"Ha akarom, ha nem, a foci az életem részévé válik" – levél kezdő fiús anyukáknak
Amikor a várandósság 18. hetében kiderült, hogy fiú, még nem sejtettem, mit jelent fiús anyának lenni! Ez akkor tájt kezdett bennem igazán tudatosulni, amikortól önállóan tudott helyet változtatni. Ma már tudom, fel kell nőni a feladathoz! Tanulom őt. Tanulom a világát. Talán most, életemben először tanulom a férfiak világát! Tanulom, milyen kisfiús anyának lenni. Sokszor elszörnyedek azon, amit csinál, a férjem pedig csak nevetve legyint: "Hagyd már, kisfiú!" Pedig még csak 16 hónapos! Ilyenkor kicsit megijedek: mi lesz itt később?
El kell fogadnunk, hogy koszos lesz! Nekem ezzel meg kellett küzdenem.
Most már tolerálom, hogy koszos lesz az udvaron, beletúr a földbe, belenyúl az állott esővízbe. Minden érdekli, és nem zavarja, hogy csupa piszok lesz! Aztán, ha végzett a talaj vagy bármi tisztának nem nevezhető dolog felfedezésével, tartja felém a kis tenyerét, hogy töröljem le.
A sérülések a játék velejárói. Ami számomra egészen hihetetlen, nem sír, ha játék - vagy nevezzük, inkább felfedezésnek - közben megsérül. Én meg rendszerint frászt kapok: nincs komoly baj? De ő már szalad is tovább! Már megvannak az első horzsolások, és az első sebtapasz is felkerült a kezére! Tegnap, az esti fürdés közben fedeztünk fel egy lila foltot a sípcsontján. Nem is tudjuk hol, és mikor szerezte.
Az apja büszke, hogy igazi kisfiú, én meg sajnálom, a kicsikémet, mert azon a sérülésén látszik, hogy az fájhatott.
Csak, ha rácsukja a kezére a fiókot, és nem tudja kihúzni az ujját, akkor sír. De akkor nagyon! Rohanok neki segíteni, de a babusgatásból, vigasztalásból már nem kér, megy tovább a dolgára.
Már nem kellek neki mindenhez. Felméri a helyzeteket, gondolkodik! Ha úgy érzi akadályba ütközött, akkor nyújtja felém a kis kezét, hogy segítsek neki. Ennél többet azonban már nem nagyon igényel. Az már a múlt, amikor arra vágyott, hogy minden percben játsszak vele. A jelenlétemre és az osztatlan figyelmemre vágyik most. Azt nem tűri, hogy közben olyat csináljak, amihez le kell ülni. Jön és felállít. Fontos neki, hogy tudja, érezze, ha szüksége van rám, kéznél vagyok. Erre vágyik most: a jelenlétre. És ő közben egyedül akarja felfedezi a világot!
Mindent tüzetesen megvizsgál, alul felül egyaránt. Mindent kiszed, szétszerel, majd megpróbálja összerakni. A végtelenségig próbálkozik. Van, hogy a kitartó munkának megvan az eredménye, és egyszer csak sikerül neki újra a helyére illeszteni a dolgokat. Ilyenkor nagyon boldog! De ha nem sikerül, akkor sincs semmi baj, másnap képes újra órákon keresztül próbálkozni vele.
Ki kell tágítani az érdeklődési körömet! Őt minden érdekli, ami gurul és berreg.
Legyen az egy teherautó, vagy a porszívó! Sosem gondoltam, hogy valaha kiszaladok az erkélyre, amikor elmegy a ház előtt egy busz, egy teherautó, egy traktor, egy motor, vagy bármi, ami "brüm-brüm"!
A lakáson kívüli idő jelentése gyökeresen megváltozik. Ugyan is ő mindig a szabadba vágyik! Ha esik az eső, ha tűz a nap, nem számít, csak menjünk ki!
Az erőfitogtatást meg kell szoknunk. Már most fontos számára, hogy erősnek érezze magát! Eltolja a bútorokat. Nekifeszül, és eltolja. Majd megpaskolja a bútor tetejét, mintha ezzel fejezné ki elégedettségét, hogy sikerült elmozdítania a helyéről.
Ha akarom, ha nem, a foci az életem részévé válik! Már most el kell kezdenünk megérteni a szabályait! Minden fiú focizik! Most már ezt is tudom. Én azt gondoltam, ő majd nem fog. Majd megyünk úszni, teniszezni, vagy lovagolni. Nekem ezek a sportok tetszenek. A foci nem. Még csak 16 hónapos, de már rúgja a labdát!
Mindegy, hol jön szembe velünk egy labda. Belerúg!
Majd gurgulázva kacagja, ahogy a labda elgurul, és már szalad is utána! Kis ügyetlen még, a kis kezeivel kalimpálva tartja az egyensúlyát, de szalad a labda után, hogy újra belerúghasson, és újra kacaghasson, ahogy a labda elgurul! Rájöttem, hogy ő is focizni fog. Ha akarom, ha nem.
De mégis: anya a menedék! Anya az, akire mindig szüksége van! Ha elfárad, akkor újra igazi kisbaba, újra bújik! Olyankor már nem jó senki sem, csak az anya! Akkor sír utánam keservesen. Akkor igényli a babusgatást, a kényeztetést, a puszikat, az összebújást. Akkor csak én tudom őt megvigasztalni. Akkor újra anya a minden! Akkor a világ már nem érdekes.
Akkor szorítsd magadhoz! Mert egy nap felnő... Hamarabb, mint gondolnánk!
