Blikk: Hosszú Katinka és Shane Tusup titokban megegyezett a válásról
Nemrég pont került Hosszú Katinka és Shane Tusup régóta húzódó válására. Az olimpiai bajnok úszónőt és egykori edző-férjét a Blikk értesülései szerint már semmi nem köti össze.
Hosszú Katinka és Shane Tusup kapcsolata 2017 novemberében romlott meg, az úszónp pedig 2018 februárjában adta be a válópert. Első tárgyalásuk márciusban lett volna, de ezen egyikük sem jelent meg, ügyvédjeiken keresztül azt kérték, hogy szüneteltessék a pert.
A pár megpróbálta rendezni a kapcsolatát, de nem sikerült kibékülniük. Katinka májusban jelentette be, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a közös munkájukban is elválnak útjaik. Így júniusban újraindult a per, ám a válás nem volt egyszerű számukra, ugyanis az elmúlt években létrehozták az Iron Lady márkát és egy úszóklubot is felépítettek. Ezekkel, valamint a versenyeken szerzett pénzdíjakkal, jutalmakkal, szponzori pénzekkel együtt milliárdos közös vagyonra tettek szert. De úgy tűnik, hogy most sikerült megegyezniük.
"A háromszoros olimpiai bajnok úszó és egykori férj-edzője Los Angelesben találkozott, és minden feltételről megegyezett egymással, így a válásuk véglegesnek tekinthető."
- írja értesülései alapján a Blikk.
Tehát Katinka már újra csak az úszásra tud koncentrálni, magánéleti dolgai is rendeződtek és új edzője is van. Shane pedig hosszú hallgatás után nemrég bejelentette, hogy új szenvedélye van és ezentúl a golfban szeretné fejleszteni magát.