hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Taktikusan nem beszélünk a karácsonyról, elég lesz akkor bőgni a telefonba”

Külföldön élő magyarokat kérdeztünk, akik idén nem tudnak hazalátogatni az ünnepekre, és olyanokat is, akik a korlátozások ellenére bevállalják az utat.
Láng Dávid; címkép: Martin Vysoudil/Unsplash - szmo.hu
2020. december 10.

hirdetés

Orbán Viktor december 7-én jelentette be, hogy további egy hónapig érvényben maradnak a szigorú járványügyi szabályok, az éjszakai kijárási tilalomtól a vendéglátóhelyek korlátozásán át a határzárig.

Az utóbbi révén biztossá vált, amihez már eddig se fért sok kétség: a külföldön élő magyarok vagy sehogy, vagy a megszokottnál jóval nehezebben tudnak csak hazalátogatni idén karácsonykor, mivel alig néhány városból érkeznek járatok Budapestre, ráadásul a 10 napos karantén-kötelezettséggel is számolni kell.

Az alábbiakban előbb olyan emberek mesélik el személyes történetüket, akik kényszerből lemondtak a hazautazásról, utána pedig olyanok, akik a nehezített pálya ellenére is bevállalják.

Akik inkább maradnak

„Elnézve az itt és otthon is egyre rosszabbodó helyzetet, illetve azt, hogy anyu triplán rizikófaktoros, én pedig emberekkel foglalkozom, már kb. 1 hónapja eldöntöttük, hogy nem megyek haza. A szabályok enyhítésére nem is számítottam” – mondja a bő két éve Németországban élő Rózsa.

hirdetés

Ő már tavaly se tudott hazalátogatni az ünnepekre a munkája miatt, az viszont a sors fintora, hogy most december 23. és január 4. között nem kell dolgoznia.

Idén februárban kettő, augusztusban pedig egy hetet tudott Magyarországon tölteni, tavasszal és ősszel viszont egyáltalán nem utazott se haza, se máshova.

„Nem tetszik a helyzet, de elfogadom, próbálom itt kihozni a lehető legtöbbet belőle. Szüleim, pláne anyu rosszabbul viselik, taktikusan nem beszélünk erről, elég lesz karácsonykor bőgni a telefonba…”

Valószínűleg kettesben karácsonyozik majd a barátjával, mivel a német rendelkezések elég szigorúak, így nem hiszi, hogy lesz jövés-menés barátokhoz. Már csak amiatt se, mert másoknál több gyerek is van, akiknek az osztálytársai között mindig akad legalább egy covidos.

Azt inkább meg se tippeli, mikor lehet újra normálisan utazni vagy bármit csinálni, elmondása szerint ez a kilátástalanság érinti legrosszabbul.

Baiersbronn, Baden-Württemberg

„Igazából még most is reménykedem kicsit, hogy valami csoda folytán mégis mehetek. Kocsival mennék, így várhatok az utolsó pillanatig, de azért a múltkori bejelentés után már realizáltam, hogy nem lesz lazább a helyzet az ünnepek alatt, és sajnos nem tudok 10 napig Magyarországon karanténban maradni” – ezt már a Franciaországban élő Eszter meséli, hozzátéve: az is a maradás mellett szólt, hogy a barátja külföldi állampolgár, aki jelenleg nem léphet be az országba, és mindenképp szeretne vele lenni karácsonykor.

Az elmúlt 10 évben, amióta kiköltözött, összesen két karácsonyt töltött a családjától távol. Idén utoljára júniusban volt otthon egy hétig, novemberben jött volna, de végül az előre kivett szabadságával otthon kellett ülnie a lakásban, mivel pont akkor szigorítottak.

„Előkarácsonyozni akartunk, mert nem voltunk biztosak benne, hogy karácsonykor lehet majd utazni – hát, sajnos egyik se jött össze.”

Mivel nem ez lesz az első alkalom, hogy nem tud a családjával lenni, annyira azért nem érzi reménytelennek a helyzetet. Tervei szerint barátokkal tölti az ünnepeket, és természetesen telefonálni is fog az otthoniakkal.

„Valószínűleg ugyanazt fogom főzni, mint anyukám minden évben, illetve idén először a nagymamám karácsonyi süteményét sütöm. Amúgy utálok sütni-főzni, de talán ez meghozza a hangulatot”

– teszi hozzá.

A jövővel kapcsolatban abban a stádiumban van, hogy már nem reménykedik, nem vesz ki még feltételes módban sem szabadságot.

„Ha majd lehet menni, akkor menni fogok kb. azonnal. Így volt ez a nyáron is, amikor már lehetett hallani egy második hullámról: mentem, amint tudtam, mert éreztem, hogy egy darabig majd úgysem lehet.”

Strasbourg

„Én tudatosan és felelősségteljesen eldöntöttem előre, hogy az otthoniak érdekében – család, barátok, polgártársak – semmiféleképpen sem megyek haza, nehogy hazahozzam magammal a járványt” – fogalmaz Nagy Dénes András, az EUstrat Brüsszelben élő kutatója.

A téli ünnepeket eddig mindig otthon töltötte, így elszomorítja a lemondás, az a tudat viszont boldoggá teszi, hogy ha most kint marad, biztosan nem rajta fog múlni, hogy máskor is legyen lehetőségük közösen ünnepelni.

Hasonló okból hagyta ki idén az összes többi családi és baráti eseményt, a nemzeti ünnepeket és a fontos emléknapokat is, pedig eddig, ha tehette, ezekre is mindig hazajött.

„Ha hazamegyek és megfertőzök bárkit, azzal egy életre tönkretehetem valaki életét, nem vagyok hajlandó a saját önzőségem miatt leírhatatlan és visszafordíthatatlan károkat okozni másokban.”

Az ünnepeket így litván nemzetiségű párjával tölti majd, aki otthoni rokonsága védelmében szintén nem utazik haza. Vendégeket sem fogadnak, tiszteletben tartják belgiumi házigazdáik kérését. Családjaikkal biztonságos távolságból, képernyőn keresztül fognak együtt ünnepelni.

„Nekem, külhonban élő magyarként, aki azért él Brüsszelben, hogy a magyar nemzeti érdeket európai közegben érvényesítse, nagyon gyakran szenvedélyes honvágyérzetem van. Szavakba se tudom önteni, mennyire szomorú az, hogy nem tudjuk közösen megélni a szeretteimmel az emlékezetes napokat. Ám kijózanító az a tudat, hogy ha itt kinn maradok, ott benn minden rendben lesz” – teszi hozzá.

Elsene, Brüsszel

A jövővel kapcsolatban bizakodó, reméli, hogy hamarosan újra látni fogjuk egymást, de szerinte el kellene gondolkoznunk azon, hogy a szabad utazás joga komoly felelősséggel jár.

„Remélem, a járvány után nem felejtjük el, hogy minden egyes utazás által járványokat vihetünk ki magunkkal a nagyvilágba, és haza is hozhatjuk őket akaratlanul. Maradjunk meg emberségesnek ebben az embertelen időszakban és legyünk tekintettel másokra. Ez a járvány egy figyelmeztetés: véget kell vetni ennek az énközpontú világnak és visszatérni a társadalmi felelősségvállalás gondolatához” – összegez.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Azok mellett alszom most az aluljáróban, akiknek korábban szakácsként hordtam az ételt”

Megnéztük, hogyan gondoskodnak a hajléktalanokról a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szociális munkásai a tél egyik leghidegebb napján.
Láng Dávid; fotók: Markovics Z. Kristóf - szmo.hu
2021. február 19.

hirdetés

„November óta vagyok hajléktalan. Azért ide jöttem, mert itt már ismertem a srácokat: korábban szakácsként többször is én hordtam nekik az ételt. Ha valaki akár csak pár hónapja azt mondja nekem, hogy én is erre a sorsra fogok jutni, nem hittem volna el neki.”

Így kezdi történetét az 52 éves Róbert, akivel a Kálvin téri aluljáróban találkoztunk. Az arcát nem szeretné, ha lefotóznánk, de kérdéseinkre szívesen válaszol. Érthetően, összefüggő mondatokban beszél, érződik rajta, hogy tanult ember. Ha más környezetben látnánk, soha nem gondolnánk arra, hogy fedél nélkül kénytelen élni.

„Normális életem volt, de elváltam és ezzel mindent elveszítettem: a fedelet, a munkámat, mindent. Miután kikerültem az utcára, négy napig még bejártam dolgozni étlen-szomjan, de a negyedik napon annyira rosszul lettem, hogy elájultam. A kórházban tértem magamhoz, össze volt varrva a fejem. Utána megmondtam az igazat, és hogy ilyen állapotban munkaképtelen vagyok”

– meséli. Elmondása szerint azóta több mint 40 kilót fogyott, gondok vannak a tüdejével, valószínűleg soha többé nem fog tudni a szakmájában dolgozni.

„Egyik reggel kihűlt és meghalt egy barátunk nem messze innen. Ekkor úgy döntöttünk, nem akarunk ilyen sorsra jutni, úgyhogy bementünk az egyik szállóra. Két napon belül ruha- és fejtetűt is kaptunk. Azóta kétszer cseréltem le minden ruhámat – szerencsére van olyan nappali melegedő, ahol adományból lehet újat kérni –, a patikából speciális sampont is szereztünk, de időnként még mindig úgy érzem, mintha mászna rajtam valami.”

A fentiek fényében nem csoda, hogy még ilyen hidegben is inkább az utcát választják, pedig veszély itt is bőven leselkedik rájuk.

hirdetés
„Valaki mindig ébren van közülünk, nehogy megrugdossanak, leköpjenek vagy levizeljenek. Sajnos mindegyikre volt már példa: akinek otthon problémái vannak és meglát itt, gyakran meg is örül, hogy végre egy elesett ember, akin levezetheti a feszültséget.”

Róbert a kilátástalanságban is bizakodni próbál: bár szakács a tüdőproblémái miatt már szinte biztosan nem lehet belőle – mivel nem bírja a forró gőzt –, reméli, hogy valahol el tud majd helyezkedni. Gyárban, vagy akár közmunkásként is szívesen dolgozna, a lényeg, hogy legyen pénze albérletre.

„Van a közelben egy internetkávézó, ahol nagyon kedvesen meg szokták engedni, hogy bemenjünk álláshirdetéseket nézni. Mondtuk, hogy nem szeretnénk kellemetlenkedni, de azt felelték, nincs semmi gond. Szóval próbálkozom – hiszen a remény hal meg utoljára.”

Összefognak a segélyszervezetek

A fedél nélkül élőket segítő utcai szolgálatot a Menhely Alapítvány koordinálása mellett több szervezet (például a Vöröskereszt, a Máltai és a Baptista Szeretetszolgálat, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) látja el összehangoltan, felosztva egymás között a hét napjait és a budai/pesti oldalt.

Mi a MET két munkatársát, Zsoltot és Orsit kísértük el. Az Iványi Gábor által vezetett szervezet hétfőnként van ügyeletben a pesti oldalon. Délután 4-kor indulunk a Dankó utcából, a hőmérséklet fagypont körül lehet, estére azonban már -7 fokot mutat az előrejelzés.

A krízisautó ilyenkor bármelyik pesti kerületből kaphat bejelentést – akár járókelőktől, akár autósoktól, vagy a hatóságtól –, hogy láttak valakit az utcán feküdni. Emellett az V. kerülettel is szerződésben állnak, ennek keretében egy hatórás sávban járják a belvárosi utcákat minden hétköznap.

„Mindenkihez odamegyünk, aki a területünkön tartózkodik, akár ismerjük már, akár nem. Megkérdezzük, szükségük van-e bármire, nem szeretnének-e bemenni szállóra”

– mondja Zsolt.

Vörös kód idején csak a legszabadelvűbb hajléktalanok maradnak kint az utcán – leginkább az aluljárókban –, őket gyakorlatilag lehetetlen rávenni arra, hogy elmozduljanak. Legtöbben a Róbert által is említett tetvekre, poloskákra hivatkoznak, illetve a sok lopásra és verekedésre, de olyanok is vannak, akik egyszerűen nem szeretnék feladni a szabadságukat és alkalmazkodni a benti szigorú szabályokhoz.

Ennek ellenére a választási lehetőséget mindig felkínálják nekik, és néha akad is kivétel: néhány napja az Astorián találkoztak egy addig soha nem látott hajléktalannal, feltették neki a szokásos kérdést, az illető pedig végül velük tartott és azóta is a szálló lakója.

Szabad férőhely mindig van, különösen, hogy a vörös kód a kapacitások megnövelésével is jár: ilyenkor az ágyak mellett matracokat is tesznek a földre, hiszen a hidegben fagyoskodásnál még az is jobb.

A Menhely Alapítvány által üzemeltetett diszpécserszolgálat átfogó adatbázissal rendelkezik az utcai gondozó szolgálatokról, az éjjeli menedékhelyek aktuális telítettségéről és az éppen beosztott kollégákról. Náluk fut össze minden.

Lista a vörös kód idején elérhető befogadóhelyekről

Most is tőlük kapunk bejelentést: a Rákóczi út egyik mellékutcájának sarkán, egy kihasználatlan üzlethelyiség oldalsó beugrójában láttak egy takarókba burkolózott férfit rengeteg csomaggal.

Zsolt és Orsi odalépnek hozzá, mi valamivel távolabbról figyelünk, mivel újságírókkal nem akar szóba állni.

Mint kiderül, Józsefnek hívják, 68 éves, van valamennyi nyugdíja, és egy 55 éves barátjával együtt húzza meg magát itt, aki most épp máshol tartózkodik. Ismeri a Fűtött Utcát (ez a MET Dankó utcai szállójának neve), járt is már ott, de nincs jó véleménnyel róla. Csak olyan helyet lenne hajlandó elfogadni, ahol egy szobában mindössze ketten vannak.

„Ilyen elképzeléssel a BMSZKI Dózsa György úti átmeneti szállójára tudna bemenni, ez havonta nagyjából 10 ezer forintba kerül, de cserébe életvitelszerű bent tartózkodást tesz lehetővé, és tényleg vannak kétszemélyes szobák is. Innen dolgozni is sokkal könnyebben el lehet járni, mint egy éjjeli menedékhelyről, ahová este 6 előtt nem engednek be, reggel fél 7-kor pedig már takarítják”

– fejti ki Zsolt, majd a Menhely-diszpécsernek is jelentést tesz telefonon arról, mit tapasztaltak. A fentieket Józsefnek is elmondta, innentől már rajta múlik, él-e a lehetőséggel.

„Egy idő után megkeményedik az ember szíve”

Új bejelentés egyelőre nincs, így mialatt az ellenőrző kört folytatva a Deák tér felé vesszük az irányt, arról kérdezzük Zsoltot, hogyan éli meg azt, hogy napi szinten testközelből találkozik mélyre csúszott, végtelenül kilátástalan sorsokkal.

Mint mondja, ehhez hozzá lehet, sőt hozzá is kell edződni. Ő mára már teljesen el tudja választani a munkát a magánélettől: néhány éve egy vidéki kisvárosba költözött, onnan jár be a 24 órás műszakokra, így a szabadnapjain a környezetváltozás is segít neki a regenerálódásban, hogy aztán újult erővel folytathassa. Persze nem volt ez mindig így.

„Amikor bő 20 évvel ezelőtt elkezdtem ezt a munkát – akkor még Miskolcon –, olyan reményeim voltak, hogy tényleg lehetséges úgy segíteni ezeken az embereken, hogy egyszer majd hozzám hasonlóan rendes egzisztenciájuk, lakhatásuk, társas kapcsolataik legyenek. Régebben egy-egy megrázóbb történeten sokszor napokig sírtam, mert egyszerűen nem értettem, hogyan lehetséges, hogy embereknek így kell élniük. De ahogy telnek az évek és az ember egyre jobban rálát az ellátórendszer hiányosságaira, hozzászokik az adott intézmény napi rutinjához, ezzel párhuzamosan pedig megkeményedik a szíve és megtanul reális célokat kitűzni.

Nem azért, mert már nem érintik meg a sorsok, hanem rájön arra, hogy igazából segíteni úgy tud, ha nem azonosul ezekkel a sorsokkal. Ha mind vinném őket a lelkemben teherként, sajnálkozva tekintve rájuk, az adott személynek attól semmivel nem lenne könnyebb. A feladatom sokkal inkább az, hogy irányt mutassak: lehetőségeket arra, hogyan tudná máshogy csinálni és hogy járulhatok ehhez én hozzá.

Aki tartósan belefolyik egy intézmény napi rutinjába, egy idő után már az apró dolgokban is meg tudja találni a sikerélményt. Lehet, hogy valaki, akinek korábban biztos megélhetése, családja és lakása volt, már soha nem fog kikerülni a Fűtött Utcáról, de nekünk ezt sem szabad személyes kudarcként megélni. Ha neki ez a végső menedéke, akkor az a feladatunk, hogy támogassuk a hátralévő éveiben, akár csak néhány jó szóval, vagy beszélgetéssel.”

Zsolt szerint irreális elvárás, hogy egy hajléktalant úgy integráljanak vissza a társadalomba, hogy adnak neki egy albérletet és azt hiszik, hogy ettől majd egy csapásra minden problémája megoldódik. Mégis vannak olyan szervezetek – itt hangsúlyozottan nem a mostani munkahelyére céloz –, akik ezt a stratégiát alkalmazzák.

Mint mondja, elméletben nagyon szép, hogy szerzünk néhány úgynevezett kiléptető lakást, majd odaadjuk olyanoknak, akik addig az utcán vagy szállón éltek. De nekik ettől még ugyanúgy nem lesz családjuk, valódi társas kapcsolataik, és jó eséllyel a lakóközösségbe is nagyon nehezen tudnak beilleszkedni, hiszen alighanem ítélkezve fogadják az érkezésüket.

A gyakorlatban ez például úgy néz ki, hogy kivesz az intézmény egy tízemeletes panelházban egy háromszobás lakást, és oda elhelyez szobánként 2-2 embert. Nem nehéz elképzelni, mennyire lesz gördülékeny a mindennapi életük. A munkahelyen hasonlóan sok nehézség vár rájuk – ha egyáltalán sikerül elhelyezkedniük –, különösen, ha alkoholfüggőségük is van.

„Először le kellene hozni őket az italról, majd megtanítani a helyes gazdálkodásra – beosztani a pénzt, rezsit fizetni –, és olyan alapvetőnek tűnő dolgokra is, mint a rendszeres munkába járás. Ne az legyen, hogy ha van kedve, bejár, de ha épp nincs, egyszerűen otthon marad, hiszen ezt nyilván sehol nem tolerálják.”

Ezeknek a problémáknak a megoldása ugyan messze túlmutat Zsolt személyes lehetőségein, ő ettől függetlenül ugyanolyan elhivatottan folytatja a napi rutinját. Ha mással nem, érdeklődéssel, beszélgetéssel, jó szóval.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Anyját, apját elvesztette egy hat éves kislány koronavírusban

A gyerek egyetlen nap alatt lett árva. A vele maradt rokonokban sok a kérdés, és több segítséget várnának az államtól. Szerintük egy év után sem világos, kinek, mit kell tennie ilyenkor.
Belicza Bea, Címlapkép:Pixabay - szmo.hu
2021. február 19.

hirdetés

Múlt szombaton 70-en haltak meg koronavírusban. Ebből két ember Kovács Szilárd rokona volt. Egy 45 éves férfi és az ő 36 éves felesége. Egy hat éves kislány maradt árván utánuk.

Szilárd egy másik tragédia kapcsán szerepelt már a médiában. Az ő húgát ölte meg a darnózseli hentes férj évekkel ezelőtt. Ősszel volt a jogerős ítélet.

A férj Szilárd unokatestvére volt. A mérhetetlen fájdalmakról nem akar beszélni, azt szeretné megosztani, milyen problémákkal szembesültek.

„Egy évvel a vírus megjelenése után sincsenek kidolgozott protokollok, megoldások, hogy egy ilyen esetben kinek mit és hogyan kell, lehet megtennie”

– írta a Facebookon.

Szilárd unokatestvérét február elsején tesztelték és másnap tudta meg, hogy koronavírusos. Amikor még nem tudta, hogy beteg, meglátogatta a szüleit, így ők is megfertőzödtek és karanténba kerültek.

Szilárd unokatestvére egy hét múlva légzési nehézséggel kórházba került, majd négy nappal később követte őt a felesége is. Szombat hajnalban pedig az édesapja is bekerült a kórházba.

Szilárd a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy az unokatestvére a felesége számát adta meg közeli hozzátartozóként. Amikor meghalt, a kórház nem tudott már az asszonnyal sem beszélni, így a nő szüleit hívták fel. Tehát a férj anyósáék hamarabb tudtak a haláláról, mint az édesanyja.

hirdetés

Szilárd szerint itt kezdődött a probléma.

Ki és hogyan mondja meg az édesanyának a tragikus hírt? Egyedül van otthon karanténban, ha telefonon meghallja, elájulhat, összetörheti magát.

„Jó lenne, ha valaki személyesen elmondhatná, aki támogatná, de ki és hogyan mehet be, mert kapun keresztül „beordítani” mégse a legideálisabb?”

Szilárdék felhívták a háziorvost, hátha van ötlete. Ő azt mondta, hogy nekik nincs védőruhájuk, amiben be lehetne menni. Azt javasolta, kérdezzék meg a mentőknél. Amíg azon gondolkodtak, megkérhetnek-e egy mentőst, hogy menjen be elmondani a hírt, vagy beöltözhet-e más és bemehet-e az idős asszonyhoz, addig

jött az újabb lesújtó hír: meghalt a feleség is.

Ekkor már késő is volt, 8 órától a kijárási tilalom is lehetetlenné tette, hogy elinduljanak.

A feleség szülei másnap már nem bírták magukban tartani a fájdalmat, felhívták a férj édesanyját, és elmondták, hogy a fia és a menye is meghaltak.

„Amikor megtudtam, hogy már tudja a hírt, lóhalálában vittem édesanyámat, a másik unokatestvérem pedig a harmadik testvért, hogy kapun keresztül valahogy próbáljanak segíteni.”

Szilárd szerint egy családban két áldozat nem gyakori, de egyedül élő vagy karanténban lévő embernek biztosan kellett már halálhírt közölni.

„Úgy látom, erre egy éve nincs kitalálva semmi. Lehetne védőruhát rendszeresíteni a háziorvosnál például, egy kis odafigyeléssel lehetne rendszer, kinek és hogyan kell a hírt közölnie egyedül lévő emberrel, akinek utána egyedül kell mindezt feldolgoznia.”

Újabb probléma, hogy fiukat és menyüket elvesztő idős házaspárnak nincs bankszámlája, postán kapják a nyugdíjat. Csakhogy egyikük kórházban van, többiek karanténban.

A karanténban vagy kórházban lévők nem tudják felvenni a pénzt, így előbb vagy utóbb visszaküldik a nyugdíjfolyósítónak. Szilárd szerint erre is lennie kellene már járvány alatti szabálynak, mert karanténban valahogy még lehet megbízást íratni, de egy hirtelen kórházba kerülttel már nem.

„A legtöbb ember nem különféle, minden esetre érvényes meghatalmazásokkal teli fiókkal éli az életét.”

Szilárd rokonai tragédiája miatt most először nézte meg a koronavírusban elhunytakról készített kormányzati listát. A 45 éves unokatestvére és 36 éves felesége mellett is feltüntettek alapbetegséget. Magas vérnyomást és a túlsúlyt.

„Olyan érzés fogott el, hogy ez a lista azért ilyen és azért így van kitalálva, hogy az esetleges felelősséget le tudja tolni magáról a rendszer, mert ugye Covid és különben is betegek voltak."

- mondja. „Ugyanezen az oldalon szorongás az alapbetegsége az egyik halottnak, de ilyen alapon szinte mindenkinek van valamilyen alapbetegsége. Dátum egyáltalán nincs, így a tényleges beazonosítás még a közeli rokonoknak sem könnyű. Mire jó ez?"

A hat éves gyerek a nagyszülőknél van. Gyűjtés indult neki, sokan segítenek.

„Vasárnap még a gyerekkel kapcsolatban is tanácstalanok voltunk, de úgy tűnik, hogy „az árván maradt gyerek problémára” a rendszernek vannak már válaszai, többféle szakember próbálta kitalálni, hogyan közöljék a kislánnyal, hogy szülei meghaltak.”

Szilárd szerint egy év alatt emberközpontúbb szabályok születhettek volna, hogy egyszerűbb legyen egy ilyen veszteség feldolgozása. 14 ezer ember hozzátartozói szenvedhetnek hasonló problémáktól.

„Bele kell ordítanom az éterbe, amit a családom és én megtapasztaltam. Hátha eljut ez olyan helyre, ahol az ilyen problémák megoldásához legalább van szándék és erőforrás, talán kormányzati akarat is” – írta a Facebookra Szilárd.

Gyűjtést indít az árván maradt 6 éves kislány javára a Baptista Szeretetszolgálat

Cikkünk megjelenése után kaptuk a közleményt, hogy a baptista közösség felkarolja és támogatni szeretné őt a helyzete rendeződéséig. A Szeretetszolgálatot a család és a barátok keresték meg azzal a kéréssel, hogy nyújtson szervezeti hátteret az adományok fogadásához.

"Hiszünk a közösség erejében! Kérjük, támogassa Ön is az árván maradt kislányt!" – írják.

Aki megteheti, az alábbi számlaszámokra utalhat:

UniCredit - 10918001-55555555-55555555

OTP Bank - 11736082-20054403-00000000

Közlemény: Borostyán


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Ki kell mondanom: mi, ápolók szarba se vagyunk véve”

Nem írja alá a szerződést, inkább külföldre megy az a nekünk nyilatkozó ápoló, aki szerint nagyon sokan félelemből fogadják el az állam által diktált feltételeket. Neki viszont fontosabb a saját igazságérzete.
Láng Dávid; illusztráció: Hush Naidoo / Unsplash - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Március 1-ig kell dönteniük az egészségügyben dolgozóknak arról, aláírják-e a jogviszonyról szóló szerződést, ami kötelező feltétele annak, hogy tovább dolgozhassanak szakmájukban.

Az előírás sokaknál verte ki a biztosítékot, az elmúlt napokban sorra érkeztek a hírek arról, hogy egész kórházi osztályok bénulhatnak meg, mivel a munkavállalók egyöntetűen elutasítják a számukra kínált feltételeket.

Az orvosok követeléseinek azóta több ponton is engedett az állam, az ügyeleti díjakkal és a pihenőidővel kapcsolatban is közeledtek az álláspontok. A mellettük dolgozó személyzet kilátásai viszont közel se ilyen biztatók: a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kincses Gyula is kitért arra a kórházi főigazgatóság vezetőivel folytatott egyeztetés során, hogy az egészségügyi szakdolgozók helyzete aggodalomra ad okot. Bár ők szintén a szolgálati jogviszony hatálya alá kerülnek, béremelésre nem számíthatnak ennek köszönhetően, csak kötöttségekre.

A harmincas éveiben járó Gábor (nevét kérésére megváltoztattuk) ápolóként dolgozik a szegedi klinikán, több mint öt éve. Elmondása szerint eszközök és felszereltség terén nincs oka panaszra, átlagon felüliek a körülmények.

hirdetés

Azt viszont teljesen érthetetlennek tartja, miért egy világjárvány közepén akarnak átnyomni egy ekkora horderejű változtatást az egészségügyi rendszeren. Ráadásul úgy, hogy olyan alapvető szabályokat sem tartanak be, mint például, hogy a szerződés kézhezvételétől számítva 30 napjuk van eldönteni, aláírják-e.

„Úgy tudom, országszerte ezen a héten kezdték el kiosztani, miközben vasárnap a határidő, de ahol hétvégén nem nyitják ki az irodát emiatt, ott már péntekig le kell adni. Én kedden kaptam meg, így gyakorlatilag 3-4 napom van rá, hogy találjak egy ügyvédet vagy munkajogászt, aki segít megalapozott döntést hozni. Ez egyszerűen nonszensz.”

(A határidőt azóta március 1-re módosították – a szerk.)

Elmondása szerint a szöveg jogi részéhez egyáltalán nem ért, így azt meg sem próbálta értelmezni. Ami viszont a szabadságok és a jövedelem szabályozását illeti, ezen a téren szerinte nincs benne csúsztatás az eredeti bejelentéshez képest (az orvosok esetében ez okozott jelentős feszültséget, például az ügyeleti pótlékoknál).

Persze ettől maga az összeg még egyáltalán nem kielégítő, nála mégse ez volt a döntő érv az aláírás ellen, hanem maga az eljárás, ahogyan az egészet intézik.

„Sajnos nem újkeletű probléma, hogy az egészségügyi szakdolgozókat egyáltalán nem veszik emberszámba. Az viszont egészen új szint, hogy egy világjárvány közepén, az összeomlás szélén álló egészségügyre akarnak ráerőltetni egy ilyen horderejű változtatást, ráadásul az érintettek megkérdezése nélkül. A tárgyalásokat is csak az orvosok szakszervezetei folytatták. Ki kell mondanom: mi, ápolók szarba se vagyunk véve.”

Ráadásul szerinte ez az egész nemcsak róluk szól, hanem a zavartalan betegellátásról is, hiszen ha manapság akár csak 2-3 ember kiesik egy osztályról, gyakorlatilag megbénul a működés, akkora munkaerőhiány van.

„Egyszerűen nem engedi meg az igazságérzetem, hogy ilyen előzmények után aláírjam a szerződést. Persze érthető, hogy a többség nem meri ezt bevállalni, még akkor se, ha hasonló a véleménye. Akinek gyerekei, lakáshitele van, vagy már közel jár a nyugdíjhoz, aligha kockáztatja az egzisztenciáját. Én viszont még fiatal vagyok, nincs se kutyám, se macskám, az országból is nyugodtan elmehetek.”

Gábor szerint egyértelmű, hogy el is fog menni, és külföldön helyezkedik el. A járvány miatt még könnyebb dolga lesz, mint egyébként, hiszen mindenhol hiány van egészségügyi szakdolgozókból.

„Egyelőre még nem gondolkodtam, hová megyek, csak annyi biztos, hogy hétfőtől nem kell bejárnom. Egyhavi végkielégítést kapok, vannak megtakarításaim is, tehát nem siettet semmi. És szerintem bármelyik országot választom, tárt karokkal fognak várni.”

„Nincs olyan helyzetben az egészségügy, hogy még több jogot csorbítsanak”

Roland tavaly végzett diplomás ápolóként szintén Szegeden. Miután befejezte a tanulmányait, júliusban a gyermekklinikán helyezkedett el, novemberben azonban átvezényelték a helyi járványkórházba.

Megmondták neki, hogy számítson akár havi 240-260 óra munkára (180-nál többet addig szinte soha nem kellett dolgoznia), valamint a beosztása is egyik napról a másikra megváltozhat.

„Lenyomtam egy műszakot, ami alatt két hullát kellett becsomagolnom, és a körülményeket is megtapasztaltam. Óriási az emberhiány, egy műszakban négy ápoló volt beosztva körülbelül 40 betegre. Így egyszerűen lehetetlen mindenkire kellő figyelmet fordítani.”

Ennyi tapasztalat elég volt neki: mivel még épp tartott a próbaideje, azonnal és egyoldalúan felmondott, hiszen később a veszélyhelyzet miatt ezt már nem tehette volna meg.

Elmondása szerint nem is a fentiek nyomták a legtöbbet a latban, hanem a teljesen bizonytalan beosztás. Ugyanis a diplomázás után továbbtanult, elkezdett egy orvos- és egészségtudományi szakfordító képzést nappali tagozaton, így az órarendjével se tudta volna összeegyeztetni, ha egyik napról a másikra derül ki, mikor kell dolgoznia.

„Tartom a kapcsolatot néhány korábbi kollégával, tőlük tudom, hogy azóta sem javult a helyzet. Egyiküknek 240 feletti túlórája volt, ami alapból is brutális, de iskola mellett végképp nem ment volna.”

A jogviszonyról szóló szerződés így őt már nem érintette, de ha még benne lenne a rendszerben és döntenie kellene róla, nem írná alá.

„Nincs olyan helyzetben az egészségügy, hogy még több jogot csorbítsanak. Ráadásul a kommunikáció végig egyoldalú volt, sőt leginkább még az sem, hiszen alig árultak el valamit. Arról, hogy esetleg bevonjanak minket a folyamat alakításába, már ne is beszéljünk. A MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) teljesen ki lett hagyva a tárgyalásokból.”

Szerinte a két legnagyobb probléma a szerződéssel a másodállások engedélyhez kötése – hiszen anyagilag sokan rá vannak szorulva –, illetve az átvezénylés. Azt is elképesztőnek tartja, hogy több volt kollégája csak a napokban kapta meg a szerződését, ráadásul először azt sem akarták megengedni nekik, hogy hazavigyék. Végül az óriási felháborodás miatt mégis engedélyezték.

„Aki aláírja, kizárólag azért teszi, mert nincs más lehetősége. El kell tartania a családját, lakáshitele van, stb. Senkiről olyanról nem hallottam, aki ne kényszerből tenné.”

Roland most abban bízik, hogy szakfordítóként meg tud majd élni Magyarországon is, miután elvégezte a képzést, de azt se zárja ki, hogy később külföldön helyezkedik el ápolóként. Itthon viszont a jelenlegi körülmények mellett ezt biztosan nem szeretné folytatni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Nálunk mindenki igent mond a kínai vakcinára, akivel tudunk három mondatnál többet beszélni”

Az általunk megkérdezett háziorvosoknál nem volt hiány jelentkezőkből a kínai vakcinára. Ugyanakkor arra panaszkodnak, hogy az oltások mellett a betegellátásra már alig marad idő.
Belicza Bea, fotó: Mangó Gabriella, Gyöngyösi oltott betegek - szmo.hu
2021. február 27.

hirdetés

Egy fővárosi rendelőben tegnap 30 Sinopharm kínai oltást adtak be, ma ugyanennyit és 11 AstraZenecát is. Az asszisztenstől tudjuk, hogy át kellett venniük egy másik praxis betegeit is, mert az ottani idős orvos és ápoló nem vállalták a vakcinák beadását.

„Nehéz ezt a pörgést követni, pláne idősebbeknek” - utalt az asszisztens a folyamatosan érkező utasításokra, szabályokra.

Azt mondja, náluk nem volt gond a kínai oltásra összeszedni az embereket.

„Nálunk mindenki igent mond, akivel tudunk három mondatnál többet beszélni.”

Nem beszélik rá az embereket, de ha valaki csak az ellene szóló érveket sorolja, annak elmondják, hogy akinek egészségügyileg adható, annak ez egy jó, biztonságot adó vakcina, alig van oltási szövődménye, és jobban véd a mutánsok ellen is. Ráadásul ez most elérhető, nem tudni, meddig kell várni másra, és járványban az idő nagy úr.

A behívottakból azonban többen nem kaphatták meg az oltást. „Egyikük három éve nem volt orvosnál és most 180 volt a vérnyomása, egy öreg pár olyan rossz állapotban volt, hogy most nem kaphatnak semmit, egy másik párról kiderült, hogy találkoztak koronás emberrel, ekkor sem oltunk, és lázas beteget sem, olyan is volt."

hirdetés

A napokban a helyi önkormányzat segítséget ajánlott nekik. Az asszisztens szerint a betegeknek szállításban és az adatlapok kitöltésében jól is jönne a támogatás. "Sok öreg egyedül él, nehezen mozog, busszal nehéz közlekedni. A papírokat is nehezen töltik ki, nem látnak, nem hallanak, nem visznek szemüveget."

Szerinte ugyanakkor a háziorvosokra az oltásokkal akkora teher hárul, hogy a fő feladataikra már alig marad idő.

„Az oltás szervezése miatt a betegellátásra se idő, se lehetőség. Pedig covid van, nem is kevés. A rák se megy nyaralni. És ezek a betegek elvesznek, meghalnak vagy már operálhatatlan állapotban kerülnek kivizsgálásra."

Az asszisztens szerint úgy lehetne felgyorsítani a folyamatot, ha kapnának egy egészségügyi dolgozót, aki oltana és egy adminisztrátort. "Eközben mi ketten, az orvossal vizsgálhatnák a beteget. Akiket jól ismerünk, nincs semmi bajuk, küldenénk oltópontra. Ott kellene egy orvos, egy nővér és húsz egyéb segítő, akár katonákból."

Mangó Gabriella gyöngyösi háziorvos csütörtökön oltott 40 embert kínai vakcinával. Neki hárman mondtak nemet a Sinopharmra. Elfogadta és mondta, hogy akkor várniuk kell más oltásra, de nem tudja, mikor kerülnek sorra.

„160 fős listám van például a Pfizerre, az eddigi tapasztalat szerint hetente csak 6-8 beteget lehet oltópontra küldeni. Rendelőben is szívesen oltanánk vele, ha kapnánk.”

A doktornő szerint a NEAK-tól kapott listák nem tökéletesek, de megoldják.

„Volt olyan beteg a kínai vakcinára előjegyezve, aki immungyengítő gyógyszert kap. Nyilván nem adom be neki az inkativált vírust, inkább beküldöm oltópontra Pfizerre. A héten két beteg jelezte, hogy levélben  regisztráltak, de nem kerültek fel a listára. Arra kértem őket, regisztráljanak valakinek a segítségével a NEAK-on keresztül”

Aki a regisztrációja ellenére lemaradt, az Államkincstárhoz kell fordulnia

Amennyiben a postai küldemény esetlegesen nem érkezett meg a 60 év feletti személyhez, lehetőség van a levél újraküldésének kérésére. Ehhez a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságát szükséges felkeresni az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Telefonszám:06-80-204-884, e-mail: [email protected]

Ügyfélfogadási idő: H,K,Cs: 7:30-15:45, Sze: 7:30-18:00, P: 7:30-13:00

A beazonosításhoz szükséges adatok: ellátás folyósítási törzsszáma, név, lakcím, anyja neve, születési idő, TAJ szám.  Forrás: koronavírus.gov.hu

Mangó Gabriella azt mondja, a betegek bíznak benne, nem nehéz oltásra várókat találnia.

„Mindent szakmai szempontból nézek. A betegeim tudják, hogy őszinte ember vagyok. Azt mondom, minden vakcina jobb, mint a koronafertőzés. Ha valakinek nem biztonságos az egyik oltóanyag, azt nem ajánlom neki. A kínai magas százalékos védettséget ad. A gyerekeket is ilyen hatásmechanizmussal készült oltásokkal oltjuk. Nem kell a rossz kínai tömeggyártásra koncentrálni. Az ottani kutatóközpontokban is tudósok dolgoznak, az pedig mindenhol tudós, aki sokat tanult és elhivatott.”

Szerinte a kínaival a legegyszerűbb, leggyorsabb, legtakarékosabb oltani. „Egyszerűen csak ki kell venni a dobozból a fecskendőt és be kell adni. Ez nem olyan, hogy 1 ampullában van 10 adag, amit próbálunk egyenlő részekre szedni. Sokszor nagyobb fecskendővel, nagyobb tűvel dolgozunk és mindig veszítünk is bennmaradt oltóanyagot. A kínai viszont egy egyenként csomagolt töltött fecskendő, tűvel ellátva.”

Szerinte nagyon jó hangulatban zajlik az oltás, nagyon örülnek az emberek.

„Ez egy reménysugár, hogy egyszer visszatér a normál életünk. Látszik, hogy elmozdultunk előre.”

Az ő 2500 fős praxisából eddig 60-an kaptak eddig Pfizert, 20-an AstraZenecát és 40-en Sinopharmot. Modernát ő eddig nem kapott és Szputnyikra alkalmas, 60 és 74 év közötti egészséges embere sincs.

Ő szeretne ennél gyorsabban oltani, azt mondja, egy nap alatt beoltana akár 600-1000 embert is, ha lenne elég vakcina, és ha kapna segítségként adminisztrátorokat.

Problémák náluk is akadnak. A héten például nem kaptak információt arról, mikor oltanak az oltóponton. A doktornő szerda délben egy másik kérdéssel telefonált oda, így derült ki, hogy délutánra ott kellene lenniük az ő betegeiknek is. Fél 1-kor felhívtak gyorsan 16 embert, majd utóbb kiderült, hogy közülük csak 8-at kell aznap küldeni, a többieket csak másnap. Így aztán újra hívhatták a 8 embert, hogy mégsem kell rögtön rohanniuk.

„Egyszerre két telefon van a fülemen és úgy próbálom megértetni magam, nem azt nem Önnek mondtam, hogy várjon, Ön csak mondja, mi a panasz. Kint meg várnak a betegek beutalóra vagy kivizsgálásra.”

Ráadásul neki van egy Facebook oldala 23 ezer követővel, és egy koronavírusosokat segítő csoportja. Most úgy döntött, szerdáig kikapcsolja minden telefonját. Ha nagy baj van, a férje telefonján elérik.

Azt mondja, október eleje óta csak karácsonykor volt szabad. Hétköznap 12 órakat dolgozik, és hétvégente is 3-4-et, most muszáj picit pihennie.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: