News here

SZÍNES

X-Faktor: hatalmasat esett egy versenyző, amikor lement a színpadról

Herceg Erika annyira megrémült, hogy egyből utánafutott a backstage-be, hogy megnézze, jól van-e.

Link másolása

Már megszokhattuk, hogy az X-Faktorban olyanokat is továbbjuttatnak a mentorok, akik nem a tehetségükkel nyűgözték le őket.

A szombati adásban ilyen volt Vecsei Katalin is, aki végig hamisan énekelte el a dalt, de a mentorok megállapították, hogy "nem annyira pusztító".

Nem is állították le, hagyták, hogy befejezze a produkciót, végül azonban elmondták neki, hogy nem teljesített olyan jól. Puskás Peti azt ajánlotta neki, hogy "fagyassza le az éneklést", és inkább az egyetemre koncentráljon. Ő, Gáspár Laci és Herceg Erika is nemet mondtak neki, de ByeAlex adott neki egy igent azért, mert nem volt annyira rossz, mint amilyenre számítottak.

Katalin ennek nagyon örült, majd amikor a mentorok már elbúcsúztak volna tőle, Gáspár Laci felé fordult: "Én rád vártam végig, Laci!"

Ez pedig meghozta a fordulatot: Laci meggondolta magát, és ő is igent mondott. Ezen felbuzdulva pedig Puskás Peti is úgy döntött, hogy megváltoztatja a szavazatát, a három igennel pedig Katalin már továbbjutott.

Ha mindez nem lett volna elég izgalom, Katalin a színpadról lefelé menet megcsúszott a lépcsőn és leesett.

Lapozz a videóhoz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Lakatos Márk a kirúgásáról: „A műsor végén azt mondták az öltözőben, hogy akkor köszönjük szépen, ennyi volt”
A stylist elárulta, nem számított rá, hogy neki kell távoznia a Reggeli műsorvezetői közül.

Link másolása

November végén derült ki, hogy Lakatos Márk nem lesz többé műsorvezető az RTL Reggeli című műsorában. A csatorna azzal indokolta ezt, hogy a műsor folyamatosan frissül és változik, és arra törekszenek, hogy új arcoknak, az eddigiektől eltérő nézőpontoknak és műsorvezetőknek adjanak teret és lehetőséget.

A stylist most a Blikknek mesélt arról, hogy érintette az, hogy elküldték. Elmondta, hogy fel volt készülve arra, hogy valakinek mennie kell a csapatból, mivel érkezett két új műsorvezető. Arra azonban nem számított, hogy ő lesz az, akitől elköszönnek, mert úgy gondolta, hogy ő az egyik legjobb.

Az egyik újonccal, az Éjjel-nappal Budapest című sorozatból ismert Tihanyi Péterrel még vezetett közösen adást, éppen az után mondták meg neki, hogy a továbbiakban nem számítanak rá műsorvezetőként.

„Derült égből villámcsapás volt az, amikor a műsor végén azt mondták az öltözőben, hogy »akkor köszönjük szépen, ennyi volt«.”

Azt is elmondta, hogy a döntéssel kapcsolatban nincs benne tüske, az azonban nem igazán tetszett neki, ahogy a hírt közölték vele.

„Négy és fél év után ezt lehetett volna másképp is csinálni. Az volt a jó, hogy mivel nem kerültem saját magam alá, tudtam valami olyan erőt képviselni, amire reagált a ház is, és ebből sikerült olyan kompromisszumos, szép búcsút csinálni, amit szerintem alanyi jogon, amúgy is megérdemeltem volna”

- mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
ValóVilág: úgy szexelt egy pár a nappaliban, hogy az egyik villatársuk ott ült a kanapén
Ráadásul pont a szerelmi háromszög harmadik szereplőjének kellett végignézni a jelenetet.

Link másolása

Az már a ValóVilág új évadának indulásakor kiderült, hogy az idei széria szereplői egyáltalán nem szégyenlősek és visszafogottak, hiszen már a beköltözés estéjén volt két pár, akik akcióztak az ágyban. Azóta számos hasonló intim pillanatot láthattak a nézők. A legnagyobb csajozógép, VV Barna és egyik kiszemeltje, VV Reni most bizonyították, hogy egyáltalán nem szemérmesek.

A páros a villa nappalijában szexelt a takaró alatt úgy, hogy közben odaült a kanapéra VV Piros is, akivel Barna szintén kavart már, és aki Renivel is jóban van.

„Renivel a reggel folyamán volt közöttünk egy kis szexuális közösülés. Ennek a jelenetnek volt egy kicsit szürreális része is, mert Piros leült ez idő alatt a kanapéra. Szerintem nem hülye, és természetesen érzékelhette, hogy mi akciózunk a takaró alatt. Én esküszöm, sajnáltam szegényt...” - mondta a történtek után VV Barna.

Úgy tűnik, a szerelmi háromszög tovább bonyolódik...


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Bödőcs Tibor erős Gyurcsány-paródiával jött ki: „Megjöttek a pokolian felkészült DK-sok. Kezükben méregdrága dekások...”
Ezúttal nem a kormányon lévők és a NER világát figurázta ki, hanem Gyurcsány került a célkeresztbe.

Link másolása

Legutóbb akkor láthattuk kisebb új anyaggal Bödőcs Tibort, amikor az orfűi Kispál-reunion koncert előtt könnyűzenei főispánként mondott olyanokat, hogy „Demeter Szilárd lehet, hogy nem egy Jimi Hendrix, de legalább fehér”, vagy „A basszusgitáros férfi, a rajongó nő”.

Hétfőn újabb kemény paródiával rukkolt elő a humorista-író. Ezúttal azonban nem a kormányon lévők és a NER világát figurázta ki, hanem a szintén gyakori céltáblaként szereplő Gyurcsány Ferencet.

Bödőcs a nyitójelenetben sem finomkodik: Gyurcsány vélt alkoholproblémájára utalva dülöngélve, egy piásüveget eldobva jelenik meg, majd közli:

„Hékások! Megjöttek a pokolian felkészült DK-sok. Kezükben méregdrága dekások...”

Ezután kissé dadista szavalásba kezd, ami reflektál a volt miniszterelnök közelmúltbeli tevékenységére. Gyurcsány ugyanis mostanában gyakran jelentkezik érdekes szabadversekkel.

Ezt követően eldob egy öngyújtót, ezzel pedig magára gyújt egy függönyt. Az ezután következő rapbetét egészen biztosan nem minden ellenzéki szavazó fogja a szívébe zárni. Ebben olyanokat hallhatunk, mint:

„Mert a közjó, ez a politikus dolga, majd twörkölve odabasz a Kálmán Olga. Itt jön velünk a Vadai, a náci killer, az Ágnes. Itt csapatja Vágó Pista, a puncimágnes.”

A teljes videót a lapozás után tudod megnézni.



Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Meghan Markle: „Rájöttem, hogy sosem fognak megvédeni” – Itt a dokusorozat legújabb előzetese
Már premieridőpontja is van a nagyon várt botránysorozatnak.

Link másolása

Múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy megérkezett a Harry hercegről és feleségéről, Meghan Markle-ről szóló dokumentumfilm, ami erős képekkel és állításokkal dolgozik, és annak rendje s módja szerint elég nagy felháborodást is keltett azok körében, akiket érdekel a brit királyi család sorsa.

Most, három nappal a premier előtt megérkezett a kétrészes film második előzetese is, ami kellőképpen felkavaró, és meglehetősen "netflixes" (értsd: kissé feleslegesen túldramatizált) is lett.

A filmben bemutatják, hogy milyen szeretettel és örömmel fogadta a közvélemény Meghan Markle érkezését a királyi családba, de azt is, hogy mennyire hamar megváltozott ez. Arra is utalást tesznek, hogy nem az első eset ez, hogy a brit bulvármédia teljesen rászáll a királyi család nőtagjára.

Harry beszél „az intézménybe beházasodó nők fájdalmairól és szenvedéseiről”, amivel félreérthetetlenül párhuzamot von felesége és édesanyja, Diana hercegnő között.

„Rájöttem, hogy sosem fognak megvédeni” – mondja könnyeivel küszködve Meghan hercegné, míg a herceg egyenesen azt állítja: „Ez egy piszkos játék”. Az alkotásban utalást tesznek a zárt királyi család gyűlöletére, sőt rasszizmusára is.

Egyszersmind végre azt is megtudjuk, hogy a kétrészes sorozat első epizódját december 8-án, a másodikat december 15-én nézheti meg a közönség.

Harry és Meghan – második hivatalos előzetes

Link másolása
KÖVESS MINKET: