SZEMPONT
A Rovatból

,,Nyugdíjasoknak ez maga a Kánaán” - Spanyolországban kezdenek új életet a magyar nyugdíjasok

Pusztai Rozi két éve költözött ki. Azt mondja, sok nyugdíjas keresi, hol élhet meg a 2-300 ezer forintos nyugdíjából, és Spanyolországban a megélhetés egyszerre olcsóbb és minőségibb is. A régóta ott élők szerint legalább öt évvel meghosszabbodik az életük.
Barnyák Mónika - szmo.hu
2024. augusztus 30.



Pusztai Rozi jogi területről ment nyugdíjba, és két éve költözött el végleg Spanyolországba. Azt mondja folyton nyaraló üzemmódban élnek és nem bánta meg, hogy eljöttek otthonról.

Létrehozott egy FB-csoportot is (Spanyolországi nyugdíjas élet – nem csak nyugdíjasoknak), hogy ebben a témában a magyarok össze tudjanak kapcsolódni és segítsék egymást. Döntésük okairól és tapasztalataikról faggatom.

- Hogyan jött az ötlet, hogy kiköltözzetek Spanyolországba?

- Amikor elmentem nyugdíjba az tulajdonképpen teljes életváltás volt számomra. Eladtam a lakásomat és vettem egy házat, amit felújítottam és közben belépett a párom az életembe. Tulajdonképpen ez az egész külföldre költözés az ő ötlete volt, már ezekkel a tervekkel jött ebbe a kapcsolatba. Először nem tűnt kivitelezhetőnek, mert Kubába akart volna menni. Ezért elkezdtünk közelebbi helyeket keresni. A húgom Olaszországban él, vele nagyon sokat beszélgettünk erről, és kiderült számunkra, hogy oda nem fogunk költözni. Sokat jártam Mallorcára egy barátnőm lányához, így nekem a spanyol életérzés az úgymond megvolt. Ezért aztán ezt az irányt választottuk.

- Hogyan vágtatok bele?

- Ezt megelőzte egy féléves kutatómunka, milyen az időjárás, a megélhetés, az ingatlanárak: Spanyolország hatalmas, ötvenhat náció lakja. Az volt a kérdés, melyik az a rész, ahova jól beleillünk, ahol jól fogjuk magunkat érezni területileg, klímailag, és az emberek között. Először Malagára gondoltunk, de kiderült, hogy korántsem az a legmelegebb része Spanyolországnak, mert ez szempont volt. Így alakult ki ez a sáv Valencia-Murcia közt. Itt is nagyon sokat kutakodtam, láttam, hogy kiterjedt mezőgazdasági területek is vannak, ezért rengeteg friss gyümölcshöz és zöldséghez lehet itt jutni: ilyen aprólékosan feltérképeztem ezt a helyet.

Ezt követte az egy hónapos próbaút. Ez azért is kellett, mert én honvágyas vagyok, de hamar kiderült, hogy jól bírom.

Ezalatt az egy hónap alatt megtapasztaltuk, hogyan fogunk megélni, mennyiből, és nagyjából milyenek itt az emberek. Kész tervvel tértünk haza.

- Mi volt az első lépés az új élet felé?

- Amikor hazamentünk, eladtuk a párom ingatlanát, és abból vettünk itt egy kétszintes házat. Mivel otthon nyugdíj mellett is mindketten dolgoztunk, tudtuk, hogyha kijövünk, akkor a munkaviszonyunk megszűnik. Ráadásul nem is olyan munkakörben dolgoztunk, amit külföldön folytatni lehetett. Ezért

eldöntöttük, hogy minden pénzünket egy itteni, saját, 2 apartmanos házban fektetjük. Az emeleten mi lakunk, a földszintet kiadjuk nyaralóknak, hogy legyen egy pici bevételünk.

Mindenkinek ajánlom és mindig elmondom, hogy nagyon fontos dolog körülnézni. 60 pluszosok vagyunk, egy élet munkáját szeretnénk kihozni ide, ezt nem lehet úgy, hogy fogom magam, és elköltözök Spanyolországba. A csoportomban ezt mindig mindenhol leírom, hogy tudd meg, hova hozod el az életedet. Utazz oda, nézz körül és kérdezz, ne az internetről tájékozódj, hanem leellenőrzött emberekkel kezdj tárgyalni. Óvatosnak kell lenni, hihetetlen, milyen emberek próbálnak itt pénzt keresni a magyarokon.

- Milyen nyelvtudás kell az ügyintézéshez?

- Én valamennyire az angolt kapizsgálom, szinte mindent megértek, de nagyon keveset beszélek. Itt vagyunk két éve, és a spanyollal most már ugyanitt tartok. Viszont azt el tudom mondani, hogy itt

bárhová megyek, mindenhol mosolyognak, szóba állnak velem, pedig látszik, hogy nem vagyok spanyol.

A vadidegen ember a parkban megállít beszélgetni, vagy ha a közértben megpróbálsz kérni valamit, már segít, már mosolyog, együttműködik veled. Én így tanultam meg a vásárlást, az árakat, meg a számokat: a piacon és a közértben is simán elboldogulok. A spanyol szomszédok is odafigyelnek, nagyon kedvesek, mert mi egy nyaralóterületen, a La Marina-n lakunk. Sok külföldi él itt, ami szerencse, mert mindenki beszél angolul, németül vagy franciául.

- Olcsóbb ott az élet, mi a tapasztalatod?

- 10-15 százalékkal olcsóbban élünk. A gyümölcs, a zöldség itt terem, ezért nincs behozatal, piac van, ahol nagyon jó a minőség és megfizethető. A boltokban is megkapsz mindent, de ott már drágábbak az áruk. A piacon a termelőktől tényleg nagyon jó áron lehet vásárolni, átlagosan kettőnk részére 15-20 euróból megvan a heti zöldség-gyümölcsünk. Ketten tartjuk fent ezt a nagy házat. A villany, a biztosítás a házra és az autóra, az internet, plusz az éves adó a két lakásra nagyjából 250-300 euró. Ez a havi rezsink. A megélhetésre, magunknak mindenre havonta maximum 1000 eurót költünk.

Az otthoni árakhoz és viszonyokhoz képest jobban kijövünk itt,

havonta megyünk étterembe és sokat kirándulunk.

- Milyen az időjárás?

- Én mindig is a meleg éghajlatra vágytam, itt a Costa Blanca-n megtaláltuk, és jól érezzük magunkat. A tél nagyjából december közepén kezdődik és március közepéig tart. Olyankor este elkezd lehűlni a levegő, 10-15 fokra csökken hajnalra, viszont délelőtt már 15-20 fok van, amit a napon sokkal többnek érzel. Ezekben a hónapokban is nappal simán rövidnadrág, póló, papucs a viselet. Ha Spanyolországban élsz, egy picit spanyolnak kell lenned, és el kell fogadni, hogy nincs fűtés és szigetelés a lakásokban. A fűtéshez szokott emberek télen fáznak. Nekünk szerencsére van kandallónk, meg légkondi is, tehát mi fűtöttünk. A sós, párás, nedves levegő miatt a hideg sokkal hűvösebbnek érződik. Aztán március végétől melegszik. Általában áprilistól október végéig tudunk fürdeni a tengerben. Nyáron nagyon meleg van, 40 fok is lehet, ami viszont elviselhető, mert mindig fúj a szél és párás levegő. Ehhez alkalmazkodva spanyolosan igyekszünk élni, betartjuk a sziesta-időt.

- Sok nyugdíjas kezd teljesen új életet?

- Én is egy családot hagytam otthon, két felnőtt fiam van, az egyiknél van két unokám is. Gyakorlatilag egymástól negyedórára laktunk autóval, ha bármi volt, tudtam segíteni.

Ebből jöttem el, de sokat beszélgettem előtte velük és azt mondták nekem: anya, ez a te életed, menj és éld!

Az életünk során sok mindent megélünk, vannak nehezebb, de jobb időszakok is. Úgy gondolom, hogy sok mindent el kell tudni engedni olyan szinten, hogy a magad életét tudd élni. Családjainkkal minden héten beszélünk, most is itt voltak nyaralni. Ne felejtsük el, mekkora lehetőség ez egy fiatal családnak. Gyakran találnak olcsóbb repülőjegyeket és eljönnek látogatóba. Alicante repülőtere csak 25 kilométerre van ide. Ez egy jó tendencia kezd lenni, hogy a nyugdíjasok között egyre többen gondolják, hogy új életet akarnak kezdeni. Nem az van, hogy akkor vége, lehúzom a rolót, mert 65 vagyok vagy 70. Tavaly júliusban csináltam ezt a FB-csoportot, mert ráértem, és gondoltam, hogy nekem még kell pezsegnem. Nem tudom megszámolni, de

legalább százan jártak itt nálunk egy kávéra, egy beszélgetésre, tanácsért.

Többeknek adtam már tanácsot, hogy szerintem merre induljanak, és ha kérik, összekötöm őket azzal, aki segíthet ebben. Visszajelzéseket is kapok azoktól, akik idejönnek, körülnéznek és új lendületet kapnak. Aztán vannak akik vásárolnak itt házat, de olyanok is, akik tovább tervezgetnek. Sokan a 60 pluszos korosztályból, akik ugyanígy gondolkoznak, mint mi, keresik a helyet, hogy hol tudnának megélni abból a két-háromszázezer forintos átlagnyugdíjból és milyen körülmények között.

- Mennyire megoldott az orvosi ellátás?

- A gyógyszerek, meg a rendszeres orvosi vizsgálat itt is megoldható, emiatt nem kell otthon ülni. Nekünk csak két kilométerre van az orvosi rendelő. Ha nem tudsz spanyolul, vihetsz egy tolmácsot, de mindent el tudunk angolul is intézni. Még tavaly augusztusban hazamentünk egy hónapra, akkor elintéztük, hogy a nyugdíjunkat spanyol bankszámlára küldjék. Ez nagyjából egy fél óra alatt kész, aztán a TB-be is elvittük a papírjainkat. Mire visszajöttünk, már mindketten fent voltunk név szerint a spanyol rendszerben.

Nagyon kulturált az egészségügyi rendszer, azonnal megkaptuk az orvostól a papírokat a gyógyszerekhez és az ellátásokhoz, amire szükségünk van.

Mivel nyugdíjasok vagyunk, így mind a két országban érvényes a tébénk.

- Hogyan lehet valaki nyugdíjasként rezidens?

- A rezidens kártyához bejelentett lakcím kell, és az, hogy a nyugdíj spanyol bankszámlára érkezzen. Itt ez 780 euró kell legyen, ez itt a minimum nyugdíj, vagy 7500 eurós tőkének kell lennie a számlán, de ez évente változik. Azt kell, hogy lássák, hogy bejön rá a nyugdíj legalább három hónapja, mert így az itteni megélhetés biztosított.

- Mekkora La Marina, ahol ti éltek?

- A statisztika szerint 9600 fő az állandó lakos, viszont nyáron akár 25 ezer nyári lakos és turista érkezik, mert ez egy nyaralófalu. Sokan tavasztól-őszig jönnek ide lakni, illetve ősztől-tavaszig főleg a skandinávok érkeznek meg a lakóautóikkal vagy a házaikba. Az a szerencse, hogy ez nem az a tipikus nyaralóhely, ahol ősszel lerántják az üzleteken a redőnyt, és tavaszig csönd van. Itt mindig nyüzsgés van, de ahol mi lakunk, az mégis egy csöndes utca. Közel van hozzánk a főutca, ahol számtalan étterem, és két bevásárlóközpont is van, ennek ellenére az ingatlanárak elfogadhatóak.

Nyugdíjasoknak ez maga a Kánaán,

de a fiataloknak nem annyira könnyű, mert nagyon kevés a munka. Ha nem úgy jössz ki, hogy neked van, amit magaddal hozol, akár egy távmunka vagy egy vállalkozás, akkor itt nehéz lesz találni.

- Mi veszi rá a magyar nyugdíjasokat, hogy odaköltözzenek?

- Spanyolországban vonzó a klíma. A másik fő szempont mindenképpen a megélhetés, és ebben benne van az is, hogy olcsóbb, és az is, hogy minőségibb. Az itteni emberek is, mert mindenki mindig mosolyog, kedves és segítőkész, toleránsak a spanyolok. Sokunknak fontos az is, hogy politikamentesen élünk. Azt mondtam, hogy a spanyolok vagy sziesztáznak vagy fiesztáznak. Nincs olyan hétvége, hogy valahol ne lenne egy zenés buli, és emellett a közbiztonság is nagyon jó. Rengeteg gyönyörű helyre lehet menni kirándulni, és a tenger közelsége varázslatos. Mi öt kilométerre lakunk a tengertől, a teraszunkról látszódik. Szerintem

nagyon fontos a nyugalom, a béke, a mosolygás, a megélhetési könnyebbség, és a lehetőség arra, hogy itt jöhetsz-mehetsz, mert nagyon változatos az ország.

Ha egy a saját apartmant veszel, bármilyen picit is, annak a rezsin felül egy főnek 300-400 euró élelmiszerre itt elég. Persze attól is függ, milyen életet élsz.

- Milyen emberek kezdenek új életet?

- Vannak olyanok is, akik még ingáznak, jönnek-mennek, és olyanok is, mint mi, akik már állandóan itt élünk. Hál' istennek látok sok lendületes nyugdíjast is, de vannak 70 pluszosok is, ők is minden nap sétálgatnak. A régebben itt élők szerint nyugdíjasként meghosszabodik az életük legalább 5 évvel.

Nagyon élvezzük, hogy valami újba belevágtunk, és azt, ami körülöttünk van napról napra, a házat, amiben élünk, hogy itt minden más, és gyakorlatilag nem vágyunk haza. Negyedévente megyek haza unokázni.

Azt gondolom, hogyha csak egy picivel is jobb bármi, és megteheti az ember, akkor nem veszít vele, ha kiköltözik, de rábeszélni senkit nem szeretnék. Nagyon sokan imádják a tengerpartot, és arra vágytak, hogy tenger mellett éljenek. Itt esténként a téren a nyugdíjasok petangoznak, jó kis társasági élet tud összejönni. Sétálok a kutyával, és rám köszönnek, befogadóak, elfogadóak és toleránsak a spanyolok, ez nagyon fontos.

- Milyen a társasági életed?

- Leginkább magyar a csapat, de mi például már megismertünk egy svéd-francia korunkbeli párt. Velük havonta találkozunk, és ők is azt mondják, úgy élnek, mint egy állandó nyaralásban.

Zajlik az élet, sokat kirándulunk, rendszeresen lejárunk a tengerhez.

Nyáron hétvégenként élőzene van a parton, mindig más stílusban. Gyakran összejövünk, ez szinte megfiatalítja az ember. Mivel nagyon szeretek jönni-menni és időm is van, a tervem az, hogy maximum 3-5 embernek szervezek villám-nyaralásokat, és érdekes programokat.

- Érdemes 65 felett is új életet kezdeni?

- Érdemes új életet kezdeni, még úgy is, ha már vannak bizonyos egészségügyi problémáink is, melyek a korunkból adódhatnak. Ez alól mi sem vagyunk kivételek, de az itteni egészségügyről csak jókat tudok mondani. A kiutazó nyugdíjasok nagyon elszántan új életet akarnak kezdeni, rezidensé válni és letelepedni.

Akikkel itt eddig találkoztam, azoknak a zöme úgy szeretne kijönni, hogy mindent felszámolna otthon, még egérutat sem hagyna magának.

Vannak akik egy pici lakást azért meghagynak Magyarországon, ha tehetik, de a nagyobb rész azt mondja, hogy elég volt, én megyek. Szerintem az emberek rádöbbennek, hogy még van pár jó évük, és azt úgy akarják eltölteni. ahogyan nekik a legjobb. Azt is tapasztaltam, hogy a mi korosztályunknak felnőttek a gyerekeik, és közülük sokan már külföldön élnek. Ilyenkor mindegy, honnan jövünk vagy megyünk egymáshoz, Magyarországról vagy külföldről, ezért nyugdíj után a szülök is váltanak. Az is érdekes, hogy sokan egyedül is belevágnak, bár inkább a nőkre jellemző. Ez is egy lehetőség, hogy új életet kezdjenek és esetleg új társat is találjanak. Ez egy olyan nagy kaland, amit lehet, hogy fiatalon is megél az ember, de akkor ez még olyan természetes.

Mindenképpen felpezsdít ez a döntés. Alaposan elő kell készíteni, de nekünk megérte.

Ki kell próbából bérelni egy lakást, itt élni kicsit, találkozni a helyiekkel, gyűjteni az információkat, és úgy kell innen hazamenni, hogy készen álljunk arra, ha lépni akarunk. Azt tudom mondani, hogy mi jó döntést hoztunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András: Az igazán érdekes az, amire Szijjártó NEM reagált a Washington Post állításai közül
A szakértő szerint a külügyminiszter szándékosan tereli a szót a megrendezett merényletről. Így próbálja elkerülni, hogy a valós időben történő, oroszoknak való jelentéseiről kelljen beszélnie.


Rácz András Oroszország-szakértő egy szombati Facebook-posztban elemezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reakcióját a Washington Post cikkére, amely egy állítólagos orosz titkosszolgálati tervről számolt be. A szakértő felidézi, hogy a lap arról írt, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SzVR) egy megrendezett merényletkísérletet javasolt Orbán Viktor választási esélyeinek javítására. Szijjártó Péter erre reagálva esztelen összeesküvésnek nevezte a tervet.

Rácz András szerint azonban nem ez az igazán érdekes, hanem az, amire a miniszter nem reagált. Azt írja:

„Az igazán érdekes az, amire Szijjártó NEM reagált a cikk állításai közül. Belton ugyanis egy európai biztonsági szolgálatra hivatkozva tényként írja le azt is, hogy Szijjártó az EU-s találkozók szünetében rendszeresen felhívja Szergej Lavrov orosz külügyminisztert és tájékoztatja őt az elhangzottakról.”

A posztban Rácz szó szerint idézi a cikk vonatkozó angol nyelvű részét, majd úgy értelmezi, hogy ez tartalmilag azt jelenti, hogy a magyar külügyminiszter rendszeresen, valós időben tájékoztatja az orosz felet az EU-s megbeszélésekről.

„Ezt hívják a köznyelvben beszervezett ügynöknek vagy informátornak”

– állítja a szakértő. Hozzáteszi, Szijjártó ezzel szemben úgy tesz, mintha a cikknek ez a része el sem hangzott volna, és bár az önmerénylet tervét képtelenségnek nevezi, az őt érintő megállapításról nem beszél.

„Adja magát a kérdés, hogy vajon miért” – teszi fel a kérdést Rácz András. Szerinte az egyik elméleti lehetőség az, hogy a miniszter észre sem vette, hogy róla is szó van a cikkben, de ezt a lehetőséget elveti, mert a csapata valószínűleg szólt neki. A másik, valószínűbb lehetőségnek azt tartja, hogy

„azért nem cáfolja a vádat, mert ha nyíltan tagadná, akkor azzal azt kockáztatná, hogy valamelyik európai szolgálat esetleg kiszivárogtatja a bizonyítékokat arról, hogy igen, Szijjártó tényleg rendszeresen tájékoztatja Lavrovot.”

Rácz András szerint Catherine Belton újságíró közismerten jó forrásokkal rendelkezik, a Washington Post pedig nem az a lap, amely alap nélkül írna ilyesmit egy másik ország külügyminiszteréről. Úgy véli,

Szijjártó is biztos benne, hogy alapos bizonyítékok léteznek, ezért próbálja elterelni a figyelmet azzal, hogy hallgat róla.

A szakértő a posztját azzal a kérdéssel zárja, hogy mennyire normális, ha egy olyan ember Magyarország külügyminisztere, aki nem érzi fontosnak cáfolni egy ilyen vádat.

Rácz szerint „ha a NER-nek vége lesz, Szijjártó éppúgy Moszkvába fog menekülni, mint ahogyan a hozzá hasonlóan az oroszokkal igen szoros kapcsolatot ápoló egykori osztrák kollégája, Karin Kneissl tette 2023-ban.”

A Washington Post szombaton megjelent cikke belső orosz hírszerzési iratokra hivatkozva számolt be arról, hogy az SZVR politikai befolyásolással foglalkozó egysége a „Gamechanger” fedőnevű forgatókönyv részeként egy Orbán Viktor elleni megrendezett merényletkísérlet ötletét vetette fel. A Kreml dezinformációnak minősítette a beszámolót. A cikkben az is szerepel európai biztonsági tisztviselőkre hivatkozva, hogy Szijjártó Péter az EU-ülések szüneteiben rendszeresen hívta Szergej Lavrovot, és a lap megkeresésére a magyar miniszter nem reagált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Felföldi József: Ha egy vezetőn a kényelem, az elhanyagoltság, a fáradtság látszik, az gyakran azt jelenti, hogy a hatalom is elkényelmesedett, motiválatlan vagy éppen erőtlen
A milliárdos nagyvállalkozó szerint a miniszterelnök kolbászos-pörköltös bejegyzései a rendszer elkényelmesedését jelképezik. Úgy véli, a hatalom anyagcseréje lelassult.


Felföldi József egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét, amelyben párhuzamot vont a hosszú ideje hatalmon lévő vezetők és a politikai rendszerek „elnehezedése” között. Bejegyzését azzal a gondolattal indítja, hogy a történelemben a birodalmak vezetői gyakran akkor nehezednek el, amikor túl régóta vannak hatalmon. Felföldi szerint egy ország vezetőjének megjelenése már nem egyszerűen esztétikai kérdés, hanem jelkép. Ezt követően arról ír, mit üzen számára Orbán Viktor közösségi oldalának „igencsak erőteljes gasztro vonulata”, megemlítve a pörkölteket, kolbászokat és a zsíros falatokat.

Álláspontja szerint az állandó evészet és az ezzel kéz a kézben járó elhízás szimbolikus jelentőséggel is bír.

„A hatalomnak is van anyagcseréje. Magyarországon pedig ez az anyagcsere mintha egyre lassabb lenne. A rendszer egyre több embert tart el, egyre több kiváltságot oszt ki, egyre több baráti vállalkozást hizlal fel közpénzből. Egyre több a lojalitásért járó jutalom, egyre több a rendszerhez tapadó érdek. A politikai test egyre vastagabb hájrétegeket növeszt magára”

– fogalmazott.

Hozzáteszi:

„Közben az ország izomzata, így az oktatás, az egészségügy, a versenyképes gazdasági rendszer egyre inkább sorvad, gyengül, roskadozik a teher alatt. Ez az igazi elhízás.”

Úgy véli, amikor egy állam túl sok energiát fordít saját magára, és túl keveset a társadalom mozgásban tartására, akkor elveszíti a rugalmasságát, és nem lesz képes gyorsan reagálni a kihívásokra. A vállalkozó szerint a történelem tele van ilyen rendszerekkel, amelyekben a hatalom önmagába záródik, a lakomák megszaporodnak, a fogások pedig pazarlóbbak lesznek, mert a rendszer már nem követel fegyelmet.

„Egy ország vezetője mindig jelképpé válik. A megjelenése, a viselkedése, az életmódja mind üzen valamit arról, hogyan működik a rendszer körülötte. Ha egy vezetőn látszik a fegyelem, az azt üzeni, hogy a rendszer is fegyelmezett. Ha viszont egy vezetőn a kényelem, az elhanyagoltság, a fáradtság látszik, az gyakran azt jelenti, hogy a hatalom is elkényelmesedett, motiválatlan vagy éppen erőtlen”

– írja.

A posztját azzal zárja: „Ezt csak úgy mellékesen leírtam. És további jó étvágyat kívánok Orbán úrnak.”

A debreceni édességipari milliárdos, akit a Quick Milk „varázsszívószál” miatt gyakran „szívószálpápaként” emlegetnek, 2025–2026 során egyre gyakrabban és élesebben nyilvánul meg közéleti kérdésekben.

Korábban is voltak konkrét, nagy visszhangot kiváltó megnyilvánulásai. 2025. november 5-én Iványi Gábor mellett állt ki, a vádemelést a miniszterelnök morális csődjének nevezve. 2026. január 19-én a „biztosvalasztas.hu” domain-ügy kapcsán „komoly arcvesztésről” írt, a felelősséget vezetői hibaként értelmezve. Február 5-én pedig Orbán azon kijelentésére reagált, miszerint „Fidesz nélkül” mindent elveszítene az ország, ezt az agresszor–áldozat viszony nyelvezetéhez hasonlítva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Tóth Gabi megtörte a csendet, ezért távolodott el tőle a nővére, Vera: Ez egy nehéz ügy, de nyilván a testvérem
A testvérek közötti nézeteltérés nem újkeletű, korábban a Megasztár tehetségkutató kapcsán is volt köztük feszültség, amikor Vera kritikával illette a műsort, amit a zsűriben ülő Gabi zokon vett.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2026. március 21.



„Többek között ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt” – mondta ki Tóth Gabi a nővéréről, Veráról, ezzel egyértelművé téve, hogy a testvéri kapcsolatukban a közéleti nézetkülönbségek is feszültséget okoznak. Bár mindketten hangsúlyozzák a köztük lévő szeretetet és a feltétlen érzelmi támogatást, a két énekesnő viszonya tudatosan meghúzott határok mentén működik.

A testvérpár közötti dinamikáról nemrégiben Tóth Vera beszélt őszintén az Én Kék Zónám című podcastben. Elmondta, hogy sokan biztatják, hogy „tanítsa rendre” a húgát, de ő ezt nem tartja a feladatának, és már nem is akarja megállítani Gabit a saját útján.

„Őszintén szólva, én nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom. Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogy akarja elszúrni vagy éppen előre vinni az életét. Mi támogatjuk őt érzelmileg, ha valamiben elcsúszik. Ez a legtöbb, amit tehetünk”

– szögezte le a Megasztár egykori győztese. Vera azt is elárulta, hogy a családi béke érdekében tudatosan kerüli a politikai témákat, amikor a húgával beszélget - írta a Blikk.

A családi összejöveteleken inkább Gabi kislányáról vagy a fellépéseiről érdeklődik. „Én messziről kerülöm vele a politizálást. Szerintem ennek nincs helye a családi vacsoránál, nem találom helyénvalónak ezt a témát” – magyarázta Vera, aki pszichológus segítségét is kérte ahhoz, hogy jobban tudja kezelni a húgával való kapcsolatát.

Tóth Gabi a Patrióta YouTube-csatornán reagált a helyzetre, megerősítve, hogy a világról alkotott eltérő képük valóban távolságot teremtett köztük. Az énekesnő azonban a nehézségek ellenére is kiáll a testvére mellett.

„Ezzel most megfogtál... Többek között ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondolunk ugyanazt a világról. És ez egy nehéz ügy, de nyilván a testvérem, és mindig ott leszek bármiben, amiben kell neki, mert szeretem őt”

– fogalmazott.

A testvérek közötti nézeteltérés nem új keletű, korábban a Megasztár tehetségkutató kapcsán is volt köztük feszültség, amikor Vera kritikával illette a műsort, amit a zsűriben ülő Gabi zokon vett. Tóth Gabi közéleti szerepvállalása és politikai nézetei régóta megosztják a közvéleményt. Míg a kormányközeli média gyakran a nemzeti értékek melletti kiállásként mutatja be a megnyilvánulásait, addig a független és ellenzéki sajtó rendszeresen kritizálja a kormányhoz fűződő viszonya miatt. Maga az énekesnő egy 2024-es interjúban „tudatos karaktergyilkosságról” beszélt az őt ért támadásokkal kapcsolatban, és több alkalommal tagadta, hogy politikai kapcsolatai előnyhöz juttatnák a karrierjében.

A jelek szerint a két testvér mára megtalálta a módját, hogyan kezelje a köztük lévő különbségeket: Vera a tudatos távolságtartással és a magánéletre fókuszálással, Gabi pedig a testvéri szeretet és lojalitás hangsúlyozásával igyekszik fenntartani a családi harmóniát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem lennék meglepve, ha még ennél is keményebb dolgok derülnének ki az oroszok terveiről” - írja Panyi Szabolcs
Döbbenetes részleteket közölt egy újságíró a Washington Postra hivatkozva. A tervet az orosz külső hírszerzés, az SZVR készítette.


Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója a Facebookon írt arról, hogy a Washington Post újabb részleteket tudott meg a magyar választás orosz titkosszolgálati befolyásolásáról. Állítása szerint a lap egy orosz titkosszolgálati jelentéshez jutott hozzá, amelyet az SZVR, az orosz külső hírszerzés készített. Az újságíró szerint a „Fordulópont (Gamechanger) néven emlegetett stratégia szerint egy drasztikus műveletre lehet szükség ahhoz, hogy Orbán Viktort választási győzelemhez segítsék.” Panyi ezután szó szerint idézi a tervet:

„Az SZVR tervében azt fejtgetik, hogyan lehetne »gyökeresen átalakítani a választási kampány teljes dinamikáját« – mégpedig »egy Orbán Viktor elleni merénylet megrendezésével«.”

A poszt szerint az orosz tervet egy meg nem nevezett európai ország titkosszolgálata szerezte meg, és miután meggyőződött a hitelességéről, a dokumentumot a Washington Post szerzője, Catherine Belton is átvizsgálhatta. Panyi hozzáteszi, hogy Belton egykori moszkvai tudósító és a „Putyin emberei” című könyv szerzője. Az újságíró ezután az SZVR-jelentésből idéz:

„Egy ilyen esemény a kampány megítélését a társadalmi-gazdasági kérdések racionális teréből az érzelmi síkra tereli át, ahol a kulcstémákká az állam biztonsága, valamint a politikai rendszer stabilitása és védelme válnak”.

Azt is megemlíti, hogy a terv a Washington Post cikke szerint az SZVR politikai befolyásolással foglalkozó egysége, az Aktív Intézkedések Főosztálya számára készült.

Panyi leírja, hogy a Washington Post megpróbálta reagáltatni Kovács Zoltán nemzetközi sajtószóvivőt, de nem kapott választ, az SZVR nem kívánt reagálni, Dimitrij Peszkov Kreml-szóvivő pedig dezinformációnak nevezte az értesülést. Egy zárójeles részben egy magyar vonatkozást is kiemel:

„Az orosz hírszerzést vezető Szergej Nariskin fia, Andrej Nariskin és családja ugyanis magyar letelepedési kötvényes lett a 2010-es évek közepén a Rogán Antal-féle, offshore cégekkel megspékelt kötvényprogramban

– ezt akkoriban a Direkt36, a 444 és az orosz Novaja Gazeta derítette ki. 2022 őszén pedig a Direkt36-on azt is megírtam, hogy Andrej Nariskin hivatalos magyar lakcíme Rogán Antal propagandát és titkosszolgálatokat felügyelő miniszter régi barátja, a grúz-izraeli Shabtai Michaeli Deák Ferenc utcai (Fashion Street) ingatlanába volt bejelentve. Nariskin letelepedési engedélyét később visszavonták.”

Panyi Szabolcs szerint a Washington Post cikkéből más részletek is kiderülnek. Azt írja, a lap idéz egy európai nemzetbiztonsági tisztviselőt, aki megerősítette az ő korábbi, VSquare-en megjelent értesülését az orosz beavatkozásról. Eszerint a tisztviselő szolgálata is kapott információt arról, hogy az orosz katonai hírszerzés (GRU) három embere Magyarországra érkezett a választás befolyásolására. Panyi idéz egy nyugati tisztviselőt is, aki a lapnak azt mondta:

„Orbán Oroszország egyik legjobb ügynöke volt. Nehéz elképzelni, hogy az oroszok ne lennének készenlétben, hogy segítsenek, ha a dolgok esetleg rosszra fordulnak.”

Végül egy személyes megjegyzést is fűz a témához:

„Tudom, hogy ezek a hírek nagyon durvák, és nem lennék meglepődve, ha még ennél is keményebb dolgok derülnének ki a választásig hátralévő időszakban az oroszok terveiről.

Nagyon fontos viszont, hogy megőrizzük mind a higgadtságunkat, mind a magyar államba és annak intézményeibe vetett hitünket.

Az orosz titkosszolgálatoknak ugyanis éppen az az egyik célja, hogy megrengessék a demokrácia és annak intézményei iránti bizalmunkat.

Nem a kormányról és annak vezetőiről beszélek – hanem a magyar államról és intézményeiről, és az ott dolgozó, azokat működtető sok tíz- és százezer becsületes, hazafias magyar állampolgárról. Hogy az ilyen orosz tervek és beavatkozási kísérletek meghiúsuljanak, ahhoz az ő munkájukra – például a rendvédelmi szervek és az elhárítás éberségére – van szükség.”

Néhány nappal a Washington Post cikke előtt a VSquare arról írt, hogy egy GRU-hoz kötődő, háromfős „politikai technológus” csapat hetek óta Budapesten tartózkodik, részben diplomáciai fedés alatt, a nagykövetségen. A jelentések szerint az akciót az orosz elnöki apparátus helyettes vezetője, Szergej Kirijenko felügyeli, célja pedig a 2026. április 12-i választás befolyásolása. A művelet eszköztárában az online dezinformáció, karaktergyilkosságok és különböző tartalmak gyártása is szerepelhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk