SZEMPONT

„Össze kellett házasodnom a pár hónapja megismert párommal, különben börtönbe kerülök” – Egy magyar nő kálváriája Dubajban

Nagy Emőke devizahitel-tartozása miatt vállalt munkát Dubajban HR menedzserként, a csábítónak tűnő lehetőségből azonban hamar rémálom lett. Történetéből könyvet írt, hogy bemutassa az emírség kevésbé csillogó arcát.

Láng Dávid - szmo.hu
2022. november 21.

Dubaji börtön vagy kenyai esküvő címmel a közelmúltban jelent meg Nagy Emőke könyve, amely egy egészen hihetetlen, csavarokban bővelkedő élettörténetet mesél el. A most 44 éves nő 2017-ben határozta el, hogy szerencsét próbál az Emirátusokban, hátha így egyenesbe tud jönni anyagilag.

Azonban semmi nem úgy alakult, ahogy eltervezte: a kulturális különbségek miatt egyik sokk érte a másik után, ráadásul hiába volt meddőnek nyilvánítva, teljesen váratlanul teherbe esett kenyai barátjától. Mivel ezért az arab ország törvényei szerint börtön várt volna rá, kénytelen volt hozzámenni feleségül, pedig alig néhány hónapja ismerték egymást.

Utólag visszatekintve viszont azt mondja, semmit nem bánt meg.

– Miért döntött úgy, hogy Dubajba költözik?

– A fő ok a svájci frankos lakáshitelem volt, aminek teljesen a csapdájába kerültem: a forintosítás után akkorára nőtt a havi törlesztője, amit egyedülálló nőként magyar fizetésből képtelen voltam előteremteni. A hitelem 2008-ban 56 ezer forintról indult, bíztam benne, hogy 15 év alatt ki fogom tudni fizetni. Ehhez képest három hónappal később már 80 ezer volt, fél év múlva 110 ezer, majd 150 ezer. Jeleztem a banknak, hogy így nem tudom fizetni a törlesztőrészleteket, mivel már a háromszorosa annak, amiben megállapodtunk.

Közben sorra alakultak az ügyvédi csoportok, amelyek azt ígérték, hogy megvédik a hasonló helyzetbe keveredett embereket. Az egyik ilyen társaságnak kifizettem 500 ezer forintot, de teljesen hiába, nem tudtak megvédeni.

Végül kénytelen voltam egy olyan megállapodást aláírni, aminek eredményeképp az eredetileg 8,5 millió forintos hitelből 24 milliós lett. El kellett fogadnom, különben elárverezték volna a lakásomat, és mivel kőkeményen megdolgoztam érte, ezt semmiképp nem akartam.

Ekkor merült fel, hogy szerencsét próbálhatnék Dubajban. Több barátnőm is járt kint turistaként, egy lány ismerősöm pedig a férfiak szórakoztatása miatt, azonban mindannyian arról áradoztak, hogy Dubaj a lehetőségek városa.

Kapcsolódó

„Arról nem volt szó, hogy szexelni is kell” – Megnéztük a Lányok Dubajban-t

Sokat ígér az alapsztori, pörögnek az események és ütős a látvány, de a felelősség elodázása és az elbénázott forgatókönyv miatt borul az egész. Kritika.

– Ha jól értem, egy ismerőse szexuális jellegű munka miatt ment ki, az ön esetében viszont ez szóba se jött. Mi szólt amellett, hogy „hagyományos” munkát is érdemes vállalni ott?

– Az egyik jó ismerősöm esetében valóban ez volt a helyzet, de nem őt vettem példának. Egy barátnőmnek viszont a volt férje már 10 éve élt kint Dubajban, befutott vállalkozó lett belőle, tőle is nagyon sok információt kaptam. Illetve, amikor interjúkra mentem ki, pénz híján nem szállodákban laktam, hanem a Couchsurfingen keresztül kerestem szállást. Ennek köszönhetően számos menedzsert megismertem, a kanapéjukon aludtam, de persze sokat beszélgettem is velük, amíg ott voltam. Így kerültem képbe azzal, hogy milyen fizetési igényem lehet, illetve úgy általában mik a lehetőségek az enyémhez hasonló munkatapasztalattal.

Őszinte leszek, a döntő érv nyilvánvalóan a pénz volt. Itthon 300 ezer forintot kerestem, amit a hiteltörlesztés és a megélhetési költségek gyakorlatilag teljesen elvittek.

Ráadásul édesanyám akkoriban kapott stroke-ot és egy kórház elfekvő osztályára került be. Bár ennek költségeit fedezte a nyugdíja, tovább erősödött bennem az érzés, hogy nincs senkim, semmi nem köt Magyarországhoz. Közben pedig pallosként lógott a fejem fölött a végrehajtás: ha bármikor nem fizetek, elveszik tőlem a lakást. Többször jártam kint Dubajban interjúkon, végül egy HR menedzseri pozíciót vállaltam el, átszámítva 1 millió forintos fizetésért. Ez természetesen óriási különbség volt, de szakmailag is motivált voltam és legalább 5 évet terveztem kint tölteni.

– Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?

– Érdekesen alakult, hogy finoman fogalmazzak… Eredetileg az itthoni cégem, a TATA Consultancy Services ottani irodájához szerettem volna átkerülni, de a HR menedzserük a személyes találkozónkon közölte, hogy egyrészt hely sincs, másrészt mivel szinte csak indiaiak dolgoznak náluk, aligha érezném jól magam. Miután ez kiderült, ezerrel elkezdtem más lehetőségeket keresni, esténként munka után órákat töltöttem a Linkedin-en. Végül két helyről kaptam ajánlatot, de ezek közül az egyik nem Dubajban, hanem egy szomszédos emírségben (Ras al Khaimah) lett volna, ahol még szigorúbbak a vallási szabályok, így nem mertem bevállalni. Amit végül elfogadtam, az viszont igazi álom munkának tűnt akkor, mivel korábban is HR területen dolgoztam, szóval előrelépésként könyvelhettem el.

Sajnos hamar elkezdtem megismerni a kinti élet árnyoldalát is. Fontos tudni, hogy az Emirátusok vízumköteles ország, nem lehet csak úgy kimenni dolgozni. Minden munkavállalónak szüksége van egy úgynevezett szponzorra, aki nekem a főnököm volt. Ez még bonyolultabbá tette a helyzetemet, amikor jöttek a munkahelyi gondok. Korábban éltem Görögországban és Cipruson is, de itt olyan dolgokkal kellett szembesülnöm egymás után, amelyekre egyszerűen nem voltam felkészülve. Eleve hat hónap volt a próbaidő az itthon szokásos hárommal szemben, ezalatt pedig se fizetett betegállományba, se szabadságra nem mehettem.

Az is váratlanul ért, hogy a főnököm el akarta venni az útlevelemet egyből a megérkezésem után. Szerencsére észnél voltam és nem adtam oda, de aki jóhiszeműen engedelmeskedik, azt ezzel gyakorlatilag röghöz kötik. Senkinek ne legyen kétsége, a próbaidő alatt a lehető összes bőrt próbálják lehúzni az emberről: jó a fizetés, de cserébe nekem például heti hat nap kilenc órát kellett dolgoznom, és elviselnem azt is, ha a főnök ordított velem.

Sajnos aki odaadja az útlevelét a munkáltatójának, az nem mondhatja később, amikor problémái adódnak, hogy „elegem van, felülök egy repülőre és már itt se vagyok…”

– Ezekről a dolgokról nem meséltek önnek előzetesen az ismerősei?

– Nem, de a házigazdáim mind arabok voltak (egyiptomiak, vagy jordániaiak) és helyi arabok által vezetett cégeknél dolgoztak, az ő útlevelüket ezért nem valószínű, hogy elkérték. Az én főnököm viszont indiai volt, és nekik eléggé más elképzelésük van a munkavállalás játékszabályairól. A Munkaügyi Minisztériumban el is ismerték, amikor bementem, hogy tudnak erről a módszerről, de nem tesznek semmit ellene.

– Elég sokat ír a könyvben a nők nem túl fényes helyzetéről. Mi volt az, ami a legváratlanabbul érte?

– Az egyik dolog, amit nőként megtapasztaltam, az volt, hogy tényleg kilóra megvehet egy emirati férfi. Előfordult, hogy megpróbáltak felszedni az Emirates Mall-ban, és miután udvariasan visszautasítottam az illetőt, mondott egy konkrét összeget, hátha ennek hallatán meggondolom magam. Nyilván szőke európai nőként abszolút kuriózumot jelentettem ott, hiába voltam már akkor is majdnem 40 éves.

Az igazi probléma az, hogy ezek a férfiak nem ismerik a nemet. Ahhoz szoktak, hogy bármit megvehetnek a pénzükön, így nyilván meglepő volt számukra, hogy egy hozzám hasonló kis európai nő visszautasítja őket.

Erre persze még mindig könnyebb csak legyinteni. A kényelmetlenebb verzió az volt, amikor tárgyalni mentem ki egy céghez, de egyszerűen nem ült le velem az indiai főnök. Ehelyett szándékosan megvárakoztatott, pedig már a megbeszélt időpontban ott volt az irodában, és amikor ezt számon kértem tőle, bepanaszolt a főnökömnél. Ő pedig úgy oldotta meg a problémát, hogy a következő alkalommal egy 25 éves, újonc indiai lányt küldtek ki hozzájuk helyettem. Ezt nagyon nehezen tudtam megemészteni, annyira megalázó helyzet volt. Pedig mindig figyeltem arra, hogy ne öltözködjek kihívóan, illetve a felkészültségemre és a modoromra sem lehetett panaszuk.

– Hogyan jött be a kenyai szál a történetébe?

– Komoly párkapcsolatot Dubajban szerintem nem igazán lehet kialakítani, hiszen mindenki csak pár évet tervez ott eltölteni, amíg egy kis pénzt gyűjt és utána máshol telepedik le, de azért vágytam arra, hogy legyen valaki mellettem, aki több, mint egy haver. Ezért elkezdtem használni a Tindert, sajnos az arabokkal viszont kizárólag hajmeresztő élményeim voltak. Megjegyzem, hogy nagyon kedvesek: ha meg akarnak szerezni egy nőt, a csillagokat is lehozzák neki.

De amint kapcsolatba lép az ember velük, azonnal megmutatkoznak az alapvető különbségek, a neveltetéstől a kultúrán át a vallásig. Onnantól az ő szavuk szent, esetleges házasság esetén át kell venni a muszlim vallást a leendő feleségnek, és az is természetes, hogy válás esetén a férfinél marad a gyerek. Amint ezek a dolgok tudatosultak bennem, úgy gondoltam, hogy köszönöm szépen, nekem nem kell arab férfi.

Ezután szinte már feladtam, hogy valaha is lesz valakim Dubajban, de néhány hónap után találtam egy olyan férfit a Tinderen, aki nem fürdőnadrágban, félmeztelenül feszített a tengerparti képein, hanem teljesen normális, felöltözött, mosolygós fotói voltak. Ő nem arab volt, hanem kenyai. Az első talákozásunk nagyon jól sikerült: nem mászott rám, nem akart feljönni hozzám már a legelején. Nagyon sokat beszélgettünk, teljesen úgy alakult minden, mint egy normális kapcsolatban. Tudni kell rólam, hogy korábban több orvos is megállapította Magyarországon, hogy meddő vagyok. Ezért egy idő után azt javasoltam a páromnak, hogy nem kell védekeznünk, mivel úgysem eshetek teherbe.

Eltelt néhány hét, és egyszer csak nagyon rosszul éreztem magam. Először arra gondoltam, hogy biztos az extrém körülmények, a szálló por és a rendkívül magas hőmérséklet okozzák (arrafelé az 50 fok se ritka nyaranta). Miután sehogy sem akart elmúlni a rosszullét, a párom felvetette, hogy csináljak egy terhességi tesztet. Először kinevettem, annyira valószínűtlennek gondoltam, de végül beleegyeztem, és óriási meglepetésemre pozitív lett, sőt utána egy második teszt is megerősítette.

– Mi történt ezután?

– Egyre rosszabbul voltam, járni és enni is alig bírtam, annyira fájt a hasam. De mégsem ez volt a legnagyobb problémám, ugyanis az Emirátusokban a saría törvények alapján börtön jár a házasságon kívüli teherbe esésért. (Az Egyesült Arab Emírségek hivatalos jogrendszere a saría, amelyet a szent Koránból, valamint a szunna-írásokból, Mohamed próféta feljegyzéseiből fejlesztettek ki. A saría éppúgy jogi törvény, mint erkölcsi útmutató az etiketthez és a viselkedéshez.) Pont abban az évben járta be a médiát a hír, hogy lecsuktak egy ukrán lányt, aki teherbe esett a dél-afrikai barátjától.

Gyakorlatilag ugyanezt a mintát sikerült reprodukálnunk, így onnantól az lebegett a szemem előtt, hogy ha ez kiderül, én is mehetek a börtönbe. A legelszomorítóbb az volt, hogy az itthoni ismerőseim fel sem fogták, mennyire súlyos a helyzetem: azt gondolták, hogy biztos eltúlzom a dolgot, pedig ebben tényleg nem volt semmi túlzás. Ha egyedülálló nőként, várandósan bemegyek a klinikára, ellát ugyan az orvos, de azonnal értesíti a rendőrséget.

Mivel nem javult az állapotom, el kellett kezdenünk azon gondolkodni, milyen kiút lehetséges ebből a szomorú helyzetből, hiszen előbb-utóbb mindenképp orvosra volt szükségem. Magyarország azért nem jöhetett szóba, mert én ugyan felülhettem volna egy gépre, a párom azonban ki tudja, mikor kapott volna vízumot a beutazáshoz, hiszen harmadik országbeli állampolgár volt. Ekkor jutott eszünkbe, hogy Kenyába viszont mindketten beléphetünk. Mivel nem volt jobb ötletünk, ezért elhatároztuk, hogy odautazunk és összeházasodunk. Végül ez is csak úgy sikerült, hogy lefizettünk egy papot, mivel normális esetben 30 nappal korábban be kellett volna jelentenünk a házasodási szándékunkat. Én mindeközben azt éreztem, hogy ez már krimibe illő történet, és meg fogok bolondulni. Értelmes, talpraesett nőnek tartom magam, mindig mindent jó előre megfontoltam, erre itt találom magamat egy ilyen lehetetlen helyzetben.

Az esküvő után még visszamentünk Dubajba, de valószínűleg a stressz miatt annyira fel voltam fúvódva, hogy már a nagyon korai szakaszban is 4-5 hónapos terhesnek néztem ki. Ez viszont nem szerencsés egy HR menedzsernél: alapjáraton se mindig ültek le velem a férfiak tárgyalni, így viszont borítékolható volt, hogy nem folytathatom a munkámat. Ettől függetlenül is egyre feszültebb volt a viszonyom a főnökömmel, és miután egyszer egy olyan városrészbe küldött el (szerintem direkt), ahol konkrétan veszélyben volt a testi épségem, betelt a pohár. Megbeszéltük a férjemmel, hogy eddig bírtam, én hazaköltözöm, ő pedig majd követ engem.

– Miért határozta el, hogy könyvet ír a történetéből, ráadásul mindjárt kettőt?

– Miután látták az ismerőseim, hogy fejvesztve rohanok Kenyába férjhez menni, már elhitték, hogy tényleg nem vicceltem, nagyon nagy bajban vagyok. Ekkor mindenki elkezdte mondani, hogy ez olyan, mint egy hollywoodi történet, amit mindenképp meg kell írni, illetve filmesíteni. Nekem viszont a hazaköltözésem után kisebb gondom is nagyobb volt ennél: azért küzdöttem, hogy a férjem beléphessen az országba, hiszen egyre közeledett a szülés.

A házasságunk sajnos kudarcba fulladt, immár két éve egyedül nevelem a kisfiamat. Gyerektartást nem kapok, a lakáshitel pedig továbbra is lóg a fejem felett. Emiatt rengeteget kell dolgoznom, de nagyjából másfél éve megelégeltem, hogy szinte semmi időm nem jut a gyerekemre, aki így nemcsak apa nélkül nő fel, de az anyukájának is állandóan dolgoznia kell, hogy előtermetse a szükséges anyagiakat. Ezért elkezdtem leírni a történetemet. Szeretném elérni, hogy az ebből származó bevételnek köszönhetően legalább 1 évig ne kelljen pluszmunkát vállalnom, ezért is a szerzői kiadás mellett döntöttem, amit ugyan nekem kellett megfinanszíroznom, de cserébe a teljes bevételt én kapom. Mivel közel 500 oldal lett a teljes történet, szakmabeliek javaslatára ketté bontottam. Az első rész a hazaköltözésemmel ér véget, a jövő májusban megjelenő második könyv pedig az ezt követő éveket mutatja majd be.

Nem látok olyan könyvet a piacon, amelyben egy édesanya őszintén vallana a kudarcairól: a házassága megromlásáról, lelki terrorról, társas magányról, majd arról, milyen elválni egy külföldi férfitól. Szeretném, ha ez egy kézikönyv lenne a hasonló helyzetben lévőknek, ezért a saját történetem elmesélése mellett egy pszichológust is bevonok a munkába. Az a tervem, hogy minden fejezet végén lesz egy rész az ő tanácsaival, hogy tényleg hasznos legyen.

– Mi az, amit másképp csinálna, ha újrakezdhetné?

– Nem bántam meg, hogy felvettem a lakáshitelt, hiszen nem tudhattam, mi lesz belőle. Azt, hogy kimentem Dubajba, egy hatalmas építő kihívásnak éltem meg: ha ezt túléltem, most már tényleg jöhet bármi. Lett egy történetem, ami a nagyközönség számára is érdekes, ráadásul bárki kerülhet hasonló helyzetbe, nekik még segíthetek is vele. Az pedig a világ legjobb döntése volt, hogy megtartottam a kisfiamat, ő egy igazi csoda. Egyedül azt bántam nagyon sokáig, hogy az élet úgy hozta, hogy szükségből kellett összeházasodnom a kenyai barátommal. De ez az érzés is csillapodott idővel, ráadásul abban a szituációban tényleg nem volt más választásom, ha nem akartam börtönbe menni. Nagy segítség volt, hogy legalább az első két évben, a legkritikusabb időszakban együtt neveltük a kisfiunkat, mivel a szüleimet elvesztettem, és nem lett volna más segítségem. Szomorú dolog egy 2 éves kisgyerekkel a válás mellett dönteni, de valószínűleg a mi közös történetünk eddig volt „megírva”.

(A könyv ide kattintva rendelhető meg.)

KÖVESS MINKET:

Népszerű

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Egy pisztránggal és egy temetőben is szexelt egy ausztrál pár, letartóztatták őket

Az ötvenes éveikben járó férfi és nő mindezt videóra is vette. A rendőrök szerint a felvételek birtoklása is bűnek minősül.

KÉK HÍREK

Életében először rodeózott a 14 éves amerikai fiú, belehalt

Denim Bradshaw imádta a rodeók világát. Az anyja azt írta, hogy még soha nem látta olyan boldognak a fiút, mint a távozása előtti pillanatban.

KÉK HÍREK

„Kellett egy bűnbak” – egy kislány szexuális bántalmazása miatt vizsgálódnak az újpesti gyerekotthonban, megszólalt a kirúgott vezető

Becker Zita azt mondta, hogy neki nem érdeke, hogy bármit eltussoljon, szerinte a politikai hírverés miatt „kellett egy bűnbak”.

Címlapról ajánljuk

SZEMPONT

„25-30 év szolgálat után pofán vágja az embert a valóság” - főtisztek és tisztek sorát teszik utcára

Az üzleti világból érkezett új honvédelmi miniszter tömegesen rúgja ki a katonákat. Vannak, akik szerint ezzel csak azt a problémát oldja meg, amit a Fidesz a szolgálati nyugdíj eltörlésével maga okozott, mások szerint politikai tisztogatás zajlik.

Kiss András, címlapkép: MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2023. január 26.

„Most sok matuzsálemet kiraknak, ez jó, de a bólogatóik egyelőre bent maradtak” – így foglalta össze lapunknak a honvédségnél múlt héten elkezdődött elbocsátásokat egy fiatal katona. A kormány fiatalításra hivatkozik, az ellenzék politikai tisztogatásról és NATO-mentesítésről beszél. Egyelőre sok a bizonytalanság az ügyben: például továbbra sem tudni, hány embert érintenek a kirúgások, és múlt heti a rendelet alapján az sem világos, hogy pontosan mire számíthatnak majd a távozók.

Január 17-i évértékelőjében beszélt arról Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, hogy „a modern katonai technológia beszerzésével párhuzamosan zajlik a haderő szervezeti átalakítása is, illetve hogy

„a haderő személyi állományának is meg kell újulnia”.

Ezen a napon megjelent egy kormányrendelet is, amely lehetővé tette, hogy a 25 év tényleges szolgálati idővel rendelkező, 45 évnél idősebb katonák szolgálati viszonyát kéthavi felmondási idővel megszüntethetik. Erről a rendelet szerint a honvédelmi miniszter dönt.

Az érintetteknek ezzel párhuzamosan bevezettek egy eddig nem létező új juttatást is, „elismerve a honvédelem ügye iránti elhivatottságukat, áldozatvállalásukat és az ország érdekében tett erőfeszítéseiket”. Ez azonban nem jár automatikusan minden távozónak, erről is a miniszter dönt – egyénenként.

Reform nélkül újratermelődik a probléma

A kormány szerint a rendelet célja „a Magyar Honvédség parancsnokságainak, alakulatainak és támogatói szervezeteinek, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai állományának fiatalítása”.

Ez pedig valós érvnek is tekinthető, hiszen a magyar hadsereget több helyen is „fejnehézként” jellemezték, ahol egyszerűen túl sok a főtiszt.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint azonban nem az a fő probléma, hogy túl sok a tábornok, hanem hogy a rendfokozatok feltorlódnak.

„Ennek megoldásával már többször próbálkoztunk, csak eddig soha nem fejeztük be. Ha nem reformáljuk meg az előmeneteli rendszert, nem szüntetjük meg például a soronkívüli előléptetéseket, akkor ez a probléma néhány év múlva újra fog termelődni”

– mondta a biztonságpolitikai szakértő. Gyarmati szerint a másik gond a vezetési rendszer, vagyis hogy a szervezeten belül túl magas szinten hoznak meg döntéseket.

„Az oroszok most pont ebbe fulladnak bele Ukrajnában, így ugyanis nem tudnak elég gyorsan reagálni. Ebben a magyar hadsereg sokat javult, de még mindig nem elég decentralizált a szervezet” – mondta Gyarmati. A szakértő szerint, ha ezek az elbocsátások, egy átgondolt reform részei, akkor jó, de ahogy fogalmazott: erre nincs rálátása.

20 évre megragadtak alacsonyabb rendfokozatokban

Szalay-Bobrovniczky Kristóf mindenesetre láthatóan óriási lendülettel vetette bele magát a honvédség fiatalításába.

Egy lapunknak név nélkül megszólaló katona azt mondta, szerinte egyszerűen annyi történt, hogy az üzleti világból érkező új honvédelmi miniszter egy HR-es céggel felmérte az állományt, „az egyes beosztások költségeit”. A most elküldött embereknek pedig szerinte „nem volt megfelelő a tudása a felállított mércéhez képest”. Ő ezt a folyamatot általánosságban üdvözlendőnek tartja, bár azt elismerte: „vannak sajnos járulékos veszteségek” is, szerinte körülbelül az érintettek 5-10 százaléka.

A probléma 2011-ig vezethető vissza, amikor a Fidesz a hadseregben is megszűntette azt a lehetőséget, hogy 25 év szolgálat után a katonák nyugdíjba vonulhattak. Ez messzemenő követezményekkel járt.

„A korkedvezményes nyugdíj megszüntetése előtt a fiatalabbak azt várták, hogy az idősebb generáció tagjai majd kikerülnek a rendszerből, de ez nem történt meg. Ők mára egy akadályt jelentettek, mivel utána sokan nem is képezték magukat és nem is rendelkeztek versenyképes tudással.”

Ahogy a 17 éve szolgáló katona fogalmazott, a fiatalok közül sokan „húsz évre megragadtak alacsonyabb rendfokozatokban”, és vannak, akik el is hagyták már a pályát, mert a civil életben egyszerűen jobban tudtak érvényesülni a szakmai tudásukkal, tapasztalatukkal.

„Folyamatosan minden téren azt lehet tapasztalni, hogy a fiatal generációt elnyomják az idősek: nem engednek modern projekteket elindítani, nem hagyják a fiatalokat külföldi beosztásokban szolgálni, és visszatartották őket a NATO-országokban végzett tanulmányoktól is. Mert csak azt látták, hogy ezek sikere és a megszerzett tapasztalatok veszélyt jelenthetnek a pozícióikra.”

Ahogy fogalmazott, az idősebb főtisztek körében volt egy „véd- és dacszövetség”, de szerinte ezt most sikerült megtörni.

„Sok matuzsálemet most kiraknak, ez jó, de a bólogatóik még továbbra is a rendszerben maradnak. Nagyon fontos kérdés, hogy mi alapján választják majd ki az új vezetőket a jövőben.”

Ő attól tart, hogy most pont az említett „bólogatók” ülhetnek be a megüresedő pozíciókra.

A miniszter dönt, ki megy, ki marad

Egyelőre azonban az sem látszik, hogy pontosan hány embert érintenek az elbocsátások. Úgy tudjuk, hogy most már nemcsak főtiszteket küldtek el a múlt heti jogszabály alapján, hanem állománykategóriára való tekintet nélkül tiszteket, zászlósokat és altiszteket is.

„200 felé közelíthet az a szám, akiket eddig elküldtek, a héten a csapatoknál is elkezdődtek a leépítések. Elsősorban a rendelet hatálya alá tartozókat menesztik, de valószínűleg felhasználják az alkalmat, hogy most az alacsonyabb rendfokozatban lévők közül is elküldjék azokat, akik politikailag nem megbízhatóak”

– mondta lapunknak Vadai Ágnes.

A Demokratikus Koalíció árnyékkormányának honvédelmi minisztere szerint, ha valóban a fiatalítás lenne a terv, akkor a toborzásnak hatékonyabbnak kéne lennie, hiszen jelenleg nincs akkora beáramlás, ami pótolhatja majd a most elküldötteket. Vadai Ágnes azt is aggályosnak tartja, hogy egy kétharmados törvénybe rendelettel nyúltak bele, megspórolva így például a társadalmi egyeztetést.

„A miniszter válogatja ki, hogy ki megy, ki marad. Ő azonban a szakmai képességeket nem tudja megítélni, csak azt, hogy ki, mennyire megbízható politikailag”

– mondta a DK szakpolitikusa, aki szerint ez a helyzet most nagy bizonytalanságot teremt a bent maradók, és a szervezetbe most belépők számára is.

Az pedig valóban jogos kérdésnek tűnik, hogy mennyivel lett most vonzóbb a katonai pálya, hiszen a jelenleg hatályos szabályok szerint valakit pont a karrierje csúcsán, 45 évesen bármikor elküldhetnek.

Sok a kérdés a honvédelmi juttatás körül is

A legnagyobb bizonytalanságban persze azok lehetnek, akikkel 25 év szolgálat után most közölték: a jövőben már nem tartanak igényt rájuk a honvédségnél. Egy korábban menesztett, ezredesi rendfokozatban szolgaló katona egy Facebook-csoportban például azt írta:

„25-30 év szolgálat után pofán vágja az embert a valóság. Hetekig nem találtam még normális önkéntes munkát sem, sehol nem kapkodnak egy ötven felettiért.”

A múlt heti rendeletben bevezettek egy eddig soha nem létező juttatást is, amit a távozók megkaphatnak – már ha a miniszter így dönt. Az úgynevezett honvédelmi juttatás vetítési alapja az utolsó illetmény 70 százaléka. Ezt azonban csökkenteni kell még az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár és a betöltött életkor közötti különbséggel, évente két százalékkal.

A honvédelmi juttatásra addig jogosult az érintett amíg el nem éri az öregségi nyugdíjkorhatárt, és mellette dolgozhat is. Nagyon sok kérdés azonban nem derül ki a rendeletből, például az sem, hogy a vetítési alapot bruttó, vagy nettó összegből számolják-e, illetve hogy a távozók megkapják-e a jövőben a katonáknak járó egyéb juttatásokat, például a lakáspénzt?

Andrejcsik Gábor kimondottan hivatásosoknak szóló pénzügyi tanácsadó blogján bruttó összegből számolta a vetítési alapot. Így szerinte

egy most nettó 598 500 forintot kereső 45 éves katona honvédelmi juttatása nettó 251 370 forint lesz.

A múlt heti rendeletben azonban van egy rendelkezés, amely azt is kimondja, hogy a juttatás nem lehet alacsonyabb, mint a minimálbér 150 százaléka.

Ez jelenleg 231 ezer forintot jelent.

Vagyis a jogszabály szerzői is számoltak vele, hogy bizonyos esetekben a távozók juttatása ennél alacsonyabb összeg is lehet.

A szakszervezet üdvözli az elbocsátásokat

A helyzet megértését bonyolítja a szakszervezetek hozzáállása is, akiktől alap esetben azt várnánk, hogy fellépnek a tömeges elbocsátások ellen. Csakhogy a Honvédszakszervezet pont hogy üdvözölte a változtatást. Szerintük „a kormány proaktív módon lépett fel az idősödő katona állomány kiválásra kényszerülő tagjai szolgálati viszonyának megszüntetése kapcsán”.

A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete pedig a honlapján azt írta:

„kérjük a minisztert, hogy a rendvédelemben is állítsa vissza a szolgálati nyugdíjat”.

Vagyis, ők úgy értelmezték, hogy ezzel az intézkedéssel a kormány kvázi visszahozta a korkedvezményes nyugdíjat a katonáknak.

A korkedvezményes nyugdíj és a mostani események között persze van egy fontos különbség: előbbi mindenkinek járt, most pedig az is a miniszteren múlik, kit küldenek el, és az is, kap-e egyetlen fillért is a nyugdíjáig.

Kapcsolódó

23 év tanítás után felmondott a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára

Berta Beáta azt írta, tanítani, nevelni, példát mutatni a diákoknak ilyen körülmények között nem tud.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Elítélték a férfit, aki puszta kézzel nyomta ki a volt barátnője szemét

Gabriella majdnem belehalt a támadásba tavaly februárban. Gy. Attila azonban már korábban is elrabolta és napokig fogva tartotta őt. Most ebben az ügyben született ítélet.

KÉK HÍREK

Levideózták, ahogy az utcán táncolnak, tíz év börtönre ítélték a fiatal iráni párt

A nőknek ugyanis tilos szabadtéren táncolniuk, főleg egy férfival nem, a lány pedig hidzsábot sem viselt. A bíróság szerint a videóval „a korrupciót és a nyilvános prostitúciót hirdették”.

KÉK HÍREK

Őrizetbe vettek 8 műszakivizsga-állomáson dolgozó kormánytisztviselőt, korrupcióval gyanúsítják őket

Az ügyészség szerint a vizsgabiztosok nyilvántartást is vezettek az elfogadott pénzről, amit minden munkanap végén az öltözőben egyenlően szétosztottak egymást között.

SZEMPONT

„Hajnali háromig számolgatok, de hát hova emeljek, vagy infarktust kapok, vagy bezárok” – egy hazai kisboltos kálváriája

4000 kiskereskedelmi egység zárhat be idén a szakértők szerint. És ez még csak a tavalyi becsődölések alapján mért becslés. Elbeszélgettünk egy pesti, kisboltos házaspárral, akik egy szóval jellemezték a helyzetüket: kilátástalan.

hj - szmo.hu
2023. január 25.

Tibor és Ildi tizenhárom éve működtetik kis vegyesboltjukat egy budai lakótelep paneljének az aljában. Az asszony 55 éves, férje 61, ő anno hentesként kezdte. 47 éve kereskedő, a szakma a vérében van.

– Régóta járok hozzátok vásárolni, de soha nem hallottalak panaszkodni. Csak az utóbbi fél évben. Ennyire rossz a helyzet?

Ildi: Rossz??? Kilátástalan. Elkeserítő. Bizonytalan. Szar. Nézz körül, a polcok fele már üres.

– Mikor kezdődtek a bajok?

Tibor: Amikor elvették a cigit, 2013-ban. Harminc napot kaptunk, hogy kiáruljuk a készletünket, aztán ágyesz-bugyesz. Ez egy lakótelep, a forgalomnak majdnem a fele, havi egymillió forint körül a cigiből jött. Cigiért mindenki betért, és aki azt vett, szinte mindig vitt hozzá mást is, üdítőt, energiaitalt, rágót. Na ez egyik napról a másikra ugrott.

– De azt még átvészeltétek.

Tibor: Volt két alkalmazottunk napi váltásban, tőlük lassan meg kellett válnunk, és azóta mi ketten visszük a boltot. 6-7 éve még ott tartottunk, hogy ha mindent kifizettünk, rezsit, minimálbért (bérleti díjunk szerencsére nincs, csak közös költség, az óriási könnyebbség), akkor havonta kettőnknek maradt olyan 400-450 ezer tiszta bevételünk. A megélhetésünkre. Nem mondom, hogy dőzsöltünk, de 6-7 éve ebből azért még el lehetett lenni.

– És ma ez mennyi?

Ildi: Ma, kettőnknek havi százezer. Nem több. Még minden ki van fizetve, de nekünk ennyi marad.

– Ebből nem lehet megélni.

Tibor: Nekünk mondod? Már annyit számolgatok, hogy lassan belebetegszem, infarktust kapok, vagy valami. Hajnali háromig nem bírok aludni, írogatom tele a kockás papírokat, osztok-szorzok, hogy hogy lehetne még spórolni, mi lenne a kiút…És akkor mondják a tévében, hogy az elmúlt félévben 30-40 százalékos áremelkedés volt. Hol élnek ezek? Nyolcvan százalék, minimum, de inkább száz. Itt van például a papíráru, a vécépapír, meg a tisztítószerek száz százalékkal mentek fel. Nyár óta a kétszeresére.

Kapcsolódó

Magyarországon volt messze a legmagasabb az infláció az EU–ban decemberben is

November után az év utolsó hónapjában is Európa-bajnok lett a magyar infláció.

– Árat emelni meg gondolom, nem tudtok a végtelenségig.

Tibor: Á, van egy lélektani határ, amit az emberek még bírnak, de afölött kész, vége. De nemcsak ez. Már a covidnál megreccsentünk, amikor volt az a szabály, hogy 9-12-ig csak a nyugdíjasok vásárolhattak. A munkába induló, reggeli vásárlókról lemondhattunk. Akkor javasolta egy jogász ismerősöm, hogy csináljunk egy ilyen kiszolgáló ablakot, hogy az üzletbe nem lehet belépni, csak kiadom az árut, az törvényes. Ez viszonylag bejött. De aztán 2021 végén ránk zuhant az ársapka.

– Az mennyire fog vissza benneteket?

Ildi: Az elején nem annyira, most viszont már katasztrófa. Az elején a kilós cukrot 320-ért vettem, 320-ért adtam. Nullszaldós volt, de még belefért. Most viszont 540-580 forintért veszem, és továbbra is 320-ért kell adnom. Így 200 forintot bukok minden kilón, miközben jogszabály kötelez minket arra, hogy a 2021-es, napi mennyiséget kell tartanunk továbbra is. Év elején meg jött egy új rendelet, hogy január 13-tól a 2021-es, napi mennyiség kétszeresét kell tartanunk az ársapkás termékekből.

Kit érdekel, hogy csak bukunk rajta? A vevők nagy része azt hiszi, hogy az állam kompenzál, hát nem. Semmilyen formában, ez egy óriási tévhit. Be kell nyelnünk a veszteséget.

Kapcsolódó

Orbán: Nehéz egy magamfajta jogásznak megérteni, hogy az ársapka miért vezet áremelkedéshez

Matolcsy György és a jegybank kritikájáról szólva elmondta, hogy „a bankárok nem értik meg, hogy az árstopok nem a bankároknak szólnak, hanem az embereknek.”

– Lehet pályázni állami támogatásra, nem?

Ildi: Igen, a tízezer lakosnál kisebb településeken, ebbe mi nem esünk bele. De ott is csak az pályázhat, aki megtartja az összes, fizetett alkalmazottját, és garantálja, hogy öt évig nem zár be. Na az esetleg kaphat pár millió, egyszeri juttatást, maximum tízmilliót, azt hiszem. De kétlem, hogy vidéken olyan sok bolt meg tud felelni ezeknek a feltételeknek. Ki lát öt évre előre?

– Az ársapkán kívül mi még a legnagyobb baj?

Tibor: Az áremelkedések, meg a rezsi. Mondom, van egy lélektani határ, ami fölé nem tudunk már emelni. Klasszikus példa a tejtermék. Egy másfél decis tejföl pár éve éve még 240 forint volt, most 480-ért adom. Jelenleg veszem 380 forintért, és adom 480-ért, hogy hasznom is legyen rajta. Nem viszik. Inkább mennek a multiba. Nem mintha a multik nem emelnének folyamatosan, csak ők megtehetik, hogy lassabban, rafkósabban csinálják. Nehezebb nyomon követni, de ott is minden drágul.

– És a rezsi?

Tibor: Az fog minket végleg kinyírni. Tavaly áprilisban jött a havi villanyszámla, és akkor szembesültünk azzal, hogy az addigi havi 50 ezerről 120-150 ezerre ugrott fel a villanyszámlánk. Persze előzetes tájékoztatás erről nem jött. Köpni-nyelni nem tudtunk. Elkezdtünk megint számolgatni. Az eddigi hét hűtőből kettő maradt állandóra bekapcsolva – a fagyis meg a felvágottas – a többit felváltva üzemeltetjük. Így sikerül havi nyolcvanra kihozni a villanyt. De most megint jött év elején a szolgáltatótól egy szerződésmódosítás, hogy április 1-től újra emelnek, a “piaci árra.” Hogy ez mit jelent, a fene se tudja. Írtak valami egyenletet, ami alapján ki lehet számolni, de ezen már csak röhögni lehet. Nézd meg ezt a képletet, mi vagyok én, Nobel-díjas matematikus?

– Egyáltalán, van még valami, amit jól el tudtok adni?

Ildi: Az alkohol. Azt ugyanúgy viszik, mint öt éve. Persze valamivel mérséklődött az is, de nem annyira, mint a tej és a kenyér.

A féldecis tömény ára most 350 forint, abból elvisznek most is napi százat. Összehasonlításul: kifliből jó, ha tízet eladunk. Kocsma lettünk, ez a helyzet.

– Hogyan tovább?

Tibor: Ha ez így megy, akkor sehogy. Az április 1-et még megvárjuk, hogy a villany mennyire megy fel, meg addig még az árak is. Haszon már alig, a kettőnk után kötelezően befizetendő minimálbér fejenként havi 138 ezerre emelkedett (két éve 106 ezer volt), plusz a könyvelő díja, plusz a villanyszámla, a beszállítók is rátettek egy-két ezrest minden fuvarra a benzinárra hivatkozva, van ugye a közös költség, az ársapkások miatti veszteség…Úgy összeadódik, hogy mondom, alig marad a végére egy százas kettőnknek. Mindez napi 12 óra gürcölésért, heti öt napon át. Meg amit még otthon számolgatunk, agyalunk. Már egy ideje az évtizedek óta félretett megtakarításainkat éljük fel, amit így, lassan a nyugdíj felé nyilván nem erre szántunk. Meg nem kell már ez az ideg sem.

Ildi: Az emberek persze nem tudják ezeket a dolgokat. Azt hiszik, a boltosoknak kolbászból van a kerítés. Pedig nem. Tudom, hogy mi csak kis porszemek vagyunk egy nagy gépezetben, el is fogadom. De könyörgöm, hagyjanak élni! Nem kérünk semmit, csak ne vegyenek el, egyre többet és többet. Újra és újra és újra. Mert akkor tényleg nem marad más, mint a viszontlátás meg a rolólehúzás.

Kapcsolódó

Februártól olcsóbb lesz a liszt, tavasszal megállhat az élelmiszerárak növekedése

Ez a fogyasztóknak jó hír, de a magyar termelők egy része komoly bajba kerülhet, mert nem tudnak versenyezni az Ukrajnából beáramló olcsó gabonával.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT

Ez a barátság igazi szakítópróbája – Colin Farrell élete alakítását nyújtja A sziget szellemeiben

Martin McDonagh ismét megcsinálta! Elhozott a mozikba egy látványos, fekete humorral átitatott, pokoli drámát. Kritika.

KULT

A Brains legújabb klipjében a frontember átvitt és szó szerinti értelemben is feljut a hegy csúcsára

A zenekar legújabb dala, A hegy arról szól, hogy ha messzebbről, felülről nézünk egy problémát, könnyebben megtaláljuk a megoldást.

KÉK HÍREK

Zaklatás miatt bűnösnek találták Pető Attilát, mert tudni akarta, miért nem ítélik el a papot, aki molesztálta őt gyerekkorában

Szerette volna tudni, hol tart az ügy, ezért hat üzenetet küldött az egyházi vezetők hivatali és magánszámára, és „túl sok" hívást indított. Szerintük ez már zaklatás volt, ezért feljelentették.

SZEMPONT

„A magyar kormány elérkezett a falhoz” – Felcsuti Péter a gazdaságpolitika kudarcáról

A Bankszövetség volt elnöke szerint az út, amit a magyar kormány választott, eleve kudarcos volt, és ennek a kudarcnak a társadalom és a gazdaság szereplői most fizetik meg az árát.

Fischer Gábor, fotó: MTI/Soós Lajos - szmo.hu
2023. január 27.

Amíg az Unió többi országában már megállt a drágulás, nálunk jó esetben is csak a következő hónapokra várják az infláció tetőzését. Mi ennek az oka? Mennyiben hibáztatható a kormány eddigi gazdaságpolitikája? Van-e bármi esély rá, hogy kilépünk az Európai Unióból? Kockázatos-e a NER legújabb bankholdingja? És mi dolga van a borsodi szegénycsaládokkal? Többek közt erről beszélgettünk Felcsuti Péter közgazdásszal, a Magyar Bankszövetség korábbi elnökével.

– Akárhogy is nézzük, az európai inflációs számoktól a magyarországi jelentősen eltér, méghozzá a magasabb irányba, még mozgásában sem követi uniós társaink tendenciáit. Miért vagyunk ennyire speciális helyzetben?

– Az most már eléggé világos, hogy az infláció tekintetében Magyarország listavezető az Európai Unióban, és ez független attól, hogy valakinek euró-e a pénze, vagy saját nemzeti valutája van. Kétségkívül az eurózónában is voltak magas inflációjú országok, és az euró esetében is szokatlan a 8 százalék körüli infláció, de azt azért látjuk, hogy a lengyeleknél, vagy a cseheknél, vagy éppen a románoknál, amely országoknak saját valutája van, az infláció a mienkénél sokkal alacsonyabb. Kézenfekvő a kérdés, hogy mi okozza ezt a különbséget? Nehéz más magyarázatot találni, mint a hazai viszonyokat. Tehát meg kell nézni, hogy Magyarországon mi történt másképpen, mint ezekben az országokban. Mi az, ami Magyarországon rosszul sikerült, részben objektív okoknál fogva, részben kormányzati hibák miatt. Ilyeneket bőven lehet találni. Van objektív magyarázat is, persze. Általában az elég súlyos aszályt szokás említeni az élelmiszeripari árak emelkedésének fő okaként, de azt gondolom, ez biztosan csak egy része a magyarázatnak. A másik az, hogy a kormány által folytatott gazdaságpolitika legalább öt éven át a belső kereslet erős növelésére irányult. Ennek mindenfajta fantázianeveket adtak, például magas nyomású gazdaság, ami mind arról szólt, hogy hogyan lehet a gazdasági növekedést a normálishoz képest meggyorsítani.

Ehhez többletkeresletet kell produkálni a gazdaságban, aminek magától értetődően van inflációs következménye.

Különösen akkor, ha egyéb körülmények is belépnek. Nem kérdés, hogy az energiaárak, a gázárak emelkedése az év legnagyobb részében biztosan komoly inflációs nyomást jelentett, és a forint gyengesége is nagyon komolyan az infláció irányába hatott, de itt is fel kell tenni a kérdést, hogy miért gyengült a forint sokkal jobban, mint mondjuk a zloty, hogy a cseh koronáról már ne is beszéljek? Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a piac és a befektetők érzékelték a magyar gazdaság gyengeségét, és úgy reagáltak, hogy a forintot eladták. Valamekkora leegyszerűsítéssel nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a magas infláció a magyar gazdaságpolitika kudarca.

– Amikor a gazdaságélénkítés elindult, akkor látszott az, hogy ez az út ide vezet? Vagy pedig lehetett volna ezt okosan csinálni egy darabig, és egy adott ponton korrigálni?

– A kormányzat több mint egy évtizede arról beszél, hogy mi unortodoxak vagyunk, mi nem úgy csináljuk, ahogy azt mások csinálják, nem úgy csináljuk, ahogy ez a közgazdasági tankönyvekben le van írva, mert mindenki mással ellentétben mi jobban tudjuk, hogy ezt a dolgot hogyan kell csinálni.

–

Változó intenzitással, de lényegében a magyar gazdaságpolitika folyamatosan eltért és mai is eltér attól, amit jó gyakorlatnak szokás nevezni.

A bírálók folyamatosan figyelmeztettek arra, hogy a normális felfogás szerint a gazdaságpolitikának anticiklikusnak kell lennie, azaz amikor a gazdaság jól megy, akkor legyen visszafogott, tartalékoljon azokra az időkre, amikor valóban keresletet kell növelni, mert a gazdasági növekedés természetes lendülete alábbhagy. Tehát erős növekedés idejében visszafog, tartalékol, visszaesés idején pedig keresletet bővít. Ez a klasszikus, ha úgy tetszik, tankönyvi gazdaságpolitika.

– Ez az, amit a magyar kormány elvetett?

– Igen. Amikor ömlött be az uniós pénz az országba, ami erőteljes gazdasági növekedést indukált, akkor a figyelmeztető és bíráló szavak dacára a magyar kormány még inkább rálépett a gázpedálra. Ezt nevezték egykor voluntarizmusnak. Azt természetesen mindig lehet mondani, hogy más okok is voltak. De az út, amit a magyar kormány választott, eleve kudarcos volt, és ennek a kudarcnak a társadalom és a gazdaság szereplői most fizetik az árát.

– De nem lehetséges, hogy a többletnövekedéshez képest még a mostani visszaesést figyelembe véve is megérte megcsinálni? A kettőnek átlaga nem lehet pozitív?

– A társadalomban nincs ilyen, hogy átlag. Szeretünk átlagokkal dolgozni, mint a GDP, és más mutatók, ezek mind átlagszámok. De valójában nincs átlag. Azt kell megnézni, hogy nagy társadalmi csoportok hogyan néznek ki a korábbi időszakhoz képest. És ha kitágítjuk a kérdést, akkor nem kizárólag arra kell figyelnünk, hogy mennyi a pénzbeli jövedelem, hanem általánosságban milyen az életminőségük az embereknek? Az egészségi állapotuk jó-e, a gyermekeik megfelelő iskolába járnak-e? És mire számíthatnak az elkövetkező években, mondjuk a megtakarításaik milyen állapotban vannak évi 25 százalékos infláció után? És milyen mutatóba, átlagba férhet bele, hogy Ausztriához képest lakosságarányosan plusz 50 ezer ember halt meg a Covid következtében? Tehát ha mindezeket egybe vesszük, az én véleményem szerint nem lehet arról beszélni, hogy „megérte ezt az árat”!

A társadalom minden szempontból nagyon rossz állapotban van, egy viszonylag szűk társadalmi réteget, mondjuk az elitet és a felső középosztályt leszámítva.

Sok-sok millió ember sokkal rosszabbul él, mint egy évvel ezelőtt. És amikor azt mondom, hogy rosszabbul él, akkor ez alatt széles értelemben vett életminőséget értek, nem csak azt, hogy mondjuk hónap 25-ére van-e még pénze ahhoz, hogy lemenjen a közértbe vásárolni.

– Láthatjuk-e annak jelét, hogy irányváltás következik be a gazdaságpolitikában, vagy tovább megyünk azon az úton, ami ide vezetett?

– Tizenkét éven keresztül azt is hallottuk, és még ma is halljuk, hogy Magyarországnak nincs szüksége az európai uniós pénzekre. Ha nem jönnek az európai uniós pénzek, akkor majd a piacról felvesszük ezeket a pénzeket, és Magyarország ugyanúgy fog boldogulni európai pénzek nélkül is.

Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyar gazdaság, a magyar társadalom jelene és jövője egy az egyben az európai uniós pénzeken múlik.

Még a rosszul hasznosított európai uniós pénz is valamennyire hasznosul, azért az jelen van a magyar gazdaságban, abból kereslet, beruházás és jövedelem lesz. De nyilván látjuk, hogy sokkal, de sokkal jobban is hasznosulhatott volna. Látunk más országokat, amelyek jóval sikeresebben hasznosítják az európai uniós forrásokat. Szerintem kulcskérdés az, hogy mi történik most ezekkel a pénzekkel.

Jól látható, hogy falba ütköztünk, azaz a magyar kormány, nem nagy túlzás ezt kijelenteni, elérkezett a falhoz. Beleütközött az Európai Unió megváltozott attitűdjébe, amire egy ideje már számítani lehetett.

– Eddig olyan sikeresen menedzselte a hasonló konfliktusokat a Fidesz. Mi változott?

– Az a bel- és külpolitika, amit a magyar kormány 12 éven keresztül folytatott, úgy tűnik, hogy kifutott, ennek már nincsenek tartalékai. Valamit meg kell változtatni, méghozzá alaposan ahhoz, hogy az uniós pénzekhez hozzá lehessen férni. Mert uniós pénzek híján, a magyar gazdaság alapvetően és súlyosan forráshiányos. A multikon múlik, az európai uniós pénzeken múlik, hogy van-e belföldön jövedelemtermelés. Ebből jut valamennyi fizetésemelésre, azaz ebből van valamekkora lehetőség az életszínvonal javítására is. Enélkül viszont nincs erre sem lehetőség. Ez most lóg a levegőben. Hogy az Orbán-kormánynak meddig kell elmennie a saját rendszerének a lebontásában, nem tudni. Mert itt erről beszélünk, hogy valamennyit le kell bontani abból, amit felépített, és amit egyre többen nem tartanak összeegyeztethetőnek a demokráciával, az európai értékekkel. A kérdés az, hogy az Orbán-kormány képes-e vagy hajlandó-e erre? Erre a válasz ma még nem látszik. Az látszik, hogy szívesen megtesz bármit, ami formális, és ami nem lényeges. Ezt szeretjük pávatáncnak nevezni, de ez most már igazán nem megy át. Úgy fest, hogy az Európai Unió eldöntötte, Magyarországon fog példát statuálni. Lehet, hogy Magyarország lesz az, amelyiknek a cechet fizetnie kell. És az nagyon nagy kérdés, hogy erre milyen mértékben képes vagy hajlandó az Orbán-kormány.

A következő 6-12 hónap az én megítélésem szerint tehát meghatározó lesz ebből a szempontból. Itt nagyon komoly elvárások lesznek a magyar kormánnyal szemben, amit nem lehet arcvesztés nélkül teljesíteni.

Az is látható, hogy folyamatos a lebegtetés a Fidesz oldalán, hogy esetleg nem is biztos, hogy nekünk érdemes az Unióban maradnunk, de ez nonszensz. Olyan mértékű nonszensz, olyan mértékű abszurditás, amivel én egészen biztos vagyok, a kormányoldal is tisztában van.

– Miért lenne elképzelhetetlen? 2004 előtt sem voltunk az Európai Unió tagjai. A britek most léptek ki, mi ebben az olyan elképzelhetetlen?

– Először is a britek egy nagy gazdagság, több száz éves önálló gazdaságtörténettel. És egyébként a brit gazdaság nagyon-nagyon rosszul teljesít. Azonban a britekhez képest Magyarország nyersanyaggal, emberi erőforrásokkal elég rosszul ellátott közepesen fejlett kis ország, amelyik itt van az európai szárazföld kellős közepén, mindenfajta tengeri és egyéb lehetőség híján.

Az, hogy egy ilyen ország képes lenne a saját lábán megállni európai uniós támogatás nélkül, elképzelhetetlen.

A 2004 előtti gazdasági növekedést a Bokros-csomag után valójában az a várakozás fűtötte, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lesz, és a külföldi befektetők úgy tekintettek Magyarországra, hogy érdemes jönni, mert ez az ország uniós tagország lesz. Egy Európai Unióból kiváló ország, a külföldi befektetők, kínaiak, koreaiak és egyebek szempontjából tökéletesen érdektelen. Szinte semmi nincs azon kívül, amit az Európai Uniós tagság jelent, talán csak a hatalmas állami támogatások, amiket a magyar állam ezeknek a befektetőknek ad. Ugyanarról beszélünk, mint a magas nyomású gazdaság esetén. Lehet arról fantáziálni, hogy Magyarország megállná a helyét, de ha egy pillantást vet valaki a térképre, azt látja, hogy Magyarország csupa barátságtalan országgal van körülvéve, amelyek majdnem mind az Európai Unió tagjai. Talán csak a nem EU-tag Szerbia részéről számíthatunk némi szimpátiára. De ott van Horvátország, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia. Ez körülbelül a két világháború közötti kisantant volt. Miközben erőforrás nincs, nyersanyag nincs, a magyar humán tőke sem túlságosan fejlett. Semmi ok nincs rá, hogy feltételezzük, ez az ország képes lenne a saját lábán megállni európai uniós pénzek nélkül.

– Ahogy az unortodox gazdaságpolitikával is sikerült elmenni a falig, talán a kilépés lebegtetésével is el lehet játszani még egy darabig.

– Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy egyetlen hang sincs arról a hivatalos megszólalásokban, hogy Magyarország el akarná hagyni az Európai Uniót, hogy a NATO-ról ne is beszéljek. Valamifajta skizoid állapot állt elő: egyszerre szeretnénk élvezni az Unióhoz való tartozás előnyeit (ezek elsősorban anyagi és piaci előnyök), de szeretnénk a magunk illiberális hatalmi rendszerét fenntartani. Ez tíz-tizenkét éven keresztül működött, addig összeegyeztethetőnek látszott a két törekvés. Most azonban úgy néz ki, hogy már nem összeegyeztethető.

– Az EU jelenleg támasztott követelményei mind az európai uniós forrásokkal és beruházásokkal kapcsolatosak. Ám az Európai Uniónak nincsen joghatása olyan magyarországi projektekre, melyek nem érintik az uniós adófizetők pénzét, és olyanból is van szép számmal. Ha egy kicsit közelebb megyünk az ön legszorosabb szakmájához, a bankvilághoz, rögtön itt egy kérdés. Most fog felállni egy óriás bankholding, a politika által gründolt kormányközeli óriásbank. Ezt hogyan lehet beilleszteni egy szabadpiaci működésbe?

– Ez nagyon veszélyes állapot, de azért ez egyelőre csak potenciális veszély. Ez a csoport nagyon gyakran kormányzati megrendelésre hitelez, belföldön és külföldön, és látjuk, hogy politikai célú hiteleket is nyújt, hol a Balkánra, hol Párizsba, és azt látjuk, hogy a NER projektek jelentős részét ez a csoport finanszírozza.

Ha egy ilyen hatalmas bankcsoport, amelyik nem külföldi stratégiai befektető kezében van, megrendül, elsősorban azért, mert valami baj történik a magyar gazdasággal, akkor a kimentése óriási állami pénzeket, olyan nagy erőforrásokat igényel, amire az államnak adott esetben nem biztos, hogy van elegendő pénze.

Ezt láttuk egyébként 2008-ban Németországban, Spanyolországban vagy Írországban, ezt láttuk másutt is. Tehát azt, hogy a nemzeti tulajdonú bankok kimentése óriási állami erőfeszítéseket igényel, és súlyosan eladósította az illető országokat. A korábbi időszakban ezek a bankok külföldi stratégiai befektetők kezében voltak. Amikor a magyar bankrendszernek nagyon komoly gondjai voltak 2008 után, részben a saját hibái folytán, ráadásul az állam tetézte még ezt a rettenetes mennyiségű különadóval, meg egyéb kiváló ötlettel, és a kettő összeadódott, akkor a bankok nem élték volna túl ezt az időszakot a külföldi tulajdonos támogatása nélkül. Gyakorlatilag mindegyik külföldi tulajdonban lévő bank jelentős tőkeinjekciót kapott az anyabankoktól. Így vészelték át ezt a durván 7-8 éves időszakot. Most a bankrendszernek több, mint a fele immáron magyar tulajdonban van. Ha ezekkel a bankokkal most bármi történik, akkor a kimentésnél a végső hitelező a magyar állam.

Tehát a magyar bankrendszernek és ezen keresztül a magyar államnak a sebezhetősége összességében nagyon megnövekedett.

Persze a kockázatnak az a definíciója, hogy vagy bekövetkezik, vagy nem. Tehát azt nevezzük kockázatnak, hogy valaminek esélye van, ami nem bizonyosság. Jó darabig ez az állapot fennmaradhat anélkül, hogy az államnak be kellene szállnia, de biztos vagyok abban, hogy a külföldi hitelminősítők erre odafigyelnek.

– Ez meg is történt a napokban.

– Igen.

Kapcsolódó

Így reagált a kormány arra, hogy negatívra módosította a magyar államadós-osztályzat kilátását a Fitch Ratings

A hitelminősítő elemzői szerint az ársapkák nem bizonyultak hatékonynak, növelték viszont az államháztartás költségeit.

– Hosszan elemezte a gazdasági kockázatokat. És milyen politikai kockázatai vannak egy ilyen bankholdingnak?

– Érdemes árnyaltan fogalmazni. Ugyanis nagyon sok NER-es hitel azért tekinthető biztonságosnak, mert mögöttük várhatóan vagy feltételezhetően komoly állami megrendelések vannak. Például mi a helyzet, ha valaki hitelt ad mondjuk a TV2 megvásárlására, ahogy ez meg is történt? A normál piaci viszonyok között a TV2-nek annyi reklámbevétele van, amennyi. Vagy kevesebb vagy több, attól függően, hogy mennyire sikeresen versenyzik. De ha mindentől függetlenül a TV2 számíthat arra, hogy a piaci fölött rengeteg állami hirdetést fog kapni, mondjuk a következő 5-10 évben, akkor az abból generált készpénz bőven elegendő lesz a hitel és a kamatainak a törlesztésére.

Tehát a NER-hitelek abból a szempontból tekinthetők kockázatosnak vagy nem kockázatosnak, hogy mennyi mögöttük a feltételezett, ha úgy tetszik garantált állami forrásból származó bevétel, és ez mennyi ideig marad fenn.

Viszont, ha jönne egy kormányváltás mondjuk öt év múlva, akkor egy 15 éves hitel esetén már kétséges, hogy annak a bizonyos NER-vállalatnak ugyanez a bőkezű állami megrendelés a továbbiakban is a rendelkezésére áll. A politikai kockázatot tehát így érdemes vizsgálni. Viszont mindaddig, amíg a NER megvan, addig azt gondolom, hogy a politikai kockázat viszonylag csekély.

– Ez egy elég paradox helyzet.

– Az igazság az, hogy különösen a gazdaság és ezen belül a pénzügyek a legritkább esetben feketén-fehéren megítélhető dolgok. Ennél a dolog összetettebb. Tehát ennek a nagy állami bankholdingnak rövid- és középtávon, mindaddig, amíg a NER-talpon van, az én megítélésem szerint különösebb baja nem lesz.

– Kevesebben tudják önről, hogy elkötelezett híve a roma polgárok felzárkóztatásának.

– Most már több mint 12 éve veszek részt a Kiút Programban, amit valamennyi pénzzel is támogatok. Ezt a dolgot legalább kétféle szempontból lehet vizsgálni. Az első szimpla erkölcsi kérdés.

Nekem és még sok embernek nagyon komoly erkölcsi problémát jelent, hogy Magyarországon százezres nagyságrendben élnek emberek, méltatlan körülmények között, és nem csupán anyagi körülményekről, vagy pénzügyekről beszélek.

Az egészségi állapotuk sokkal rosszabb, alacsony az iskolázottságuk, előbb halnak meg, mint az átlag. Diszkriminációban élnek, úgy értem, a többségi társadalom elutasítja, vagy súlyosan kirekeszti őket. Én, és sokan mások, úgy viszonyulunk ehhez, hogy ez nem tolerálható, valamit ebben az ügyben tenni kell. Van ennek a dolognak azonban egy haszonelvű megközelítése is, amelyik azt mondja, hogy rosszat tesz magával az a társadalom, adott esetben a többségi magyar társadalom, amelyik eltűri ezt az állapotot. Egyrészt hatalmas emberi potenciálról mond le, amely hasznosulhatna sokkal, de sokkal jobban is. De jobb lenne bizonyos régiókban a közbiztonság is, sokkal jobb lenne a viszony a különböző társadalmi csoportok között, összességében hatékonyabbak lennénk. Tehát nem egyszerűen csak erkölcsös lenne, ha ezzel a kérdéssel tényleg jól tudnánk foglalkozni, hanem a magyar társadalom kimondottan profitálna is ebből. Ha csak ezt a két motivációt veszem, ez bőven elég ahhoz, hogy az ember úgy érezze, érdemes valamit ezen a területen tenni, tegyen is meg mindent, ami tőle telik. A Kiút Program most már több mint 12 éve egyetlen fillér állami, vagy uniós támogatás nélkül működik, ahogy tud. Mindenki tegye meg ami tőle telik, ez az én felfogásom ebben az ügyben.

– Milyen eredményei vannak ennek a programnak?

– Évente általában 100 család számára tudunk értelmes munkalehetőséget, jövedelemszerzési lehetőséget biztosítani. A programunkat, amelyről nagyon hosszan lehetne beszélni, a szegénységkutatással foglalkozó nemzetközi szervezetek jó gyakorlatként ismerik el, ami azt jelenti, hogy más is használhatná. Olyannyira, hogy 12 év után, legnagyobb meglepetésünkre még az állam nevében is megkerestek bennünket, hogy lehetne-e valamilyen együttműködést kialakítani. Azt gondolom tehát, hogy érdemes lenne bővíteni ennek a dolognak a hatókörét, szélesebb körben terjeszteni.

– Mielőtt ebbe belevágott, volt-e valami személyes élménye vagy indíttatása, vagy mindez simán erkölcsi, civil elkötelezettség?

– Egyszerűen csak úgy gondoltam, hogy én azok közé szerencsések közé tartozom, és ilyenek azért nem kevesen vagyunk, akik egyértelműen a rendszerváltásnak a nyertesei. Úgy alakult, hogy az ember jobban jött ki a rendszerváltásból, mint ahogy korábban élt. Úgy éreztem, hogy helyes, ha ebből igyekszem visszajuttatni valamennyit a társadalomnak. Azt gondoltam, és sajnos ma is azt kell gondolnom, hogy a magyar társadalom egyik legnagyobb problémája a szegénység és a roma felzárkóztatás. Ezért kezdtem el ezzel a kérdéssel foglalkozni.

KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK

Részegen molesztálta saját kamaszlányát, amikor annak online órája volt

A lány elmenekült otthonról és egy közelben lakó rokonától kért segítséget. Az apa hat és fél év fegyházat kapott.

KÉK HÍREK

Erdőben hagyta meghalni újszülött babáját egy nő Floridában

Szerencsére időben megtalálták a kislányt, nem esett baja. Az anya ellen nyomozás indult, kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

KÉK HÍREK

Mérgezett sajttortával akarta megölni a barátnőjét, hogy ellophassa a személyazonosságát

A szülőhazájában is gyilkossággal vádolják az orosz nőt, és állítólag több barátjától is lopott korábban.

SZEMPONT

„A vevő már látja, hogy mi a helyzet, az eladó meg még nem” – Balla Ákos a változó ingatlanárakról

A rezsiválság csak lassan gyűrűzik be az árakba. Az ingatlanszakértő szerint az eladók nehezen veszik tudomásul, mi ma a reális ár, de a vevők sem elég tudatosak.

Fischer Gábor - szmo.hu
2023. január 24.

Amikor nyáron kiderült, hogy a rezsicsökkentés megbukott, és hirtelen felugrottak a gáz- és áramdíjak, sokan azt gondolták, hogy az emberek már ősszel tömegesen menekülnek a magas rezsijű ingatlanokból, melyeknek az ára ennek hatására leesik. De több ingatlanszakértő már akkor azt mondta, hogy ezek a hatások csak késleltetve, az első pár hónap után jelentkeznek majd a piacon. Igazi változásra az idei év elején számítottak. Megkérdeztük Balla Ákost, a Balla Ingatlan tulajdonosát, bejöttek-e a jóslatok.

– Ősszel beszélgettem egy kollégájával, és ő is azt mondta, amit ön is mondott korábban, hogy ingatlanpiacon igazából most januártól, tehát az év elejétől lesznek látványosak a rezsiszámlák miatti változások. Tapasztalják már ennek a jeleit?

– Még nem. Én egy picit több tudatosságot vártam az átlagembertől. Csak olyan ingatlant szabadna manapság megvenni, aminek láttuk a rezsiszámláját. Ha felújítandó, akkor ki kellene számolnunk, mennyibe kerülne az esztétikai mellett az energetikai felújítás. Szerintem ez evidens, és azt gondoltam, hogy ezt a piac is így fogja árazni. Azonban azt látom, hogy ez még továbbra is teljesen másodlagos.

Most inkább az egyéb bizonytalanságok dominálnak, például a hitelek hiánya, pontosabban a magas kamatok.

Emiatt lelassult a piac. Az emberek inkább az olcsóbb ingatlanokat keresik, mert nem jutnak hitelhez, miközben az olcsóbb ingatlanok nagyon sokszor energetikailag problémásak. Az esetek többségében a pénztárca mérete határozza meg azt, hogy hol vagy mit vásárolunk, és kevésbé mérlegeljük azt, hogy energetikailag mennyire fenntartható a kiválasztott ingatlan.

– Tehát még nem történt meg a piac kettéválása az energetikailag problémás, magas rezsijű, és az alacsony rezsijű ingatlanokra?

– Megyünk effelé, de még nem tartunk ott. Még mindig nem érzem eléggé a vevői tudatosságot ebben a kérdésben.

– Nem lehet, hogy ebben a nagyon enyhe télnek is szerepe van?

– Ennek is, illetve jönnek jó hírek is. Például az, hogy mérséklődött a gáz ára. Persze azt, hogy a holland gáztőzsdén mérséklődött az ár, én itthon kilojoule-re nem tudom lefordítani, de jönnek ilyen hírek. És szerepe lehet a kormányzati kommunikációnak is, ami minden pozitív hírt felnagyítva juttat el a sajtóba.

Ha van egy pozitív hír, akkor az sajnos hátráltatja a kijózanodást, azt a fajta tudatos fejlődést, aminek be kellene következnie.

– Ennek a változásnak az sem tett jól, hogy az elmúlt időszakban sorozatosan jöttek olyan intézkedések, amik megnehezítették az energetikai beruházásokat, például kitolták a napelemek megtérülési idejét, korlátozták a szaldó elszámolást, sőt, ideiglenesen ki is zárták a visszatáplálásos rendszerből a novembertől napelemet telepítőket. Ami még létezik, az a hűtő-fűtő klíma H-tarifával, de az sem ér sokat rendes szigetelés nélkül.

– Ez így igaz. Csak komplex rendszerekben szabad gondolkozni. Tehát nemcsak az a lényeg, hogy mennyi pénzből állítjuk elő a hőt, hanem az is, hogy ne engedjük ki az ablakon, a födémen. Ezek szakembert igénylő munkák. Szakember pedig nincs elég az országban. Aki van, az is drágán elérhető. Az építőanyagok is drágultak. Tehát ezeket a felújításokat ma csak nagyon költségesen végezhetjük el.

– Ha azt mondjuk, hogy egy energetikailag felújított ház értékesebb, akkor engem azért érdekelne egy olyan számítás, hogy amennyiben valaki X tőkét fektet be a háza energetikai korszerűsítésébe, akkor az ingatlan értéke X-szel, az X valamennyi hányadával, vagy az X valamilyen szorzatával nő?

– Igen, nagyon jó a kérdése. Nem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy például egy panellakás szigetelve van vagy nincs. És nem csak azért, mert a szigetelt panelek szebbek, hiszen a homlokzatuk festett. Az esztétikai és műszaki értékük is magasabb.

Ehhez képest azt látjuk, hogy az ügyfelek alig tesznek különbséget a kettő között.

Pedig ha egy panel nem szigetelt, azt is jelentheti, hogy a társasház közössége vagy a közös képviselő nincs a helyzet magaslatán. Mert miért van az, hogy tízből nyolc ház tudott pályázni egy panelprogramban, vagy más pályázatokon, kettő meg nem? Akkor ott vagy a lakóközösséggel van nagyon nagy probléma, vagy a közös képviselővel, tehát ezek problémás házak. Ennek értékcsökkentő tényezőnek kellene lenni.

– És nem az?

– Nem. Kimegy az átlagos vevő, és azt mondja, hogy jó ez. És szinte ugyanannyit ad a felújítandóért, mint a felújítottért. Pedig a kettő között 10-20 százaléknyi különbségnek kellene lennie. Azt várjuk, hogy a felújított és a felújítandó ingatlanok közötti olló elkezd nyílni. A paneloknál leginkább ez szigetelési kérdés, egy családi háznál sok minden más is számít. Ott van a kazán, a szigetelés, a nyílászáró, a tető.

Egy családi háznál szerintem legalább 30 százaléknyi különbségnek kellene lennie a jó és a rossz energetikájú ingatlanok ára között.

Ez a 30 százalék nagyjából a kivitelezés nyers költsége. Tehát ebbe még nincs benne a munkám, a befektetésem ellenértéke. Ahhoz, hogy az is megjelenjen az árban, a felújított és a felújítandó ingatlanok ára között 30 százalénál is nagyobb különbségnek kellene lennie.

– És nem így van?

– Ezt még nem látjuk. Jelek vannak rá, a vevők már fel-felteszik ezeket a kérdéseket, de ennek a legtöbbször az lesz a következménye, hogy nem jön létre az üzlet. Tehát a vevő már látja, hogy mi a helyzet, az eladó meg még nem. Még formálódik a piac.

– Az hogy formálódik, mit jelent? Mikorra várható, hogy ez egyértelműen díjazza a piac a jobb energetikájú ingatlanokat?

– Félév, egy év is lehet, ameddig kialakul egy új árszint. Erre rásegít, hogy fél éven belül kifut a hitelmoratórium. Sőt, akiknek fix kamatozású hitelük van, és lejár egy kamatperiódus, ott a törlesztők is megemelkednek. Ez kínálati dömpinghez vezet majd a piacon, miközben a vevők száma nem nő. Emiatt a rosszabb adottságú ingatlanok eladói előbb-utóbb kénytelenek lesznek engedni az árakból.

– Csak ők? Ez nem lesz általános árcsökkenés?

– Nem kizárható egy általános árcsökkenés, de én nem számítok rá, mert az eladók nagyon-nagyon nehezen engendek. Ez inkább pszichológiai kérdés. Például hiába került már sok devizahiteles 2008-ban súlyos helyzetbe, a piac ezt 2012-2013-ig nem igazán tudta feldolgozni. Sokan azt gondolták, hogy majdcsak megoldódik a helyzet, majd lesz ez jobb. Mások arra számítottak, hogy „akkor majd megsegít az állam.” Segített valamennyire, de nem nagyon. Még olyanok is voltak, akik abban reménykedtek, „majd a végrehajtó jól jár ezzel, majd a végrehajtó segít rajtunk.” Ehhez képest a végrehajtó felszámolt még másfél millió forintot azért, hogy megoldhatta ezt a problémát.

Pedig megtörténhetett volna az is, hogy mindenki reálisan beárazza az ingatlanát, eladja, visszafizeti a banki tartozását és elkezdi újból az életét.

Azok közül, akiket a végrehajtó 2013-ban az utcára tett, sokan máshol tartottak volna, ha ezt 2009-ben végigcsinálják. Akkor tehát négy-öt év volt, mire a piac ezt a helyzetet feldolgozta, mire az emberek elfogadták, hogy hol van a valós piaci szint. Ebből kiindulva ha a legoptimistábban nézem, akkor is legalább 2-3 évnek el kell telnie ahhoz, hogy mindenkinek egyértelmű legyen, hol vagyunk ma.

– Mitől van az, hogy sokan ennyire nem képesek átlátni a helyzetet?

– Ha megnézünk egy külföldi ingatlanpiacot, azt látjuk, hogy sokkal kisebb a magántulajdon aránya. A nyugat-európai ingatlanpiacokon sok az intézményi befektető, akik abszolút professzionális gondolkodást képviselnek. És sok az olyan befektető, akinek több ingatlanja van, magas egzisztenciával rendelkezik. Az átlagemberek többsége viszont bérlő. Nálunk egy nagyon nagy tömegű magántulajdon van, különféle tudásszintű, képzettségű, edukációjú embereknek van ingatlantulajdona, és ők együtt alkotják a piacot. Ahol nagyobb az intézményi befektetők vagy a tudatos befektetők aránya, ott egy válsághelyzetet jobban dolgoz fel a piac.

– Mi a helyzet a kiadó lakásokkal?

– Mondok egy példát: Mari néni idős, nyugdíjas. Ő a bérbeadó. Elromlik a csap, felhívjuk. Ezt ugye jog szerint az épület bérbeadójának kell javíttatni. De nem történik semmi. Mint bérlők, megcsináltatjuk. Utána hó végén vitatkozunk Mari nénivel, hogy 25 ezer forintért ez a csapjavítás sok vagy kevés volt. Majd megkérdezzük Mari nénit, hogy nem kellene-e kifesteni. Természetesen ő nem fogja kifesteni, tehát ha nekem fontos, majd én kifestem, és így megy hónapról-hónapra, évről-évre. Aztán ebbe beleun a bérlő, elmegy, és Mari néni hoz egy új bérlőt.

Ehhez képest kimegyünk Ausztriába, és nagyon komoly törvények védik az embereket, meghatározzák a bérleti díjat, meghatározzák az égvilágon minden paraméterét annak, hogy hogyan tudunk lakni, élni.

– Hát, elvileg törvények itt is vannak, ha konkrétan a bérleti díjat nem is határozzák meg, de a bérlők és a bérbeadók jogait tisztázzák.

– Igen. Csak nem kötnek szerződést, illetve nincs meg az a tudatosság, hogy a szerződést kikényszerítsék oda-vissza a felek a másikon. De nemcsak a tudatosság nincs meg, a törvények is elavultak és végrehajthatatlanok, és nem védik egyik fél érdekeit sem. Ezekben a törvényekben ma még olyan paragrafusok szerepelnek, amivel nagyon csúnyán vissza lehet élni. Nagyon sok olyan esetről tudunk, ahol bérleti díjat és rezsit nem fizető ember lakja másnak a lakását, és őt védi a törvény, hiszen ő birtokon belül van, persze másnak a lakásán belül. Őt be kell perelni, aztán az ítéletet valahogy végre kell hajtani.

Tehát a normálisan eljáró félnek van ezzel költsége, meg problémája.

Amikor a bérlakáspiacról beszélünk, mindig felmerül, hogyy mekkora állami szerepvállalásra lenne szükség. És mindig elmondják, hogy az államnak nincsen pénze 10 ezer vagy 100 ezer bérlakás építésére. Ami egyébként helyes is, mert ha az állam építene 100 ezer bérlakást, akkor utána rögtön arról szólnának a cikkek, hogy ki építi, miért építi, miért az a cég építi, miért oda építi, satöbbi, satöbbi. Nem ezzel kellene szerintem első körben foglalkozni. De van egy nagyon egyszerű dolog, ami ingyen van.

Rendbe kellene rakni a rá vonatkozó törvényeket, hogy a piaci folyamatok rendeződjenek.

– És ezt törvényekkel lehetne rendezni?

– Magyarországon van egy mondás, hogy 100 ezer forintért nem éri meg bíróságra menni. Miért nem? Teremtsünk olyan feltételeket, hogy ha én önnek százezer forintnyi kárt okozok, akkor legyen értelme elmennie a bíróságra, annak tudatában, hogy a jogsértésnek rövid időn belül gátat szabnak.

– Tehát eljutottunk oda, hogy az államszervezet nem hatékony működése is gátolja azt, hogy jól működjön az ingatlanpiac.

– Igen. Rakjuk rendbe úgy a törvényeket, hogy ne történhessenek visszaélések. Arról is gyakran beszélünk, hogy van Magyarországon egy üres ingatlanállomány, ami nincs hasznosítva. Nagy részben azért, mert félnek az emberek attól, hogy kár éri őket a hasznosítás kapcsán. És azt se felejtsük el, hogy bérbeadóként az ember beárazza a bérleti díjba azt a rizikót, amit az jelent, ha nem fizet a bérlő.

Ha ezt a bizonytalanságot ki tudom vonni az egyenletből, akkor mi történik? Csökken a bérleti díj!

Ha be tudok vonni ma még üres lakásokat a piacra, mi történik? Növekszik a kínálat, tehát csökken a bérleti díj! Azaz, ha jót akarunk tenni sok emberrel, akkor nem százezer lakást kell építeni, hanem átlátható, gyorsan érvényesíthető jogi feltételeket kell teremteni.

Kapcsolódó

Januárban jelenhetnek meg az ingatlanpiacon a pánikszerű eladások – jósolja az ingatlanszakértő

Az Ingatlan.com szakértője szerint már most is egyre többen próbálnak megszabadulni a házuktól, de az igazi felbolydulás csak a második, harmadik hatalmas rezsiszámla után jöhet.

– Biztos benne, hogy az elvileg üresen álló lakások tényleg nincsenek bérbe adva?

– Teljesen jogos a kérdés. Ha jól emlékszem, a Statisztikai Hivatal 500 ezer lakást tart nyilván, mint nem lakott lakást. Én is úgy gondolom, hogy ennek egy jelentős része feketén van bérbe adva, ez egy külön problémakör. De ha ezeket a problémákat megoldjuk, akkor például egy budapesti lakás esetében arról beszélünk, hogy 140-160 ezer forintos bérleti díjaknál

egy kis lakás esetében is 2 millió forint bérleti díjról mond le az, aki üresen tartja a lakását. Hát azért 2 millió forint mindenkinek 2 millió forint.

Annak is, akinek van, akinek meg kevés van, annak főleg.

– Messzire jutottunk. Ott kezdtem ezt a beszélgetést, hogy ősszel azt az információt kaptam, hogy majd januárban itt megváltoznak a dolgok. De annak alapján, amit most elmondott, inkább úgy tűnik, hogy egyszer megváltoznak a dolgok, de gőzünk sincs, hogy mikor.

– Igen, én ezt inkább egy iránynak tekinteném. A változás az leginkább onnan jön majd, ahol a legjobban szorít a cipő.

KÖVESS MINKET: