5 egykori kultikus szórakozóhely Budapesten
A 2000-es évek közepére Budapest az underground elektronikus zene egyik fontos színterévé vált. Számos klubnak érte meg eltérni a mainstream techno vonaltól és helyet adni az egy-egy réteget vonzó műsoroknak, mivel a tematikus sorozatok és dj-k köré hűséges rajongótábor szerveződött. Így gyorsan a zenei preferenciák köré szerveződő társaságok törzshelyévé vált egy -egy hely.
Sajnos különböző okokból e klubok nagy része már nem üzemel. Összegyűjtöttünk néhány helyet, amelyek valami miatt kiemelkedtek a többi közül. Nektek is hiányoznak?
Mokka Cuka!
Elektronikus zenéért nem volt muszáj átmenni a pesti oldalra, tavasztól őszig legalábbis. Kint a zöldben, fák között, a Hajógyári Szigeten a K-hídtól nem messze működött a Mokka Cuka! Szerdától szombatig tartott nyitva, minden éjjel más stílusú zenével várták a közönséget. Sikerét nemcsak a tematikailag változatos buliknak köszönhette, hanem annak is, hogy a részben fedett, részben szabadtéri klub izgalmas és a többitől elszeparált helyszín volt. Senkit nem zavart a zene, és mivel a legtöbb buli ingyenes volt, a közönség szabadon mozoghatott. Az étterme egészen tisztességes kínálatot nyújtott.
A Sziget fesztivál egy hete alatt is folyamatosan működött a Mokka Cuka!, a koncertek után sokan afteroztak hajnalig. Fénykorát 2005 és 2009 között élte. A Hajógyári Sziget szórakozóhelyeivel együtt 2012-ben a Mokka is végleg megszűnt létezni; a Szigetre tervezett beruházások miatt jelenleg semmi esély az újraindításra.
Amit a közönség gondolt:
„Most, hogy eszembe jut a Mokka, érzem a hűs dunai levegőt a nyári melegben, a falevelek szagát, meg azt a végtelen szabadságot, hogy kint lehet az ember, szinte a természetben, de elérhető távolságra a civilizációtól.”
Emlékezetes buli:
Fields of Joy 2007 júniusában (Ed Rush feat MC Ryme Tyme) és Evil Nine 2009-ben.
Fotó: Masa Attila, Pulzár.
Kultiplex
Az egykori Bauhaus lakóházban az 1920-as évektől már mozi működött, 1959-től itt volt a Kinizsi, 1989-től a Blue Box mozi. Üzemeltetője a Budapest Film volt, amely 2000-től az éppen helyét kereső Tilos Rádiónak adta bérbe, a Sziget Kft. pedig hamarosan többségi tulajdont szerzett. Az épület igazi közösségi térként kezdett funkcionálni, Kultiplex néven. Folytatták a filmvetítéseket, emellett rengeteg koncertet, partit és más rendezvényt szerveztek.
Nappal az egyetemisták és a munkából hazafelé tartók számára volt oázis, különösen a kavicsos udvar: ott pár baracklé mellett is akár órákig lehetett üldögélni. Kiválóan megfértek egymás mellett a különböző műfajú bulik: itt kezdte a szárnyait bontogatni a Gimmeshot esteken Sena, itt volt a Belga lemezbemutató koncertje, felléptek heavy metal zenekarok, hiphop előadók, Tilos dj-k. A különféle műfajú partik mellett a különböző habitusú és stílusú emberek is hagyták egymást élni.
A Kulti bezárásának egyik oka az volt, hogy a zaj és az épület körül őgyelgő vendégek zavarták a környéken lakókat. (A másik ok inkább kultúrpolitikai, amelyre azért nem érdemes kitérni, mert a téma ma is heves vitákat generál.) A már megszűnt budapesti szórakozóhelyek közül talán ennek a hiánya a legfájóbb.
Amit a közönség gondolt:
„A Kulti igazából olyan multi volt, a legjobb értelemben. És baromira megfért egymás mellett minden szubkultúra. Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor az egyik Lollipop szülinapi bulira szállingóztak le az emeletről a feketébe öltözött gótok és a dark újhullámosok, majd vegyültek a színes stylish partiarcokkal.”
„Tényleg jó és toleráns hely volt... sosem bántott senki senkit... szerintem még azokat sem zavarta, akikre hivatkozva lebontották.”
Emlékezetes bulik:
2003-ban Vidáék egyik nyári breakbeat bulija. Lollipop születésnap 2005 áprilisában.
Fotók: A.K és Tutu, Flickr.
Jailhouse
Egy jelentéktelen épület jelentéktelen pinceajtaja mögött, a Trafó (Mappa) mellett gazdag szubkultúra tenyészett, már a kilencvenes évek végén. Itt aztán volt minden, mint a búcsúban, az ipari zenétől a breakbeaten át az electrotrashig. 2004 és 2007 között virágzott igazán. A The Breakbeat Independentre például inkább kapucnis pulcsis, tornacipős diákok jártak, a house partik közönsége változó volt, a Jailben debütált Lollipop electroclash sorozat pedig egyfajta kifinomult ízlésű vékonyka réteget vonzott, akiknek tagjai maguk is undergroundnak számítottak az elektronikus zenei szubkultúrában.
A jól eltalált partikon zsúfolásig megtelt a hely, máskor viszont elszívták a kis klub közönségét mondjuk a Citadella, az Events Hall vagy más szórakozóhelyek által meghívott "sztárok."
Amit a közönség gondolt:
„Imádtam, hogy olyan kicsi, hogy szinte izzadnak a falak is egy-egy bulin.” "Lehetett kommunikálni az éppen zenélő dj-vel, az is jobban tudott kommunikálni a bulizókkal. Úgy emlékszem, a Jailben senki nem volt elszállva magától. A törzsközönség sem".
Emlékezetes buli:
Egyértelműen a United Colors of House sorozat Betával, Erkával és Marvinnal 2005-ben és 2006-ban.
Fotók: Pulzár.
Süss fel nap!
Úgy tűnik, itthon bevált recept csúnya, ízléstelenül kifestett pincékben, nagy fémcsövek alatt partikat rendezni. A kilencvenes évek végétől már felkapott helynek számító Süss Fel Nap! is egy volt a ronda, ám annál szebb élményeket nyújtó pincék közül. Olyannyira, hogy a Budapesten élő külföldiek is számon tartották a Honvéd utcai klubot.
2003-ban a közönségigénynek megfelelően kibővítették a Süsit, onnantól bezárásáig, 2007-ig a budapesti klubélet egyik meghatározó helye volt. A szervezők jó érzékkel választottak fellépőket és tematikus esteket (például a szerdai partikat) ezzel húzták be az elektronikus zene kedvelőit.
A belső tér semmilyen hangulatot nem árasztott, nem volt igazán karaktere, mint a Kultiplexnek, vagy a Mokka Cukának. Talán csak a jellegzetes, szem szimbólum ugrik be a falilámpákról. A hangulatot, a karaktert az aznap esti zene és közönség pillanatnyi összetétele határozta meg.
Amit a közönség gondolt:
„Tartottak pár emlékezetes bulit néha hétköznap is. Egy problémám volt: a hangosítás. Másnap délutánig zúgott a fülem.” „Vegyes közönséget gyűjtött a Süsi is. Igazából mindenkinek megfelelt a földrajzi elhelyezkedése: a bel-budaiaknak és a belvárosban élőknek is közel volt.”
Emlékezetes buli:
Az Electrixx fellépése 2005 márciusában.
Fotó: Pulzár.
Cha-cha-cha a Kálvin téri aluljáróban
Apró, ám annál fontosabb bár működött 2000 januárjától Budapesten - kissé szürreális környezetben. Itt láttunk először laptopon dolgozó neonomádokat. Újságírók söröztek az asztaloknál, a környékbeli irodákban dolgozók engedtek le egy kicsit a műbőr fotelokban ülve, egyetemisták panaszkodtak egymásnak a szerelmi életükről. Akadt, aki csak beugrott inni egy buli előtt, a többség azonban szerette órákig ottfelejteni magát. Mert ahogy az éj kezdett leszállni, a zene egyre hangosabbá vált. (És ha szerda volt, a pultban Erdélyi Zsolt pakolta a lemezeket.) Aztán arra eszmélt az ember, hogy egyre többen vannak a bárban, sokan már leülni sem tudnak, aztán valahogy tánctérré alakult az egész hely, rendszerint az üvegajtón túl az aluljáróban is kisebb tömeg verődött össze.
A dj-k a funky ritkaságoktól kezdve rock klasszikusokig bármit játszottak egy este, legyen az a Vuk főcímdala, vagy az I Will Survive spanyolul. Életkorban itt volt a legnagyobb szórás, tinédzserek viszont nemigen akadtak. A közönség érettebb volt, mint másutt. A masszív bázist a húszas éveik végén lévők adták, utánuk következtek a harmincasok. Néha egymás mellett táncolt országosan ismert szóvivő és országszerte ismeretlen közgazdász, bölcsészből lett pályázati referens és valamelyik ügynökség kreatív szakembere, kiugrott rendőr és műbútorasztalos. Közösségi helyként azonban nem funkcionált a Csacska, egy-egy estére alakultak alkalmi formációk, de leginkább összeszokott társaságok, valamint és fiúk, lányok jártak le párban, hátha megismerkednek valakivel.
A metróépítés miatt szűnt meg a Cha-cha-cha 2007-ben, aztán a beruházás évekig állt. Az ember szíve pedig belesajdul, ha meglátja a betonfalat a Csacska helyén. Így búcsúzott a Cha-cha-chától a Litera irodalmi portál.
Amit a közönség gondolt:
„Na, itt végre nem érezte magát öregnek az ember. Mert mindig voltak nála idősebbek. Például azok, akik borosüveggel a kezükben álldogáltak kint, és soha nem táncoltak.” „Ez azért érdekes színfoltja volt a városnak. Amikor máshol újjáélesztették, az már nem volt az igazi. Hiányzott a sok beton, a lepukkant aluljáró, az underground érzés, a szűk hely, amitől olyan intimmé vált, az a fajta füstös félhomály, ami bent volt, az üvegfal, amin keresztül délután az aluljáróban mászkáló embereket lehetett figyelni.”
Emlékezetes buli:
Bármelyik az volt 2002-ben és 2003-ban, szinte bármelyik szerda, csütörtök, péntek vagy szombat este.
Fotók: Zeke Gyula, Litera
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!
Fotó: Draskovics Ádám
