Cseh Katalin: Egészen abszurdnak tartom, hogy fenntarthatóan élni ennyire körülményes és drága
– Én bízom benne, hogy a politikusok többsége azért ült fel erre a „klímavonatra”, mert átérzi, mennyire akut a helyzet. Például elég megnéznünk, hogy alakult az időjárás az elmúlt egy hétben: egyik nap szabályos kánikula volt, másik nap tornádó. Talán egy nappal azután, hogy Kövér László azt mondta, szerinte ez nem fontos téma, a semmiből leesett egy 20 percig tartó jégeső. Egyszerűen nap mint nap tapasztaljuk a klímaváltozás negatív hatásait, tetszik vagy nem, örökre rányomta a bélyegét az életünkre.
Vajon miért van most már rendszeresen poloskainvázió van Budapesten? Jó eséllyel azért, mert a globális felmelegedés teljesen átalakítja ezeknek a rovaroknak a viselkedését és a tipikus élőhelyeit. Vannak Magyarországon élő ismerőseim, akik pálmafát nevelnek az otthonukban. Nem kell hozzá politikai logika, hogy belássuk, ez nem normális.
Rengeteget beszélünk a migrációról, de abba nem gondolunk bele, mi fog történni, ha egész régiókban konkrétan elfogy majd az ivóvíz, vagy épp elönti az ott élőket a megemelkedett tengervíz. Akkor emberek tíz-, sőt százmilliói indulnak majd útnak, és ennek a helyzetnek a kezelésére nem lesz elég, ha mondunk pár hangzatos szólamot a parlamentben. Ehhez valódi elköteleződésre lesz szükség, és bízom benne, hogy azok a politikusok, akik a kampányban beszéltek erről, a tényleges cselekvésben is partnerek lesznek – pártállástól függetlenül.
– Itthon viszont mintha nem lenne akkora visszhangja ennek az egésznek: Európa-szerte tíz-, sőt százazrek tüntetnek, nálunk viszont egyelőre alacsonyabb az ilyen megmozdulásokon való részvétel. Hogyan lehetne változtatni ezen?
– Szerintem lassan azért ide is begyűrűzik. Voltam kint nemrég egy budapesti Fridays for Future tüntetésen, amire több ezren mentek el, és jóval fiatalabb átlagéletkorúak, mint ami általában a pártrendezvényeken jellemző. Változtatni pedig úgy lehet, hogy beszélünk róla. Magyarországon tulajdonképpen semmiről nem zajlik érdemi vita: szerintem nincs még egy olyan ország egész Európában, ahol az EP-választás előtt nem rendeztek tévévitát.
Ha valamit témává szeretnénk tenni, muszáj ütköztetnünk a különböző álláspontokat. Ha nincs egyértelművé téve, hogy igenis baj van, és cselekednünk kell – nemcsak a politikusoknak, hanem a hétköznapi embereknek is –, akkor semmi nem fog történni. Ebben egyébként a médiának is nagy szerep és felelősség jut.
– A legtöbb ember úgy áll ehhez a témához, hogy „rajta úgysem múlik.” Mi kellene a szemléletváltáshoz?
– Érdekes párhuzam, hogy a választási részvétel kapcsán is rengetegen gondolják ezt: „minek menjek el, egy szavazat úgysem számít semmit...” Erre két dolgot reagálnék. Az egyik a Brexit-népszavazás példája, amire rengetegen (főleg a fiatalok közül) azért nem mentek el, mert azt gondolták, úgyis a maradáspártiak vannak többen. Aztán kiderült, hogy talán mégiscsak szükség lett volna a szavazatukra.
A másik pedig, hogy ha mindenki azt mondja, hogy rajta nem múlik, akkor vajon ki az, akire a végén mutogatni lehet? Azt kellene belátni az embereknek, hogy ha van egy nekik nem tetsző folyamat, kutya kötelességük megtenni legalább az ő részüket a megállítására, bármilyen jelentéktelennek is tűnik ez a rész.
Ezek tényleg kis dolgok: elmenni szavazni, szelektíven gyűjteni a szemetet, kevesebbet autózni és repülni, helyben termesztett zöldségeket és gyümölcsöket vásárolni, vagy hetente mondjuk egy napon nem enni húst. Szerintem egyik sem nagy áldozat, de segítenek megteremteni az egyéni felelősségvállalás kultúráját, amire hatalmas szükség lenne manapság.
– Ön személy szerint mit tesz meg a hétköznapok során?
– Három és fél éve vegán vagyok, aminek egy része etikai álláspont, de ugyanúgy benne van a környezetvédelem iránti elhivatottság is. Nem feltétlenül tartom ezt az egyetlen jó útnak, de a húsfogyasztás csökkentése egyéni szinten mindenképp fontos. Emellett nincs autóm, törekszem rá, hogy ahová lehet, vonattal járjak. A kampány alatt is többször előfordult, hogy ha egyedül mentem egy rendezvényre, a vasutat választottam.
Szelektíven gyűjtöm a szemetet, próbálok fenntartható módon élni. De nyilván, mindenki tehetne többet. Persze ehhez az is szükséges, hogy adottak legyenek a lehetőségek. Például nekem könnyű, mert a házban, ahol élek, van szelektív kuka. Viszont olyan helyen is laktam már, ahol három buszmegállóval arrébb kellett volna vinni a szemeteszsákot.
– Minden jel arra mutat, hogy az új technológiák, a digitális forradalom nagyon hamar fenekestül felforgatja majd az életünket. Milyen kihívások elé állítja ez a döntéshozókat?
– Sajnos egyelőre nem látom, hogy Magyarországon elindultak volna azok a folyamatok, amik az embereket képessé teszik a megváltozott helyzethez való alkalmazkodásra. Például arra, hogy versenyképesnek maradjanak a jövő munkaerőpiacán. Az oktatási rendszer szétverése, az egyentankönyvekkel és a túlzott központosítással azért is drámai, mert pont azokat a modern készségeket nem adják át a fiataloknak – pl. csapatmunka, kreatív gondolkodás –, amelyekre leginkább szükségük lenne. Ehelyett láttam olyan informatika-tankönyvet, ahol a mai tízévesek arról tanulnak, mi a floppylemez.
Be kell látni, hogy akik most iskolába járnak, olyan munkakörökben fognak dolgozni 10 év múlva, amelyek még nem is léteznek. Ha egy összeszerelő üzemet szeretnénk képezni Magyarországból, kudarcra vagyunk ítélve, hiszen ezeket a szalag melletti munkákat – amiből ma az emberek jelentős hányada él – fogják először átvenni a robotok.
Sokkal rugalmasabb gondolkodásra lenne szükség, ellenkező esetben magyarok milliói veszthetik el az állásukat nagyon hamar, és képtelenek lesznek beilleszkedni a digitális társadalomba.
– A Momentum kampánya is erőteljesen támaszkodott a közösségi médiára, rengeteg embert értek el célzott hirdetésekkel. Ez nyilván hasznos, de van etikai oldala is: a Facebook és a Google elképesztően sokat tudnak rólunk, óriási a befolyásuk az életünkre. Mit gondol erről?
– A személyes adatok védelme a digitális forradalomban kulcsfontosságú. Ez pont egy remek példa arra, miért gondolom úgy, hogy erős Európára van szükség.
Ha 500 millió ember nevében tudunk tárgyalni ezekkel az óriáscégekkel, sokkal hatékonyabban érhetünk el egy olyan módosítást, amit egy 10 milliós országot képviselve esélyünk se lenne.
Ezek a cégek tényleg mindent tudnak rólunk, a magánéletünkről is, és kizárólag azon múlik, mire tudják ezt a tudást felhasználni, hogy mennyire szigorú szabályokat hozunk. A versenyjogi bizottság már több alkalommal rótt ki euró-százmilliós bírságokat techcégekre, versenyelőnnyel való visszaélés miatt. Ez egy olyan tárgyalási pozíció, amit az EU-nak ki kell használnia.
