KÉK HÍREK
A Rovatból

Súlyos ítélet: több évre börtönbe kerül a tanárát megkéselő győri diák

Az utolsó szó jogán bocsánatot kért a pedagógustól és mindazoktól, akiknek traumát okozott. Az édesanyja szerint az eljárás alatt is tanult és több tárgyból le is vizsgázott a gyereke, aki szeretne továbbtanulni.


Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy 2019. december elején egy 17 éves diák megkéselte 51 éves tanárát a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumában. A tanárnőt több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is. Súlyos állapotban szállították kórházba, de az asszony szerencsére túlélete a támadást.

Az eset után az iskola igazgatója azt mondta: "Semmilyen rendszer nem szűrte ki, hogy a 17 éves diáknak problémái lehetnek. Példás, kitűnő tanuló volt". A diáktársai visszahúzódónak írták le, akinek csak egy-két barátja van, és aki bulizni, szórakozni egyáltalán nem jár. Arról is beszéltek, hogy az osztályfőnökével nem volt korábban konfliktusa, és december 5-én, csütörtökön három tanítási órát is várt, mielőtt megkéselte az osztályfőnökét. A támadás oka vélehetőleg az volt, hogy a matematika dolgozatára a tanárnő hármast adott. A késeléses támadást az iskolában tervelte ki, majd várt a megfelelő pillanatra, amikor odament az osztályfőnökhöz azzal, hogy mutasson valamit a füzetében. Ekkor szúrta meg hátulról, majd a kezét is. A kést végül egyik osztálytársa csavarta ki a kezéből.

"Nem adott magyarázatot magára a támadásra, nem tudja, miért szurkálta meg a tanárnőt" - mondta el a trágyalás előtt a fiú ügyvédje, aki szerint az emlékezetkiesés okának megállapítása mellett azért is sürgős védence igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálata, hogy az eldöntse, alkalmas-e a fiú egyáltalán a börtönre vagy a letartóztatás körülményei miatt további pszichés sérülés éri. Később az is kiderült, hogy a 17 éves diák szorongva járt iskolába, jelezte is a szüleinek, hogy valami nincs rendben, akik kértek időpontot szakemberhez, de oda már nem jutottak el a történtek előtt.

A fiú 2020 januárjában bocsánatkérő levelet írt az osztálytársainak és az osztályfőnökének.

Az ügyben hétfőn hoztak ítéletet - írja a Blikk.

A Győri Törvényszéken a bíróság emberölés kísérlete miatt 5 év börtönre ítélte, amit a fiatalkorúak börtönében kell letöltenie. Az ítélet felének letöltése után feltételesen szabadulhat.

A szakvélemények megállapította, hogy a matematika és fizika szakos B.-né N. Mónikát három késszúrás érte. Egy a lapockáján, ami a tüdejét is elérte, ezért vérmellet és légmellet kapott, a másik kettő ugyan a nyakára és a mellkasára irányult, de mivel védekezett, a karját szúrta meg a bicska.

Az ügyész elmondta, hogy a fiú jó tanuló és maximalista. Szorongott a teljesítménykényszere miatt és elképzelhetetlen volt, hogy négyesnél rosszabb jegyet kapjon. Dr. Faragó Péter védőügyvéd úgy vélte, hogy az átlagosnál magasabbak voltak a szülők elvárásai és ez okozhatta, hogy a tanuló rossz döntést hozott. Nem akarta megölni tanárát és nem is tervelte ki a bűncselekményt, csak meg szerette volna leckéztetni.

H. András végül a tárgyaláson is bocsánatot kért súlyos tettéért:

"Sajnálom azt a lelki és a testi fájdalmat, amit a tanárnőnek okoztam. Sajnálom azokat, akiknek traumát okoztam a bűncselekménnyel és akiknek részt kellett venniük az eljárásban miattam. Kívánom, hogy fel tudják dolgozni a történteket. Bánom, amit tettem. Bűncselekményt követtem el és ezért bűnhődnöm kell"

– mondta az utolsó szó jogán.

A tanárnő korábban azt mondta, hogy megpróbál megbocsátani, de ehhez idő kell. Úgy vélte, hogy a súlyos büntetés nem teszi semmissé a történteket, ezért nem kívánja, hogy börtönbe kerüljön a volt diákja, mert attól fél, hogy így elkallódik. Szerinte nem büntetésre, hanem segítségre van szüksége a fiúnak. Azt sajnálja azonban, hogy a szörnyűséget a többi osztálytársnak is végig kellett néznie.

H. András édesanyja korábban arról beszélt, az elmúlt évek során nem vette észre, milyen nyomás alatt van a fia, mert ha pszichológusi vagy orvosi segítséget kap, akkor megelőzhető lett volna a baj. A fiú az eljárás alatt is tanult, több tárgyból is előre hozott érettségit tett, és szeretne továbbtanulni egyetemen, mérnök-informatikusként akar majd elhelyezkedni. Jelenleg terápiára jár, és több szakember is megvizsgálta, hogy még egyszer hasonló dolog ne fordulhasson elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.


Nyílt állkapocstöréssel küldték haza a veszprémi kórházból 2025. december 25-én a Kétfarkú Kutya Párt egyik passzivistáját, akin pár órával később Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre. Az esetről a párt a honlapján számolt be, a hírt a 24.hu szemlézte.

A történet karácsony este, 2025. december 24-én kezdődött, amikor egy családi vita során egy hozzátartozója politikai nézeteltérés miatt ököllel arcon ütötte a névtelenséget kérő aktivistát.

A veszprémi kórházban a CT-vizsgálat többszörös arccsont- és nyílt állkapocstörést igazolt, amelyre kezdetben azonnali műtétet javasoltak.

A kórház megtette a hivatalból kötelező feljelentést, a rendőrök adatokat vettek fel, tanúkat hallgattak ki, és helyszínelést is tartottak a lakásban. A sértettet éjszakára a traumatológián tartották.

„Kaptam fájdalomcsillapítót és antibiotikumot. Azt mondták, hogy reggel át leszek adva a szájsebészetre és amint lehet, elvégzik a műtétet. De ez nem történt meg” – emlékezett vissza a történtekre a sértett.

Másnap délelőtt tíz óra körül egy ápolónő közölte vele, hogy hazaengedik, és mégsem kell műteni.

Négy nappal későbbre, december 29-re hívták vissza szakorvosi konzultációra. Orvos ekkor már nem látta, és zárójelentést sem kapott.

„Miután távoztam a veszprémi kórházból, párommal autóba ültünk és elindultunk vissza Ausztriába, hogy a saját otthonunkban lábadozzak, amíg várok az orvosi vizsgálatra – ami még 4 napot jelentett volna kezelés nélkül. De már az azóta eltelt idő alatt is tovább rosszabbodott a helyzet: a duzzanat nyelési nehézségeket okozott, a fájdalom erősödött, a szájmozgás szinte lehetetlenné vált. Ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok a lakóhelyemhez közel eső kórházba, Bécsújhelyre egy ismételt vizsgálatra” – írta beszámolójában.

A bécsújhelyi kórházban egy újabb CT-vizsgálat után veszélyes, nyílt állkapocscsont-törést diagnosztizáltak, ami azonnali műtétet igényelt. A vizsgálatot végző orvos nem is engedte haza, mert a duzzanat a légutak elzárásával életveszélyes állapothoz vezethetett volna.

„Ezért átirányítottak egy másik kórházba, St. Pöltenbe, ugyanis aznap az volt a tartományban az ügyeletes szájsebészet. Minden leletemet és adatomat átküldték oda, hogy mire odaérek, már el tudják kezdeni a műtét előkészítését” – tette hozzá.

Másnap reggel, a betegfelvételt követő 13 órán belül meg is operálták. A beteget december 29-én engedték ki az osztrák kórházból. Pontosan ugyanezen a napon állították ki a zárójelentését Veszprémben is, amelyben az szerepelt, hogy egészen addig ott kapott ellátást, és azért engedték haza, mert nem tartották szükségesnek a műtétet.

A nyílt állkapocstörések a szájüreggel való kapcsolat miatt magas fertőzésveszéllyel járnak, a gyorsan növő duzzanat pedig a légutakat veszélyeztetheti, ami sürgősségi beavatkozást tehet szükségessé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.


Nyílt utcán, a saját lakása előtt lőtték meg Moszkvában az orosz katonai hírszerzés egyik legmagasabb rangú vezetőjét. Az előzetes jelentések szerint Vlagyimir Alekszejev altábornagyot egy ismeretlen fegyveres több lövéssel sebesítette meg a város északnyugati részén pénteken. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba – írja a The Guardian.

Alekszejev az orosz katonai hírszerző ügynökség, a GRU igazgatóhelyettese. Kulcsfigurának tartják az ország magánkézben lévő katonai vállalatainak felügyeletében,

és azon magas rangú tisztviselők között volt, akiket Jevgenyij Prigozsinnal tárgyalni küldtek a Wagner-csoport 2023 nyarán történt rövid lázadása során. Az altábornagy emellett amerikai szankciók hatálya alatt áll a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozás állítólagos kísérletei miatt.

Egyik fél sem vállalta a felelősséget a támadásért, de Moszkvában valószínűleg Kijevre fognak gyanakodni.

Az ukrán hírszerző ügynökségek a háború kezdete óta több tucat orosz katonatisztet és orosz tisztviselőt vettek célba, azzal vádolva őket, hogy háborús bűncselekményekben vettek részt. Kevés nyilvánosan ismert azokról a titkos hálózatokról, amelyekről úgy vélik, hogy az Oroszországon belüli és az orosz ellenőrzés alatt álló területeken elkövetett merényletek és katonai infrastruktúrák elleni támadások mögött állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.


Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.

A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.

A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.

A férfi 2024 decemberében egy üzenetben azt írta a nőnek: „Megígérhetem neked, hogy rémálommá teszem az életedet.”

Tavaly májusban egy találkozót beszéltek meg Maria Almban, hogy visszaadják egymás holmijait.

Miután a parkolóban elköszöntek, a férfi egy legálisan tartott fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a nőt.

A gyilkosságnak szemtanúja is volt, az áldozat barátnője a kocsiban ült. A lövés után a férfi bérelt autóval Münchenbe hajtott, ahol felszállt egy Hollandiába tartó vonatra. Az európai célkörözési egységek együttműködésének köszönhetően fogták el Utrechtben.

A bíróság előtt a férfi mentális problémákra hivatkozott, azt állította, hogy skizofrén és hangokat hall.

A tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik mindenre, csak arra, hogy meghúzta a ravaszt. „A fegyvert önvédelemből vettem” – jelentette ki, majd hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.” Ezzel szemben a pszichiátriai szakvélemény megállapította, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt. A szakértő szerint egy rendkívül féltékeny és sértődékeny alkatról van szó, aki a tettét nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten követte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk