Michael Jacksonnak már mindegy, hogy kiderült-e az igazság, az áldozatainak még nem
Félreértés ne essék: ezek a kisfiúk a családjukkal együtt költöztek össze Jacksonnal, hetekre, olykor hónapokra. Jimmyt táncosként a turnéira is elvitte. Ha a filmben csak azt a számtalan archív felvételt vágták volna egymásra, amelyeken a harmincegynéhány éves Jackson hónapokon át, megállás nélkül egy kilenc éves kisfiúval az oldalán száll le-föl a repülőgépről, ki-be a limuzinokból, föl-le a színpadra, be-ki a luxusszállodákba, már az is önmagában bőven elég lenne, hogy érezzük, ott valami nagyon nem volt rendben.
És az elkápráztatott családok, akik kivételezettnek érezték magukat, hogy az imádott Jacko “pótcsaládjai” lehetnek, elmondásuk szerint teljes tudatlanságban nézték végig, ahogy a sztár egyre többet van kettesben a fiukkal, sőt, egy idő után már egy szobában is alszik velük. Wade szerint megesett az is, hogy míg Jackson meg ő a hálóban szeretkeztek, a kisfiú édesanyja a szomszéd szobában aludt.
És itt jön az a pillanat, amikor Jackson sebezhető kisfiú-imidzse, vékony gyerekhangja és bájos mosolya mögül előrajzolódik egy professzionális manipulátor és egy könyörtelen hiéna képe. Mert a film rámutat arra, hogy Jackson pontosan tudta, mit csinál. Bár a két anyát is elég nehéz megérteni (a legkevesebb, ami minden épeszű embernek az eszébe jut, hogy “hogy a fenébe lehettek ilyen istenverte hülyék”), Jackson olyan hideg profizmussal bolondította magába, majd csábította el ezt a két kisfiút, amire egyszerűen nincs mentség. Manipulációból, érzelmi zsarolásból és megfélemlítésből olyan szoros hálót font köréjük, amelyből két évtizeden át nem tudtak kiszabadulni. Rendszeresen elgyakorolta velük, hogyan öltözzenek fel gyorsan, ha valaki közelítene a hálószobához – az oda vezető folyosón, Neverlandben végig csengők voltak felszerelve, amelyek azonnal jelezték, ha valaki jön –, elmagyarázta nekik, hogy amit csinál velük, az csak “a szeretetem kifejeződése”, hogy “rajtam kívül ne bízz senkiben, főleg a nőkben ne, anyukádban se”, és “ha valaha bárkinek egy szót is szólsz erről, mindketten örökre börtönbe kerülünk.”
A film a megrögzött áldozathibáztató klisékre is választ ad. A “miért csak húsz évvel később jöttek elő ezzel, miért nem akkor szóltak stb.” érvelésre a nagyon is érthető pszichológiai mozgatórugók cáfolnak rá. A megrontás kezdetekor az egyik fiú hét, a másik kilenc éves volt. Saját bevallásuk szerint szerelmes odaadással viszonyultak Jacksonhoz, egy pillanatig sem merült fel bennük, hogy amit velük tesz, az rossz. Jimmyvel a hálószoba rejtekében tréfásan össze is házasodtak, a férfi megmutatta a brillekkel kirakott kis jegygyűrűjét, amely ma már csak az ujja negyedéig csúszik fel. És ahogy fogalmazott: “Az egész világ visszaigazolta, hogy amit érzek, az jó.” Jacksonért rajongott Ronald Reagan, Diana hercegnő, Harrison Ford (Wade-et elvitte egy Indiana Jones-forgatásra is) ÉS a saját édesanyjuk is.
Talán ez a legiszonyatosabb az egészben: ezeknek a gyerekeknek a popsztár nemcsak a testét, a lelkét is elvette. Kis életük egész igazságát állította a feje tetejére, és igen, húsz évig tartott, amíg ezzel az óriási töréssel szembe tudtak nézni. Mert SZERETTÉK Jacksont.
Évtizedekig a körmük szakadtáig védték őt, Wade még 22 évesen is tanúskodott mellette a bíróságon – a sztárt életében többször is megvádolták pedofíliával, egyszer 14 (!) rendbeli gyermekmolesztálásért perbe is fogták. De az esküdtszék megosztott volt, egy részük nem találta elegendőnek a bizonyítékokat, plusz sokat nyomott a latban, hogy Macaulay Culkin is Jackson védelmében tanúskodott.