News here
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Hiába oltják be az itt élő külföldi állampolgárokat, védettségi igazolványt feltűnően sokan nem kapnak

Egyelőre rejtély, miért épp az ő postaládáikat kerülik el a kártyát rejtő borítékok.

Link másolása

hirdetés

Ahogy egyre jobban dübörög az oltásvonat, úgy jönnek elő az újabb és újabb problémák. Nyilvánvalóan naiv és hiú ábránd volt azt hinni, hogy napi 100 ezer új beoltottnál a védettségi igazolványok postázása könnyen megy majd, és a gyanú be is igazolódott: van, aki 3 nap alatt megkapja a kártyát, más hónapok óta vár. Azzal pedig, hogy a nyitás újabb lépéseként az igazolványtól függ minden, jócskán felértékelődött a kis plasztikkártya.

A legtöbbeknek ez jelenti a lépést a szabadság felé: lehet menni moziba, be lehet ülni egy sörre, újra lehet wellnesszelni a Balatonon. Másoknak ez a kártya jelenti azt, hogy hónapok óta újra láthassák családjukat, érdekes módon azonban pont ők nem kapják meg az igazolványt.

Évek óta Magyarországon élek szlovák állampolgárként, TAJ-számom, bejelentett lakcímem és tartózkodási engedélyem is van, az adót is itt fizetem, annak rendje és módja szerint be is hívtak oltásra. Az április 10-én kapott első adag után azonban csak nem akart megérkezni a kártya, holott több olyan beoltottnak is megérkezett már, akik velem egy időpontban kapták meg a vakcinát, vagy akár jóval később. Saját tapasztalat alapján kezdtem informálódni több olyan Facebook-csoportban is, amelyek a határontúliakat tömörítik, vagy ahol épp az oltásokkal kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. Arra voltam kíváncsi, hogy vajon más is indokolatlanul sokat vár-e a kis kártyára.

Többen érdeklődtek ugyanis arról, hogy akadt-e olyan külföldi állampolgár, amit Magyarországon oltottak be, mégsem kapta meg a kártyát. Az eredmény meglepett: szinte alig volt olyan kommentelő, aki igennel válaszolt volna, ellenben záporoztak azok a hozzászólások, amely szerint senki nem kapta meg az igazolványt. Miután az ismerősi körömön is végigfuttattam a kérdést, egyre gyanúsabbá és biztosabbá vált:

valamiért nem érkezik meg a kártya azokhoz, akik külföldi állampolgárként élnek Magyarországon, rendelkeznek TAJ-számmal és lakcímmel is, és be is oltották őket valamelyik magyar oltóponton.

Akad egy-két olyan szerencsés kivétel, aki külföldi állampolgársággal is kapott kártyát, ám jóval többen vannak azok, akik nem. Pedig utánanézve a jogszabályoknak semmi sem mondja ki, hogy nem kap kártyát az itt élő külföldi annak ellenére, hogy beoltják.

Mit lehet tenni?

Túl sok mozgástere nincsen annak, aki ki akar deríteni egy olyan teljesen egyszerű információt, hogy kaphat-e egy külföldi kártyát. Lehet próbálkozni a kormányzati vonalakon, amely a leterhelt vonalak miatt időigényes, de legalább az igazsághoz sem visz közelebb. A kormányzati információs vonalon az ügyfélkapun beadható ügybejelentő lapot ajánlották kitölteni, amelyhez csatolni kell egy fotót az oltási lapról vagy a betegségen átesettek esetén az erről szóló igazolást. Arra a kérdésre, hogy van-e bármi plusz teendője egy külföldi állampolgárnak, illetve miért van az, hogy nem kapnak igazolványt, annyit felelt:

hirdetés
„Ha kapott oltást, automatikus kéne legyen a kiállítás, az állampolgárság itt irreleváns.”

A Magyar Népegészségügyi Központ zöldszámain nagyon hasonló választ adtak: jelezzem az ügyfélkapun keresztül, nincs semmilyen megkülönböztetés, várjak, hisz millióknak kell kiküldeni a kártyát.

Jobb híján a második oltásom helyszínén, az egyik budapesti oltóponton próbáltam információt szerezni ezzel kapcsolatban. Az adminisztrációt végző dolgozók kedvesek és segítőkészek voltak, ám fogalmuk sem volt arról, hogy miért történhet mindez. Abban is megerősítettek, hogy nem tudnak semmilyen olyan plusz dokumentumról vagy adatról, amelyet a külföldi állampolgároknak meg kéne adniuk. A szokásos jó tanácsot kaptam, miszerint várjak, majd egyikük azt is hozzátette, hogy őt januárban oltották, nemrég jött csak meg a kártya.

Az operatív törzset még a múlt hét elején kerestem a kérdéssel, hogy mégis mi a helyzet az itt élő és adózó, ám külföldi állampolgársággal rendelkező emberekkel, ám a kérdésre nem hangzott el válasz a sajtótájékoztatón.

Az egyik kommentelő a Magyar Orvosi Kamara által közreadott ismertetőt ajánlotta, amelyben azt írják: „a védettségi igazolvány kiadása hivatalból megtörténik, a menüpont használatára csak abban az esetben van szükség, ha az oltott személy külföldi, vagy a nyilvántartástól eltérő címre, vagy módon kéri a kézbesítést”. Az említett menüpontot azonban a felhasználó nem, csak az adatokat rögzítő egészségügyi dolgozó tudja feltölteni. A leírás szerint két rubrikát kell kitölteni azoknál, akik külföldiek: egyrészt bepipálni a „nem magyar állampolgár” részt, másrészt megadni az útiokmány számát. Ezt azonban azoknak kéne tudniuk, akik kezelik az EESZT-t, és a kommentek alapján ez sem vezet sikerre: többen azt írták, hogy hiába szerepel bent a külföldi útiokmány és a cím, a kártya továbbra sem érkezett meg. Minden felajánlott megoldásra érkezik több tucat olyan komment, hogy igen, próbáltuk, semmi eredmény. Több itt élő szlovák állampolgár írta azt, hogy hónapok óta nincsen sem kártya, sem válasz az ügyfélkapun benyújtott igénylésre.

Nagyon úgy fest tehát, hogy nemcsak a külföldön oltott magyarok vannak arra ítélve, hogy a bürokrácia útvesztőjében bolyongva ne kapjanak igazolványt, hanem a Magyarországon élő külföldi állampolgárok is nagyon hasonló cipőben járnak.

Márpedig a legtöbbjüknek nagyobb szüksége lenne a védettségi igazolványra annál, minthogy moziba vagy konditerembe mehessen: a szigorú határszabályok miatt rengetegen nem látták a családjukat hónapok óta. Saját tapasztalatból kiindulva a szlovák határon a közelmúltig működő rendkívül szigorú szabályok miatt sokan karácsony óta nem tudtak eljutni szeretteikhez. A beszámolók alapján a határon hol ellenőriznek, hol nem, ám akinek éppen nincsen szerencséje, azt egészen mostanáig 14 nap kötelező karanténnal kínálták meg, amelyből leghamarabb a 8. napon lehetett csak szabadulni egy negatív teszttel. A csütörtökön elfogadott kormányrendelet szerint viszont Magyarországra már be lehet lépni védettségi igazolvánnyal anélkül, hogy kötelező karantén vagy teszt várná az utazókat. Emellett a legtöbb határon is a védettségi igazolványhoz kötik a karantén- és tesztmentes áthaladást.

Márpedig a határátlépéshez – amely sokak számára azt jelenthetné, hogy hónapok kihagyása után ismét láthatná a határon túl élő szeretteit – kelleni fog a kártya, ám épp azok nem kapnak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van.

A hivatalos álláspont tehát jelenleg az, hogy nincsen semmilyen megkülönböztetés a Magyarországon oltott külföldi állampolgárok esetében, ugyanúgy meg kéne kapniuk a kártyát. A gyakorlat azonban mégis azt mutatja, hogy szinte alig van olyan, aki már kiemelhette a postaládájából az egyre értékesebbé váló kis kártyát. Emellett persze ott van az is, hogy rengeteg magyar állampolgár is vár heteket, hónapokat a kártyára, az azonban több mint furcsa, hogy az oltottak közül épp a külföldiek közül maradnak ilyen nagy számban hoppon. Megoldás pedig egyelőre úgy tűnik, nincs.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Azovsztal pokla: „Matricát ragasztottunk a gyerekekre, hogy ha meghalnak, könnyebb legyen azonosítani a holttesteket”
Egy kondér forró vízbe két csésze tészta jutott, de ebből is csak naponta egyszer ehettek az azovsztali bunkerekben ragadtak.

Link másolása

hirdetés

A végére olyan kevés élelem és víz maradt az Azovsztal acélműve alatti bunkerekben, hogy a felnőttek naponta csak egyszer ehettek. Tíz liter vízbe két csésze makarónit tettek, és ebből harminc embernek kellett jóllaknia. A gyerekek naponta kétszer ettek. Még a legnagyobb nélkülözés közepette sem feledkeztek meg azonban a föld alatt bujkálók a kedvenceikről: az állatokkal mindig megosztották, ami jutott nekik azon a napon.

Olena és Jegor még a háború elején a bombázások elől menekült az acélgyár föld alatti bunkerébe. Úgy tervezték, hogy nagyjából két hétig maradnak, de végül két hónap lett belőle. A házaspár két fiukkal, a 12 éves Artemmel és a 17 éves Dmitrijjel, valamint a család tacskójával, Spike-kal költözött a föld alá.

A családot végül az utolsók között evakuálták tegnap az Azovsztalból éppen azon az estén, amikor Putyin a moszkvai parádén szent küldetésnek nevezte a hozzájuk hasonló családokat felszabadító háborúját.

„Milyen felszabadítás? Mire volt jó ez az egész?” - kérdezi dühösen a The Guardian újságírójától a családanya. Férje elmondása szerint az utolsó napokban már semmi reményük nem maradt, hogy valaha élve jutnak ki az acélműből, olyan erős volt a bombázás.

Amikor a föld alatt kerestek menedéket a gyárban, egy darabig még volt áram. Idővel azonban alig maradt valami: a világ történéseiről csak egy kis rádión keresztül értesültek. Mivel rohamosan fogyott az élelmiszer, arra jutottak, hogy minél többet alszanak a dohos pincében, annál kevesebbet esznek, hiszen „aki alszik, nem eszik”.

hirdetés

Némi fényt a gyárban talált autóakkumulátorok segítségével csiholtak, a halványan pislákoló LED-lámpák fényénél pedig sakkoztak és kártyáztak, hogy minél gyorsabban múljanak a napok. Egy idő után pedig valaki átalakította a Monopolyt úgy, mintha a játékosok feladata Mariupol felvirágoztatása lenne.

A szörnyű körülmények közül kimenekült család most már képes nevetni olyan dolgokon is, amik a hetekig tartó bujkálás alatt történtek velük. Egyszer például Jegor két idősebb, már rosszul látó férfival ment élelem után kutatni egy raktár maradványaihoz. Amikor visszatértek a búvóhelyre, akkor vették észre, hogy az egyik idős ember egy zsák szemeskávét és egy jókora zacskó babérlevelet cipelt magával, mivel a kávéra azt hitte, hogy tészta. Pechjükre egyik sem segített az éhségen, ennek ellenére a kávét végül megfőzték, és a körülményekhez képest kitűnően sikerült.

Valójában azonban egyáltalán nem volt vidám az élet a mélyben. Minden nap megküzdöttek az életben maradásért, például a mosdó használata felért egy hazárdjátékkal. A vécék ugyanis a földszinten voltak, ahova már veszélyes volt felmerészkedni. Éppen ezért a gyerekek, idősek és mozgáskorlátozottak számára vödröket jelöltek ki a pincékben, amiket az egészséges felnőttek felváltva ürítettek ki.

„Senki sem jött ki onnan változatlanul” - mondta a lapnak Okszana, az acélgyár egyik alkalmazottja. Az első napokban a gyerekeket traumatizálták a történtek. A tinédzserek órákon át csak bámulták az üres falakat, a kisebbek pedig ódzkodtak az érintéstől. Amikor pedig rajzolni kezdtek, egyikük sem választotta a színes ceruzákat, csak a feketéket használták. Idő kellett, hogy a kicsik alkalmazkodjanak a helyzethez, később azonban már az idősebbek tanították a fiatalabbakat. Volt például egy négyéves kisgyerek, aki az érkezésekor még olvasni sem tudott, amikor végül elhagyta a bunkert, már kitűnően ment neki a matek is az írás és olvasás mellett.

Okszanának alig maradt valami a háború előtti életéből. A nő a férje teáskanalát, a gyerekei rajzait, valamint egy kövekkel kirakott útlevéltokot tudott magával vinni csak otthonról, ezen felül mindene megsemmisült.

A túlélők elmondása szerint a menekülés sem volt egyszerű a jókora acélüzemből. Hiába biztosítottak elvileg szabad utat a civileknek, a harcok miatt végül újra a föld alá kényszerültek, és a gyár területén éltek tovább.

Egy idő után már úgy engedték ki játszani a gyerekeket a szabadba, hogy mindegyik ruhájára címkéket ragasztottak a nevükkel, születési dátummal és a vércsoporttal. Erre azért volt szükség, hogy ha esetleg megölnék őket, könnyebb legyen a holttestek azonosítása.

Végül a rádión keresztül értesültek arról, hogy ismét megpróbálják a kimenekítést. Mindössze 15 percük volt összepakolni. Az Azovsztalból elmenekültek szerint könnyen elképzelhető, hogy még maradtak civilek a gyár terültén, akik rádió híján nem értesültek az evakuálásról. A körülményeket jól jellemzi, hogy a négytagú család a kimenekítés után ismert meg egy fiatalt, aki két férfival csupán néhány tucat méterre tőlük bujkált heteken keresztül, mégsem találkoztak a mélyben.

Az azovsztali túlélők elmondhatatlanul hálásak a kiszabadításukban segítő, de a gyárban maradt katonáknak. Ugyanakkor pontosan tisztában vannak azzal, hogy a hatalmas iparterület utolsó védőinek talán már a csoda is kevés, hogy végül élve kijussanak a földi pokollá változott acélműből.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Biden ideges, amiért kiszivárgott: az amerikai hírszerzés segített orosz tábornokok megölésében
Az amerikai vezetés tart Putyin reakciójától, miután kitudódott, közrejátszottak a tábornokok halálában és a Moszkva nevű zászlóshajó elsüllyesztésében.

Link másolása

hirdetés

Miután a The Washington Post, a The New York Times és más amerikai lapok cikkeket közöltek az amerikai hírszerzés szerepéről a Moszkva nevű cirkáló elleni rakétacsapásban, illetve orosz tábornokok halálához vezető katonai akciókban, Joe Biden felhívta William J. Burns CIA igazgatót, Avril Haines-t a nemzeti hírszerzés igazgatóját és Lloyd Austin védelmi minisztert, hogy elmondja, mennyire aggódik a kiszivárogtatások miatt. Az amerikai elnök szerint ezek a nyilvánosságra került információk alááshatják azt az célt, hogy segítséget nyújtsanak Ukrajnának – írja a Washington Post.

Miközben a most megszavazott hatalmas, 40 milliárd dollár értékű amerikai segélycsomag részletei teljesen nyilvánosak, beleértve azt is, pontosan milyen nehéztüzérséget, drónokat és páncéltörő rakétákat küldenek az ukránoknak, a hírszerzési támogatást sokkal nagyobb titkolózás övezi.

Nem csoda, hogy óriási hullámokat vert, amikor a múlt héten kiszivárgott, hogy az Egyesült Államok hírszerzési adatokkal segített Ukrajnának megtalálni, majd megsemmisíteni az orosz fekete-tengeri flotta zászlóshajóját, a Moszkvát.

Bár az nem derült ki, hogy milyen konkrét információkat adtak át, névtelenséget kérő tisztviselők az amerikai lapoknak azt mondták, ezek túlmutattak azon, hogy meghatározták a Fekete-tengeren tartózkodó orosz hajó pontos helyét. Az amerikai célzási információk kulcsfontosságúak voltak a Moszkva ellen indított csapáshoz, amit az ukránok két – amúgy hiánycikknek számító – Neptun rakétával hajtottak végre.

Az RK-360 Neptun egy ukrán fejlesztésű hajóelhárító cirkálórakéta, amelyet 2021 márciusa óta használnak Ukrajna haditengerészeténél. Az ötméteres rakéta hatótávolságra 280-300 kilométer.

Az ugyanakkor rejtély, hogy a csatacirkáló radarrendszerei miért nem reagáltak megfelelően a támadásra. Ukrán és amerikai tisztviselők szerint a Moszkvát valószínűleg megzavarta, hogy Ukrajna egy török ​​gyártmányú Bayraktar drónt is reptetett a közelben. Elemzők szerint a hajó elsüllyedése rendkívül megalázó volt Putyin számára, és Ukrajna egyik legnagyobb sikereként értékelhető a háborúban.

hirdetés

Közvetlenül a rakétacsapás után a Biden-kormány hallgatott arról, hogy az amerikaiaknak bármilyen szerepük lett volna a Moszkva elsüllyesztésében, később azonban névtelen források megerősítették, hogy az amerikai lapinformációk helyesek.

Az oroszok valószínűleg ennél is jobban nehezményezhetik, hogy az is kiderült, az amerikai hírszerzési információk szerepet játszhattak több orosz tábornok halálában is.

Ukrán tisztviselők szerint a háború során eddig körülbelül 12 tábornokot öltek meg a frontvonalon. Ez a szám megdöbbentette a katonai elemzőket.

Most kiderült, az Egyesült Államok folyamatosan dolgozott azon, hogy beazonosítsa, hol vannak az orosz mobil főhadiszállások, amelyeknek a helyét gyakran változtatták. Az amerikaiaktól kapott információkat az ukránok összevezették saját hírszerzési és lehallgatási adatiakkal, és ezek alapján indítottak célzott csapásokat az orosz tábornokok megölésére.

Az amerikaiak fegyverekkel is segítik ezeket az akciókat. A most a csatatérre érkező Switchblade drón kisebbik változata alkalmas egyes katonák azonosítására és célzott likvidálására, még úgy is, hogy a célpont épp egy járműben ül.

A Biden kormány próbálta titokban tartani ezeket az információkat, mert attól féltek, hogy a kitudódásuk eszkalálhatja a konfliktust, alkalmat adhat Putyinnak a háború kiszélesítésére.

Ezt az aggodalmat osztja a neves amerikai publicista Thomas Friedman is, aki a New York Times-ban írt véleménycikkében úgy fogalmazott, a tábornokok megölésével, és a hajók elsüllyesztésével kérkedni az őrültség netovábbja. Szerinte az ezekkel kapcsolatos kiszivárogtatások súlyos veszélyt jelenthetnek az Egyesült Államok biztonságára. Főként úgy, hogy az információkat nem egy átgondolt stratégia részeként hozták nyilvánosságra.

Ezek ugyanis Friedman szerint azt sugallják, hogy Amerika már nem közvetett háborúban van Oroszországgal, hanem a közvetlen konfliktus felé tart.

Mindez már csak azért is veszélyes, mert Putyin viselkedése manapság sokkal kevésbé kiszámítható, mint korábban volt, és lassan kezd kifogyni az eszközökből.

Az amerikai vezetés maga is próbálja azt sugallni, bizonyos határokat nem lépnek át. A Washington Post azt írja, több utasítás is létezik a vörös vonalakról.

Például az Egyesült Államok nem ad ki olyan részletes információkat, amelyek segítségével Ukrajna megölheti a legmagasabb rangú katonatiszteket vagy minisztereket. Ebbe a kategóriába tartozik például Valerij Geraszimov, a Fegyveres Erők vezérkarának főnöke és Szergej Sojgu védelmi miniszter.

Ez a tilalom ugyan nem terjed ki az orosz tábornokokra, de egy védelmi tisztviselő azt mondta, az Egyesült Államok „nem segít aktívan semmilyen tábornok megölésében.” Vagyis nem mondják el az ukrán erőknek, hogy egy adott orosz tábornokot észleltek egy adott helyen, de megoszthatnak információkat például a parancsnoki és irányító létesítmények elhelyezkedéséről. Ha az ukrán parancsnokok úgy döntenek, hogy lecsapnak egy ilyen irányítóközpontra, elképzelhető, hogy a támadásban valamelyik orosz tábornok is életét veszti, ugyanakkor az amerikaiak szerint ez nem olyan, mintha direkt célba vettek volna valakit.

Emellett tilos megosztani azokat a hírszerzési adatokat is, amelyek segítenének Ukrajnának orosz célpontok megtámadásában Ukrajna határain kívül.

A hírszerzési információk megosztására vonatkozó szabályok célja, hogy elkerüljék a konfliktus kiéleződését, és továbbra is azt mondhassák, közvetlenül nem segítik Ukrajnát a támadások lebonyolításában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Megrázó képsorozat került nyilvánosságra az Azovsztal üzem védőiről
Az acélgyár bunkereiben tartózkodó fegyveresek megmentésére egyre kevesebb az esély, sokak arcán mégis elszántság és remény látszik.

Link másolása

hirdetés

Az orosz-urkán háború kezdete óta a mariupoli Azovsztal acélgyárat védő egységekről tett közzé fotósorozatot a Telegramon az Azov ezred sajtószolgálata.

A képek üzem bunkereiben készültek a sebesült, elcsigázott emberekről, akiknek rohamosan fogy az élelmiszerük, lőszerük és nincsen már gyógyszerük sem.

A képeken látható, sebesült katonák számára már lényegében se antibiotikum, se fájdalomcsillapító nem áll rendelkezésre, hogy kezeljék a sérüléseiket.

A gyárban tartózkodó civileknek szabad elvonulást ígért az orosz hadsereg, a képeken látható védők megmentésére azonban vajmi kevés esélyük van, a legutóbbi alkalommal csak egy vakmerő helikopteres akcióval sikerült utánpótláshoz juttatni őket.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Nem szabadna kinyitni szeptember 1-től addig, amíg nem rendezik a béreket” – Jocó bácsi is felháborodott Kövér László szavain, amit a tanári fizetésekről mondott
A népszerű tanár szerint a házelnök úgy beszél „megfelelő, minimális mértékű” béremelésről, hogy havi fizetése több, mint egy tanár éves bére.

Link másolása

hirdetés

Mi is hírt adtunk róla, hogy Kövér László kedd este az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: „a megfelelő, minimális mértékben” kell emelni a tanárok bérét. A kijelentés nagy felháborodást váltott ki a tanárok és a pedagógusszervezetek körében. Egy pályakezdő pedagógus nyílt levelét mi is bemutattuk, amelynek szerzője azt is nehezményezi, hogy az Parlament házelnökének fizetése éppen most emelkedett – nem épp „minimális mértékben”.

A házelnök szavaira reagált Balatoni József 'Jocó bácsi' történelemtanár, számos népszerű, oktatásról szóló könyv szerzője is. Ő mondanivalóját Kövér egy másik mondatára húzza fel. Mint írja:

„Aki szerint a pedagógiai munka annyi, hogy >>iskolában próbálni veszkődni a gyerekekkel<<, az inkább maradjon csendben!”

„Kikérem magamnak, hogy a hivatásomat bárki egy ilyen mondattal degradálja!” – folyatja. „Mert neki sem megfelelően, sem minimálisan fogalma sincs arról, hogy mi zajlik egy iskolában. És talán ez a legnagyobb baj, hogy így tekintenek az iskolára, a tanításra.

Mert nekik akkor ez semmit sem jelent, csak veszkődés.

Hát csodálatos. Tényleg.

hirdetés

Ugye azért azzal tisztában vannak, hogy az ilyen mondatokkal nem hogy segítenek, de még jobban rombolják a szakma hírnevét, megbecsültségét, ami már amúgy is jó mélyen van...

És az, hogy minimális béremeléssel szerinte ezt meg lehet oldani, mert ennyi a megfelelő, akkor tényleg fogalma sincsen semmiről. Köszönöm, azzal, hogy tudják, hogy rosszul keresünk, és el is ismerik, attól mi nem leszünk beljebb.

Láthatóan tényleg kiröhögnek minket, és minden okot felsorakoztaznak arra, hogy miért nem emelik a bért a dübörgő magyar gazdasági teljesítmény ellenére, miközben nem is akarják, hisz a minimálisan megfelelő szókapcsolat pontosan erről árulkodik.

Tényleg nem szabadna kinyitni szeptember 1-től addig, amíg nem rendezik a béreket.

Mondjuk havi 3,6 millió forintért – ami jóval több, mint egy átlagos tanár éves fizetése – én is mondanék ilyen dilettáns dolgokat a bajszom alatt.

Persze, ő fontos és hasznos munkát végez, megérdemli. Nekünk meg a minimális is megfelelő, hisz mi csak veszkődünk a gyerekekkel.

Hát nem.

Nagyon nem.”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: