Heroikus küzdelmet folytatnak a Színház és Filmművészeti Egyetem jelenlegi és volt hallgatói, tanárai, és a mellettük kiálló művészek a Vidnyánszky Attila vezette új kuratóriummal. Tóth Balázs harmadéves színihallgató, Molnár Áron „noÁr” színész, az SZFE volt diákja, és egyik akkori osztályvezető tanára, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Gálffi László vallomásai következnek az SZFE-t jelenleg meghatározó mindennapokról.

- Szeptember 1-én elhatároztátok, hogy elfoglaljátok az SZFE épületét, mindaddig, míg az általatok megadott feltételek nem teljesülnek. Ennek már 12 napja. Hogyan élitek meg ezt az időszakot?

- Tóth Balázs: Felemelő érzés bent lenni, már csak azért is, mert rengeteg támogatónk van, akik napi szinten élelemmel, pénzadománnyal, vagy akár csak egy kedves szóval segítenek minket. Az akciók, amiket szerveztünk, arról árulkodnak, hogy az embereket igenis érdekli ez az ügy, és valami olyasmit érzünk, ami elkezdte túlnőni magát. Itt már talán nem csak a mi egyetemünkről van szó, hanem valami jóval többről. Kiállunk az igazunkért, ami úgy érzem, szimpatikus az embereknek.

Ez az egyetemfoglalás olyan szimbólummá vált, ahol érdemes tovább menni a tüntetésnél, megéri további lépéseket tenni, mert az emberek arra várnak, hogy valaki végre csináljon ilyet. Nagyon hálásak vagyunk, hogy támogatnak minket ebben, elképesztő erőt ad.

- A tüntetés egyik szimbóluma az az őrség, amiben váltjátok egymást, kiállva az első emeletre. Most vagyunk túl a tiéteken. Mi jár az ember fejében olyankor kint állva?

- Molnár Áron: Van 30 perced igazából véggiggondolni azt, hogy mit jelent számodra ez a kiállás. Nekem azt jelentette, hogy minden erőmmel támogatnom kell a szakmai alapon működő szabad oktatást.

A Vas-generáció minden eszköze progresszív gesztus, ami túlmutat az eddigi, egyszerűbb akciókon. Ami Balázsék történetében nagyon fontos, az a fajta szigorú metódus, ami alapján bent működnek. Itt nem henyélés van. Kilenckor felkelnek, takarítanak, reggeliznek, majd két-három órán keresztül fórumoznak, amit egy sajtótájékoztató, képzés, majd ismét egy több órás, éjszakába nyúló fórum követ. Ez azt jelenti, hogy az oktatással párhuzamosan, naponta ágyazzák meg a saját demokráciájuk alapját. Ez az, ami szerintem 2020-ban egy mérföldkő az egész ország történetében, hogy ez nem csak egy egyetemfoglalás, hanem komoly stratégiai kialakítás, jövőbeli elképzelés pontokban meghatározott részei, amik a tárgyalások alapjait képezik az autonómiájukat illetően. Hogyha ezeket elfogadja az állam, a fenntartó, vagy bárki, akinek ez a feladata, onnantól kezdve lehet beszélni érdemben a folytatásról.

- Aki felvételizett már az SZFE-re, az tudja, mekkora álom ide felvételt nyerni. Az egyetem autonómiáját úgy féltik a hozzá kötődők, mintha a saját családtagjuk lenne. Mi a titka az egyetem e különleges atmoszférájának?

- Gálffi László: A szellemisége. Nekem ez egy szent hely. Én 1971-ben nyertem ide felvételt, és azután volt szerencsém itt tanítani is. Megtisztelve éreztem magam, mikor felkértek a mai napi őrségbe. Én még abból a nemzedékből származom, aminek még mindig összeszorul a gyomra, mikor átmegy Hegyeshalmon kocsival, és ez már belénk van ivódva.

A mostani már más generáció. Lenyűgözve nézem a bátorságukat, azt, amilyen minőségi ez az összefogás. Ők már máshogy gondolkodnak. Csodálkozva figyelem, hogy mi lesz a továbbiakban, mert most tanulom ezt a jelenséget én is.

- M. Á.: Ezek a nagy történetek, amikor maga a mestered mondja azt, hogy ő most tanul. Ez a fajta megújulás az, ami lenyűgöző.

- Van olyan jelenlegi hallgató, aki elgondolkozott azon, hogy külföldön folytatná a tanulmányait, amennyiben nem teljesülnek a közeljövőben az egyetem autonómiájáról szóló feltételek?

- T.B.: Ameddig a feltételeink nem teljesülnek, mi maradunk. Ahogy Áron is mondta az előbb, ezek jelentik a tárgyalások alapjait. Egy diákról sem tudok, aki elmenne külföldre, vagy adott esetben váltana.

- G.L.: Miért mennének el? Magyar színészek akarnak lenni magyar nyelven, magyar gondolatokkal.

- M. Á.: Ki ápolja a legjobban a magyar nyelvet? Az írók, színészek, rendezők, dramaturgok, akik például Arany János fordításaiban alkotnak újra akár egy Hamletet.

Nekünk a nemzeti indentitáskérdés alapvetés, ami az eskünkben is benne van, hogy a hazámhoz hű leszek, és a legjobb tudásommal a magyar művészet szolgálatába állok. Erre esküdtünk föl gólyaként. Ez a szellemiség megy végig 5 éven keresztül. De az, hogy pártpolitikai platformra helyezzük ezt a kérdést, az dilettantizmus.

Szakmaiságról van szó ebben az intézményben, ami eddig is evidencia volt, csak idáig ez a tény nem volt kiemelve. Van egy másik fontos állítás is, miszerint Vidnyánszky Attila elmondta, neki mit jelent magyarnak lenni, de ez a vélemény tízmillió emberből csak egy. Nekem az az igazán nemzeti, ha valaki őstermelőt támogat, és nem a multiba megy vásárolni. Ezért a szót, hogy “nemzeti” nem kisajátítani kell, hanem evidenciának tekinteni. Ahogy ezt mi is tanultuk. Eszünk ágában sincs elmenni külföldre.

Én személy szerint imádom ezt az országot.

- Szeptember 21-én sztrájkolásba kezdtek. Mennyiben lesz más a helyzet a mostanihoz képest?

- T.B.: Az egyetem dolgozói kezdenek sztrájkba. Velük vitatunk meg bizonyos kérdéseket a folytatással kapcsolatban. Ez a sztrájk is egyfajta nyomásgyakorlás, annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat, ne gondolják azt, hogy könnyen feladjuk. Azt gondolom, hogy egy nagyon szoros egyetértés van a hallgatók, a szenátus, és az itt dolgozók között, mert az ügy közös. Akik szét akarnak minket szedni, nem tudják, mi történik az intézményben reggel kilenctől hajnali kettőig, egy csoda van idebent, nap mint nap: nem csak az eddigi oktatás alatt, hanem ebben a rendkívüli helyzetben is. Ez erős érzelmi utakra tereli az embert, mert küzdünk egymásért.

- M. Á.: Ez a sztrájk csak akkor következik be, ha nem születik konszenzus. Azok a hangok, akik azt mondják, hogy a diákok el fogják ezt a csatát veszíteni, én arról azt gondolom, hogy ők minden egyes másodperccel nyernek. Félreértés ne essék, itt nem Vidnyánszky Attila félreállása a cél. A diákság az egész kuratóriumot tartja illegitimnek, ragaszkodnak pontjaikhoz és az egyetem autonómiáját ezekhez köti. Nem ahhoz, hogy egy ember félreáll vagy sem.

- G.L.: Arról, hogy ki nyer, és ki veszít, az szerintem nem jó megközelítés. De annyi biztos, hogy az én felfogásom szerint egy bizonyos szinten mi már rég beszélhetünk győzelemről a jelenlegi kiállás minőségét és formáját tekintve, bár még messze van ez a helyzet az igazi céljától.

- M. Á.: De ez egy irány, nem pedig az, hogy elmegyünk külföldre, hanem a szabad oktatás autonómiája kell az alapvetése legyen az egyetemnek. Ez nem csak nekünk szól, hanem a szakmának is, és annak, aki csöndben van, mert a csend fogja legitimizálni azt, hogy végül a kussolás, és a lojalitás lesz a tehetség ismérve.

- Milyen üzenete van annak, hogy ismert nemzetközi művészek, intézmények, sőt, hazai, magukat jobb oldalainak mondott alkotók is kiállnak mellettetek?

- M. Á.: Csak hangsúlyozni tudom, hogy ez nem jobb, vagy bal oldal kérdése. Ahogy a rasszizmus, a hajléktalan emberek helyzete, a gyermekbántalmazás, és a klíma-és ökológiai védelem sem az.

Ez az üzenet. Ezen az egyetemen nem oldalt választunk, hanem hivatást.

A külföldi támogatás mérhetetlenül fontos, de az is brutális, hogy a nógrádi melósok is kiállnak mellettünk ebben az ügyben, belevésve a falba a “Free SZFE” feliratot, mert ők is érzik, hogy mindenkinek ég a háza, amit közösen kell eloltanunk.