A 20 éves, liechtensteini Chiara Schober szerencsésen kigyógyult az anorexiából. Most annyira jól néz ki, hogy lépten-nyomon feltűnési viszketegséggel vádolják, egyes trollok egyenesen azt állítják, Photoshoppal manipulálta a régi fotóit, hogy magára vonja a figyelmet, és soha nem is volt beteg.
Mindezt azzal indokolták, hogy nagyon másként néz ki a régi és az új fotókon.
A lány, aki körülbelül 25 kilót nyomott a mélyponton, és naponta csupán egy barackot evett, most újabb két fotót tett fel arról, hogy nézett ki akkor, és milyen most.
„Persze, hogy másként nézek ki most” – írja. „Mire számítottatok, hogy néz ki valaki, aki közel áll a halálhoz?”
Chiara, aki most már több mint 50 kiló, azt mondja, azért osztotta meg a történetét, hogy másokat is motiváljon, és felhívja a figyelmet a problémára.
„Az anorexia nagyon összetett mentális betegség, ami tönkretesz téged, a testedet... Lelkiismeretfurdalást éreztem, ha ettem, amikor nem voltam éhes.”
Egyszer már a nagymamájának köszönhetően javulni kezdett az állapota, de a nagyi meghalt, és Chiara visszaesett. A lány hét évig szenvedett a betegségtől, négy évébe került felépülni, hónapokat töltött kórházban. A gyógyulásban végül barátja, Jason segített, akivel tavaly szerettek egymásba. A fiú rendszeresen elvitte étterembe, és biztatta, hogy próbáljon fokozatosan többet és többet enni.
Chiara meggyőződése, hogy ha nincs Jason, ő már nem élne.
A 20 éves, liechtensteini Chiara Schober szerencsésen kigyógyult az anorexiából. Most annyira jól néz ki, hogy lépten-nyomon feltűnési viszketegséggel vádolják, egyes trollok egyenesen azt állítják, Photoshoppal manipulálta a régi fotóit, hogy magára vonja a figyelmet, és soha nem is volt beteg.
Mindezt azzal indokolták, hogy nagyon másként néz ki a régi és az új fotókon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ha esténként kimerült vagy, de mégis úgy érzed, alig haladtál, és a fontos dolgok újra a másnapi teendőlista élére kerültek, könnyen lehet, hogy három láthatatlan, mégis romboló megküzdési szokás csapdájában élsz. Egy pszichológus szerint a mindennapi stresszre adott ösztönös reakcióinkkal – amelyek rövid távon megkönnyebbülést hoznak – nap mint nap feladjuk a hosszú távú jóllétünk egy darabját. A jó hír az, hogy ezek a minták nem a személyiségünk részei, hanem tanult viselkedések, és kis, azonnal bevethető lépésekkel már ma megtörhetjük a kört.
A Forbes magazinban publikáló Mark Travers pszichológus három gyakori, mégis sokszor alábecsült mintát azonosít, amelyek észrevétlenül mérgezik a hétköznapokat.
Az első a halogatás „önjutalmazással”, a második az érzelmi elzárkózás konfliktushelyzetben, a harmadik pedig a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció.
Ezek a stratégiák azért különösen alattomosak, mert pillanatnyi enyhülést kínálnak: a kellemetlen feladat elodázása, a feszült vita elkerülése vagy a probléma vég nélküli pörgetése átmenetileg csökkenti a stresszt. Hosszú távon azonban a felgyülemlő teendők, a megoldatlan konfliktusok és a mentális kimerültség csak növelik a szorongást.
Az első ilyen méreg
a halogatás, de nem az a fajta, amit a lustasággal azonosítunk. Ez egy sokkal kifinomultabb csapda: az azonnali hangulatjavítás érdekében odázzuk el a nehéz vagy unalmas feladatot. „Megérdemlek egy részt a sorozatból, mielőtt nekikezdek” – mondjuk magunknak, és ezzel pillanatnyi jó érzést vásárolunk, de a feladat súlya és a közeledő határidő miatti bűntudat később sokkal nagyobb árat követel. A szakirodalom ezt a „give in to feel good” (adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat) mechanizmusnak nevezi, ami valójában egy félresiklott érzelemszabályozási kísérlet. „A legtöbb pszichológus az elkerülő viselkedés egyik formájaként tekint a halogatásra, egy félresiklott megküzdési mechanizmusként, amikor ‘azért adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat’” – magyarázza Timothy Pychyl, a Carleton Egyetem halogatás-kutatója.
A hatékony ellenlépés nem az akaraterő megerőszakolása, hanem a rendszer átverése. Az egyik ilyen módszer a kísértés-csomagolás: párosítsuk össze a „kell” feladatot egy „akarom” jutalommal. Például csak akkor engedjük meg magunknak a kedvenc podcastunk hallgatását, ha közben a gyűlölt házimunkát végezzük, vagy csak a futópadon nézhetjük a legújabb sorozatrészt. A másik bevált stratégia a mikro-szokások bevezetése:
ahelyett, hogy a teljes feladatra koncentrálnánk, tűzzünk ki egy mindössze ötperces „indító blokkot” minden nap ugyanabban az időben.
A cél nem a tökéletesség, hanem a kezdeti ellenállás áttörése; a lendület gyakran már önmagát viszi tovább.
A második romboló minta
az elkerülés egy másik formája, ami nem a feladatokra, hanem a kapcsolatainkra irányul: az érzelmi elzárkózás. Amikor egy vita során az egyik fél hirtelen elnémul, elfordul, látszólag kivonul a helyzetből, az nem feltétlenül rosszindulatú játszma. A híres Gottman Intézet kutatásai szerint
ez a viselkedés – amely a válást nagy eséllyel bejósoló „négy lovas” egyike
– gyakran a szervezet vészreakciója. A pulzus megemelkedik, a gondolkodás beszűkül, és a test „lefagyás” üzemmódba kapcsol, mert annyira túlterhelődött érzelmileg, hogy képtelen a konstruktív párbeszédre.
Ilyenkor a leghasznosabb egy előre megbeszélt protokoll alkalmazása. Ahelyett, hogy a falat bámulnánk, jelezzük a partnerünknek, hogy szükségünk van egy 15-20 perces szünetre, hogy megnyugodjunk, de ígérjük meg, hogy utána visszatérünk a beszélgetéshez. Ez a tudatos időkérés nem menekülés, hanem felelős érzelemszabályozás.
A szünet alatt fontos, hogy ne a sérelmeinken rágódjunk, hanem valami teljesen mással foglalkozzunk:
egy rövid séta, pár mély lélegzetvétel vagy zenehallgatás segíthet levinni a pulzust, és visszatérni egy higgadtabb állapotba, ahol már lehetséges a párbeszéd.
A harmadik láthatatlan energiaszivárgás
a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció. Ez az a mentális állapot, amikor egy problémán vagy sérelmen körbe-körbe rágódunk anélkül, hogy megoldást találnánk. Bár a gondolkodás hasznosnak tűnhet, valójában egy negatív spirál, ami rontja a hangulatot, gátolja a kreatív problémamegoldást, és tönkreteszi az alvást. „Olyan, mintha egy végtelen beszélgetésbe ragadnál saját magaddal” – írja le a jelenséget Dr. Jacqueline Olds, a Harvard Egyetemhez kötődő pszichiáter.
Ennek a mentális körforgásnak a megtörésére az egyik leghatékonyabb eszköz a pszichológiai eltávolodás. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „szorongok”, fogalmazzunk át: „észreveszem, hogy megjelent a szorongás érzése”. Ez a kis nyelvi csavar segít felismerni, hogy a gondolataink és érzéseink csupán mentális események, amelyek jönnek és mennek, nem pedig mi magunk vagyunk. Erre több azonnali technika is létezik: címkézzük fel a felbukkanó érzést („ez a bizonytalanság”), majd vegyünk öt lassú lélegzetet. Vagy tegyük fel a kérdést:
„Mit mondanék most, ha a saját gyerekem lenne ebben a helyzetben?”
Az eltávolodás segít megtörni a gondolati hurkot és visszanyerni a kontrollt.
Ez a három alternatíva akkor válik igazán hatékonnyá, ha mikro-szokások rendszerébe építjük be őket. Ahelyett, hogy egyszerre akarnánk megváltoztatni mindent, válasszunk egyetlen apró lépést, és azt gyakoroljuk tíz napig. Legyen az napi tíz perc séta ebéd után, óránként öt perc nyújtózkodás az ülőmunka mellett, vagy a nap kezdése egyetlen oldal elolvasásával a régóta halogatott könyvből. Sarah Hays Coomer egészségcoach szerint a „mikroadagolt jóllét” apró, életet tápláló változtatásokkal „állandó megnyugvást és struktúrát csöpögtet a mindennapi káoszba” – mondta a Forbes Health-ben. Ha egy ilyen apró szokás már automatikussá vált, jöhet a következő. Ezzel a módszerrel a nagy, ijesztő változások helyett kicsi, elérhető győzelmek sorozatával építhetjük újra a mindennapjainkat, felszabadítva az eddig láthatatlanul elfolyó energiáinkat.
Ha esténként kimerült vagy, de mégis úgy érzed, alig haladtál, és a fontos dolgok újra a másnapi teendőlista élére kerültek, könnyen lehet, hogy három láthatatlan, mégis romboló megküzdési szokás csapdájában élsz. Egy pszichológus szerint a mindennapi stresszre adott ösztönös reakcióinkkal – amelyek rövid távon megkönnyebbülést hoznak – nap mint nap feladjuk a hosszú távú jóllétünk egy darabját. A jó hír az, hogy ezek a minták nem a személyiségünk részei, hanem tanult viselkedések, és kis, azonnal bevethető lépésekkel már ma megtörhetjük a kört.
A Forbes magazinban publikáló Mark Travers pszichológus három gyakori, mégis sokszor alábecsült mintát azonosít, amelyek észrevétlenül mérgezik a hétköznapokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Aki eddig a függőleges csíkokra esküdött a karcsúsítás érdekében, mostantól elfelejtheti a régi divatszabályt: egy friss kutatás szerint ugyanis
éppen a vízszintes ceruzacsíkok teszik a legjobb szolgálatot, ha valaki optikailag nyújtani szeretné az alakját.
A tajvani National Yunlin University of Science and Technology kutatói arra jutottak, hogy a karcsúsító illúziót három tényező együttese határozza meg: a csíkok iránya, típusa és a köztük lévő távolság. A vizsgálatukról – írta a New York Post – 241 egyetemista bevonásával készítettek tanulmányt, amelyben egy női modellről készült fotókat értékeltek, aki különböző mintázatú ruhákat viselt.
A kísérlet során kiderült, hogy a legelőnyösebb hatást általában azok a vízszintes ceruzacsíkok keltették, ahol a csíkok közötti távolság nagyobb, mint maguk a csíkok. A tanulmány szerzői szerint a megállapítás egyértelmű volt.
„A ceruzacsíkos stílus, amelyet vízszintes csíkok jellemeznek, karcsúbbnak láttatja az alakot”
– fogalmaztak. Azonban a hatás nem minden esetben érvényesül. „Ahogy nő a csíkok közötti távolság, a vízszintes csíkok vizuálisan szétszóródnak… és a karcsúsító hatás csökken” – tették hozzá a kutatók, jelezve, hogy a túl ritka mintázat már nem működik.
A kutatás egyúttal azt a tévhitet is eloszlatta, hogy a függőleges csíkokat teljesen el kellene felejteni. Bizonyos esetekben ugyanis ezek is előnyösek lehetnek, különösen, ha sűrű, egyenlő távolságú mintáról van szó.
„Az egyenlő távolságú, függőleges csíkokkal készült minta szintén karcsúbbnak láttatja az alakot”
- áll a tanulmányban. A ruhák és a testkép kapcsolata régóta foglalkoztatja az embereket, sokan tudatosan alakítják öltözködésüket a koruk vagy a testalkatuk szerint, hogy a legelőnyösebb oldalukat mutassák. A mostani kutatás gyakorlati tanácsokkal is szolgál: ha valaki karcsúsító hatású ruhadarabot keres, érdemes a sűrű, vízszintes ceruzacsíkokat előnyben részesítenie, de nem kell automatikusan kizárnia a sűrű függőleges mintákat sem.
A téma aktualitását az is adja, hogy a divatvilágban a csíkos minták ismét reneszánszukat élik.
A csíkok optikai hatásának kérdése egyébként nem új, már 1867-ben a német tudós, Hermann von Helmholtz is leírta
az úgynevezett Helmholtz-illúziót, amely a minták észlelt méretre gyakorolt hatásával foglalkozott. Az elmúlt évtizedekben több, egymásnak ellentmondó kutatás is született, de a mostani tajvani vizsgálat az eddigieknél pontosabban határozta meg, milyen feltételek mellett működik a karcsúsító optikai csalódás.
