KÉK HÍREK
A Rovatból

Belehajtott a Szoboszlaiék bajnoki címét ünneplő tömegbe egy autó Liverpoolban, több ember súlyosan megsérült

A rendőrök a helyszínen elfogtak egy 53 éves liverpooli férfit. Négy embert hordágyon vittek el, egy másik férfi pedig csak egy rendőr segítségével tudott megállni a lábán.


Több embert elütött egy autó Liverpool belvárosában, miközben a szurkolók a csapat bajnoki címét ünnepelték. A baleset nem sokkal este hat óra után történt a Water Streeten, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze a Premier League-győzelem után.

A rendőrök a helyszínen elfogtak egy 53 éves, fehér bőrű, liverpooli férfit, aki az autót vezette. A szemtanúk szerint a jármű folyamatosan dudált, amikor keresztülhajtott a tömegen. Perceken belül megérkeztek a rendőrök, a mentők és még egy tűzoltóautó is - írta a Daily Mail.

Négy embert hordágyon vittek el, egy másik férfi pedig csak egy rendőr segítségével tudott megállni a lábán. Az úton szemét hevert, rendőrségi szalagokat feszítettek ki, és rengeteg egyenruhás volt a helyszínen.

Egy videó a balesetről:

Harry Rashid, egy 48 éves férfi Solihullból, a feleségével és két kislányával volt kint az utcán, amikor megtörtént a baleset:

„Nagyjából három méterre történt tőlünk. A tömegben voltunk, nem tudtuk, hova kerülünk, mert nagyon szűk volt az utca. A jármű jobbról jött. Egy mentőautó mellett jelent meg, ami ott parkolt. Ez a szürke egyterű egyszer csak feltűnt, és nekiütközött az embereknek mellettünk”

– mesélte Rashid.

„Dél felé haladt, a Water Streeten, a dokkok felé. Iszonyatosan gyors volt. Először csak a puffanásokat hallottuk, ahogy az emberek nekiütköztek az autó motorháztetejének.”

Chelsea Yuen is kint volt az utcán, amikor majdnem elütötte őket az autó.

„Olyan szorosan voltunk egymás mellett, mint a szardíniák, és egyszer csak dudálást és sikoltozást hallottunk, aztán megláttuk, hogy az autó jön egyenesen felénk” – mondta a Sky Newsnak.

„Én és a barátnőm, Francesca félreugrottunk, és elrántottuk a kislányát is az útból.”

A nő azt is elmondta, hogy az autó ablakai be voltak törve, és többen futottak utána. Távozáskor embereket látott, akik a rendőröket kérlelték.

„Sokkban vagyok. Még mindig remegek” – tette hozzá.

A Liverpool FC közleményt adott ki:

„Közvetlen kapcsolatban vagyunk a Merseyside-i rendőrséggel a Water Streeten történt incidens kapcsán, ami az esti trófeafelvonulás végén történt. Gondolatban és imáinkban azokkal vagyunk, akiket ez a súlyos eset érintett. Továbbra is minden támogatást megadunk a mentőszolgálatoknak és a helyi hatóságoknak.”

A városi tanács szóvivője így nyilatkozott: „Folyamatosan egyeztetünk a Merseyside-i rendőrséggel a belvárosi Water Streeten történt incidensről. További tájékoztatás hamarosan.”

Egy videó a sofőr elfogásáról.

A rendőrség is megszólalt: „Jelenleg egy közúti baleset bejelentését kezeljük Liverpool belvárosában. Ma, május 26-án, hétfőn, nem sokkal este hat óra után érkezett a bejelentés, hogy egy autó több gyalogossal ütközött a Water Streeten. A jármű a helyszínen megállt, a sofőrt őrizetbe vettük. A mentőszolgálatok jelenleg is a helyszínen dolgoznak. További információkat hamarosan közlünk.”

Keir Starmer miniszterelnök így reagált:

„A Liverpoolban történt jelenetek borzalmasak – gondolok minden sérültre és érintettre. Köszönöm a rendőrségnek és a mentőszolgálatoknak a gyors és folyamatos reagálást erre a sokkoló eseményre. Folyamatosan tájékoztatnak a fejleményekről, és arra kérek mindenkit, adjanak teret a rendőrség munkájának.”

Az eset néhány órával azután történt, hogy délután kettőkor elindult a Liverpool FC bajnoki trófeát ünneplő felvonulása. A játékosok, köztük Szoboszlai Dominik, Virgil van Dijk és Mohamed Salah, nyitott tetejű buszon köszöntötték a szurkolókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: hátulról nekiment egy motoros a budaörsi körforgalomban, kiszállt, aztán el is ütötték
Hihetetlen jelenetek játszódtak le egy budaörsi körforgalomban. A felvétel alapján azonban szerencsére senkinek nem esett komoly baja.


Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.

A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.

Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.

A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.


Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.

Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.

Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.

A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Telefontöltővel mentettek életet a debreceni rendőrök az M35-ösön
Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak. Az egyik súlyos sérült vérzését a rendőrök egy autóban talált telefontöltő kábellel állították el, amíg a mentők a helyszínre értek.


Augusztus 19-én este különleges helyzetbe került a Készenléti Rendőrség debreceni osztályának öt járőre, írja a police.hu. Budapestről tartottak vissza a laktanyába, amikor az M35-ös autópálya 9-es kilométerénél balesetet láttak. Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak.

A rendőrök azonnal a Kiához siettek. A férfi és a nő saját lábán ki tudott szállni, őket biztonságba kísérték a szalagkorlát mögé, közben pedig a forgalmat is lassítani kezdték.

Ezután odaléptek a belső szalagkorlátnak csapódott Mitsubishihez. A járműből kiszálló férfi segítséget kért, mivel jobb alkarja artériásan vérzett. A rendőrök nyomókötést tettek rá. A kormány mögött beszorult idős nőnél is erős vérzést tapasztaltak. A lábfeje annyira roncsolódott, hogy nem mozdították meg, viszont a vérzést mindenképpen el kellett állítani.

Végül egy a csomagtartóban talált telefontöltő kábellel szorították el a combját, ezzel sikerült megfékezni a vérzést.

A rendőrök folyamatosan beszéltek hozzá, hogy ébren tartsák.

Közben a járműveket áramtalanították, és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központján keresztül értesítették a mentőket és a katasztrófavédelem munkatársait.

Mire a segítség megérkezett, mindenki stabil állapotban volt. A mentők kórházba vitték a sérülteket. A Mitsubishi vezetője súlyosan megsérült, utasa és a Kia sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett, a Kia utasa pedig sérülés nélkül megúszta a balesetet.

A körülményeket a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: