Pintér Károly Trump második ciklusáról: Azért alapvetően bízom az amerikai rendszer stabilitásában, vagy inkább azt mondanám, hogy a szívósságában

A kormány új lakástámogatási programot indít szeptembertől Otthon Start néven. 50 millió forintig lehet felvenni államilag támogatott, végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt, mindössze 10 százalékos önrésszel. Se házasság, se gyerekvállalás nem feltétel, elég, legalább két év magyarországi TB-jogviszony, és az, hogy az első saját ingatlan vásárlására kerüljön sor, illetve ha van  is tulajdonrésze a jelentkezőnek, az nem érheti el az 50 százalékot. A támogatás 100 millió forint alatti lakásokra használható fel, ahol a négyzetméterár nem haladja meg az 1,5 millió forintot.

Fülöp Norbertet, a BiztosDöntés.hu vezető elemzőjét kérdeztük, kinek és hogyan érdemes élni az új lehetőséggel.

– Amikor Gulyás Gergely ismertette az Otthon Start programot, azt mondta, hogy az egyetlen feltétele a 3%-os hitel felvételének a két év TB-jogviszony. Tényleg csak ennyi?

– Valójában a bank minden esetben hitelképességi vizsgálatot végez, és az ő felelőssége eldönteni, hogy hitelez-e valakinek. Tehát

Mondok egy példát: lehet, hogy valaki az első ingatlanját vásárolná, van két év TB-jogviszonya, az önerő is rendelkezésre áll, de a bankszámláján látszik, hogy rendszeresen szerencsejátékozik. Ilyen esetben a bank akár el is utasíthatja a kérelmét.

– Azaz csak a kormány részéről egyetlen feltétel a két év TB jogviszony, ez nem jelenti azt, hogy a bank ne támaszthatna további elvárásokat.

– Pontosan. A bank dönti el, hogy kinek hitelez, csak a bank adhat végül zöld utat. Senki más nem kötelezheti arra, hogy hitelt helyezzen ki. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ha valakinek megvan a jövedelme, a TB-jogviszonya, és nem követ el olyan hibákat, amelyek hitelképtelenné teszik, például ha nincs KHR-listán, akkor jó eséllyel megkapja a hitelt. A bank számára biztosítékot jelent, hogy 10% önerőt be kell fizetni. Ha minden kötél szakad, és felmondják a hitelszerződést, akkor az ingatlant értékesítik, a bank kártalanítja magát, és a fennmaradó összeget az adós megkapja. Ebben nincs különbség a többi lakáshitelhez képest.

– Milyen jövedelem mellett reális egy ilyen kölcsön felvétele? Egy 50 milliós hitelhez mennyi a minimális jövedelem, amit igazolni kell?

– Ha 3%-os kamattal számolunk, 50 millió forintos hitel és 25 éves futamidő esetén a havi törlesztőrészlet körülbelül 237 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy

Ez egyébként országos szinten még viszonylag reális. Más kérdés, hogy egy fiatal, aki az első ingatlanját szeretné megvásárolni, rendelkezik-e ekkora jövedelemmel. De azt gondolom, nem kötelező az 50 millió forintot felvenni. Lakáshitelből akár 100 milliót is fel lehet venni piaci alapon, mégsem élnek ezzel tömegesen. Itt is így van: az 50 millió forint egy felső korlát.

– Ha valakinek van 5 millió Ft önrésze, és felveszi a maximális hitelt, 55 millióért kereshet lakást. A fővárosban még ez sem könnyű feladat, tehát most is azok járhatnak jobban, akik számíthatnak még családi támogatásra is.

– Ha például egy szülő tudja támogatni a gyermekét valamennyi összeggel, ami sok esetben nem is irreális, akkor a fiatal kedvezőbb feltételekkel juthat hitelhez. Mivel a támogatott hitel kamata jóval alacsonyabb a piacinál, kevesebb jövedelem is elegendő lehet. Ebben az esetben tehát valóban komoly segítség ez a program.

Tehát ez a konstrukció azoknak jelent segítséget, akik amúgy is tervezték az ingatlanvásárlást, van is némi önerőjük, és most szeretnék elindítani ezt a folyamatot. Nekik ezáltal alacsonyabb lesz a havi törlesztőrészletük, és kisebb jövedelemmel is elérhető a hitel.

– Megtehetem-e azt, hogy az 8-10 éves gyerekem nevére veszek lakást, és ehhez elintézem neki az 50 milliós hitelt? Hiszen a gyereknek elvileg megvan a TB-jogviszonya, igaz, keresete nincs.

- Nem, ha a gyerek tanuló, akkor hiába van egészégbiztosítása, az nem minősül járulékfizetésnek.

– Akkor kiesnek az egyetemisták is. Mi a helyzet azzal a házaspárral, ahol eddig csak az egyikük volt a tulajdonos?

- Amennyiben van egy házaspár, és az egyik fél nevén van egy ingatlan, ő a tulajdonos, és a másiknak semmi köze az az ingatlanhoz, akkor ő maga vásárolhat, és igénybe veheti a kedvezményes kölcsönt.

- És ha a másik részben tulajdonos?

– 50%-ot elérő lakástulajdonnal már nem lehet igénybe venni a támogatást.

– Az 50% tehát már nem fér bele, de a 49,9 százalék igen? Eszerint ha egy házaspárbák az egyik félnek 51%-a, a másiknak 49%-a van a közös ingatlanban, akkor utóbbi élhet a lehetőséggel, és vehet új lakást?

– Érdekes szituáció, de elméletileg igen. A bank viszont sokszor automatikusan adóstársnak vonja be a házastársat is. Ez már problémát okozhat, mert akkor a másik félnek is meg kellene felelnie a feltételeknek.

De nem biztos, hogy minden házaspár számára kívánatos ilyen megállapodás, amiben jogilag rögzítik, hogy az új ingatlan nem számít közös vagyonnak.

– Ha egy fiatal megveszi az első, kisebb lakását, akkor feltételezhető, hogy nem marad ott 25 évig. Később családot alapíthat, amihez nagyobb lakás kell. Ilyenkor mi történik a 3 százalékos hitellel, átviheti az új ingatlanra?

– Ezt jelenleg még nem tudjuk. Később fog kiderülni, hogy lesz-e például lakhatási kötelezettség, mint a CSOK esetében, ahol tíz éven belül csak akkor lehet eladni az ingatlant, ha a támogatást másik megfelelő lakásra viszik át. Ezek a szabályok várhatóan szeptember környékén lesznek ismertek.

– Amit viszont tudni lehet, hogy itt nem kötik meg a vásárló kezét: nem kell új építésű lakást venni.

– Igen, ez óriási engedmény, ahogy az is, hogy nincs gyermekvállalási kötelezettség, és nem szükséges házasnak sem lenni. Ez egy kedvező árú lakáshitel azok számára, akik az első ingatlanjukat vásárolják. Így kell felfogni.

– Hosszú futamidőről van szó. Ma már nem azt a világot éljük, hogy valaki egy munkahelyen dolgozik nyugdíjig. Léteznek ugyan biztosítások a rövid távú munkanélküliségre, ám ezek sokszor nem nyújtanak elegendő védelmet. Ezt is mérlegelnie kell annak, aki hitelt vesz fel, nem?

– Minden hitelfelvétel előtt ezeket a szempontokat mérlegelni kell. Úgy kell bevállalni a havi törlesztőrészleteket, hogy az ember képes legyen kezelni váratlan helyzeteket is.

Nem érdemes az összes pénzt önerőként felhasználni. Érdemes inkább egy kicsivel több hitelt felvenni, és a megmaradt tartalékot megőrizni, például állampapírban vagy más gyorsan likvidálható eszközben. Így biztosítható az esetleges keresetkiesés finanszírozása. A hitelfedezeti biztosítások is hasznosak lehetnek, főleg baleset vagy betegség esetén, de munkanélküliségre általában csak rövid ideig nyújtanak fedezetet. Persze a pár hónap törlesztőrészlet kifizetése is komoly segítséget jelenthet.

– Az Otthon Start összevonható a CSOK-kal és más kedvezményekkel. Ha valaki komplexebb megoldásban gondolkodik, érdemes-e szakemberhez fordulni, aki a jövedelmi viszonyok ismeretében segít kiválasztani az optimális kombinációt?

– Igen, mindenképpen érdemes egy független tanácsadóhoz vagy a banki ügyintézőhöz fordulni. Ma már teljesen megszokott, hogy a támogatott hiteleket és más konstrukciókat kombinálják. Például egy pár babaváró hitelt vesz fel, és ezt használja önerőként. Vagy a támogatott hitel nem elegendő, ezért piaci hitelt is felvesznek mellé. Sok bank kedvezményt ad a lakáshitel kamatából, ha a babaváró hitelt is náluk vették fel. Az árazás tehát egyre bonyolultabb, ezért

– A jelenlegi gazdasági környezet mennyiben befolyásolja a hitelfelvételi hajlandóságot? Ez az új konstrukció beindíthatja a hitelpiacot?

– A gazdasági környezet természetesen hatással van az ingatlanpiacra. Az év elején volt egy nagy fellendülés, amikor sokan kivonták a pénzüket az állampapírokból, és inkább ingatlanba fektettek, főleg a befektetők. Emiatt az ingatlanárak jelentősen emelkedtek, különösen azokban a régiókban, ahol a befektetők megjelentek. Most, hogy ez lecsengett, ez az új konstrukció, várhatóan növeli majd az első lakásvásárlók arányát. Az azonban kérdés, hogy ez ellensúlyozni tudja-e a befektetők visszafogottabb aktivitását. Összességében tehát várható némi élénkülés, de nem számítok piacrobbanásra a közeljövőben.

A rendőrség már napok óta hallgat arról, számíthatnak-e büntetésre azok, akik részt vettek a Pride-on, pedig korábban a kormány még a gyülekezési törvényt is megváltoztatta, hogy lehetővé tegye arcfelismerő kamerák bevetését a betiltott rendezvényeken, Tuzson Bence igazságügyi miniszter kijelentette, szabálysértésnek minősül, ha valaki részt vesz a felvonuláson.

Kuncze Gábor 1994 és 1998 között volt Magyarország belügyminisztere. Őt kérdeztük arról, szerinte kell-e bárkinek is büntetéstől tartania, és hogyan értékeli a rendőrség szombati fellépését.

– Miközben a rendőrség folyamatosan azt kommunikálta, hogy a szombati rendezvényt betiltotta, meg sem próbálta feloszlatni a tömeget, ehelyett biztosította az útvonalat. Mi történhetett?

– Ennek a hátterét természetesen nem ismerjük pontosan, de a rendőrség a törvényben foglalt feladatainak megfelelően járt el. Ha elolvassuk a vitában megszólaló jogászokat (nem politikusokat), nekik egyöntetűen az a véleményük, hogy a főváros, vagy bármely önkormányzat a saját területén nem köteles engedélyt kérni rendezvény megtartására. Természetesen, ha közterületet vesznek igénybe, akkor a rendőrségnek jelen kell lennie a rend fenntartása érdekében. Ezen túlmenően a rendőrségnek jelen esetben nem voltak további feladatai.

Ez a döntés a rendőrség részéről dicséretes és szakszerű volt.

– Számomra úgy tűnik, mintha a rendőrségnek lenne egy politikai „énje”, amelyik azt kommunikálta, hogy ez egy betiltott rendezvény, miközben engedélyt adott a szélsőjobboldalnak szinte ugyanarra a területre, és van egy szakmai énje, amelyik közben rendben végzi a dolgát.

– Inkább az ön szavaival élve, a rendőrségnek van egy „énje”, és van egy „felettes énje”. Az „énje” az, amelyik ismeri a jogszabályokat és azok szerint cselekszik. Felettesei pedig törvényes felügyeletet gyakorolnak felette, és a dolgok így mennek a maguk útján. Természetesen előfordulnak túlkapások is, láttunk ilyeneket az elmúlt 30 évben bőven, de jelen esetben a rendőrség a jogszabályoknak és feladatkörének megfelelően járt el.

Valószínűleg a rendőrség az utasításoknak megfelelően kommunikált, de a rendezvény során a törvények szerint végezte a dolgát.

– Akkor nézzük ezt a „felettes ént”, amely most akár ismét előtérbe kerülhet, és azt mondhatja: nosza, kezdjünk el büntetni. Az arcfelismerő rendszer használata kapcsán ez egyáltalán lehetséges? Van rá jogszabály, ezt tudjuk, de technikailag kivitelezhető-e, hogy több tízezer emberrel szemben indítsanak eljárást? Van erre elegendő emberi erőforrás, papír, infrastruktúra?

– A rendőrség jelenleg nem akar büntetni. Természetesen lehet büntetni felvételek alapján, például ha valaki közterületen súlyosan megszegi a közlekedési szabályokat, a rendőrség büntethet, és az meg is áll jogilag. De jelen esetben nincs olyan felvétel. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy ha valakinek az volt az ötlete, hogy Budapestet Peking mintájára kamerákkal figyelje meg, az is problémás lenne. Ráadásul maga a rendőrség terelte más útvonalra az embereket. Ha például az Erzsébet hídra terelés ott helyben született döntés volt, akkor utólag nehezen lehetett volna oda kamerákat felszerelni. De ezt nem tudom biztosan.

Az ügyek eljutnak a bíróságra, és ott azt vizsgálják majd, hogy a demonstráció törvényes volt-e. Véleményem szerint a bíróság azt fogja megállapítani, hogy az volt, így nincs alapja bírság kiszabásának. Egyébként is, engedély nélküli demonstráción való részvétel miatt büntetni a fővárosi rendezvény résztvevőit, ez teljesen kizárt. Ha a rendőrség önállóan jár el, ebbe bele sem kezd.

– A feljelentéseiről elhíresült Tényi István ezúttal azt javasolta, hogy gyakoroljanak közkegyelmet a Pride-on résztvevőkkel szemben.

– Ez a javaslat körülbelül olyan, mint amikor azt mondták, hogy „Orbán Viktor mesterterve valósult meg”, miszerint ő szándékosan idézte elő ezt a helyzetet, hogy az ellenzéket egy ernyő alá sodorja, ami egyszerűen nevetséges. A közkegyelemre való hivatkozás is hasonló. Ha közkegyelem alapján mindenkit mentesítenének, azzal úgy tüntetnék fel magukat, mint nagyvonalú, megértő szereplők, miközben

Egyébként közkegyelmet már gyakoroltak korábban. A taxisblokád idején is, majd a 2006-os zavargások résztvevőit részesítette a Fidesz 2010 után, közkegyelemben. De mekkora különbség van a két korábbi eset és a mostani között! A szombati rendezvényen semmilyen atrocitás nem történt, rendben lezajlott, míg 2006-ban súlyos összecsapások voltak. A közkegyelem mostani emlegetése egyszerű kimenekülési kísérlet. A Fidesz így próbálja menteni a menthetőt.

– Van-e annak jogi lehetősége, hogy valaki azt mondja: „én nem kérek közkegyelmet”, és jogi útra tereli az ügyet?

– Ahhoz, hogy jogi útra lehessen terelni az ügyet, előbb valakit konkrétan fel kell jelenteni a részvételéért, névvel, címmel. A trükk éppen az, hogy a közkegyelemre hivatkozva nem indítanak eljárást senki ellen.

– Orbán Viktor eleinte kijelentette, hogy nem lesz Pride, kár is készülni rá. Aztán, ahogy haladtak az események, előálltak azzal, hogy nem fognak beavatkozni, mert „nem szokás Magyarországon bántani egymást”. Majd szombaton minden eddiginél nagyobb Pride-ot rendeztek. Hogyan lehet definiálni egy olyan államhatalmat, amely képtelen érvényt szerezni a saját akaratának?

– Én ezt kissé másként látom. Az állam képes cselekedni, és képes nagyokat hibázni is. Ha hibázik, a legszerencsésebb, ha ezt belátja, és visszavonul. Most ez történt. Súlyos tévedés volt a miniszterelnök részéről, hogy egy egyébként problémamentes demonstrációt betiltatott.

Amikor kiderült, hogy ez nem fog működni, nem visszavonultak, hanem fenyegetőzéssel és törvénykezéssel próbálták érvényt szerezni az akaratuknak. Mikor ez sem vált be, kommunikációs trükkökkel próbálják visszavonulásukat győzelemként beállítani. De a valóság az, hogy egy nagyon rossz elképzelés megbukott. Akik ezt kitalálták, vereséget szenvedtek. Ami ennél is fontosabb: a civil társadalom és a jogállam viszont győzött.

Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.

Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Majd hozzátette:

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt: