JÁTÉK
A rendszerváltás utáni egyik legnagyobb televíziós sikert a Dallas című amerikai sorozat hozta a magyar tévénézőknek. Ha a kilencvenes években te is nézted, ez a kvíz nem lesz nehéz.
JÁTÉK
Az 1980-as években kedd esténként a fél ország a televíziókészülékek előtt ült, miután véget ért az Esti mese, majd a Híradó, kezdődött a kedd esti sorozat. Emlékszel még?
JÁTÉK
A Magyar Televízió Táncdalfesztiváljainak klasszikus korszakából idézünk fel 10 győztes, illetve díjazott dalt a hatvanas, hetvenes évekből. Emlékszel rájuk?
JÁTÉK
Ők azok, akiknek a hangján megszólalnak a sportesemények. Ismered a híres magyar sportriportereket?
JÁTÉK
Ismert és közkedvelt televíziós műsorok műsorvezetői a főszereplői ennek a kakukktojás játéknak – tudod-e, melyik műsort NEM vezették?
JÁTÉK
90 éves korában elhunyt Vitár Róbert sportriporter. Több évtizeden át dolgozott a Magyar Televíziónál, majd az Eurosportnál folytatta pályafutását.
JÁTÉK
Bár szakmai és személyes életének is egyik legmeghatóbb pillanata volt a beszélgetés, a műsorvezető szerint több sebből is vérzett az interjú.
JÁTÉK
Manapság ma már a bemondók, mint műfaj is megszűnt - de régen ők voltak azok, akik minden műsor előtt bejelentették, mit is fogunk látni a tévében.
JÁTÉK
1987 és 1999 között szinte családtagjaink, szomszédaink lettek a magyar sorozat szereplői. Emlékszel még, kinek mi volt a foglalkozása?
JÁTÉK
Több száz ismeretlen ismerősünk közül válogattunk, televíziós személyiségek, riporterek, bemondók a főszereplői ennek a kvízjátéknak - felismered őket?
JÁTÉK
A Rádiókabaré, a Telepódium vagy a Szeszélyes évszakok meghatározó nevettetői – felismered őket?
JÁTÉK
1932 november 5-én született a magyar televíziózás legendája, akit először 1958-ban láthattunk a képernyőn. Mennyire ismered Vitray Tamás életét, munkásságát?
JÁTÉK
TV3 – télen-nyáron – emlékszel még erre a szlogenre? És a botrányos körülmények között megszüntetett Esti Egyenleg hírműsorra? Legújabb podcast epizódunkban a 90-es évek médiavilágát idézzük fel Hardy Mihállyal.
JÁTÉK
1987 és 1999 között szinte családtagjaink, szomszédaink lettek a magyar sorozat szereplői. Ebben a kvízben teszteld, mennyire emlékszel még?
JÁTÉK
Kiskalmár Éva a napokban ünnepelte 70. születésnapját. Az egykori tévés a nyolcvanas évek végén azért váltott, mert képtelen volt megélni a tévézésből.
Népszerű
Ajánljuk