SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Élő adásban jelentette be Sydney van den Bosch, hogy babát vár

Sydney van den Bosch és Pető Brúnó búcsúzott A Nagy Duett vasárnapi adásában, de a műsorvezető egyáltalán nem tűnt csalódottnak. Sőt!
Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. április 28.



A Nagy Duett hetedik adásában két produkcióval is színpadra léptek a versenyzők, hogy megszerezzék a helyüket az elődöntőben. A párok mindent beleadtak, de a show végén egy búcsú elkerülhetetlen volt.

Ezúttal Sydney van den Bosch és Pető Brúnó estek ki a versenyből.

Az élő adás végén Sydney váratlan bejelentéssel lepte meg a nézőket: elmondta, hogy kisbabát vár.

A nagy bejelentést Liptai Claudia vezette fel azzal, hogy az első adásban Sydney arról beszélt: A Nagy Duett színpada gyakran hoz gyermekáldást, amin akkor még csak mosolygott.

Sydney a színpadon megköszönte a stábtól kapott támogatást is.

„Ezúton szeretném megköszönni minden stábtagnak a segítséget és azt a diszkréció, amivel az állapotomat az elmúlt hetekben kezelték” – mondta a Blikknek. Hozzátette, hogy természetesen igyekezett odafigyelni magára minden téren, de sokszor volt fáradt.

Till Attila is megjegyezte, hogy Sydney várandóssága már látható volt, de igyekeztek eltakarni.

„Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy ezt a kis pocaklakót eltüntessük hétről hétre, hogy ebből ne érezzünk se előnyt, se hátrányt. Hát, azért nem volt könnyű sokszor, az én hangulatom is ingadozott...”

– mondta.

Sydney arról is beszélt, hogy férje, Kaszás Benjámin – akivel tavaly szeptemberben kötöttek házasságot – már hetek óta várta, hogy kiessenek a versenyből, mert féltette őt.

Sydney a műsor után egyébként az Instagram-oldalán is megosztotta az örömhírt. Az új otthonukből jelentkezett be egy pocakos fotóval. Férjével a festés előtt álló falnál állnak, a falra pedig az „Anya+Apa 2025” feliratot írták.

„Ugyan A Nagy Duett véget ért, de most sokkal fontosabb dolgunk van. Otthont teremteni a gyermekünknek”

- írta a fotóhoz, amit ide kattintva nézhetsz meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt az újabb bejelentés: kiderült, ki lesz a Megasztár zsűrijének harmadik tagja
Marics Peti a harmadik bejelentett zsűritag a Megasztár 9. évadában, a TV2 tehetségkutatójában. A mestercsapat negyedik, egyben utolsó tagját vasárnap este leplezik le.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Szombaton kiderült, hogy Marics Peti is visszatér a Megasztár zsűrijébe, ezzel ő a harmadik bejelentett mentor a TV2 tehetségkutatójának 9. évadában. Az énekes a hír kapcsán elmondta, sikeresnek tartja az előző szezont, és már várja az idei kihívásokat.

Az énekes a műsorral kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres évad volt az előző, tele volt újításokkal, amik mindig izgalmakat szülnek. Ezért is éri meg minden évben újra és újra elkezdeni ezt az egész folyamatot, mert mindig megvan az a kis motoszkáló izgalom az emberben, hogy most mi lesz más, milyenek lesznek az új emberek, a játékszabályok, úgyhogy már várom az ideit!”

Marics Peti a leendő versenyzőknek is üzent: „A versenyzőknek azt üzenem, hogy merjenek újak lenni, önmaguk lenni, és adjanak bele mindent, ami a csövön kifér. Ne izguljanak, ne torpanjanak meg a színpad előtt, hanem vetődjenek fel oda!”

A TV2 idén egy négynapos közösségi médiás játék keretében, naponta egy nevet felfedve jelenti be a zsűritagokat.

A sor csütörtökön indult, amikor megerősítették, hogy Herceg Erika visszatér a mentorok közé. Pénteken derült ki a legnagyobb változás: Tóth Gabi helyét Puskás-Dallos Bogi veszi át, aki korábban az X-Faktorban látott el hasonló feladatot.

Bogi a bejelentés után egyértelművé tette, hogy másfajta hozzáállást képvisel, és azt ígérte, „én nem azért jöttem, hogy bántsalak titeket, hanem, hogy felemeljem a tehetségeket”.

A negyedik, egyben utolsó zsűritag kilétére vasárnap derül fény, ezzel válik teljessé a Megasztár 9. évadának mestercsapata. A csatorna már korábban közölte, hogy a műsorvezetők Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna lesznek.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Harsányi Levente: Tavaly szinte nullára kerültem. Otthon ültem egyedül, és azon gondolkoztam, hogy most tényleg mit csinálok
Harsányi Levente a Duna Azt beszélik című műsorában beszélt a tavalyi év megpróbáltatásairól. A műsorvezető elmondta, testvére elvesztése mellett komoly anyagi krízissel is szembe kellett néznie.


Harsányi Levente a Duna Azt beszélik című műsorának legutóbbi adásában beszélt arról a nehéz időszakról, amin keresztülment, és azt is elárulta, anyagi okokból sosem volt esküvője.

„Pénz eltűnik, gazdasági csőd, a testvérem meghalt. Viccen kívül, csak a két gyerekem vitt tovább.”

A műsorvezető a mélypontból való kilábalásról is beszélt. A Blikk által is idézett adásban elmondta, hogy az élet néha rákényszeríti az embert az újrakezdésre.

„Nekem tavaly volt ilyen, szinte nullára kerültem. Otthon ültem egyedül, és azon gondolkoztam, hogy most tényleg mit csinálok.”

A műsorvezető tavaly nyáron, nem sokkal egy szakítás után veszítette el tragikus hirtelenséggel a testvérét. A történtekről és a gyászról később részletesen beszélt a Palikék Világa podcastben is.

A Duna Tv műsorában eredetileg vicces esküvői videókat elemeztek, és a téma kapcsán került szóba, hogy Harsányi Leventének miért nem volt soha lakodalma.

„Nekem nem volt esküvőm. Amikor lehetett volna, pont egy olyan időszakba kerültünk, amikor túlságosan drága lett volna.”

A műsorvezető hozzátette, hogy kiszámolták, és a lagzi csak nagyjából százfős vendégsereg mellett lett volna rentábilis.

„Csak utólag tudtam meg, hogy a régi, klasszikus hagyomány szerint ezt az egész eseményt a menyasszony családjának kell kifizetni” – jegyezte meg.

Harsányi Levente a műsorban arról is beszélt, hogy a szörnyű élethelyzetek egyszerre rombolnak és építenek bennünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotókon a Heti Hetes új műsorvezetőjének ritkán látott felesége
Az RTL közölt képeket a Fókuszcsoport alapítójának, Nagy Ádámnak a feleségéről, Orsiról. A műsorvezető három gyermeket nevel, és eddig következetesen óvta családját a nyilvánosságtól.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Ritkán látott fotókon mutatták be Nagy Ádám feleségét, Orsit, akivel a Heti Hetes új műsorvezetője három gyermeket nevel. A család eddig tudatosan óvta magát a nyilvánosságtól, a mostani bepillantás egy új, személyesebb oldalt mutat a YouTube-ról az RTL képernyőjére került tartalomgyártóról, derült ki abból a cikkből, amit az RTL.hu közölt vasárnap.

Nagy Ádám a Fókuszcsoport és a Jólvanezígy YouTube-csatornák házigazdájaként vált ismertté, mielőtt televíziós feladatot kapott.

Az RTL őt bízta meg a tíz év szünet után visszatérő Heti Hetes vezetésével.

A csatorna még márciusban jelentette be hivatalosan, hogy a közéleti-politikai talkshow az április 12-i országgyűlési választások estéjén, közvetlenül az urnazárás után tér vissza a képernyőre.

Az első adás fogadtatása a sajtóban megosztó volt. A Szeretlek Magyarország értékelése szerint a műsor még nem teljesen talált magára, de Hajós András és Majka stabil pontot jelentettek a csapatban.

A mostani, családi hátteret bemutató cikk azért is érdekes, mert a műsorvezető eddig következetesen távol tartotta magánéletét a nyilvánosságtól.

Nagy Ádámról és a családjáról készült fotókat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Annyira nem tetszett magának a tévében a Séfek séfe versenyzője, hogy kés alá fekszik
Ádámka Veronika, a Séfek séfe 7. évadának versenyzője májusban egy Bullhorn Lip Lift nevű szépészeti műtéten esik át. A 48 éves, civilben könyvelőként dolgozó nő a döntést azután hozta meg, hogy a korábbi, feltöltéses beavatkozások nem hoztak tartós eredményt.


„Amikor látja magát az ember, az sokszor kijózanító” – ezzel a felismeréssel döntött egy komoly szépészeti beavatkozás mellett Ádámka Veronika, a Séfek séfe hetedik évadának versenyzője. A civilben könyvelőként dolgozó, 48 éves nő egy úgynevezett Bullhorn Lip Lift műtétre készül májusban, miután a műsorban visszanézte magát, és elégedetlen volt a látottakkal. A döntést saját komfortérzete miatt hozta meg, nem külső elvárások hatására.

Veronika elmondása szerint ajkai az idő múlásával elvékonyodtak, befelé fordultak, ami miatt már nem szeretett tükörbe nézni.

„Korábban is próbálkoztam ajakfeltöltéssel, ám nem hozta meg a várt eredményt. Összesen öt milliliter anyag volt a számban egy év alatt, és gyakorlatilag semmi látszatja nem maradt”

mesélte a Blikknek, hozzátéve, nem tudja, az anyaggal volt-e a gond, vagy valami mással. A döntés hátterében semmilyen külső nyomás nem állt.

„Ez abszolút csak magam miatt van. Azt szeretném, hogy amikor reggel belenézek a tükörbe, az tetsszen. Nem párkapcsolat, nem mások véleménye miatt.”

„A páromat egyébként a műsor után ismertem meg, tehát amikor eldöntöttem, még nem is volt jelen az életemben” - mondta.

Veronika a Séfek séfe hetedik, nagy változásokat hozó évadában tűnt fel, amelyből Wolf András távozott a zsűriből, és a helyére a formátum első női séfjeként Tischler Petra érkezett, aki korábban arról beszélt, a karrierjét helyezi előtérbe a családalapítással szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: