HÍREK
A Rovatból

Kim Dzsongun a nagy fogyás ellenére teljesen egészséges lehet

Észak-Koreában pedig egyre jobban elterjed a kimdzsongunizmus.


Nagyjából 20 kilót fogyhatott a közelmúltban Kim Dzsongun, de a dél-koreai hírszerzés szakértői szerint a szabad szemmel is jól látható átalakulás hátterében nem egészségügyi probléma áll, írja a The Guardian. Minden jel arra utal, hogy az észak-koreai diktátor annak ellenére kiváló egészégnek örvend, hogy országát egyre súlyosbodó gazdasági és élelmezési válság sújtja.

A dél-koreai hírszerzés csütörtökön zárt ajtók mögött tájékoztatta az ország vezetőit arról, hogy mi állhat Kim Dzsongun látványos fogyásának hátterében. A kémek többek között mesterséges intelligenciát és szuperfelbontású videókat is bevetettek, hogy kiderítsék, mi történik a szomszédos ország vezetőjével.

Az észak-koreai despota egészségi állapota hónapokkal ezelőtt került újra a figyelem középpontjába, amikor a 37 éves vezető teljesen megváltozott külsővel jelent meg a nyilvánosság előtt. A dél-koreai szakértők végül arra jutottak, hogy Kim Dzsongun nagy fogyásának hátterében nem betegség, hanem egyszerűen az általános fizikumának javítására tett erőfeszítések állhatnak.

Elemzők becslése szerint a 170 centiméter magasságúra becsült, korábban megközelítőleg 140 kilogramm súlyú észak-koreai vezér hozzávetőleg 20 kilótól szabadulhatott meg.

A dél-koreai hírszerzés a jelentésben kitért arra is, hogy Kim Dzsongun idén eddig 70 napot mutatkozott a nyilvánosság előtt, ami 45 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában.

A Dél-Korea Nemzeti Hírszerzési Szervezete (NIS) megjegyezte, hogy a észak-koreai Munkapárt konferenciaterméből több fotót is eltávolítottak, ami az ország korábbi diktátorait ábrázolta. Egy másik forrás szerint az országban elkezdték használni a "kimdzsongunizmus" kifejezést, ami a diktátor politikai ideológiáját takarja. Ez nem újdonság Észak-Koreában: korábban az országban létezett már "kimirszenizmus" és "kimdzsongilizmus" is.

A jelentésben részletezik az északi szomszéd gazdasági válságát is, melyet a koronavírus-járvány tovább súlyosbított. A dél-koreaiak szerint Phenjan és Peking kereskedelmi kapcsolata a harmadára esett vissza. Ennek köszönhetően Észak-Koreában jelentősen általános áremelkedés tapasztalható, különös tekintettel a gyógyszerek és több alapvető kellék árára.

Az ország még arra is képtelen volt, hogy a pénznyomtatáshoz szükséges papírt és nyomdai festéket beszerezze, emiatt ideiglenes valuta kibocsátására kényszerültek. Egyre nagyobb gondot okoz a rezsimnek a lakosság élelmezése is, ezért Kim Dzsongun a napokban azt kérte népétől, hogy 2025-ig mindenki egyen kevesebbet és raktározzon el minél több élelmet, mert addig nagy valószínűséggel nem indul újra kereskedelmi forgalom Kínával.

Ennek ellenére a dolgozókat még nagyobb teljesítményre ösztönzik az üzemekben. A végletekig feszített termelés miatt augusztusban robbanás következett be az egyik műtrágyagyárban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk