„Teljesen elfogadhatatlan, amit Magyarország művel” – soha nem volt ilyen mélyen Orbán Viktor és az EU kapcsolata
Jeges hangulatban zárult a tegnapi brüsszeli EU-csúcs, miután Orbán Viktor egyedüliként nem támogatta az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelcsomagot a Barátság kőolajvezeték leállása miatt. A Euronews úgy fogalmaz, Magyarország a törésvonalhoz közelít, álláspontja komoly felháborodást és példátlan kritikákat váltott ki.
A New York Times szerint a csütörtöki brüsszeli uniós csúcson már az elejétől fogva egyértelmű volt, hogy a magyar kormányfő nem enged. Érkezésekor Orbán Viktor arról beszélt, hogy „Brüsszel valójában összejátszik az ukránokkal”. A miniszterelnök szerint az Európai Unió „az ukránok oldalán áll – tőlük nem remélhetünk semmit”, és „ezt az olajblokádot saját erőnkből kell megtörnünk.” A feszült hangulatot jelezték Kaja Kallas, az EU legfőbb diplomatájának szavai is, aki mielőtt bement a terembe, úgy fogalmazott: „Nem vagyok túl optimista.”
A zárt ajtók mögött lezajlott csütörtöki vita légköre a holland miniszterelnök, Rob Jetten szerint időnként „jeges” volt, „kínos csöndekkel” tarkítva.
A vezetők egy része, köztük Giorgia Meloni olasz és Bart De Wever belga miniszterelnök megértőbb hangnemben próbált hatni Orbánra, de ez a megközelítés sem vezetett eredményre.
Az sem sokat segített, hogy a tanácskozásra távolról bejelentkező Zelenszkij is kemény hangot ütött meg Orbán Viktorral szemben, amit a magyar miniszterelnök a többiektől eltávolodva, egy asztalra támaszkodva hallgatott. Válaszul Robert Fico szlovák miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy ha az ukrán elnök „így folytatja, megeshet, hogy más EU-tagállamok is blokkolni fogják a 90 milliárdos hitelt”, és kilátásba helyezte az Ukrajnának szánt sürgősségi áramellátás leállítását is.
A vita végül eredménytelenül zárult, a vezetők közleménye szerint „az Európai Tanács a következő ülésén visszatér a kérdésre.”
Szerinte az európai vezetők elítélték Orbán Viktor álláspontját, és emlékeztettek arra, hogy „a megállapodás az megállapodás, és minden vezetőnek tiszteletben kell tartania az adott szavát.”
Costa arról is beszélt, hogy Magyarország lehetetlen feltételeket szab, például a tranzit biztonságának garantálását, miközben Oroszország folyamatosan rakétákkal és drónokkal bombázza Ukrajnát. „Ez nem jóhiszemű eljárás, amikor olyan feltételt szabsz, amelyet sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem tudnak biztosítani, mert csak Oroszország dönti el, hogy megpróbálják-e újra megsemmisíteni a Barátság vezetéket” – fogalmazott, megjegyezve, hogy Moszkva 2022 óta több mint 20 alkalommal támadta meg azt.
Friedrich Merz német kancellár szerint Orbán eljárása „súlyos illojalitás a tagállamok között, aláássa az Európai Unió cselekvőképességét és rontja az EU egészének hírnevét”. Hozzátette: „Meg vagyok győződve arról, hogy ez mély nyomokat fog hagyni.”
Petteri Orpo finn kormányfő szerint Orbán „fegyverként” használja Ukrajnát a választási kampányában. „Úgy gondolom, hogy elárult minket, és meg kell találnunk a módját, hogyan lépjünk tovább” – fogalmazott.
Bart De Wever belga miniszterelnök, aki kulcsszerepet játszott a hitelmegállapodás tető alá hozásában, szintén élesen bírálta a magyar álláspontot. „Elfogadhatatlan, hogy a vezetőkkel együtt döntünk, majd utána azt mondod: de nem vagyok kész végrehajtani, amit jóváhagytam” – mondta. Kaja Kallas, az unió külpolitikai vezetője szerint Orbán nem jóhiszeműen jár el, pedig ez az EU-szerződés egyik alapelve.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt „a hitel továbbra is blokkolva van, mert egy vezető nem tartja a szavát. De hadd ismételjem meg... egyik vagy másik módon teljesíteni fogunk.”
Orbán Viktor az ukrajnának más tagállamok által biztosított hitel jóváhagyását továbbra is a Barátság kőolajvezeték újraindításához köti, megszegve ezzel saját szavát, mert decemberben már hozzájárult a hitel folyósításához.
A 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagról ugyanis tavaly decemberben már politikai megállapodás született. Ez a pénz hónapokra biztosítaná Ukrajna működőképességét és a katonai beszerzéseket. A kölcsönt az Európai Unió költségvetése fedezné, és Kijevnek csak abban az esetben kellene visszafizetnie, ha Oroszország jóvátételt fizetne. A csomag elfogadásához azonban mind a 27 tagállam egyhangú támogatására szükség van.
A decemberi kompromisszum szerint Magyarország, Szlovákia és Csehország rábólint a hitelcsomagra, de cserében kimaradnak a hitelfelvételből, tehát egy fillért sem juttatnak Ukrajnának. Február elején az Európai Tanács ki is dolgozta a hitel jogi kereteit, majd az Európai Parlament is megszavazta a csomagot.
Csakhogy január 27-én orosz dróntámadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ami azóta nem szállít olajat Magyarországra. A magyar kormány ezután változtatott álláspontján, és a korábbi jóváhagyás ellenére elkezdte blokkolni a 90 milliárd eurós hitelcsomagot. Orbán Viktor azt állítja, hogy az olajvezetéket fizikailag már helyreállították, és az ukránok kizárólag azért nem indították újra, mert így akarják nehéz helyzetbe hozni a magyar kormányt a választások előtt.
A helyzet feloldására az Európai Bizottság vezetői levélben ajánlották fel Volodimir Zelenszkijnek, hogy az Unió állja a Barátság vezeték javításának költségeit, cserébe uniós ellenőrök helyszíni vizsgálatát kérték. Kijev a keddi bejelentés szerint elfogadta az ajánlatot, ám az ukrán elnök egyúttal jelezte: a vezeték szivattyúállomásának sérülése miatt a javítási munkálatok április végéig, május elejéig is elhúzódhatnak.
Bár Ukrajnának sürgősen szüksége van a pénzre, a Nemzetközi Valutaalap nemrég jóváhagyott egy 8,1 milliárd dolláros hitelcsomagot, ami a Politico szerint nagyjából május elejéig biztosítja az ország fizetőképességét.
Az uniós csúcson történtekről gyakorlatilag a teljes világsajtó beszámolt. Sok lapban azt is hozzáteszik, Budapesten és országszerte olyan óriásplakátok jelentek meg, amelyeken egy vigyorgó Zelenszkij kéreget, mellette pedig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője mutat a tenyerébe. A plakátok felirata: „Üzenjünk Brüsszelnek: Nem fizetünk!”.
Győri Gábor, a Policy Solutions politikai elemzője a New York Times-nak arról beszélt a kormány a Magyar Péterrel folytatott kiélezett versenyben a bizonytalan szavazókat próbálja megnyerni.
A brüsszeli diplomácia a Politico szerint most abban bízik, hogy a helyzet az április 12-i magyarországi választások után megváltozik. Ha Orbán Viktor elveszíti a választást, utódja feloldhatja az obstrukciót. Ha viszont újraválasztják, a vezetők abban reménykednek, hogy a kampány után kompromisszum-képesebb lesz.
Amennyiben Orbán Viktor egy esetlegesen általa nyert választás után is fenntartaná álláspontjáta, az uniós vezetők körében több lehetséges szankció is felmerült, köztük további uniós források befagyasztása, per az Európai Unió Bíróságán, bírságok, vagy akár a 7. cikk szerinti eljárás megindítása, amely a szavazati jog megvonásával járhat. Az ügy legközelebb a magyar választások után, az április 23-24-i, ciprusi EU-csúcson kerülhet újra napirendre.