– Jó pár interjút elolvastam és megnéztem veled, és nagyon jól kitapintható egy folyamat, ahogy egyre jobban odafigyelsz magadra is és a környezetre is. Jól érzem ezt?

– Abszolút jól érzed. Tudom, hogy a fiatalok nem szeretik ezt hallani, de a korral, az idő múlásával nagyon sok minden együtt jár. Vannak bölcs lelkek, akik már 16 évesen olyan kiforrott emberek, mint más 30-40 évesen, de azért sokat számít, hogy min megy keresztül valaki.

Elég színes, kalandos életet élek. Sok országban megfordultam, sokféle munkával foglalkoztam, sokféle barátom van különböző népekből és korosztályokból.

Nincs egységes recept arra, hogy miként érdemes élni az életet. Van, akinek az válik be, hogy minden percét beosztja, sosem iszik egy korty alkoholt se, hihetetlenül szervezetten él. Más pedig éppen attól válik kiegyensúlyozottá, hogy megtanulja elengedni magát, hedonista életet folytat.

Én a kettő közti egyensúlyt próbálom megtalálni.

– Gyakran hangsúlyozod, hogy hedonista vagy. Össze lehet egyeztetni a hedonizmust a környezettudatossággal?

– Szerintem száz százalékosan. A hedonizmus azért nem azt jelenti, hogy egy őrült fogyasztói kultúrában mindent megvásárolunk, és csak a saját boldogságunkkal foglalkozunk.

Egy átmulatott éjszaka, vagy egy utazás jobban fel tud tölteni, mintha sanyargatom magamat.

– Az köztudott, hogy vegán vagy, aminek szintén sok zöld vonatkozása van. Emellett mik a legfontosabb zöld választások az életedben?

– A vegánság nyilván nagyon fontos, de hozzáteszem, hogy azt is lehet rosszul csinálni környezetvédelmi szempontból. Ha például valaki kizárólag Dél-Amerikából érkező avokádót eszik és kinoát, vagy folyamatosan csomagolt termékeket vásárol, chipseket és gyorskajákat fogyaszt, akkor hiába vegán, az sem az egészségének, sem a környezetének nem fog jót tenni.

Az abszolutizmusban sem hiszek, de azért törekedni kell rá, hogy az alapanyagaink jelentős része szezonális és helyi termesztésű legyen, és amennyire lehet, helyi kisvállalkozásoktól vásároljuk.

Ezzel nem azt mondom, hogy senki ne járjon szupermarketbe, és soha ne ehessen meg egy csokit vagy ihasson meg egy kávét bűntudat nélkül. De nálam a konyhai kreatívkodás 90%-át szezonális, helyi termékek töltik ki. Sőt, Görögországban, a faluban, ahol élünk, már saját zöldséges kertünk is van, ami mindig tele van az adott évszaknak megfelelő terményekkel. Sokszínű, változatos táplálékforrás.

A kényelmi kultúra egyik következménye, hogy azt hisszük, mindennek kell lennie otthon.

Mi, amikor cukkini szezon van, főleg cukkinit eszünk. Ha tele van a kert céklával, akkor mindenbe teszünk céklát. Arra is ügyelünk, hogy egészségesen étkezzünk. Mindig legyen valami leveles zöld, gyökérzöldség, hüvelyesek, olajos magvak, bogyós termékek.

Mivel nem vagyok az a típus, aki figyeli, hogy hány kalóriát fogyaszt, vagy milyen típusú fehérjét, figyelnem kell arra, hogy elég változatos legyen az étrendem.

– Magyar vagy, de évekig éltél Izraelben, és egy ideje Görögországba költöztél. Nagy különbségek vannak a három ország, a három nép hozzáállásában a zöld témák tekintetében?

– Óriási a különbség. Bár nem is biztos, hogy az országon múlik, inkább az, hogy városban vagy falun. Biztos Magyarországon is vannak helyek, ahol száz százalékosan megoldható, hogy az ember főként kistermelőktől vásároljon, de ehhez az kell, hogy olyan emberek vegyék körül, akik zöldséget termesztenek. Budapesten élve ez már-már luxusnak számít, hogy az ember kistermelőktől vásároljon.

Az is hozzátartozik, hogy a magyar konyha nem kimondottan vegán barát. Évszázadok szokásait kellene megváltoztatni ahhoz, hogy egészségesen és környezettudatosan étkezzünk Magyarországon.

Ezt azért szoktam elmondani, hogy senki ne érezze magát rosszul, amiért esetleg nem tud teljesen környezettudatosan étkezni.

2021-ben szerencsére egyre többen vannak, akik Budapesten is meg tudják ezt valósítani. Egyik kedvencem az Instagramon Vica, a vászonzsákos lány, aki igazi budapesti, nagyvárosi lány létére mégis odafigyel, hogy kevés szemetet termeljen, vegán és csomagolásmentes boltokban vásárol.

– Hogy érzed, a Covid milyen hatással volt a zöld mozgalmakra, a zöld törekvésekre?

– Olyan szempontból jót tett ez az időszak, hogy sokkal tisztábbak a vizek. Ez itt, Görögországban is egyértelműen érzékelhető. Nem járnak a nagy óceánjáró hajók. A tengerparton felhalmozódott szemét ugyanis alapvetően nem azért kerül oda, mert a parton pihenő emberek nem viszik magukkal haza, hanem mert a hajókról a vízbe engedik.

Viszont az is hozzá tartozik, hogy nagyon sok bolt be volt zárva, nem voltak piacok. Ilyenkor sokkal nehezebb például csomagolásmentesen vásárolni. Nehezebb a helyi termelőkkel tartani a kapcsolatot.

De már erre is vannak megoldások. Például már avókádót is lehet rendelni spanyol termelőtől interneten magánszemélyként. Tíz barát vagy család összeáll, és rendelnek egy nagy láda avokádót, ami nem a dél-amerikai őserdők avokádó maffiáitól származik.

Mindig találhatunk zöld megoldást, ha nem a kifogásokat keressük, hanem a lehetőségeket.

– Hamarosan Budapesten találkozhatunk veletek, és itt is tartotok mindenféle workshopokat.

– Így van. Egy év után végre Magyarországra látogatunk. A Pride-ra érkezünk. Szívből remélem, hogy megvalósulhat, bár az új törvény tükrében elég kétséges és ködös, hogy megtartható-e.

De akárhogy is lesz, mi mindenképp eljövünk.

Július 24-én, a Pride napján este 10 órától tartunk egy bulit a Budapest Parkban. Másnaptól pedig egy héten keresztül minden nap vannak programjaink.

Két főzőkurzusunk van, ami már másfél hónappal az esemény előtt teljesen betelt. Lesz egy főző bemutatóval összekötött előadásunk is a zöld életmódról és a környezettudatosságról. Illetve 30-án este tartunk egy Pride vacsorát. Ezt hét éve minden Pride-on megtartom. Ilyenkor a tányéron a szivárvány összes színe megjelenik.

Utána szaladunk haza Görögországba, ahol rurális turizmus workshopokat tartunk, és október végéig teljesen be vagyunk foglalva vendégekkel, akiket helyi borászatokba viszünk, olivatermelőkhöz, főző kurzusokat tartunk nekik. Novemberben pedig egy jóga táborban fogunk főzni, Mexikóban.

Fotó: Mate Czaban Photography

Elkezdődött az ellenzéki előválasztás. Azaz elkezdődött volna, de tíz órára összeomlott a rendszer. Az ellenzék szerint túlterheléses támadás érte a szervereket.

“...nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett” - írja az egyesült ellenzék közleménye. És ami a legdurvább: meg sem lepődik már ezen senki.

Történetesen én reggel kilenc után nem sokkal leszavaztam online. Mint kés a vajban, úgy zajlott a procedúra, a link birtokában kevesebb, mint fél perc alatt már készen is voltam. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a rendszer alkalmatlan lenne feladatára.

Valóban elképzelhető, hogy Orbánék beavatkozzanak az előválasztásba? Ilyen durva módon? Jó ez nekik? Egyszerű, józan ésszel az első válasz az, hogy: nem, dehogy.

Mindenki rögtön rájuk gyanakodna egy ilyen támadás kapcsán, mert ugyan, ki másnak lenne érdeke ellehetetleníteni az ellenzéki előválasztást, ha nem a kormánynak? Az egy-egy szembenállás komoly esélyeket ad az ellenzéknek és ezek az esélyek annál megalapozottabbak, minél jobban mozgósít. Ha így nézzük, persze, zavarjuk jól meg, vegyük el a kedvét az ebadta ellenzéki polgárnak az egész vircsafttól!

Két eshetőség van, mindkettőnek, sőt a kettő kombinációjának is komoly esélye van. Az első az, hogy nincs itt már semmi józanság. Erre több jel mutat: az utóbbi időben a kormányzás már semmi másból nem áll, csak gátlástalan lenyúlások sorozatából, friss hír, hogy rémültükben most faragják törvénybe, hogy az alapítványokba áttolt egyetemek melyik évben mennyi állami juttatást kell kapjanak. Más stiklikről szó ne essék. Szóval, ahol már elmentek otthonról, ott nincs józan mérlegelés, menekülés van, szűkölés, pánik. S hát lássuk be, nem ez az első teljesen irracionális lépés a kormánytól.

A második cinikusabb: nyugodtan megtehetjük, gondolják, hiszen a nyilvánosság nagy részét úgyis blokkolni tudjuk, nem jut el ez a hír sem a bázishoz, éppen annyi embert lehet megfosztani az információktól, amennyi kell, hogy meglegyen legalább az egyszerű többség.

És ebben sajnos van igazság: ma fellapoztam a 118 milliárd adóforintunkból működtetett állami média hírportálját, a hirado.hu oldalt. A skandalum délelőtt történt, de estig egy sornyi hír sem jelentt meg. Sem az előválasztásról, sem a rendszerek összeomlásáról. És ez beszédes.

És igen, ez a kérdés. Bizonyíték természetesen nincsen. Ha lesz is, sokára. De a történettudomány művelőitől tudjuk, hogy sok esetben, bizonyosság híján a legvalószínűbb megoldáshoz így lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: cui prodest? Kinek áll érdekében?

Az persze lehet, hogy ha egyszer ki is derül, honnan érték a támadások a szervereket, más, baráti országok irányából azonosítják a támadást. Kiszervezték. Ezt is.

Egykori virágboltból lett hivatalos, mentőszolgálati Covid-tesztpont Esztergomban, a Kossuth utcában. Az aprócska üzlet ajtaja körül még kint van a bolt neve, és nagybetűkkel az is, hogy nyitva. Az ablakon meg egy megfakult A4-es papír, miszerint itt nem azt várják, aki csokrot szeretne, hanem azt, aki bizonyosságot, hogy megkapta-e a koronavírust.

Schiller-Kertész Tamás azt mondja, már másodszor jár itt. Amikor először jött, akkor csak a belépésre emlékezett, kifelé már nem tudja, mi történt, egészen addig, amíg fel nem ébredt a kórházban.

„Nagyon küzdöttek értem. Igazán kedves emberek ápoltak. Magam sem tudom kik, csak a szemüket láttam a beöltözött egészségügyieknek. Hálás vagyok nekik” - mondja.

Decemberben kapta el a koronavírust, februárban még csak járókerettel tudott járni. Aztán nekivágott az Esztergom melleti hegynek, a napi sétákkal visszatornázta magát majdnem a régi formába. Két oltást is kapott, viszont post-Coviddal azóta is küzd.

"A tüdő hirtelen megterhelését nem bírom. A fibrózis nem gyógyítható."

A múlt héten még csak három napja dolgozott, amikor allergiás tünetek jelentkeztek nála. Orrdugulás, tüsszögés, könnyezés, aztán lázas lett. Úgy hallotta, hogy ez a delta variánst jelezheti. Felhívta a háziorvosát.

„Először csak a nővérnek mondtam el, mi a baj. Mire újra hívtam, már regisztrált az orvos tesztre, gyógyszert is felírt. Ő mindent tud rólam, a betegségeimről, mindig szakszerűen áll a rendelkezésemre. Azt mondta, maradjak otthon, értesít majd a mentő, mikor lesz mintavétel. Péntek este hívott az OMSZ, hogy nem jönnek, hanem menjek a tesztpontra hétfőn.”

Lefotózta, hogy heten álltak épp az utcán, egy férfi az épület aljához vackolt be. Megkérdezte lefotózhatja-e. A válasz az volt, persze és küldje el mindenhova, „hadd lássa mindenki, milyen gyalázat ez.”

Odabentről egyetlen széket tudtak kiadni a kint várakozóknak, de az egy másik embernek jutott.

A lepusztult, üres virágboltban egyetlen férfi dolgozott egy íróasztalnál. Ő végezte a teszteket és az adminisztrációt is. Egy ember tesztelése 5-10 perc lehet Tamás szerint. Egy nap 50 tesztet csinált.

Zúgolódnak, mert sokat kell várni. A Covid-gyanús emberek alapvetően maszkban vannak, de Tamás szerint a hosszú várakozás miatt előkerülnek a cigik is, és ilyenkor lekerül a maszk. Egy forgalmas utcán állnak, ahol megvan a veszély, hogy az arra járókat is megfertőzik. Akik elfáradnak, nem tehetnek mást, a földre ülnek. A mentős bentről kiabálja ki a nevet, de a sorban állók gyakran nem hallják az autóktól, épp kit szólítanak. Viszont ha gyerekkel jön valaki, azonnal előre veszik.

„Ez természetes, én is így csinálnám. Csak ha csúszás van az előre kapott időponthoz képest, akkor is kiszólhatnának, hogy menjen haza pár ember és jöjjön vissza egy óra múlva.”

Tamás azt mondja, kézmosást, kesztyűcserét sem látott. Persze lehet, hogy ez akkor történt, amikor nem ő volt bent, mégis fél, nehogy gond legyen a higiéniával.

- összegzi tapasztalatait.

Sem a tesztelésre beutaló háziorvost, sem a teszteket végző mentőst nem hibáztatja, de úgy látja, valaki nem gondolta végig a következményeit annak, ha ilyen körülmények közt létesítenek tesztpontot.

Megkerestük az ügyben az Országos Mentőszolgálatot is. Azt írták, az elmúlt napokban jelentősen megemelkedett a háziorvosok által leadott mintavételi megrendelések száma. Bárki megvárhatja otthon a mentős mintavételt vagy előre egyeztetett időpontban felkereshet egy mintavételi pontot.

Szerintük a mintavétel Esztergomban is a szakmai protokollnak, eljárásrendnek megfelelően történik. A tevékenységhez az önkormányzat biztosította számukra a helyiséget. Hozzátették,

Azt ígérték, ezután is igyekeznek a mintavételt a lehető leggyorsabban (lehetőleg 48 órán belül) megszervezni és elvégezni, de fontos tudni, hogy a járványügyi mintavétel nem sürgősségi beavatkozás, hiszen a beteg ellátása és gyógyítása a panaszok, a tünetek, az aktuális egészségi állapot alapján megtörténik.

„Az Országos Mentőszolgálat mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy az érintettek a mintavétel során a lehető legkevesebb kellemetlenséget szenvedjék el, ehhez az állampolgárok részéről is lehetőség szerinti türelmet, és együttműködést kérünk.”

Végül arról írtak, hogy a mintavételi tevékenységet továbbra is az alaptevékenységen felül, attól elválasztva, önálló logisztikával és a rendelkezésre álló többletkapacitással végzik, és a kapacitást folyamatosan erősítik.

Anyjával és nővérével együtt sikerült elmenekülnie az országból egy afgán aktivistának, aki a Mirrornak beszélt arról, hogy nagyon kevésen múlt, hogy élve be tudtak jutni a kabuli repülőtérre.

A női jovédő Zahra Nazarit elmondása szerint percekkel azelőtt húzta ki egy szennyvízzel teli csatornából egy amerikai katona, hogy az öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A merényletben több mint száz afgán civil és amerikai katona vesztette életét.

A kabuli repülőtér előtt Zahra és családja szemtanúi voltak agyontaposott embereknek, kiszáradás miatt haldokló nőknek és gyerekeknek, valamint a tálib katonák által elkövetett atrocitásoknak.

A 20 éves nő élete legszörnyűbb élményeként emlékszik vissza a történtekre. "Csak a csodának köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Meg kellett volna halnunk a többi emberrel együtt a repülőtéren" - mondta.

- emlékezett vissza.

Zahra és családja az Egyesült Államokban kezdhet új életet. Afgaisztánban egy Kabultól 160 kilométerre fekvő városban éltek, gyermekkorában négy nagybátyját és féltestvérét is elvesztette egy tálib merényletben.

A városban édesanyja volt az első nő, aki boltot nyitott, ahol kézműves termékeket, szőnyegeket és ruhákat árult. Zahra még iskolás korában átvette az üzlet vezetését, miután anyja másik vállalkozásba kezdett. Húga, Fatima Afganisztán első profi női síelője lett.

A Mirror közbenjárásával sikerült amerikai útlevelet szerezniük, ezt követően indultak el a reptérre. "Minden kapun megpróbáltunk bejutni a repülőtérre, de nem tudtunk, éjszakákon és napokon át próbálkoztunk" - emlékezett vissza Zahra.

Végül egy szennyvízzel teli csatornán keresztül tudtak eljutni az egyik kapuig. "Férfiak eltaposták az anyámat, akit alig tudtunk megmenteni. Más nők, gyerekek meghaltak, szét volt zúzódva a testük. Órákat töltöttünk el az iszapban" - mondta.

Végül egy amerikai katona húzta ki őket a csatornából. Harminc perccel később, amikor Zahra és a családja a repülőgép felé sétáltak, a bomba felrobbant, pontosan ott, ahol korábban ők is várakoztak.

A család jelenleg egy amerikai menekülttáborban várja a menedékkérelmük elbírálását. Zahra izgatott, hogy megmenekült, de közben gondolatai az Afganisztánban, a tálibok uralma alatt rekedtek körül járnak, aggódik értük, a hozzá hasonló aktivistákért, nőkért, akikre most nehéz időszak vár.

Beszélgetésünk apropója Herendi Gábor Toxikoma című filmje és Szabó Győző azonos című könyve volt.

– Ha ez egy klasszikus A vihar kapujában-helyzet lenne, amiben mindenkinek megvan a maga igazsága – ha maga is írna Győző és az ön történetéről egy könyvet, az miben lenne más? És mondjuk mi lenne a címe?

– Nehéz így mondanom egy könyvcímet, amikor nem is gondolkodtam ezen. Győzőről nem írtam és nem is akarnék könyvet írni. Találkoztam körülbelül öt-hatezer ilyen emberrel, akik ugyanilyen szituban voltak. Miért kéne Győzőről írnom?

– Van olyan páciense, akiről írna?

– Nem. Miben különböznek? Az orvosi eskü eleve nem arról szól, hogy én most felesküszöm a Győzőre vagy bármelyik páciensre. Van egy orvosi esküm, az az emberről szól, és az összes könyvem az emberi önbecsapásról, menekülésről és az abból történő talpraállásról szól. Nem igazából értem ezt a felvetést.

– Mi indította arra anno, hogy a nőgyógyászat felől a pszichiátria felé forduljon?

– Kisasszony, ezt már lenyilatkoztam.

– Tehát unalmas válaszolni rá. Amúgy még mindig Adélnak hívnak.

– Nem unalmas, kisasszony, hanem, tudja, az interjú mindig olyan, mint a kérdező.

– Nem szoktam rossz interjúkat csinálni.

– Egyelőre ez nekem sablon.

– Szerintem ne az interjú minőségét elemezzük, hanem beszélgessünk.

– Ön irányít.

– Most jól kibillentett. Ebben azt gondolom, nagyon profi. Tényleg elhangzott az Ön szájából az a mondat egy függő páciens felé, amit Győző ír a könyvben, hogy „Meg fogsz dögleni”?

– Már rég észrevettem, hogy ha ebben a sokszínű és sok ingert adó világban, abban az éles helyzetben, amikor a másik ember esetlegesen nyitott arra, hogy meghallja, amiről én véleményt formálok, nem mindegy, hogy milyen szavakat használok.

A legelső és legfontosabb lépés az, hogy az illető elfogadja, hogy ő függő. Az emberek általában tiltakoznak azon felismerések ellen, ami fájdalmat generál bennük, legfőképpen, ha az illetőnek intenzíven magas az egója. A magas egóval bíró ember nehezen tudja elfogadni az emberi létét és a saját hiányosságát valamivel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy elhangzott ez.

– Ön magas egójú ember?

– Én elfogadom azt, hogy emberből vagyok, hogy öregszem, múlik az idő – nincs nekem ezzel gondom.

– Van ez a Hiperkarma szám, aminek ez a címe: Mindenki függ valamitől. A könyv végén a saját jegyzetében ön is megbocsátó a függőkkel kapcsolatban.

– Nagyon nehéz úgy beszélni bármiről, ami ki van emelve a kontextusból. Nem tudom, mire gondol, kisasszony.

– Nálam van a könyv, megmutassam?

– Nem kell.

– Azt figyeltem meg, hogy a könyvben lévő, ön által írt jegyzetek hideg fejjel végiggondoltak, tárgyilagosak, mondhatni kíméletlenek. A végén mégis olyan volt a zárójegyzete, mintha erősebb elfogadással viszonyulna a pácienshez.

– Ez a könyv a Győző könyve. Én sok olyan dolgot, amit a Győző máshogy gondolt, nem írtam bele, inkább egy óvatos narratívát vezettem bele.

– Orvosi konzultánsként jelölik meg a film vége-főcímében. Ez mit jelent?

– Annak idején elküldték a forgatókönyvet, jó párszor kommunikáltunk. És azzal a színésszel, aki engem játszott, sokat beszélgettem. Nem arról, hogy szerintem ő hogyan formálja meg Csernus Imrét, hanem arról, hogy én hogyan gondolkodom. Hogy a kognitív, paradox, disszonánsan hangzó terápiás módszer mit jelent, hogy hogyan feszítettem egymásnak a dolgokat, hogyan alakítottam ki kríziseket. Lehetséges, hogy ezért lettem az ő számára konzultáns.

– Ez a módszer, ami eléggé jellemző önre, egy meglehetősen erőteljes módszer. Belelátunk a filmben, milyen volt, amikor Győzőn is alkalmazta. Ma is ilyen a módszere?

– Nagyon régóta nem foglalkozom addiktokkal.

– És a terápia?

– Már öt-hat éve nem végzek terápiát.

– Pedig egy oldalon még ott a neve és a rendelési ideje. És nem hiányzik?

– Minek hiányozzon?

– Nem érezte a hivatásának?

– Dehogynem, csak másként csinálom.

– Hogyan?

– Ajánlatokat teszek. Könyvekben, előadásokban. Sok helyre járok az országban beszélve az érzelmi intelligencia fejlesztéséről,

– Hogy tetszett a film?

– A film filmnek jó, de az én életem nem ez a film. Az alkotói szabadság az, hogy Herendi Gábor és a forgatókönyvírók így gondolták és én ezt tiszteletben tartom. Nincs ezzel semmi baj, annak ellenére, hogy sok minden, ami a filmben megtörténik, az életben nem történt meg.

– A film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Győző megkapja a gyógyszeres ampullát és már a kijáratnál rosszul lesz. Ezt ő a könyvben máshogy írta meg.

– Ez nem is így történt. A szobámban ültünk, láttam rajta, hogy drogozott. Ez egy olyan gyógyszer volt, egy opiátantagonista szer, ami azt jelenti, hogy az opiát-receptorhelyekről szinte azonnal lelöki az opiátmolekulákat, ezáltal nagyon súlyos megvonási tünetcsoportot idéz elő. Utólag beszéltünk erről, én mondtam neki, hogy ez mivel jár. Ő azt állította, hogy rendben van, plusz nem akarta elhinni, hogy ennek a gyógyszernek a hatása ilyen brutális.

– A függőséget mentális betegségnek nevezhetjük?

– A BNO szerint igen. Ez a betegségek nemzetközi osztályozása.

– Én úgy látom, hogy a mentális betegségek spektrumán nem élesek a határok, összemosódhatnak a dolgok, mégis, sokszor egyértelműen kijelentik valakiről, hogy ő bipoláris, vagy depressziós stb. Pedig mintha ez nem ilyen egyszerű lenne.

– Laikusokról beszélünk vagy professzionális véleményről?

– A professzionálisról, én laikusként kérdeztem. Nekem van egy ilyen érzésem.

– Az érzések azok érzések, kisasszony. Ez bennem sosem merült fel kérdésként. Mivel nem foglalkoztam ezzel, nem tudok válaszolni.

– Egy heroinfüggő az ön meglátása szerint betegnek tekinthető mentálisan?

– Menekülőnek gondolom.

– El tudná magyarázni ennek a filmben is ábrázolt gyógyszernek a működését? Szabó Győző a könyvében is leírja, hogy ha bevette, utána „nyugodtan” használhatott heroint, nem hat úgy a drog - viszont fordított sorrendben rosszul lett, mint ahogy láttuk is.

– Ha valaki nem használt heroint és tiszta, ez a gyógyszer hozzákötődik az opiátreceptorokhoz, ezáltal a heroin hiába jön be a szervezetbe, nincs hová kapcsolódnia. Ez olyan, mint amikor a zárban ott a kulcs és hiába próbálom az ugyanolyan kulccsal kinyitni, nem tudom kinyitni, mert benne van a kulcs. Nem tud kapcsolódni a heroinhoz. De ha nincs benne ez a gyógyszer és ő heroint használ, akkor a heroin hozzácsapódik ezekhez a kötőhelyekhez. Csak ez a gyógyszer olyan, mintha egy mágneses kulcs lenne, kiütné az előző kulcsot a helyéről és ő megy bele. És ez a hiányérzet okoz megvonási tüneteket.

– Fájdalmas szenvedésekkel jár leszokni ezekről a drogokról.

– Talán mert nem szeretnek szenvedni. Mindenben a könnyebb utat választják, nem?

– Az egy dolog. De együtt jár a kettő.

– Győző és önmaga között fedezett fel valami párhuzamot? A film úgy ábrázolta a két karaktert, mint amikor két nagy ego találkozik, akik valamiért szimpatizálnak is egymással.

– Győző azért feküdt kórházban, mert lezártam előtte a menekülési kiskapukat. Mert a Katona József Színház akkori igazgatója felhívta és azt mondta, hogy ha nem fekszik be, akkor ellehetetleníti a színészi pályáját. Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része.

– Az ön módszere Győző esetében az egyetlen működő módszernek tűnt.

– Nemcsak Győzőnél, hanem a függőknél. Ha ők lettek volna a főnökök, akkor mit keresek ott? Akkor főnökösködjenek kint, a saját életükben. De nem tudták megoldani. Éppen ezért a terápia egy irányított vezetés.

– Mindenféle droggal kapcsolatban úgy gondolja, hogy érdemes nemet mondani rá, és hogy az „első osztályra”, a heroinhoz vezető út már akár a marihuánánál elkezdődik?

– Nagyon fontos tudni, hogy a drog egy molekula. Teljesen mindegy, milyen drogot nézünk. Ha valakinek olyan a személyiségszerkezete, alapjában véve a drog hatása vagy pozitív élményeket vált ki, vagy negatívakat. Nem a drog a jó vagy a rossz – a drog az drog. A hatás és a drog rövid és hosszú távú, személyiségre gyakorolt hatása az igazi gond.

– Deformál a személyiségen?

– Győző sikerélmény volt Önnek?

– Győző mellett még volt sok ezer más betegem. Egy segítő sosem kérdezi meg, mi vagy ki volt a legnagyobb sikerélmény.

– De az, hogy Ön segített, és sikerrel járt, az csak jó érzés…

– Kisasszony, én ajánlatot tettem. Az, hogy ő elfogadta, az ő dolga. Én csak ajánlattevő vagyok. Amit nem lehet megcáfolni, az egy ember érzése. Az ő percepciója. Az én dolgom az volt, hogy ajánlatot tegyek, lezárva a megfelelő kiskapukat. És ha ő így vagy úgy reagált volna, én annak megfelelően cselekedtem volna, konfrontáltatva őt a következményekkel. Banális példa: a gyalogátkelőhelyen az autóknak zöld van, és ha én átmegyek a piroson, feltehetőleg elcsap egy autó. Ez egy következmény. Ha türelmes vagyok, még így is elcsaphat egy autó, de akkor is körültekintően járok el, és akkor tudok átmenni relatív szabadon.

A másik ember élete az a másik emberé. Nagyon sokáig tartott, amíg kialakítottam azt, hogy tiszteletben tartom a másik ember döntését, még akkor is, ha tudtam, mi lesz a következménye. Ha én megtettem mindent, és már mondjuk orvosi szempontból nincs veszélyeztetett állapotban, és annak ellenére, hogy tudja, ez mit eredményez, mégis csinálja tovább – innentől kezdve ez az ő élete és az ő dolga.

– Nehéz lehetett azzal szembesülni, hogy sokan ebbe belehaltak. Mennyi időbe telt kialakítani, hogy érzelmileg távolságot tudjon valamennyire tartani?

– Sok évbe. Súlyos traumatikus élményeket cipeltem egy ideig, mindaddig, amíg meg nem értettem, hogy ha én megtettem mindent, az ő halála nem az én halálom.

– A könyv végén azt írja, akkor jön az igazi leszokás, amikor kijön a pszichiátriáról a beteg. Volt utánkövetés Győzőnél?

– Kijött, onnantól kezdve az ő élete az övé volt.

– Kapcsolatban maradtak?

- Találkoztunk, amíg még akut fázis volt, egy ideig talán, mert két hét alatt senki sem váltja meg a mennyországot. Már nem emlékszem, mennyi ideig járt még vissza.

– Ha a függő mindig függő marad….

– Ön is fogyasztott heroint.

– Igen, volt idő.

– Mennyire volt nehéz lejönni róla?

– Pont ma mondtam egy barátomnak, hogy a Lipóton dolgozva vettem észre, hogy

Ebből a szempontból Győző sakk-matt helyzetben volt és ezért jött be a kórházba. Utána visszamenni a heroinhoz neki önmagával szemben nagy bukás lett volna. Ritkán alakulnak így a dolgok.

– Ön segítséggel jött le a heroinról?

– Nem. Szintén a körülmények eredményezték. Ez nagyon rég volt és külföldről szereztem be a drogot, majd nem tudtam kimenni. Hála Istennek Magyarországon nem alakítottam ki semmilyen nexust, ez a nyolcvanas évek vége volt.

– Egyszer csak nem jutott hozzá?

– Dehogynem, csak úgy alakítottam, hogy ne jussak hozzá. Viszont motivált voltam, hogy abbahagyjam. Mivel külföldről szereztem be a drogot, ezért vizsgaidőszakban nem tudtam kiutazni. Az útlevelemet eláztattam.

– Azért áztatta el az útlevelét, hogy ne tudjon kimenni… És utána?

– Két hónap vizsgaidőszak. De motivált voltam. Viszont még azt sem tudtam, mit jelent az önismeret.

– De annyi önreflexió csak volt magában, hogy rájöjjön, hogy meg fog halni, ha nem hagyja abba.

– Nem, ez nem érdekelt.

– Akkor miért hagyta abba?

– Azért, mert rájöttem arra, hogy így nem fogom tudni elvégezni az orvosit.

– Szeret sok emberre hatással lenni? Sokan olvassák a könyveit…

– Nem foglalkozom vele.

– Most mi a legfontosabb, ami motiválja az életben?

– Amikor úgy érzem, hogy az alkotásban, vagy a teremtésben valamit elértem, és az, hogy ezt megőrizzem, tehát megmaradtam azon a szinten, másrészt, hogy ha valamiben lehetőségem nyílik megújulni. Hogy alkossak, amíg élek.

– Ki szokott mozdulni a komfortzónájából?

– Magamat akkor szoktam kimozdítani tudatosan, amikor egy olyan szitu elé keveredek, amire mások azt mondják, hogy lehetetlen. Az számomra nagyon izgalmassá válik.

– Fontos önnek a kedvesség, mint érték?

– Kedves kisasszony…

- Tényleg, fontos, hiszen kedvesnek nevezett végig...

– Ilyenkor azt szoktam mondani, lehet velem háborúzni, de a játszma a háború része. Jó vagyok benne. Tudja, miért tudtam ilyen eszközöket használni? Mert mindenkiben ott van az angyal és az ördög. Én azonnal tudom használni mindkettőt. Az előbb elkezdett provokálni, én is tudom ezt, de brutális leszek.

– Bevallotta, hogy elkövette azt a hibát, hogy Győzővel barátok lettek.

– Érzett olyat, hogy sorsszerű volt a találkozásuk? Ha maga nincs, a Győző lehet, hogy már nem lenne?

– Elképzelhető. Szerintem véletlenek nincsenek, két ember találkozása is sorsszerű. Ebből mindenki azt bányászhatja ki, amit szeretne. Ezzel egy ponton túl nem foglalkozom ezzel.

– Győző megtanította valamire?

– Nemcsak a Győző, hanem sok mindenki más is. Ön is tanított engem ma.

– Mire?

– Hogy hogyan ne legyen hideg a kezem, amikor kezet fogok. A hideg kéz a meg nem oldott félelmek szimbolikája mindig.

– Volt olyan már, hogy hideg volt a keze, amikor kezet fogott?

– Ritka az olyan ember, akinek meleg a keze.