit. Igyekszik az egyenes adóknál, tehát amelyeket az adóalany közvetlenül az államnak fizet például személyes jövedelme után, az adókulcsokat lefelé vinni. Ezzel szemben a szükséges bevételeket a forgalomból szedeti be a vállalkozások közbeiktatásával, a rettentő magasra felhúzott ÁFÁ-n, az áfaszerű módon működő kiskereskedelmi pótadókon keresztül, amiket ráadásul valamilyen hiper-szuper-profitra hivatkozva vet ki egy olyan ágazatra, amelyben egyszerűen nem tud képződni extra nyereség. A belkereskedelem versenypiac. Aki jár vásárolni, tudja, hogy az egyik bolt mellett van egy másik bolt, távolabb egy harmadik bolt, lehet rendelni online, elmehet az ember a piacra.

Ebben a gazdasági ágazatban nem lehet olyan módon túlárazni a termékeket, mint egy stadionépítésen, állami számítógép-beszerzésnél, vagy pedig egy Zelenszkijt reklámozó kormányzati PR-kampány esetében. Na, ott holtbiztosan található lenne extraprofit!

Most a kormány mégis a kiskereskedelemre tolja az infláció megállításának a terhét és felelősségét. Ahelyett, hogy a családokat, vállalkozókat nyomasztó állami terheket csökkentenék olyan törvényekkel, amelyek szavatolják, hogy a legkisebb költséggel működjön az állam, és elvégezze az alapfeladatait, a kormány inkább a hiányzó állami bevételeket valahogy bevadássza a magánszektortól, és az üzleti világra igyekszik kiszignálni azokat, amelyek elvégzése az állam feladata lenne. Ilyen az infláció elleni fellépés – ez nem tartozik a kiskereskedők teendői közé. Három éve a benzinkutasoktól várta el a kormány, hogy állítsák meg az üzemanyagár-inflációt, ami egyébként globális jelenség volt. Ezek nem egyedi példák.

Itt egy teljesen furcsa, közgazdaságilag logikátlan, ezzel szemben valamilyen politikai logikát hordozó, sajátos modell alakult ki. Semmiképpen sem neveznék tervgazdaságnak, mert ebben a tervszerűségnek nyomai sem találhatók. Eltorzított piacgazdaság ez, amelynek a hatásfoka mind láthatóan egyre gyengébb.

Hosszú idő terméke: az egész gazdasági modell 2010-től azzal indult, hogy a checks and balances, azaz az fékek és ellensúlyok rendszerét fokozatosan kiiktatták. Ha pedig nincsenek a politikai hatalomtól független intézmények, nincs nyílt parlamenti vita, nincs érdemi szakmai, társadalmi nyilvánosság, nos akkor nem lehet értelmesen szekundálni vagy pedig opponálni egy kormánydöntést. Akkor bizony jönnek ezek a zavaros hátterű, hektikus, improvizált döntések. Akkor nő az a fajta bizonytalanság, ami káros a gazdaságnak. Ehhez a belső bizonytalansághoz társul most a külvilágból érkező hatalmas bizonytalanság. Úgy gondolom, bár nehéz forintban, százalékban kimutatni, hogy ennek a már harmadik éve tartó recessziós, stagnáló gazdasági kurzusnak az egyik okozati tényezője Magyarországon a bizonytalanság, a jogos bizalmatlanság. A bizalomhiány a gazdaságban az egyik legfontosabb fék. Mert együtt lehet élni a magas kamatszinttel, együtt lehet élni az inflációval, legfeljebb sűrűbben kell átárazni az árukat, ám ha nincsen minimális bizalom abban, hogy az intézkedések, törvények, szabályok egy darabig kitartanak, akkor a racionális gazdasági szereplő a minimálisra vonja vissza a maga elkötelezettségét, mert ő viseli a kockázatot, nem más.

– Hogyan nyerheti meg a választást a kormány, ha már nincs pénz osztogatni?

– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom. Közgazdászként csak azt látom, hogy a szavazatvásárló, „hangulatjavító” gazdasági ösztönzőkre most már kevésbé futja az államháztartás igen kényes helyzete miatt. Talán már nem is működne a régi módon a szokásos voks-vásárló osztogatás. Talán a társadalom nagyobb része már túljutott azon, hogy a szép ígéreteket komolyan vegye.

Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni.

De itt megállok, mert arról, hogy a kormányzat mit akar csinálni, őket kell kérdezni, nem engem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
II. Ferenc, III. János Pál, XXIV. János vagy egy vadonatúj név – mi lehet a következő pápa neve és mit üzenhet majd vele?
Egy neves katolikus portál összeszedte, hogy mik lehetnek az esélyes és mik a valószínűtlen felvett nevek Ferenc pápa utódjának. Néhány teljesen új név is felmerült.


Bár a pápaválasztó konklávé éppen csak elkezdődött, az első füst felszállása csak szerda este 7 után várható, és akár hosszan is elhúzódhat a folyamat, máris sokan azt találgatják, hogy vajon milyen néven ül Szent Péter trónjára Ferenc utódja.

Arról már korábban is írtunk, hogy egy bennfentes lap szerint az egyáltalán nem esélytelen Erdő Péter bíboros akár a III. János Pál nevet is választhatja, de a National Catholic Register most más nevekkel is előrukkolt az esélyes jelöltek esetében.

A szentatya nevét még azelőtt megtudjuk, hogy először halljuk majd beszélni, mivel Dominique Mamberti bíboros a polgári neve után el fogja mondani, milyen nevet választott az új pápa.

A portál szerint az szinte bizonyos, hogy a pápa nem tartja meg saját nevét. 996-ig hiába volt ez a szokás, az azóta eltelt több mint ezer évben mindössze ketten, VI. Adorján (1522–1523) és II. Marcell (1555) döntöttek így.

A legutóbbi egyházfők közül Ferenc pápa 2013-ban Assisi Szent Ferencre, az alázat és a szegénység 13. századi példaképére hivatkozott. XVI. Benedek 2005-ben a békét kereső XV. Benedek pápát (1914–1922), illetve a nyugati szerzetességet megalapító Szent Benedeket emelte ki. II. János Pál 1978-ban feltehetően Szaniszlót, a 11. századi lengyel vértanú püspököt szerette volna névként, de végül elődje, I. János Pál tiszteletére a kettős nevet választotta.

Ha 2025 májusában az új pápa a II. Ferenc nevet választja, azzal folytonosságot jelez elődjével, aki 12 éven át a peremre szorultak felé való nyitást hangsúlyozta. (Ez egyben azt is jelenti, hogy elődjét, Jorge Mario Bergogliót innentől sorszámmal, I. Ferencként kellene említenünk.)

Sokak szerint világos üzenet lenne a XVII. Benedek vagy a III. János Pál név is, ami egyfajta visszakanyarodást, a ferenci útról való letérést jelenthetne.

Az NC Register ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a leendő pápa nevét megtippelni nagyon nehéz feladat – főleg úgy, hogy még azt sem tudni, ki kapja meg a posztot a számos jelölt közül.

Neveket kizárni sem lehet, mindenesetre vannak olyanok, amiket a szakértők valószínűtlennek tartanak. Az elmúlt héten a Register által megkérdezett egyháztörténészek és megfigyelők közül kevesen számítanak arra, hogy VII. Pált hirdetnek ki a balkonnál – tekintettel arra, milyen nehézségekkel küzdött VI. Pál (1963–1978) pápasága utolsó tíz évében, amikor gyakran túlterheltnek tűnt.

Még valószínűtlenebb a XIII. Piusz név, mivel XII. Piusz személyét máig heves viták övezik. Sokan azzal vádolják – bár egyesek szerint igaztalanul –, hogy nem tett eleget a nácizmus ellen a második világháború idején. Nem valószínű például a XVII. Gergely név sem, mert XVI. Gergely (1831–1846) híresen elítélte a lelkiismereti szabadságot, amit „a közömbösség szégyenteljes forrásának” nevezett

A XXIV. (24.) János viszont elképzelhetőbb, mivel a derűs XXIII. János (1958–1963) pápa rövid, de nagy hatással bíró pápaságára máig szeretettel emlékeznek, többek között azért, mert ő indította el a II. Vatikáni Zsinatot.

„A János pápanév nagyon fontos, mert a név a János-evangéliumhoz, Keresztelő Jánoshoz, János apostolhoz és más szentekhez is kötődik” – írta egy szakértő a lapnak.

A 19. századból egyetlen reális lehetőség marad: XIV. Leó. XIII. Leó (1878–1904) pápát leginkább az 1891-es Rerum Novarum kezdetű enciklikája miatt tisztelik, amely a modern katolikus társadalmi tanítás alapja lett, és az egyház különböző irányzatai is elismerik. A Leó név ráadásul egyike azon neveknek, amelyeket az egyháztörténelem legnagyobb pápái között tartanak számon: I. Leó (440–461) – más néven Nagy Szent Leó – növelte a pápai tekintélyt, és sokak szerint ő mentette meg Rómát Attila hun királytól.

A National Catholic Register azonban számol azzal a lehetőséggel, hogy a leendő pápa követi elődje, Ferenc példáját és egy még sosem használt néven vezeti majd a katolikus egyházat. Dwight Duncan, a Massachusetts Egyetem jogi karának alkotmányjogi professzora és kánonjogásza szerint „meglepő, hogy milyen sok nevet nem használtak még” az egyház nagyjainak listájából. Példaként említette Mátét és Lukácsot – az evangélistákat –, valamint Lőrincet, a 3. századi római vértanú diakónust – igaz, utóbbinál az esélyt rontja, hogy ilyen néven létezett ellenpápa a történelemben.

„Szívesen látnám például a József nevet” – mondta Duncan, utalva Mária férjére, Jézus nevelőapjára és az Egyetemes Egyház védőszentjére. De hozzátette, hogy Néri Szent Fülöp után a Fülöp nevet is el tudná képzelni Róma püspökének. További nagy katolikus, de eddig nem használt nevek között említette Oszkárt, Ágostont, Jeromost, Ambrust, Ignácot, Irenaeust, Cirillt, Polikárpot, Cipriánt, Izidort, Jusztint, Bazilt, Antalt vagy Atanázt. Hozzátette: egy eddig nem szereplő név segíthet abban, hogy az új pápa elkerülje a beskatulyázást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: