SZEMPONT
A Rovatból

„Minden homokszállító autónál reménykedem, hogy befordul ide, és nekünk is hoz” - A Római-parton a tulajdonosok elszántan védik a házaikat

Nemsokára csak kenuval vagy csónakkal, a falon átmászva juthatnak majd be az otthonaikba. És utána jön a stresszes rész: éjjel-nappal figyelniük kell a buzgárokat, és ahol kell, azonnal indítani a szivattyút. Helyszíni riport.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. szeptember 19.



Furcsa csendesség van a Rómain. A máskor forgalmas Nánási út szinte kihalt. Autók alig járnak rajta. Homokot szállító nagy teherautó annál több.

Amit tudni kell a helyről: az, ahova járni szoktunk, a büfék, és csónakházak bohém világa valójában az utolsó tégláig ártérbe épült. Mindig is el-elöntötte a Duna ezt a területet, a helybeliek meg megtanultak együttélni ezzel, mint adottsággal. A lakóházak zöme feljebb épült, ahova már alig merészkedik a Duna: a Nánási út és a Királyok útja feletti terület jól védhető.

Azonban van jónéhány lakóház az ártérben is. Nemcsak a közelmúltban épültek, amikor néhány építési vállalkozó egész társasházakat húzott fel ide, de korábban is.

A legelső, ártérre épített lakóház ma is áll, köszöni jól van, száz éves is elmúlt már. Nem nyelte el a folyó, a lakói megvédték, emellett szerencséje is volt. Mostani tulajdonosa mesélte, hogy a házhoz a háborúban is kegyesek voltak az istenek: noha egész közel csapódott be egy nagy bomba, de a ház épségben megúszta.

Most egy család lakik benne, idősebb házaspár. Amikor kiderült, hogy jön az áradás, a gyerekek, rokonok is eljöttek, hogy segítsenek. Fiatal férfi pakolja a zsákokat, amikor megszólítom. Ő nem lakik itt, sőt az ő háza is kicsit feljebb, Szentendrén szintén veszélyben van, de ma itt segít a szülőknek. Az egész kerítés elé vastag fólia, arra homokzsákok kerülnek. Szakszerű munkájuk láttán egyértelmű: nem ez az első árvizük, megvan már a technika, hogyan kell dolgozni.

„10 éve már átéltük azt az ominózus nagy árvizet, úgyhogy az 11 éve, bocsánat, akkor sikerült, úgyhogy most optimisták vagyunk. Megint sikerülni fog.”

– mondja a férfi, egy pillanatra sem abbahagyva a zsákok pakolását. Először purhabbal a járdához ragasztják a nejlonfóliát, hogy ne szivárogjon át a víz alatta sem. Majd jönnek a zsákok, sorban egymásra pakolva.

Kiderül, először 100 zsákot kaptak az önkormányzattól, üresen. Végül az asszony bement az önkormányzatra, hogy kérjen még zsákokat, mert a száz zsákkal nem sokra mennek.

„Rám nézett, és mondta, hogy hát akkor ad még háromszázat. Hát mondom, ezt egyből is ideadhatták volna, de aztán kaptunk még ennyit, és most azokat töltögetjük, illetve várjuk, hogy hozzanak még homokot.”

„Minden homokszállító autónál reménykedem, hogy befordul ide, és ide nekünk is hoz, de úgy látom, hogy ezek nem ide befordulnak, hanem mennek tovább. De van ígéret, hogy itt is be fog fordulni egy.”

Kérdésemre, meddig ér majd a víz az előrejelzések szerint, mutatják.

Idáig ér majd a víz

2013-ban ennél fél méterrel feljebb volt, most ennyivel könnyebb a helyzet. De adódik a kérdés, a hermetikusan lezárt házba hogy mennek be, és hogy jutnak ki? Már ha egyáltalán ki akarnak jutni, hiszen innen napokig csak csónakkal, azaz kenuval lehet közlekedni majd.

„Itt kajak-kenu klub van mellettünk, ez ugye nagy szerencse. Ilyenkor jönnek-mennek a fiúk, és akkor fölvesznek bennünket a kajakba vagy a csónakba, és akkor kivisznek oda a szárazra.”

Létrával, a falon átmászva tudnak jönni-menni, ha szükséges. De most arra rendezkednek be, hogy ha jön a víz, akkor maradnak a házban. De senki se gondolja azt, hogy onnantól csak annyi lesz a dolguk, hogy kivárják a végét. A stresszes rész akkor jön. Valakinek mindig ébren kell majd lennie és figyelni az esetleges buzgárokat, vagy azt, hogy a csatornából feltör-e a víz. S ha igen, azonnal indítani a szivattyút. Éjjel, hajnalban, amikor kell.

Kicsit lejjebb, a vízhez közelebb többszintes társasház áll. A kapu már teljesen el van torlaszolva, ők már felkészültek. Itt már a víz is megérkezett a ház elé, igaz, egyelőre még pár centi csupán.

„A házban azok maradtak, akik home office-ban tudnak dolgozni.”

– mondja a férfi bentről, a zsákok mögül. Az iskolás gyerekek, és bejárósan dolgozók elmentek. Így is maradtak elegen arra, hogy beosszák egymás között az ügyeletet. Ők is 100 homokzsákot kaptak, de homokot már nekik kellett venniük bele. A többi homokzsákot még a korábbi árvizekből tették el.

A szivattyú errefele alapfelszerelése a házaknak, azok is készenlétben állnak.

Kinézve innen már a sétányt látni, illetve azt, ami látható még belőle. A padok teteje még kilátszik a vízből, holnapra már felettük hömpölyög a folyó. A kávézók, borozók, büfék hívogató feliratai most kicsit bizarrnak tűnnek:

„Isten hozott nálunk!”

Talán most a Dunát üdvözlik. Megérkezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: