SZEMPONT
A Rovatból

Egymillió embert gyilkoltak meg, mert azt mondták rájuk, hogy csótányok

„Megszállta az ördög a gyilkosokat” – vallják sokan Ruandában, ahol a világ egyik legkegyetlenebb öldöklése történt huszonöt éve, és most béke van. Talán. Helyszíni riport.

Link másolása

1994-ben egy tengerjáró hajón dolgoztam, olyan sokat, hogy aludni is alig volt időm. Akkor még mobiltelefon vagy laptop sem volt, amin olvashattam volna, mi történik a világban.

Tizenkilenc évvel a népirtás után, Ruandában szembesültem azzal, hogyan halt meg 800 ezer vagy épp egymillió ember az akkor hétmilliós országban, száz nap alatt.

Egy emlékhelyet mutattak, semmi különös kívülről, azt hittük, ez fontos hivatalos program, ahol lesz egy kis szobor, mondanak pár megható mondatot és végeztünk.

Azon a kis emlékhelyen egyetlen kis szobor sem volt, csak koponyák, emberi csontok és ruhák halomban. Ablak és lámpa nélkül a szürkeségben olyan volt, mintha levegő sem lenne. Sokkoló volt. Itt nem voltak ezrek, csak pár százan, de tudtuk, hogy ezt be kell szorozni. Sok kórház, templom, iskola és stadion volt egy darabig óvóhely, aztán tömeggyilkosságok helye.

Egy pici épületben a falon maradt vértócsát mutatták, ahol a gyerekeket ölték. A falnak támasztva állt egy hosszú, vastag bot. Az volt a nők elleni fegyver, alul szúrták át a teljes testet a fejig. Itt elvesztem.

Amikor újságírókkal kiutaztam, hogy megnézzük az ország fejlesztési projektjeit, azt kérték még otthon, senkit ne kérdezzünk arról, hogy tuszi vagy hutu. Az első napokban volt egy találkozónk egy úgynevezett népirtási hivatal két emberével.

Ők elmondták a közismert tényeket, hogy tuszik és hutuk közötti konfliktus vezetett ide, miután lelőtték az elnök repülőgépét. De szerintük már béke van. Azt szerettem volna tudni, ők akkor hol voltak, hogyan érezték.

Ez persze valójában a tiltott kérdés, ők tuszik vagy hutuk. Nem volt válasz. A beszélgetés után használt gyerekruhákat adtam egy árváknak gyűjtő férfinek. Ő hallotta az előadást és azt mondta, ne higgyek nekik és vigyázzak, mit mondok, mert bajba kerülhetek. Nem éreztem veszélyt, de azóta sem tudom, hogy mi szülte a férfi félelmét.

Ki kell írtani a csótányokat! – szajkózta a rádió

Egy huszonéves fiú, Gahiji azt mesélte nekem, hogy mikor gyerekként megkérdezte az anyját, ők tuszik-e, az anyja megpofozta. A nagyon vallásos asszony azt mondta: „Isten gyermeke vagy, ez nem fontos. Mindenkit szeress és legyen béke!” Gahiji szerint nemcsak ő, mások sem értették, mi volt a különbség a két csoport között.

Sokan csak úgy magyarázták, hogy a földművesek voltak a hutuk, az állattenyésztők a tuszik. A gyarmatosítás előtt ez így volt. Akkor azonban válhatott tusziból hutuvá is valaki, illetve fordítva. Egy nyelvet beszéltek és lehettek testvérek is, voltak keresztházasságok. A belga gyarmatosítás alatt, az 1920-as évektől a tuszikat előnyben részesítették, és állandó etnikai csoportként ez bekerült a személyi igazolványba is.

Aztán, amikor a támogatott tuszik, erejükben bízva, el akarták kergetni a belgákat, akkor a gyarmatosítók hutu vezetőket neveztek ki. Voltak, akik csak arra emlékeztek, hogy a király is tuszi volt, a rabszolgák meg hutuk. Gahiji szerint - amire ő emlékszik - anyagi különbség nem volt közöttük.

„Hülyeség, hogy a tuszik gazdagok voltak, a hutuk meg szegények. Volt mindkettőből mindenhol. De én már csak az embert nézem, nem kérdezem, tuszi vagy hutu.”

Nem voltak igazi magyarázatok, mindenki csak azt emlegette, hogy a rádióban a tuszikat csótányokként, tetvekként emlegették, azt mondták, ki kell őket írtani. Olyan valószerűtlenül hangzott.

Évek múlva összeszorult a gyomrom Magyarországon, amikor meghallottam az ingerült patkányozást a politikában. A mi és a ti nemcsak kicsit mások, hanem határozott ellenségek. Ez történt ott is, a gyűlöletkampány eredménye.

Ma már senki nem beszélhet nyíltan az országban a rossz élményeiről, a személyes borzalmakról. Nyilván azért nem, mert az megmutatja, hogy tuszi vagy hutu voltál. Akadtak azért, akik megosztottak velünk sorsokat, névvel vagy csak álnéven.

Népirtási emlékhely, Kigali – összesen 240 helyen emlékeznek az áldozatokra Ruandában. Fotó: Karolina Werens

Anyját megmérgezték, apját lefejezték a népirtás előtt

Hakizimana, most harmincéves fiú leírta, hogy élte túl a népirtást. Hat éve könyvet akart írni, de ma már azt mondja, nem biztos, hogy folytatja. Ötéves volt 1994-ben, de szerinte ami addig történt, az is mutatja az akkori viszonyokat.

Apja első felesége lányt szült, ezért elhagyta. Ez volt akkor a szokás, nála ez megismétlődött öt nővel. A hetedik nő szült elsőre fiút. Az apja akkor már öreg volt, a szomszédai azt hitték, hogy nem lesz örökös a házra.

A fiú születésének kevesen örültek, sok lett az ellenségük. Előbb az anyát mérgezték meg, amikor a csecsemő még csak hat hónapos volt. Az apa a tóba akart ugrani a gyerekkel. A nagymama elvette tőle, ő nevelte. Az apát két évig üldözték, és egy nap otthonában levágták a fejét macsétával, egy hosszú bozótvágó késsel.

A fiú ötéves koráig hitte, hogy a nagyanyja az anyja, akkor viszont az idős asszony meghalt. Akkor tudta meg, hogy nincsenek már szülei, a nagybátyjához került, aki mindig bántotta. Nem sokkal ezután egyik nap a nagybátyja remegve mondta otthon a nagynénjének, hogy Habyarimana elnök meghalt, lelőtték a repülőgépét.

„A legrosszabb, hogy tuszik tették” – mondta. A hutuk bosszúja miatt nem mertek a házban aludni, a kávéültetvényeken töltötték az éjszakát reszketve. „Senki nem tudta, mi történik. A harmadik naptól láttuk, hogy ölik az embereket, mintha kecskéket vágnának.”

Egy kórházba menekültek, ahol szerinte 50 ezren lehettek. A rádióban azt mondták, előbb azt kell kivégezni, aki meg tudja magát védeni, utána jöhetnek a bujdoklók.

Ott volt egy hutu lelkész velük, mert a tuszi feleség el akarta hagyni, hogy neki ne essen baja, de a férfi azt mondta, ha kell, együtt halnak meg. Amikor jöttek a gyilkosok, a lelkész könyörgött, hogy engedjék ki, ő másik törzsből van.

„Fogta a feleségét és kiment. Én meg ijedtemben követtem őket. A kijáratnál megkérdezték, mi vagyok, már emelték a macsétát, hogy megölnek, amikor egy férfi azt mondta, ne, ő az én fiam!” Apja jó barátja, egy hutu férfi befogadta a népirtás végéig, aztán árvaházba vitte.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: