Videó: nem kímélték a kérdezők a magyar szabadkőművest
Ezzel az elmés narrációval startolt kollégánk diplomafilmje. A közel háromnegyed órás anyag főszereplője Horváth Iván, a Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Páholy tagja és egykori nagymestere, akinek megkötés nélkül tehettek fel kérdéseket az érdeklődők. Az előadó válaszait legalább nyolc kamera rögzítette; YouTube-ra a beszélgetés alapján készült film került fel.
Az eszmefuttatás folyamán szóba kerültek többek között az illuminátusok, a gyíkemberek, a zsidók, Soros György, illetve a CEU-ügy is. Horváth Iván az is elárulta, hogy mi a véleménye a szabadkőműves kézfogásról, és hisz-e Istenben. A vizsgafilmben kollégánk megszólaltatott néhány résztvevőt is, akik nem tartották magukban a kritikus gondolatokat sem.
Horváth Iván irodalomtörténész, egyetemi tanár és a Mindentudás egyetemének egykori szereplője - közleményei azonban nem kapcsolódnak a szabadkőművességhez. Egy évvel ezelőtt, 2016 nyarán írt politikai röpirata a páholyában viszont élénk vitát váltott ki.