„Egy szülőnek nincs nagyobb büntetés annál, hogy látja szenvedni a gyermekét” – Felfüggesztett börtönt kapott az ablakon kizuhanó kislány édesanyja
Az asszony két kisgyerekkel volt otthon, mikor az egyikük felmászott a kanapéra, majd az ablakpárkányra és onnan kizuhant, miközben az anya és a másik gyerek a konyhában volt.
Két év próbaidőre felfüggesztett egy év fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt az anyát, akinek gondatlansága miatt kiskorú gyermeke kizuhant az ablakon 2021 nyarán - közölte a Fővárosi Törvényszék.
A vádirat szerint az asszony két kiskorú gyermekével volt otthon 2021. június 22-én. Amíg az édesanya az egyik gyermekével a konyhában volt, a másik a nappaliban felmászott a kanapéra, onnan pedig a radiátoron keresztül az ablakpárkányra, és a nyitott ablakon keresztül több mint 3,5 méter magasságból kizuhant a ház melletti járdára.
A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, és az édesanyát gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétségében mondták ki bűnösnek.
Az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
A Fővárosi Törvényszék enyhítő körülményként vette figyelembe a nő büntetlen előéletét, beismerését, a tárgyalásról történő lemondó nyilatkozatát, valamint azt, hogy rendezett családi körülmények között két kiskorú gyermeket nevel.
További enyhítő körülménynek számított a gondatlanság foka, amely hanyag gondatlanság volt, és ez magatartás a gondatlan cselekmények közül a legenyhébbnek számít - közölte a törvényszék.
Az előkészítő ülésen az ügyész, a védő és a vádlott is úgy nyilatkozott, hogy egy szülőnek nincs nagyobb büntetés annál, mint hogy látja szenvedni a gyermekét, a bíróságnak azonban mindenképp szükséges büntetést kiszabnia - írja a 24.hu.
Két év próbaidőre felfüggesztett egy év fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt az anyát, akinek gondatlansága miatt kiskorú gyermeke kizuhant az ablakon 2021 nyarán - közölte a Fővárosi Törvényszék.
A vádirat szerint az asszony két kiskorú gyermekével volt otthon 2021. június 22-én. Amíg az édesanya az egyik gyermekével a konyhában volt, a másik a nappaliban felmászott a kanapéra, onnan pedig a radiátoron keresztül az ablakpárkányra, és a nyitott ablakon keresztül több mint 3,5 méter magasságból kizuhant a ház melletti járdára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ötvenezer forintos bírság a Békemeneten: könnyek között pakolta össze a kokárdákat egy erdélyi árus
A budapesti városrendészek a Jászai Mari téren ellenőrizték a Békemenet árusait. Az engedély nélküli értékesítés miatt többeket megbírságoltak, de voltak, akik az ellenőrzés hírének hallatán gyorsan összepakoltak.
Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.
Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját
- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.
Az árusok már jóval a reggel 9 órás gyülekező előtt kitelepültek a Jászai Mari térre és a Margit híd budai oldalára. A kínálatban szerepelt kis kokárda 1000, nagy pedig 1500 forintért. A sálért 5000 forintot kértek, a zászlók ára mérettől függően 3000 és 15 000 forint között mozgott. Volt Lázár-bazár is Lázár János-os termékekkel, és perecet is lehetett kapni 2 ezerért. Sejteni lehetett, hogy az árusok egy részének nincs engedélye – írta a lap.
Budapesten a közterületi árusításhoz engedélyre van szükség, amelynek meglétét a rendészet ellenőrizheti. A Békemenetet a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezi, a menet idén az Elvis Presley tértől vonul a Kossuth térre.
Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.
Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját
- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: Egy óriási gödör nyelte el a kisbuszt, 10-en megsérültek Villány közelében
Hét mentőegységet riasztottak a hajnali órákban történt balesethez. Az utasok töréseket és zúzódásokat szenvedtek, miután járművük egy munkagödörbe zuhant.
Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Baranya vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.
A portál úgy tudja, a mentők tíz embert, négy nőt és hat férfit szállítottak kórházba törések és zúzódások miatt a helyszíni ellátást követően.
A katasztrófavédelem fotókat is megosztott a műszaki mentésről, két személyt nekik kellett kiszabadítaniuk a járműből.
Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Baranya vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előbb feleségével, majd önmagával is végzett egy férfi pár nappal a szabadlábra helyezése után
A 44 éves Nicholas Kittelson az amerikai International Fallsban lőtte agyon feleségét, miután a távoltartási végzés megszegése miatt tartóztatták le. A tragédia rávilágít a családon belüli erőszak eseteiben alkalmazott kockázatértékelési rendszerek hibáira.
Napokkal azután, hogy óvadék nélkül kiengedték a börtönből, agyonlőtte feleségét, majd magával is végzett a 44 éves minnesotai Nicholas Kittelson. A gyilkosság-öngyilkosság ideje alatt egyéves kisfiukat egy közeli hotelszobában hagyta teljesen egyedül.
A két holttestre március 6-án kora reggel talált rá egy rendőr az amerikai International Fallsban, miután bejelentést kapott, hogy a nő otthona előtt már jó ideje egy üres autó áll járó motorral.
Mivel a járőr tudott a ház lakója és a jármű tulajdonosa közti távoltartási végzésről, behatolt az ingatlanba, ahol agyonlőve találta a 35 éves Ashley Kittelsont és férjét.
A nővérként dolgozó háromgyerekes anya a tragédia előtt egy hónappal kért távoltartási végzést bántalmazó férje ellen
– írta a People. A kérvényében a nő így fogalmazott: „Nicholas többször életveszélyesen megfenyegetett. Képtelen elfogadni, hogy vége a házasságunknak, féltem az életem.”
A férfi a végzést ezt követően többször is megszegte: a bírósági iratok szerint megpróbált betörni a közös otthonukba, a börtönből hívogatta a nőt, egy alkalommal pedig az autójával is nekiment Ashley járművének. Letartóztatása után egy bíró március 2-án, egy kockázatfelmérés után, óvadék letétele nélkül szabadlábra helyezte. A megyei ügyész az eljárásban használt értékelőeszközt később „nem tökéletesnek” nevezte.
Ashley Kittelson családja adománygyűjtést szervezett a három, anya nélkül maradt gyermek támogatására.
Napokkal azután, hogy óvadék nélkül kiengedték a börtönből, agyonlőtte feleségét, majd magával is végzett a 44 éves minnesotai Nicholas Kittelson. A gyilkosság-öngyilkosság ideje alatt egyéves kisfiukat egy közeli hotelszobában hagyta teljesen egyedül.
A két holttestre március 6-án kora reggel talált rá egy rendőr az amerikai International Fallsban, miután bejelentést kapott, hogy a nő otthona előtt már jó ideje egy üres autó áll járó motorral.
Mivel a járőr tudott a ház lakója és a jármű tulajdonosa közti távoltartási végzésről, behatolt az ingatlanba, ahol agyonlőve találta a 35 éves Ashley Kittelsont és férjét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kérdeztem Zolikát, hogy ki tudsz mászni?” – egy 14 éves fiútól néhány méterre csapódott be egy terepjáró a családi házba
Hatalmas robajra és porfelhőre ébredtek, a bejárati ajtó kilincse pedig az apa kezében maradt. Csak a szabadban szembesültek a döbbenetes valósággal: egy autó áll a konyhájukban.
Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.
A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.
Az anya a stábnak elmondta, a hatalmas robajra riadtak fel. „Arra ébredtünk, hogy nagy csattanást hallottunk. Nagy por volt, és siettünk a gyerekért, a másik szobában volt” – idézte fel a drámai pillanatokat. A porfelhőtől szinte semmit nem láttak, az ajtóhoz siettek, de a menekülésükbe egy váratlan akadály csúszott.
„Hallottam, hogy rengeteg üvegcserép recseg a talpam alatt. Próbáltam kinyitni az ajtót, de a kilincs a kezemben maradt” – mesélte az apa, aki azonnal a fiához, Zolához fordult.
„Kérdeztem Zolikát, hogy jól van-e, ki tud-e mászni az ablakon. Azt mondta, hogy ki. Akkor mondtam: másszál.” A család végül az ablakon keresztül jutott ki a szabadba, mivel a bejáratot teljesen eltorlaszolta a törmelék. Csak ekkor szembesültek vele, hogy egy autó áll a házukban. Azonnal hívták a mentőket a sofőrhöz.
A mintegy 30 év körüli férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsból. „A helyszínre a délegyházi önkéntes tűzoltók vonultak. Kézi erővel kiemelték a gépkocsiban lévő sofőrt, ezt követően áramtalanították és átvizsgálták a járművet” – közölte Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentők ellátták a sérültet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: „Egy férfit láttunk el, aki vérző fejsérülést szenvedett. Fájdalomcsillapítást és teljes teströgzítést kapott, majd vizsgálat céljából traumatológiai osztályra szállítottuk.”
A rendőrség közlése szerint a sofőrrel szemben ittas járművezetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A ház lakhatatlanná vált, a családnak egyik napról a másikra kellett elhagynia az otthonát. Az önkormányzat azonnal a segítségükre sietett, néhány napra egy szállodaszobát biztosítottak nekik.
„Amennyiben a családot nem tudják rokonoknál elhelyezni, az önkormányzat lakókonténert rendel arra az időre, amíg rendbe hozzák az épületet, és lakhatóvá teszik” – nyilatkozta Nagy András Gábor, Bugyi polgármestere. A család nemsokára ismerősökhöz költözik, miközben abban bíznak, hogy a biztosító fedezi majd a többmilliós kárt, és minél hamarabb visszatérhetnek a saját otthonukba.