SZTÁRVILÁG
L.L. Junior és a nála jóval fiatalabb Frey Tímea románca villámgyorsan zátonyra futott. Az énekes kiakadt, miután állítása szerint Timi megcsalta őt a saját öltözőjében.
SZTÁRVILÁG
Az egykori politikus a halála előtti napokban még részt vett a Tisztelet Társasága nyilvános eseményén. Ezek lehetnek az utolsó képek róla.
SZTÁRVILÁG
Az új táncegyüttes először a TV2 vetélkedőjének vasárnapi döntőjében lépett színpadra. Látványos produkcióval kísérték az énekesnő dalait.
SZTÁRVILÁG
A 12 éves sztárcsemete elképesztő légtornászmutatványt adott elő több méter magasban. Édesanyja, Ördög Nóra és apukája, Nánási Pál is büszkén nézte a közönség soraiból.
SZTÁRVILÁG
A Fricska egykori tagja új fejezetet nyit az életében, miután különvált testvérétől. Papp Máté Bence most A Nagy Duett színpadán mutatja be vadonatúj formációját.
SZTÁRVILÁG
A Játékszín közölte, hogy a Hölgyválasz című darabban más játssza Molly szerepét, mivel Liptai a Nagy Duett döntőjét vezeti.
SZTÁRVILÁG
A zsűritag egy produkciót méltatott, majd jött a váratlan politikai utalás. A közönség csak nézett.
SZTÁRVILÁG
Az utolsó két páros közül már csak a nézők szavazatai döntöttek. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.
SZTÁRVILÁG
A Nagy Duett zsűritagja Nótár Mary és Aurelio produkciója után jegyezte meg, hogy a TV2-n megszokták, nem kell komolyan venni a Tényeket.
SZTÁRVILÁG
Sydney van den Bosch és Pető Brúnó búcsúzott A Nagy Duett vasárnapi adásában, de a műsorvezető egyáltalán nem tűnt csalódottnak. Sőt!
SZTÁRVILÁG
Menet közben kapott lángra a kocsi alja. Aurelio félre is állt, volt, aki megpróbált segíteni, és a katasztrófavédelmet is értesítették.
SZTÁRVILÁG
A nézők kezébe került a döntés, hogy az énekesek visszakerülhetnek-e a műsorba. A villámszavazás nagyon egyértelmű eredményt hozott.
SZTÁRVILÁG
A TV2 népszerű műsorában húsvétvasárnap már csak öt sztárpár maradt versenyben, de ez nem lassította le a tempót.
SZTÁRVILÁG
Bár a celeb angol nyelvű dallal próbálkozott A Nagy Duettben, nem beszéli a nyelvet. Most megmutatta, hogyan hidalta át ezt az aprócskának aligha nevezhető problémát.
SZTÁRVILÁG
A műsor húsvéti különkiadásában dalszövegrészleteket rejtettek el locsolóversekben. Gigi a Zombi című szám egyik soránál nem bírta tovább, és kisétált a stúdióból.
SZTÁRVILÁG
A Nagy Duett sztárja ritkán beszél a magánéletéről, most viszont kivételt tett. Visváder Tamás azt is elmondta, milyen a viszonya Vajna Tímeával, a sógornőjével.
Népszerű
Ajánljuk