Aki eddig a függőleges csíkokra esküdött a karcsúsítás érdekében, mostantól elfelejtheti a régi divatszabályt: egy friss kutatás szerint ugyanis
éppen a vízszintes ceruzacsíkok teszik a legjobb szolgálatot, ha valaki optikailag nyújtani szeretné az alakját.
A tajvani National Yunlin University of Science and Technology kutatói arra jutottak, hogy a karcsúsító illúziót három tényező együttese határozza meg: a csíkok iránya, típusa és a köztük lévő távolság. A vizsgálatukról – írta a New York Post – 241 egyetemista bevonásával készítettek tanulmányt, amelyben egy női modellről készült fotókat értékeltek, aki különböző mintázatú ruhákat viselt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elfelejthetjük az orrspray-t? Új terápiás eszközök jönnek a szénanátha ellen
Új orvostechnikai eszközök célozzák az allergiás nátha helyi kezelését, kiegészítve a gyógyszeres terápiákat. A fototerápiás és idegi stimulációs módszerek a gyulladást csökkentik.
A tavaszi szél nemcsak vizet áraszt, hanem egy láthatatlan pollentengert is, ami milliók számára változtatja a megkönnyebbülést hozó jó időt egy hetekig tartó, tüsszögéssel, orrdugulással és viszketéssel teli küzdelemmé. Az allergiás nátha, vagy közismertebb nevén a szénanátha egy olyan civilizációs teher, amelyre a gyógyszeripar milliárdokat költ, a betegek pedig évről évre keresik a hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó megoldásokat. A standard terápia – az orrspray-k és antihisztaminok – sokakon segít, de egyre többen vannak, akiknél a tünetek makacsul fennmaradnak, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnék a gyógyszerek terhelését. Ebben a helyzetben
egy új technológiai hullám van felemelkedőben, amely nem tablettákkal vagy folyadékokkal, hanem célzott fizikai behatásokkal, fénnyel, hővel és mikrostimulációval igyekszik megzabolázni az orrnyálkahártya túlpörgött immunválaszát.
Az alapötlet az, hogy ha a probléma helyben, az orrban keletkezik, akkor a megoldást is ott kell keresni. Amikor az ártalmatlan pollen, poratka vagy állati szőr bejut az orrüregbe, az immunsejtek téves riadót fújnak, és hisztamint, valamint más gyulladáskeltő anyagokat szabadítanak fel. Ez okozza a jól ismert tünetegyüttest: a sorozatos tüsszögést, az eldugult vagy éppen csorgó orrot és a kínzó viszketést. Az új orvostechnikai eszközök pontosan ebbe a folyamatba avatkoznak be. Ahelyett, hogy az egész szervezetet érintő gyógyszert juttatnának a rendszerbe, lokálisan, közvetlenül a nyálkahártyán fejtik ki hatásukat, hogy lenyugtassák az immunsejteket és csökkentsék a gyulladást. A paletta meglepően széles, a napi néhány perces otthoni kezelésektől az egyszeri, rendelői beavatkozásokig terjed.
Az egyik leginkább kutatott terület az intranazális fototerápia, vagyis a fényterápia.
Ennek létezik otthoni, alacsony energiájú vörös és infravörös LED-fényt használó változata, amely napi kétszer-háromszor néhány perces használatot igényel, és létezik rendelői, kúraszerűen alkalmazott, kevert ultraibolya és látható fényt használó kezelés is. A tudományos bizonyítékok egyre gyűlnek: egy friss szisztematikus áttekintő tanulmány és metaanalízis, amely a témában elérhető kutatásokat összegezte, arra jutott, hogy
a fényterápia szignifikánsan csökkentheti az allergiás nátha összes fő tünetét, beleértve az orrfolyást, a dugulást, a viszketést és a tüsszögést is.
Bár a vizsgálatok módszertana még nem teljesen egységes, az irány egyértelműen ígéretes.
Egy másik,
ennél jóval invazívabb, de hosszabb távú megoldást kínáló irány a krónikus orrfolyásért és dugulásért felelős idegek célzott kezelése. Az orrban található hátsó orrideg (posterior nasal nerve) túlműködése jelentősen hozzájárul a tünetekhez. Ezt az idegi aktivitást ma már képesek csillapítani temperált rádiófrekvenciás kezeléssel, krioablációval (fagyasztással), vagy a legújabb, többpontos rádiófrekvenciás rendszerekkel.
Ezeket az eljárásokat helyi érzéstelenítésben, rendelői körülmények között végzik, és a céljuk az, hogy egyetlen beavatkozással hónapokra, sőt, évekre enyhítsék a panaszokat.
A RhinAer nevű rádiófrekvenciás eljárás klinikai vizsgálatai például hároméves utánkövetés során is tartós tünetcsökkenést és életminőség-javulást mutattak ki súlyos mellékhatások nélkül.
„Több, következetes, hároméves eredményeket bemutató tanulmánnyal a hátunk mögött a RhinAer továbbra is mércét állít a tartós, végleges és átfogó krónikus rhinitis eljárások terén”
– nyilatkozta Matt Brokaw, az eljárást fejlesztő Aerin Medical elnök-vezérigazgatója egy céges közleményben. Hasonlóan jó eredményekről számolnak be a ClariFix nevű fagyasztásos technológiával is, amely egy kontrollcsoportos vizsgálatban bizonyította hatékonyságát.
A legújabb generációt
a NEUROMARK rendszer képviseli, amely egy ülésben, precízen képes kezelni az ideg több ágát. „Épp most zártunk egy rendkívül sikeres kereskedelmi validációs fázist, amellyel a NEUROMARK rendszert a krónikus rhinitis ellátásának élvonalába pozícionáltuk” – mondta Brian Shields, a Neurent Medical vezérigazgatója a BioSpace portálnak. Ezek mellett léteznek kevésbé invazív, mechanikai elven működő eszközök is, mint például az akusztikus rezgést és a kilégzés közbeni pozitív nyomást kombináló készülékek. Kisebb vizsgálatokban ezek is javították az orri légáramlást és a tüneti pontszámokat, de a széles körű alkalmazásukhoz még további, nagy esetszámú kutatásokra van szükség.
Fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai irányelvek szerint ezek az eszközök jelenleg nem helyettesítik, hanem kiegészítik a hagyományos kezeléseket.
Elsősorban azoknak a betegeknek jelenthetnek alternatívát, akiknek a panaszai a standard gyógyszerek mellett is fennállnak, akik a mellékhatások miatt szeretnének kevesebb gyógyszert szedni, vagy egyszerűen nyitottak a nem gyógyszeres megoldásokra. A biztonsági profiljuk általában kedvező: a fényterápiánál leggyakrabban enyhe orrszárazságot, az idegi beavatkozásoknál pedig átmeneti fájdalmat vagy diszkomfortérzést jelentettek.
A gyakorlati megvalósítás és a költségek terén jelentős a szórás.
Egy otthoni, LED-fényes fototerápiás eszköz ára 87 euró, vagyis körülbelül 33 ezer forint körül mozog, cserébe napi szintű, percekben mérhető elköteleződést igényel.
Ezzel szemben az egyszeri, rendelőben végzett idegmodulációs eljárások ára külföldön akár a több ezer dollárt is elérheti; egy friss betegbeszámoló 3000 dolláros, azaz nagyjából 1 millió forintos önköltségről számolt be. Bár a bizonyítékok egyre erősebbek, a technológia jövőjét a hosszú távú, nagy esetszámú vizsgálatok fogják eldönteni, amelyek tisztázzák, hogy a betegek mely alcsoportjai profitálhatnak a legtöbbet ezekből az innovatív, célzott kezelésekből.
A tavaszi szél nemcsak vizet áraszt, hanem egy láthatatlan pollentengert is, ami milliók számára változtatja a megkönnyebbülést hozó jó időt egy hetekig tartó, tüsszögéssel, orrdugulással és viszketéssel teli küzdelemmé. Az allergiás nátha, vagy közismertebb nevén a szénanátha egy olyan civilizációs teher, amelyre a gyógyszeripar milliárdokat költ, a betegek pedig évről évre keresik a hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó megoldásokat. A standard terápia – az orrspray-k és antihisztaminok – sokakon segít, de egyre többen vannak, akiknél a tünetek makacsul fennmaradnak, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnék a gyógyszerek terhelését. Ebben a helyzetben
egy új technológiai hullám van felemelkedőben, amely nem tablettákkal vagy folyadékokkal, hanem célzott fizikai behatásokkal, fénnyel, hővel és mikrostimulációval igyekszik megzabolázni az orrnyálkahártya túlpörgött immunválaszát.
Az alapötlet az, hogy ha a probléma helyben, az orrban keletkezik, akkor a megoldást is ott kell keresni. Amikor az ártalmatlan pollen, poratka vagy állati szőr bejut az orrüregbe, az immunsejtek téves riadót fújnak, és hisztamint, valamint más gyulladáskeltő anyagokat szabadítanak fel. Ez okozza a jól ismert tünetegyüttest: a sorozatos tüsszögést, az eldugult vagy éppen csorgó orrot és a kínzó viszketést. Az új orvostechnikai eszközök pontosan ebbe a folyamatba avatkoznak be. Ahelyett, hogy az egész szervezetet érintő gyógyszert juttatnának a rendszerbe, lokálisan, közvetlenül a nyálkahártyán fejtik ki hatásukat, hogy lenyugtassák az immunsejteket és csökkentsék a gyulladást. A paletta meglepően széles, a napi néhány perces otthoni kezelésektől az egyszeri, rendelői beavatkozásokig terjed.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A rendrakás nem veleszületett képesség” – íme a tuti módszer, hogy a gyerek rendet tegyen maga után
A szakértők szerint a szülőknek kell megtanítaniuk a rend fogalmát, amihez a legfontosabb eszköz a türelem és a következetesség. A kudarc oka gyakran az, hogy a felnőttek azonnali tökéletességet várnak el, pedig a szokás kialakítása apró lépésekben történik.
A „Rakj végre rendet!” felszólítás helyett léteznek sokkal hatékonyabb módszerek, amelyekkel a szülők rávehetik a gyerekeiket a pakolásra. A gyermekpszichológusok szerint a kiabálás és a büntetés helyett több egyszerű, a mindennapokban is alkalmazható módszerrel könnyebb lehet kezelni a rendetlenséget, és a gyerekek akár élvezhetik is a feladatot.
A rendrakás nem veleszületett képesség, hanem tanult viselkedés írja a Blikk.
A legtöbb család számára ismerős a helyzet: a játékok szanaszét hevernek, a ruhák kupacokban állnak, a rendrakás pedig állandó konfliktusforrás. A pszichológusok szerint a megoldás kulcsa a szülői példamutatásban rejlik: ha a gyerek azt látja, hogy a felnőttek természetes napi tevékenységként kezelik a rendrakást, nagyobb eséllyel sajátítja el ő is ezt a szokást.
A szakértők szerint a rendrakás a gyerekek számára gyakran unalmas, ezért érdemes játékosan kezelni. Például rendezhetünk egy versenyt, hogy ki tudja gyorsabban elpakolni a játékokat, vagy kitalálhatunk egy történetet, amelyben a gyerek a „szuperhős”, aki megmenti a szobát a káosztól.
A játékosság mellett a környezet kialakítása is fontos. A színes tárolók és dobozok segítenek abban, hogy minden tárgynak meglegyen a maga helye, így a gyerekek könnyebben megtanulják, hova kell visszatenni a dolgaikat.
A pozitív megerősítés sokkal hatásosabb, mint a büntetés. A dicséret akkor a leghatékonyabb, ha konkrét és őszinte. Egy általános elismerés helyett érdemes kiemelni a részleteket.
„Nagyon tetszik, hogy a könyveidet szépen sorba rendezted a polcon!”
A következetesség az egyik legfontosabb tényező. Ha a szülők egyszer elvárják a rendrakást, máskor viszont nem, a gyerek összezavarodhat.
Érdemes világos szabályokat bevezetni, például: „Minden este lefekvés előtt elpakoljuk a játékokat.”
A rendrakás akkor működik a legjobban, ha rutinná válik, például ha a nap végén mindig szánnak 5-10 percet a közös pakolásra.
Fontos, hogy a szülők ne várjanak azonnali tökéletességet. A túlzott elvárások frusztrációhoz vezetnek, és elvehetik a gyerek kedvét. A cél nem a hibátlan szoba, hanem egy olyan szokás kialakítása, amely hosszú távon megkönnyíti a gyerek életét.
A „Rakj végre rendet!” felszólítás helyett léteznek sokkal hatékonyabb módszerek, amelyekkel a szülők rávehetik a gyerekeiket a pakolásra. A gyermekpszichológusok szerint a kiabálás és a büntetés helyett több egyszerű, a mindennapokban is alkalmazható módszerrel könnyebb lehet kezelni a rendetlenséget, és a gyerekek akár élvezhetik is a feladatot.
A rendrakás nem veleszületett képesség, hanem tanult viselkedés írja a Blikk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
