SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Érdekes üzenetben reagált a backstage-ben szexelő zenész barátnője

A költőire vett posztban eléggé megbocsátó hangnemet ütött meg a népszerű influenszer, Luna.


Korábban mi is megírtuk, hogy nagy botrányt kavart egy koncert után a népszerű énekes, Azahriah, aki a színpad mögött a mobilvécéknél szexelt egy rajongójával, miközben barátnője épp külföldön tartózkodott. A zenész azóta egy videóban elmondta, hogy már megbánta az esetet, és hogy megcsalta a párját.

Azóta kiderült, hogy megcsalt barátnő egy ismert influenszer, a jelenleg Mallorcán tartózkodó Luna az – írja a Blikk.

A lány egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban reagált az esetre. Meglehetősen megbocsátó videója sokakat meglepett. Azt mondta:

„A gyűlölet és az utálkozás nem megoldás semmire. Kérlek titeket, ne ítéljetek elhamarkodottan.

Mert a jó a rossz csak szó, olyan, ami sokszor változó

Minden ember más, és pont ezért mindenki a maga módján egy csodálatos ember. Van olyan, amikor akarva/akaratlanul fájdalmat okozunk olyan személyeknek, akik soha nem érdemelnék meg. Az életben semmi sem csak fehér és semmi csak fekete.

Ha van elég szív, az sokat segít, már úgysem adjuk fel, köztünk minden ember más, különös és sok fajta szokás...

Hogy nekem hogy a legkönnyebb feldolgozni egy borzasztó nagy csalódást?! Így...szeretettel, elfogadással. Vannak olyan dolgok az életben, amik nem mindig rólunk szólnak, mégis nekünk fájnak a legjobban. Egy biztos, minden ember a tőle telhető legjobbat akarja nyújtani minden téren. Van, amikor "csak" ennyire futja. Nem haragszom...csalódott vagyok, és fáj. Ez most az én csatám lesz, kérlek, ne nehezítsétek meg, és ne keressétek ebben a történetben a jót és a rosszat, mert nincs.”

Azahriah a történtekről korábban úgy nyilatkozott:

„Szerintem ez nekem alapvetően nem nagy gond, ezzel nekem nincsen problémám. A videó se érdekel annyira. Ami sokkal de sokkal fájdalmasabb az egészben, az az, hogy nekem volt egy asszonyom, aki várt rám, és másfél hét múlva jött volna vissza, és ezt viszont g*cire sajnálom, mert ő egy arany ember és semmi ilyen dolgot nem érdemelt meg, hogy most ezt kapja, meg az internettől. Úgyhogy ezt elrontottam és emiatt kib*szottul, g*cire megbántam” – mondta Instagram-videójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dallos Bogi: Szeretem azt a testemben, ahogy a férjem szereti a testemet
Az énekesnő a szülés utáni testképéről, az önelfogadásról és férje támogatásáról is beszélt egy podcast-beszélgetésben.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Puskás-Dallos Bogi őszintén beszélt a testképéről és az önelfogadás folyamatáról a Lelkizünk? című podcastben. Elmondta, hogy a szülés után nem volt mindig könnyű dolga, és vannak még olyan testrészei, amelyekkel dolgozik a teljes elfogadáson.

„A szoptatás után azt érzem, hogy a mellemmel még meg kell barátkoznom.

Előtte sem volt nagy, de kicsit meg kell szoknom ezt a látványt, ami most fogad.

De nem érzem azt, hogy módosítanék. Szeretem a testemen ezt a lenyomatot is, mert emlékeztet egy időszakra” – mondta.

Az énekesnő számára fontos visszajelzés férje, Puskás-Dallos Peti szeretete, ami sokat segít neki abban, hogy jól érezze magát a bőrében.

„Szeretem azt a testemben, ahogy a férjem szereti a testemet. Nagyon fontos szerintem a környezetünk és az, hogy milyen visszajelzéseket kapunk rá.

Ha én állandóan olyanokat kapnék, hogy valami nem jó, akkor az bennem is elindítana gondolatokat” – fogalmazott.

Bogi ma már nem hasonlítgatja magát másokhoz, és elfogadja, hogy a test az idő előrehaladtával változik. Felidézte, hogy korábban más alkatot szeretett volna. „Volt olyan időszak, amikor latina szerettem volna lenni, bántam, hogy miért nem vagyok 168 cm magas.”

A jelenlegi testalkatával azonban már sokkal inkább harmóniában van. „Most azt érzem, hogy jóban vagyunk.

Megszerettem azt, hogy hosszú a lábam és magas vagyok, már fel merek venni magas sarkú cipőt is ehhez a testalkathoz.”

Azt is elmondta, hogy közel a harminchoz egyre tudatosabban figyel magára, és a sportot is beépítette a mindennapjaiba.

„Szerencsés genetikám van, de közel a harminchoz látom, hogy már nem úgy működnek a dolgok. A sport elengedhetetlen, hogy olyan testkép köszönjön vissza rám, amivel elégedett vagyok” – tette hozzá.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A TNT zseniális válaszvideót csinált az M1 vérciki bakijából
Dobrády Ákosék a mesterséges intelligencia segítségével replikáztak a közmédia képére, amin Dobrády Ákos „helyettesítette” Kovács Ákost utóbbi filmjének promója közben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, jókora, azóta már kivágott bakit (hacsak nem szabotázst) követett el a közmédia csütörtökön: az aznap mozikba kerülő Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. című filmet promózták épp a cirka 200 milliárdból működő állami tévében, amikor a háttérben megjelent Ákos képe. Csak épp nem a film főszereplőjéé, Kovács Ákosé, hanem a TNT együttes énekeséé, Dobrády Ákosé.

Mint kiderült, Dobrády remek humorral vette tudomásul a cserét. A TNT Zenekar és saját oldalán egyszerre osztottak meg egy videót, amihez azt írta:

„Ezt nem hagyhattuk ki!”

A rövid szösszenetben mesterséges intelligencia segítségével elérték, hogy Kovács Ákos egyik leghíresebb dalát, az Ilyenek voltunkot a TNT együttes énekelje egy rövid videó erejéig. Ez tényleg elég magas labdának tűnt, ráadásul előszilveszteri koncertjüket is promózták, mikor posztjukhoz hozzátették: „Na, ezt is eljátsszuk a Barba Negrában?”

Mutatjuk a lecsapását:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, kik lesznek Sebestyén Balázs segítői az RTL vadonatúj műsorában
Pápai Joci és Frohner Fecó az üldözőcsapat tagjaként tűnik fel a műsorban, ahol hírességek menekülnek az ország különböző pontjain.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Sebestyén Balázs új műsorral tér vissza az RTL képernyőjére, amely a The Most Wanted – A hajsza címet kapta. A produkcióban két ismert szereplő, Frohner Fecó és Pápai Joci csatlakozik Balázshoz, ők alkotják az üldözőcsapatot. A triót a pénteki Fókusz adásában mutatták be, ezzel hivatalosan is összeállt a Most Wanted csapata.

A különleges formátum egyik fő újdonsága, hogy a nézők is aktívan részt vehetnek a műsorban.

Egy normál díjas telefonszámon keresztül kapcsolatba léphetnek a produkcióval, és dönthetnek: segítik a menekülőket, vagy az üldözőket támogatják. A nézők bejelenthetik a szökevények tartózkodási helyét, de akár félre is vezethetik az üldözőket. Azok, akik a menekülő hírességeket választják, bújtathatják, etethetik őket, vagy a telefonjukat is rendelkezésre bocsáthatják számukra.

A műsorban 12 páros, azaz 24 híresség menekül narancssárga rabruhában. Az üldözők minden eszközt bevetnek majd, hogy elkapják őket.

A forgatás október 26-án kezdődik, és az ország különböző pontjain zajlik. Ennek köszönhetően a nézők akár személyesen is találkozhatnak a szereplőkkel a lakóhelyük közelében. A műsor célja, hogy a nézők és a résztvevők is aktív részesei legyenek az eseményeknek, így a valóságshow formátuma egy új szintre lép.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra – Rita durván kiakadt Sanyára: Tapadnak a muslicák a rohadt gyümölcsre
A valóságshow egyik párjánál ismét felmerült a hűtlenség kérdése. Sanya már a nászúton jelezte, hogy más nőkkel is ismerkedne.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Rita egy pedikűr alkalmával tudta meg, hogy férje, Sanya más nőkkel is találkozgat. Az információt az unokatestvére osztotta meg vele, akihez éppen szépségápolásra érkezett. A Házasság első látásra című műsor pénteki adásában derült fény a történtekre.

A nő elmondása szerint már a nászút során kiderült, hogy a férje nem feltétlenül a monogámiát képviseli.

Sanya akkor jelezte, hogy szeretne más nőkkel is ismerkedni. Később Rita egy buliba is elment, ahová a férje hívta, ám az este nem úgy alakult, ahogy számított rá.

„Körülbelül éjjel negyed 1-kor jött meg Sanya. Úgy, hogy nem hívott fel, hanem véletlenül megláttam a tömegben.

Nem volt rajta a gyűrű, nem hordja.

Tudod, mit mondott? Ő milyen jó pasi, odáig volt mindenki, hát már le kellett vakarni a nőket, annyi volt. Mint a muslicák, annyi nő volt rajta. Tudod, mire tapadnak a muslicák? A rohadt gyümölcsre” – idézte fel Rita.

Az este után egy fényképet is látott a férjéről, amelyen egy másik nő mellett sétált. Ez mélyen érintette.

„Amikor megláttam a fényképet, azért az lesokkolt. Nagyon bántó ez a viselkedése, hogy ennyire pofátlanul, nem figyelve és nem foglalkozva azzal, hogy ha ez kiderül, a másiknak esetleg rosszul esik. És nem azért, mert érzelmeim vannak, hanem mert ez merő tisztelet” – fogalmazott, majd hozzátette: „Ultra gáz ez a csávó.”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: