FELFEDEZŐ
A Rovatból

Fogkrémes lasagne, kávés kóla: íme a legszánalmasabb fejlesztések

Elég volt a sikersztorikból, avagy a bukásokból is lehet tanulni – ezek a legújabb hollywoodi múzeum mottói.


Ennek a gyűjteménynek, amely a Kudarc Múzeuma (Museum of Failure) nevet kapta, kifejezetten az a célja, hogy emlékeztesse az újítókat legnagyobb melléfogásaikra. Itt ugyanis egy izgalmas válogatás látható minden idők legnagyobb dizájn-bakijaiból, amelyek a gyártók (és a fogyasztók) szerencséjére sosem kerültek forgalomba.

Ezek közül is kiemelkedik az a fagyasztott lasagne, amelyet Colgate szájhigiéniai cég próbált piacra dobni – a fogkrémekről jól ismert logóval.

De aktualitása miatt minden bizonnyal nagy figyelmet kap az a Donald Trump által fémjelzett társasjáték is, amelynek címe: „Visszajöttem, ki vagy rúgva!” (I’m back, You are fired!”).

trump

Voltak ennél eszementebb próbálkozások: például a óvszer-spray, amelynek működése is titok.

Az már csak hab a tortán, hogy borsmenta és banán-illatban akarták piacra dobni.

museum-3

Vannak olyan kiállított tárgyak is, amelyekkel a cégek a már sikeres termékeiket akarták új köntösben, vagy valamilyen módosítással eladni, csak éppen a nagyközönség nem volt vevő rá. Ilyen elrettentő példa a Heinz EZ Squirt lila vagy zöld ketchupja, valamint a Coca-Cola rövid életű Diet Coke-ja, vagy Blak 0, amely a kóla és a kávé egyfajta keverékét kínálta. De a vetélytárs Pepsi sem járt jobban a Crysal Pepsivel – az első perctől kezdve utálták. Az Oreo, amit mi leginkább pilótakeksznek ismerünk, egész falat kapott a tesztelt, de soha forgalomba nem került ízekkel a mogyoróvajtól a cseresznyés csokoládéig.

fail1-e1521448179174

Ugyancsak létrehoztak a „Kudarc-vallomások Falát”, amelyre a látogatók felírhatják saját balul sikerült kísérleteiket, mintegy sugallva a múzeum bővítésének lehetőségeit – írta a a Sun.

Samuel West, a múzeum kurátora nem titkolta szándékát:

„Azért nyitottam meg, mert már nagyon unom a sikertörténeteket”

– jelentette ki az NBC-nek. De rögtön hozzátette: fel akarja hívni az emberek figyelmét arra, hogy a kudarc az újítás velejáró része. A gyűjteményt a Craiglist és az eBay segítségével, illetve adományokból hozta létre. A tárlat először Svédországban nyílt meg, majd bejárta a világot, állandó székhelye viszont a Hollywood and Highland Centerben lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: