KÉK HÍREK
A Rovatból

Az otthonukban ebédelt a NAV, majd büntetett

A Yummber egy magyar app, amin keresztül a hobbiszakácsok és az éhes vendégek találkozhatnának - ha a NAV is úgy akarná...


A Yummber egy csodálatos alkalmazás, aminek révén egymásra találhatnak a házi kosztot kedvelő éhes vendégek, és az otthonukban szívesen főzőcskéző hobbiszakácsok. A dolog lényege, hogy aki alkalomadtán szívesen megetetne egy (vagy több) vadidegent, az regisztrál, és fotóval, árral megjelölve közli, mit és mikor lehet nála enni. Az "éhezőknek" ugyanígy regisztrálniuk kell, és az app máris mutatja, milyen kaják vannak éppen elérhető közelségben. Miután az éhes vendég kiválaszt egy ételt (illetve egy lakást, ahol megeheti), a fogadó félnek, vagyis a szakácsnak is el kell fogadnia a jelentkezését. Ez azt jelenti, hogy akár nemet is mondhat, ha például a leendő vendégről eddig leírt értékeléseket nem találja elég meggyőzőnek. Ugyanígy a vendégek is elolvashatják a szakácsokról írt véleményeket.

A dolog egyelőre nagyon új, a nyár közepén indult az egész, és még most is tesztidőszakban van, ehhez képest már az induláskor 700 szakács regisztrált. Szóval a Yummber elég jól pörög, bár pénz még szinte egyáltalán nincs benne, hiszen, mint minden induló vállalkozásnál, egyelőre elsősorban a költségek jelentkeztek. Ezért is érdekes, hogy az Indexnek a Yummbert bemutató cikke után nem sokkal a NAV ellenőrei három napon belül két szakácshoz is bejelentkeztek, természetesen inkognitóban.

logo

Képek: Facebook

yum1

Az első alkalommal két nő érkezett az egyik felhasználójukhoz, aki egyébként közgazdász. A hölgy jókedvűen főzött a két éhes vendégnek, és közben jóízűt beszélgetett a két, vele nagyjából egykorú nővel. Tegeződtek, a két vendég elmesélte, hogy az Ubert és az Airbnb-t is szeretik. Majd, miután jóllaktak,

kifelé menet váratlanul megfordultak, átváltottak magázódásra, és közölték, hogy ők bizony adóellenőrök.

Ezután két órás procedúra következett, jegyzőkönyvvel. Főleg az érdekelte őket, hogy fog a vendéglátó adózni a bevétele után. A Yummberen egyébként nincs készpénzforgalom, a vendégek bankkártyán keresztül fizetnek a "központnak", a Yummber pedig - a saját jutaléka levonása után- utólag utalja át a szakácsnak járó pénzt.

pp

sokan

Az ellenőrök egyébként büntetni nem tudtak, hiszen egyrészt 14 adag ételig bárki értékesíthet kaját a saját konyhájában, nem kell hozzá engedélykérés a NÉBIH-nél, csak bejelentési kötelezettség van. Másrészt az alapanyagokról csak egy bejelentett étteremnek kell rendelkeznie számlákkal, ráadásul az adóév majd december 31-én zárul le, addig teljesen értelmetlen az adózást számon kérni. Ami pedig magát a céget illeti, egy magyarországi befektető várhatóan szeptember második felében veszi át a vállalkozást, innentől mint rendszergazda és jogtulajdonos a Yummber minden jövedelme után Magyarországon fog adózni.

A másik esetben az ellenőrök nem a helyszínen fogyasztották, hanem elvitelre kértek ételt. A férfi és a nő az étel átvétele után rögtön elővették az igazolványukat. Bár egyik Yummber-felhasználót sem büntették meg, de mindkettejüket behívták jövő hétre a NAV-hoz. Ennek ellenére

mindkét felhasználó folytatja a yummberezést, és továbbra is várják a vendégeket otthonukban, bár megviselte őket az eset.

nav

A Yummber Facebook-oldalán így reagálták le a fejleményeket

A Yummberen kívül több olyan esetet is felsorolnak az Index cikkében, amikor a portál beszámolt például egy frissen nyílt helyről, és a hely nem sokkal később hasonló NAV-ellenőrzést kapott a nyakába. Nem kizárt, hogy a "kiemelt bánásmódban" a jó kajáknak is szerepe lehet, mert az ellenőrök többször is dicsérték a kosztot - persze ennek ellenére a büntetést is kiszabták...

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET: