KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ámon Heni nem csak lájkokkal segít a hajléktalanokon

Felkarolta Sándort, és sikeres mozgalmat indított a Facebookon a leszegényebbekért.


Ámon Henriette pesti arc. Újlipótvárosi helyi celebritás. Tévés, filmes, a kilencvenes években egy kultikussá vált budapesti szórakozóhelyet vezetett, a Labirintust. Dolgozott rendezvényszervezőként és producerként is. Nem a szociális szférában dolgozik, ám az elmúlt télen mégis azért figyeltek fel rá sokan, mert felemelt az utcáról egy hajléktalan férfit. Azt mondja, élete legnagyobb sikere Sándor története.

- Hogyan indult a pályád?

- Elég öreg vagyok már, 48 éves. A Pannónia Filmstúdiónál kezdtem, majd a Filmgyárban dolgoztam, onnan pedig az MTV-be kerültem. A köztévének nagyon sokat köszönhetek, rengeteg barátot, ismerőst szereztem ott. A Magyar Televízió olyan volt, mint egy bölcső. Azok közül, akik ma a televíziós szakmában bármilyen pozícióban vannak, szinte mindenki onnan indult, hiszen akkor még csak egy darab televízió volt. Olyan mesterek, ikonikus alakok dolgoztak ott, akiktől rengeteget lehetett tanulni. Ha mást nem, amikor elcsípted az aulában, ahogy éppen megbeszéltek egy műsort.

- Az MTV-ből 1992-ben a Pesty Fekete Dobozhoz kerültél.

- Így van; a rendszerváltás után ez teljesen úttörő kezdeményezés volt, jártunk Romániában is a forradalom után. Közben a Labirintus kávézót vezettem a Várnegyedben 1992 és 1996 között. Ez a fiatalok egyik underground szórakozóhelyévé vált. Több zenekar is volt, amelyik a Labirintusból indult, például a Quimby, vagy a későbbi Heaven Street Seven alapító tagjai akkor még a Houdinis-zel. Életem fergeteges időszaka volt.

labirintus

Büszkén mondhatom, hogy a Quimbyre én csaptam le: amikor láttam őket a Tilos az Á-ban, megkérdeztem, nem lépnének-e fel nálam. A Labirintusban hetente, klub jelleggel játszottak. Majd eltelt egy-másfél év, és azt mondták, ó, drága Heni, sajnos kinőttük a helyet. És ez így igaz. A Labirintus elég kicsi volt, és a végén már kint az Úri utcában hosszú sorok álltak, hogy hallhassák a Quimbyt. Imádtam őket.

- Hol folytattad a munkát?

- Egyfajta szabadúszó lettem; művészeti titkár voltam a Bozsik Yvette társulatnál, a Budapest Plázsnál pedig válságmenedzserként működtem közre, mivel a nyitás előtt egy héttel még hiányoztak az engedélyek, nem voltak programok. A Sziget TV volt a következő állomás.

Gerendai Károly fan vagyok, a szó nemes értelmében. Sokan sokfélét mondanak rá, de szerintem le a kalappal előtte. Bármi történt, mellettem állt. Szakmailag is tiszteletreméltó személy, autodidakta módon tanulta meg a fesztiválszervezést. Lehet kritizálni, fújolni, vagy irigykedni rá, én akkor is zseniálisnak és profinak tartom Karcsit. Ember az embertelenségben.

Gerendai 2005 nyarán keresett meg azzal, hogy kitalálta a Szeretem Magyarországot Klubot. Hazánk vezető értelmiségi embereit gyűjtöttük össze azzal a szándékkal, hogy gondolatainkat megosszuk az adott (politikai, gazdasági) helyzetben.

10477829_10203190750644065_463923334_n

- Milyen szereped volt a Szeretem Magyarországot mozgalomban?

- Rájöttem, szeretek a különböző dolgok születésénél jelen lenni, mert az valami csoda. Legyen az új vállalkozás, program vagy esemény. A Klub legnagyobb durranása a Geszti Péter ötlete alapján szervezett kampány volt: az ország különböző részeiről képeslapokat kellett beküldeni; ebből állt össze egy kiállítás anyaga: A Békés többség én vagyok! Mindez 2006 ősze után volt…

A következő a Tarka Magyar! felvonulás volt a Klub égisze alatt, 2008-ban, Bódis Krisztával és civil szervezetekkel együtt. A rasszizmus és a kisebbségek elnyomása miatt volt fontos az üzenete – ezt ma is vállalom: Te is más vagy, te sem vagy más!

- Még zenés darab produceri teendőit is magadra vállaltad.

- Ez volt a Tiszta kosz. Izgalmas feladat volt, mert mindenki ingyen vállalta el benne a munkát, azzal az ígérettel, hogy ha sikerdarab lesz, mindenki megkapja belőle a pénzét. A társulat egyetlen szó nélkül elvállalta. Ez számomra hihetetlenül pozitív visszajelzés volt. A Tiszta kosz nagy sikert aratott. 2009 júniusában tartottuk a premiert a Merlinben, utána átkerült a Thália Színház nagyszínpadára, majd a Stúdiószínházban játszották.

A Tiszta kosz az 1920-as években játszódik, Amerikában, az alkoholtilalom idején; egy nő és egy férfi kettőse érzelmekkel, szerelemmel, szakítással, halállal.

- Nem hiányzott a tévézés, a régi MTV?

- Amíg nem varrok el szálakat, hiányérzetem van. 1992-ben hirtelen mentem el a köztévétől Fekete Dobozhoz. 2005-ben visszahívtak a Kultúrházba; régi ismerősökkel, remek csapat volt. Fél évig dolgoztam csak ott, mert hívott a Gerendai. Akkor éreztem azt, hogy szép volt, jó volt, de ennyi. Onnantól megnyugvás töltött el, és le tudtam zárni életemnek ezt a szakaszát.

- Mi foglalkoztat most a legtöbbet?

- A Hősök tere projekt. Az a gondolat, hogy mindannyian tehetünk jót, a magunk módján mindannyian hősök lehetünk. A jelszava: "Az vagy, amit teszel". Halacsy Péter, a Prezi társalapítója találkozott Philip Zimbardóval, és miután beszélgetett vele, elhívta Magyarországra, mert úgy érezte, itthon erre a mentalitásra nagy szükség lenne. Kicsiben mindenki változtathat a környezete hozzáállásán és gondolkodásán. Azt szoktam mondani, hogy tyúklépéssel előre haladva is haladunk.

Hiszem, hogy azt a fajta szociális érzékenységet, amelyet a világ kiöl belőlünk, visszahozhatjuk. Ha például elmegy egy család egy hajléktalan mellett, nem kell arrébb rángatni a gyereket, hogy fúj, büdös, inkább el kell magyarázni neki, hogy sajnos vannak emberek, akik nincsenek olyan helyzetben, mint mi, ezért ha tudunk, segítsünk neki. (Philip Zimbardoval készült interjúnkat itt olvashatjátok. A szerk.)

- A Facebookon hozzám is eljutott Sándor története, akinek te szereztél fedelet a feje fölé.

- Tavaly tavasszal a kutyát sétáltattam a Pozsonyi úton. A kedvenc virágüzletem mellett ült egy férfi. Kételyek merültek fel bennem azzal kapcsolatban, hogy hajléktalan-e, mert nem volt elhanyagolt a külseje, nem kéregetett, csak ott ült. Amikor ötödször vagy hatodszor mentem el mellette, megkérdeztem: "Jó napot kívánok, tudok-e bármiben segíteni?" "Jaj drága, nem, én nem szoktam kéregetni." Beszélgettünk, kiderült, hogy Sándornak hívják, 68 éves, az utcán él. Megismerkedésünk úgy folytatódott, hogy élelmiszert adtam neki. Akik háztartást vezetnek, tudják, hogy ahol 2-3 főre főznek, biztosan marad még negyediknek is. Boldogult nagyanyám, amíg élt, mindig mondta, hogy "Sándornak el ne felejts félretenni az ételből." A nagyi miatt szinte mindennap kellett főzni, és amikor lementem sétálni a kutyával, elvittem Sándornak, amit félretettem.

10486157_10203190797005224_592774655_n

Ha jót teszünk, könnyűnek érezzük magunkat, boldogsághormonok szabadulnak fel, mint amikor csokit eszünk. Nem kell Pókembernek vagy Superman-nek lenni, de minden apróság számít. Engem még úgy neveltek, hogy a segítségnyújtás nem hőstett, hanem természetes dolog. Ne üldögéljen a villamoson egy életerős lány vagy fiú, ha ott áll mellettük egy idős ember. Hiszem azt, hogy jót tenni a lelkünknek jó. Ennyi önzés, ego-túltengés belefér.

- Mennyire fogadják el a hajléktalan emberek, ha kérés nélkül próbálnak nekik segíteni?

- Rájöttem, hogy a velük való megismerkedésnek és barátkozásnak is megvan a maga menete vagy protokollja. Nem szabad kérdezősködni, letámadni, ha el akar valamit mondani, úgyis elmondja. A bemutatkozás az első lépés. Sándor nevet kapott, és ez nagyon fontos. A hajléktalanok ugyanis úgy érzik - és ez sajnos így is van -, hogy ők láthatatlanok és névtelenek. Ahogy jöttem-mentem az utcán, mindig mondtam, hogy jó reggelt Sándorom, jó napot Sándorom. Sokan hallották, és egyre többen kezdtek köszönni neki. Amikor látták, hogy beszélgetek vele, az emberek vittek neki ezt-azt.

- Ennyi segítség elég egy fedél nélkül élőnek?

- Dehogy. Nyár végén elkezdtünk gondolkodni a virágboltban a barátnőimmel, mi lesz vele télen. Sándor mondta is, hogy hajnalban a szomszédos parkban kimossa a ruháit és az alsóját, és a nap egy fél óra alatt megszárítja. De ha jön a tél, még tisztálkodási sem tud. Érdeklődtünk, nincs-e bármilyen lakhatási lehetőség a környéken, legalább valami kis helyiség, ahol álomra hajthatja a fejét. A virágos melletti házban a lakók mondták, hogy a légópincéjükben van víz és wc, Sándor ott lehet este héttől reggel hétig. Novembertől március végéig kapott fedelet a feje fölé, azzal, hogy addig van ideje albérletet keresni magának és elintézni a nyugdíját. Sándor élete rendeződött, van már egy kis albérlete, és néha visszajár a Pozsonyi útra üldögélni, mert ott már barátai, ismerősei vannak.

- Hogyan lett ebből a közösségi oldalon mozgalom?

- Szerettem volna ország-világnak hírül adni, milyen jó fejek a lakók, ezért írtam egy posztot a Facebookon, amiben elmondtam a történetet, és mellékeltem egy fotót Sándorról. Nálam általában public-ra van állítva a megosztás. Körülbelül tízezren lájkolták, több mint hétezren osztották meg. Üzenetcunami indult, hogy ki hogyan tudna segíteni. Télire tényleg sok ruha és élelmiszer jött, sokan ajánlották fel a segítségüket teljesen ismeretlenül.

Amikor Sándornak már volt 3 kabátja és 4 csizmája, írtam egy újabb posztot, hogy mindenkinek megvan a maga Sándora, nézzenek körül a környékükön. Ha mindenki csak egy embernek segítene, csodákat érnénk el. Büszke vagyok arra, hogy elindítottam valamit. Ha egy ember arcot és nevet kap, akkor már nem csak egy névtelen hajléktalan kint az utcán. Amíg van annyi pénzem, hogy tudok magamnak élelmiszert venni, másnak is juttatok belőle.

Rengeteg felesleges dolgot halmozunk fel. Pazarolunk. Ételeket dobunk ki. Pedig ha körülnézünk a hűtőben vagy a konyhaszekrényben, és nem várjuk meg, amíg megromlik az élelmiszer, némi ennivalót juttatunk el azoknak, akik rászorulnak. Másnak egy fél kiló liszt is sokat jelenthet.

10420127_10203190738923772_1700587626818845032_n

- A legtöbben csak karácsony környékén figyelnek oda a nehéz sorsúakra.

- Mivel a decemberi szeretetdömpingben mindenki segít, ezért tavaly télen úgy döntöttem, én kihagyom. Januárban ráadásul éppolyan hideg van, éppen annyira hiányzik az étel. Elhatároztam, hogy szűkebb pátriámban, a Jászai Mari téren, a híd lábánál a parkban ételt fogok osztani. Csak kiírtam a Facebookra, és ismerősök és idegenek is jelentkeztek, megjegyzem, javarészt nők. Kitaláltuk, hogy gulyásleves lesz, az finom és laktató. Egy rádiós kollégám hozott a nagybaniról húst és zöldséget, egy áruház dolgozói összedobtak nyolc kiló húsra valót. Volt, ahol kenyérrel és csokoládéval járultak hozzá a szeretetvendégséghez, a csoki ráadásul olyan plusz, amelyre a hajléktalanok nem költenek. Január 18-án megfőztük a levest, és a megmaradt zöldséget, illetve a gyűjtésből hátramaradt ruhákat a megjelent hátrányos helyzetű családoknak és hajléktalanoknak adtuk. Hatalmas élmény volt, köszönöm mindazoknak, akiknek a munkája benne volt.

- Folytatod a fedél nélkül élők felkarolását?

- Most egy másik nehéz sorsú embernek segítek, ha tudok, egy volt újságírónak, akiről cikkeket is írtak. A CBA előtt ült egy táblával, rajta a felirat: "Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem." Ez mellbe vágott. Szeretném rendszeressé tenni a téli szeretetvendégséget is. Mert mindig vannak újak, új Sándorok.

Heni2

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
900 ezres kórházi számlát kapott a Miskolcon szült nigériai anyuka, napok alatt egymilliót dobtak neki össze az adakozók
A geológusnak készülő Mary ösztöndíjjal érkezett, de egy veszélyeztetett terhesség mindent felborított. A császármetszés utáni komplikációk miatt most a hazajutásuk is a magyarok jó szívén múlik.


Pillanatok alatt összedobtak egymillió forintot az adakozók annak a nigériai egyetemista lánynak, akinek egy miskolci kórházban kellett világra hoznia a kisfiát. A szülés utáni komplikációk miatt az anyának 900 ezer forintos számlát kellene kifizetnie, a gyűjtésből azonban már nemcsak erre, de a hazaútra is futhatja – számolt be róla hétfő esti adásában az RTL Híradó.

Arukwe Chinazaekpere Mary tavaly érkezett ösztöndíjjal a Miskolci Egyetemre. A geológus végzettségű nő már várandós volt, de úgy tervezte, időben hazautazik Nigériába a szülésre. A drámai fordulat akkor következett be, amikor kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, így nem szállhatott repülőre.

„Szeptember közepén megvettem a jegyet a hazaútra, de kiderült, hogy veszélyeztetett terhes vagyok, így nem utazhattam” – mesélte a kismama, akit ezt követően egy egyházi szervezet, a Miskolc–Selyemrét Római Katolikus Plébánia fogadott be.

Kisfia, Jason végül január 28-án, császármetszéssel született meg a miskolci megyei kórházban. A beavatkozás után azonban komplikációk léptek fel, Mary többször is vérátömlesztést kapott. A baba jól van, de az anya még gyenge. A kórházi ellátásért – a kórház méltányossága mellett is – közel 900 ezer forintot kellene fizetnie, mivel nem volt magyar társadalombiztosítása. A helyi sajtó szerint a császármetszés díja önmagában 482 500 forint, a baba ellátása pedig további 150 ezer forintba került, ehhez jönnek még a gyógyszerek és a kezelések költségei.

A horribilis összeg miatt a miskolci Supersum Alapítvány gyűjtést indított. Az alapítvány elnöke szerint egy külföldi diáknak szinte lehetetlen küldetés a magyar TB-rendszerbe való bekerülés.

„A nemzetközi hallgatóknak a TAJ-kártya igényléséhez visszamenőleg 25 hónap társadalombiztosítást kellene megfizetniük. Ez egyszeri 3 millió 750 ezer forintos összeg, és havonta is 150 ezer forint lenne a TB-költségük. Ez olyan tetemes teher, amit egy nigériai hallgató, akinek nincs gazdag családi háttere, nem tud kifizetni”

– magyarázta Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Alapítvány elnöke.

A civil összefogás azonban rendkívül sikeresnek bizonyult: a gyűjtés néhány nap alatt elérte az egymillió forintot.

„Csodálatos ez a támogatás. Nem számítottam rá, hogy ennyien segítenek, ezért különösen hálás vagyok” – mondta meghatottan a kismama.

Az alapítvány most abban bízik, hogy a kórházi számla kifizetése után az adományokból Mary és a kis Jason hazautazására is jut majd pénz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Húsz éve találkoztak a Szigeten, most felforgatja az internetet a szőke lány után a francia férfi
Ludo a Redditen vallotta be, mekkora hibát vétett, amikor nem kérte el a Szigeten megismert lány elérhetőségét. Most egyetlen városnév, Pozsony maradt a reménye.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. január 20.



Húsz évvel egy romantikus Sziget-éjszaka után az interneten keresi egy francia férfi azt a titokzatos szőke lányt, akivel egyetlen koncert erejéig hozta össze a sors. A Ludo nevű férfi történetét a Blikk szúrta ki, aki egy online felhívásban kéri a közösség segítségét, de hangsúlyozza: nem a múltat akarja újraéleszteni, csupán szeretné tudni, hogy a lány jól van-e.

„2005 augusztusában, a budapesti Sziget fesztivál első napján, pont a Ska-P koncert elején találkoztunk”

– idézte fel Ludo a húsz évvel ezelőtti pillanatot.

A férfi leírása szerint a lány különleges jelenség volt a tömegben. „Egy gyönyörű szőke lány voltál, akkoriban 16-18 év közötti, világos (valószínűleg kék) szemekkel. Azon kevés lány egyike voltál, akik elég őrültek voltak ahhoz, hogy tömegben maradjanak, és hirtelen a karjaimba borultál... Tali volt a neved, vagy valami nagyon hasonló, talán a Natália beceneve?” – írta. Az együtt töltött este alatt nevettek, táncoltak, még egy tányér tésztán is megosztoztak. Ludo azt is felidézte, hogy a lány nem tudta rendesen kiejteni a nevét, és Youdónak szólította, amit ő kifejezetten elbűvölőnek talált.

Azonban a reggel elhozta a búcsút, és egy olyan döntést, amit a férfi azóta is bán. Amikor a lánynak indulnia kellett, megkérdezte Ludót, vele tart-e, de ő nemet mondott.

„Mire rájöttem, mekkora ostoba hibát követtem el, te már elmentél... és esélyünk sem volt megosztani egymással az elérhetőségeinket. Megbántam, hogy nem kérdeztem meg az e-mail-címedet, a címedet, vagy akár a vezetékneved”

– vallotta be.

Ludo húsz év távlatából is tisztában van vele, hogy az élet mindenkit megváltoztatott, és a célja nem egy régi románc felmelegítése. „20 év után mindannyian más emberek vagyunk, más élettel. A legtöbb esetben én is kerülöm a nosztalgiát. Ebben az esetben azonban nem arról van szó, hogy bármit is újraélesszek, vagy reménykedjek. Csak őszintén örülnék, ha azt hallanám, jól van, talán férjnél van, gyerekekkel, egyedülálló, bármi – feltéve, hogy boldog és egészséges. Szó szerint csak így tudna csalódást okozni: ha valami rossz történt volna vele.”

A keresésben egyetlen halvány nyom segíthet: a férfi úgy emlékszik, a beszélgetéseik során egyetlen városnév merült fel, mégpedig Pozsony, ezért elképzelhető, hogy a lány Szlovákiából érkezett. A 2005-ös Sziget Fesztiválon egyébként olyan nevek vonzották a tömeget, mint Natalia Imbruglia, a Tankcsapda, a Kispál és a borz, illetve a Korn, de Ludo számára az este a Ska-P koncertjén megismert lánnyal vált felejthetetlenné, akit most égen-földön keres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad” – egyre többeknek tetszik Rónai Egon ötlete
Rónai Egont láthatóan megrázta Fenyő Miklós halála, akivel még közös terveik voltak. A riporter egyetlen mondata lavinát indított el, amire a rajongók egy még merészebb ötlettel tromfoltak rá.


„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban!” – Rónai Egon, Prima Primissima díjas riporter és műsorvezető felvetése vasárnap lavinát indított: a rajongók sorra állnak az ötlet mellé, miután Fenyő Miklós tegnap hajnalban, január 31-én, 78 évesen elhunyt.

A felvetés személyes gyászból és közös munkákból táplálkozik, a riportert láthatóan megrázta a magyar rock and roll királyának halála. Rónai Egon vasárnap délutáni bejegyzésében arról írt, még nem tért magához.

„Úgy volt, hogy folytatjuk a beszélgetéseket. Hogy folytatja a könyvet, legalább négy, de lehet, hogy öt kötetben. Meg persze úgy volt, hogy lesz még új zene, koncert, hogy még van idő. Most írják az okosok, hogy “csak” rock and roll. Az minden popzene alapja, abból bújt elő a sok jó és a sok vacak, amit az elmúlt 70 évben hallgattunk! Úgy tudta, ismerte, értette, mint itthon senki más. Ezeket az alapokat díszítette remek (helyenként zseniálisan szellemes) szövegekkel, sodró lendülettel, rengeteg romantikával.” Bejegyzését azzal zárta:

„Lesz még Fenyő Miklós sétány a Szent István parkban! De a mi két székünk már üres marad.”

A személyes sorok közösségi visszhangra találtak, valóságos hozzászólásözön indult el a poszt alatt. „A legszebb megemlékezés lenne Mikiről, ha valóban létre jönne a Fenyő Miklós-sétány a Szent István parkban!” – írta egy hölgy. Mások még tovább is mentek: „A Szent István parkban a Fenyő Miklós sétányon egy padon ülő Fenyő Miklós szobor is megilletné őt így bárki mellé ülhetne. Remélem, hogy az is meglesz!”

A helyszínválasztás nem véletlen, Fenyő kötődése a környékhez közismert. A Hungária együttes legendás frontembere ízig-vérig angyalföldi volt, és több dalában is megénekelte a XIII. kerületet, így nem csoda, hogy Rónai Egon riporter ötlete nyomán éppen a Szent István parkban neveznének el róla sétányt - írta a Blikk.

Az utolsó nyilvános beszélgetést éppen Rónai Egon készítette vele még decemberben a budapesti Akvárium Klubban, ahol Fenyő Miklós telt ház előtt, a könyvbemutatóján még tele volt tervekkel: az életrajzán dolgozott, és fürdött a szeretetben. A decemberi tervek azonban Fenyő Miklós halálával örökre tervek maradtak, a kezdeményezés viszont most közösségi és intézményi döntések elé kerülhet.

Egy közterület elnevezéséhez önkormányzati kezdeményezés és jóváhagyás szükséges, a rajongók támogatása pedig erős jelzés lehet a döntéshozók felé. A kommentelők által felvetett szoborjavaslat külön eljárást, tervezést és finanszírozást igényelne. A közösségi emlékezet formálása mindenesetre megkezdődött. Egy esetleges sétány és szobor a rajongók gyászát közös térben alakíthatná emlékezéssé, Rónai Egon mondata pedig – „Lesz még Fenyő Miklós sétány…” – a közösségi akarat mottójává válhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Szívszorító posztban búcsúzott Egressy Mátyástól az egyik tanára: Együtt lehetett vele tanulni az életet
A megható sorokban a pedagógus felidézi a fiú humorát, segítőkészségét és azt is, milyen volt a kapcsolatuk. Elárulta azt is, mit mondott volna neki búcsúzóul a kitűnő érettségije után.


Megható posztban emlékezett meg a napok óta eltűntként keresett Egressy Mátyásról az irodalomtanára. Szerette volna leírni, ki volt „a mi, sokunk Matyija”, mert szerinte akik találkozhattak vele, mind mind kincseket őriznek belőle.

A bejegyzést Kosztolányi Dezső Halotti beszédének soraival kezdte:

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.”

A tanár mutatott egy fotót Mátyás utolsó, irodalomból beadott házi dolgozatáról, amit egy héttel korábban, határidő előtt hozott be, még mielőtt befejezték volna az anyagot. Hozzáteszi, innentől Kafka Átváltozása is örökre rá fogja emlékeztetni.

Bár a diák a hátsó padban ült, ami a tanár szerint látszólag passzív hely, Mátyás mégis mindig követte az órákat.

„Láttam, tudtam, éppen lelkisegélyszolgálatot tart (mikor nem azt tartott?!), de minden kérdésemre tudta a választ... gondolkodva, megértve. Szerettem a gondolkodását, hogy tudott felfedezni, elmélyülni minden kérdésben... legyen az biológia, kémia vagy történelem”

– fogalmazott a pedagógus, aki a fiú humorát is méltatta, mondván, szerényen és érdek nélkül viszonyult mindenhez, ezért sokat lehetett vele együtt nevetni.

A tanár a sors legdrámaibb fintorának nevezi, hogy Mátyás sosem volt egyedül.

„Mindig barátok, évfolyamtársak, testvérek, edzőtársak vették körül. Szerettem figyelni a kapcsolódásait, annyira látszott, hogy mindenkinek tud adni, mindenki hozzá fordul... tanulmányilag, emberileg...”

A bejegyzésből kiderül, hogy több személyes kapcsolatuk is volt: a fiú élsportolóként, a sok edzés mellett is eljárt színházba, a testvére pedig az ő lányának lett iskolatársa. Miután Mátyás megszerezte a jogosítványát, a pedagógus hozzá fordult tanácsért, hogy kinél kezdjen el felnőtt fejjel vezetni tanulni. Úgy gondolta, az a tanító, aki a fiúnál bevált, neki is jó lesz, és így is lett.

„Együtt lehetett vele tanulni... az életet. A kapcsolódást. Az odafigyelést. A szorgalmat. A becsületet. Elmondtam volna ezt a kitűnő érettségije után, zsebében az olasz egyetemi felvételivel... de már nem tudom”

– írta a pedagógus.

Búcsúzó posztját szintén Kosztolányi-idézetekkel és személyes üzenettel zárta:

„Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer.”

„ Megtiszteltetés volt Veled! Csak remélni tudom, hogy tudod!”

A rendőrség továbbra is eltűnt személyként keresi a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban távozott a belvárosi Ötkert szórakozóhelyről, de otthonába nem érkezett meg. A nyomozás közben felmerült egy dunai hajó kamerájának felvétele, amelyen az látszik, hogy vasárnap reggel egy ember a Lánchídról a vízbe esik. Szerdán már azt közölte a rendőrség, hogy a Dunán is kutatnak Mátyás után. Később pedig a család az MTK Park Teniszklubon keresztül kiadott közleményében azt közölte, „nagy valószínűséggel” a fiú lehetett az, aki a Dunába zuhant a Lánchídról, de a rendőrségi eljárás lezárultáig eltűntként tartják nyilván.

A Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, ahová a fiú járt, gyertyagyújtással emlékeztek, és fekete zászlót tűztek ki az épület homlokzatára. Az intézmény és sportklub, ahová Egressy Mátyás teniszezni járt, pszichológiai támogatást szervezett az érintetteknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk