KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Medencéje van, mégis boldogtalan a győri lottómilliomos

A hajléktalanból lottómilliomossá vált Andraschek Lászlót a gazdagság visszalökte az alkoholizmusba. Felesége pánikbeteg.


Andrschek László történetét mi is megírtuk: a hajléktalan férfi a 600 millió forintot tavaly februárban nyerte meg egy olyan szelvénnyel, aminek a megvásárlásáról a felesége nem is tudott. Andraschek László és felesége napokig nem fogták fel, hogy milliomosok lettek. A házaspárnak korábban nehéz sorsa volt.

Volt, amikor a likócsi hajléktalanszállón éltek, aztán pedig bérlakásról bérlakásra költöztek, napi anyagi gondokkal kellett megküzdeniük. Gyakran már a számlák befizetésére sem telt, tele voltak tartozással, "a víz már csepegtetőre volt állítva".

Ennek azonban a nagy nyereménnyel egy csapásra végre szakadt. "Azóta teljesen megváltozott az életük. Nem győzök hálálkodni, mikor eszembe jut, hogy mi minden problémától szabadultunk meg." - mondta akkor boldogan László. Feleségével nagy reményekkel kezdtek bele az új életbe, feltett szándékuk volt például, hogy eljussanak a tengerhez. Amikor a riporter a vágyairól kérdezte, László azt válaszolta, szívesen utazna például óceánjárón. Nagy vágya az is, hogy eljusson Kanadába a nővéréhez. Ez lenne élete első repülőútja. Európába is szívesen elmenne, például egy olasz körútra. "Nápoly, Firenze, Róma... nekem álom volt csak, hogy én ezt valaha láthatom" - mondta akkor. Lászlóék végül nyitottak egy kávézót, és a világsajtó is felfigyelt a történetükre.

lcm

Andraschek László - archív képek

Most a hajléktalan lottómilliomos esetét először megíró Kisalföld riportere újra meglátogatta Lászlóékat. Csak Anikót, László feleségét találták otthon, László ugyanis ismét inni kezdett, most a rehabilitációja miatt nincs otthon. "˝A lottónyereményt már kamatostul megfizettük, nagyon kemény időszakon vagyunk túl. Laci pénteken fejezi be a rehabilitációt, hivatalosan is tiszta lesz" - mondta el a lapnak Anikó. Hozzátette, hogy bár van egy hófehér luxus BMW-jük sofőrrel, és teljesült a nagy álmuk, az úszómedence, ő mégis boldogtalan.

A medencébe tengeri sós víz került, de mire Anikó csobbanhatott volna, súlyos tüdőgyulladást kapott. „Mikor az orvosom azt mondta, hogy ebbe akár bele is halhatok, végleg összetörtem. Zokogtam, a medence vizében elvesztek a könnyeim. És gyűlöltem a helyzetet, hogy

"
itt vagyok egyedül, Laci szintén, gazdagok vagyunk, de egyikünk gazdag alkoholista, a másikunk meg gazdag pánikbeteg. Visszakértem a régi boldogságunkat."

Anikó arról is mesélt, hogy hiányzik neki a régi hely, ahol éltek, ahol nyitott ajtónál aludt. "Itt most a zárt ajtó mögött a riasztó vigyáz rám, s én mégsem érzem magam biztonságban. A barátok nagy részét – köztük egy huszonöt éves barátságot – elvitte a gazdagság, a Kossuth utcába is ezért nem megyek vissza fényes nappal."

lotcm

Bár a nyereményükből 40 millió elveszett a brókerbotrányban, a maradékot megfontoltan kezelik. Nagy részét lakásokba fektették, amelyeket a helyi Audi gyár munkatársainak adnak ki jó pénzért. "Hiszem, hogy Laci leküzdötte az alkoholizmust, akkor mi nem leszünk azok a lottómilliomosok, akik öt év alatt elveszítik a nyereményt" - tette hozzá Anikó.

Arról sem tettek le, hogy egy szenvedélybetegeket segítő alapítványt hozzanak létre. "Csak most egyelőre magunkat kellett meggyógyítanunk a lottónyeremény mellékhatásaitól" - fogalmazott rezignáltan a lottómilliomos-feleség.

Ha érdekes volt, oszd meg a faladon!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Képtelen vagyok ezt kifizetni” – 370 ezres villanyszámlát kapott a bohócdoktor
A számla egy új szabályozás miatt érkezett, pedig Ádi bohóc csak nemrég költözött be a rossz állapotú házába, amit nemrég vásárolt. Még a részletfizetést sem engedélyeztek.


Kovács István Ádám, az Egy tábla szeretet alapítvány bohócdoktora 371 333 forintos áramszámlát kapott, írja a Blikk. A számla teljesen lesújtotta, mivel átalányban fizet havi 70 ezer forintot, és úgy érezte, ez az összeg teljesen váratlanul érte.

„Képtelen vagyok ezt kifizetni”

– mondta Ádi bohóc.

Miután megkapta a csekket, felkereste az áramszolgáltató ügyfélszolgálatát, bízva abban, hogy valamilyen félreértés történt, vagy legalább részletfizetést kérhet. Ott azonban elmagyarázták neki, hogy a követelés jogszerű. Egy januári kormányrendelet értelmében, ha egy háztartás bármely évben túllépi az 5 ezer kWh éves áramfogyasztást, kötelező új mérőórát felszerelni, amelyet távolról is le lehet olvasni. Ennek ára 251 ezer forint, a fennmaradó összeg pedig az áramszámla különbözete.

A szolgáltató azt is közölte, hogy

részletfizetést azért nem tudnak biztosítani, mert az ingatlan kevesebb mint egy éve van Ádám nevére írva.
Kovács Ádám István/Facebook

A bohócdoktor szerint a magas fogyasztás még azelőtt keletkezett, hogy ténylegesen beköltözhetett volna, mivel a házvásárlás hónapokig elhúzódott egy hagyatéki eljárás miatt. A mérőóra viszont már az ő nevén szerepelt.

Ádám két munkahelyen dolgozik, hogy biztosítani tudja a megélhetését és az alapítvány munkáját. Az Egy tábla szeretet alapítvány nevében rendszeresen látogatja a kórházakat, ahol beteg gyermekeknek segít mosolyt csalni az arcára

– és egy tábla csokit is ad nekik. Bár arra törekszik, hogy a gyerekek ebből semmit se vegyenek észre, sokszor nehéz elrejtenie a mögöttes feszültséget.

Egy korábbi orvosi műhiba miatt fél tüdejét el kellett távolítani. Ennek ellenére nemrégiben sikerült saját házat vásárolnia a Mátrában. Az ingatlan rossz állapotban volt, de munka mellett fokozatosan rendbe hozta.

Ha segíteni szeretnél a bohócdoktoron, az alábbi számlaszámon megteheted:

Megyesi Krisztián

OTP BANK

11773449-02829621-00000000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Eldőlt, hogy melyik az ország legjobb iskolája - egy kisvárosi suli vitte haza a díjat
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.


Idén először hirdették meg Az ország legjobb iskolája díjat, amelynek győztese közönségszavazással dőlt el. Az elismerést az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyerte el a Telexen lebonyolított szavazáson.

A pályázatot még márciusban indította az Együttnevelés Szövetség, amely szülőkből, pedagógusokból és oktatási szakértőkből áll. Összesen 44 jelölés érkezett különböző intézményektől, ezek közül választotta ki a szakértői zsűri azt az öt iskolát, amelyek bejutottak a döntőbe.

A zsűri tagjai között volt Berényi Eszter, Derdák Tibor, Ercse Krisztina, Németh Szilvia és Radó Péter is. A döntőbe jutott intézmények a következők:

  • Szent Pál Marista Általános Iskola, Karcag
  • Kondor Béla Általános Iskola, Budapest
  • Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kaba
  • Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Újszász
  • Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Nézsa

A zsűri olyan iskolákat választott ki, amelyek bár nem a kompetenciamérések élmezőnyében szerepelnek, mégis kiemelkedő munkát végeznek. A tanárok odafigyelnek a diákokra, támogatják őket, ha nehézségeik vannak, és bátorítják őket, ha valamiben tehetségesek. Fontos szempont volt az is, hogy ezekben az intézményekben otthonos, elfogadó környezet várja a gyerekeket, ahol biztonságban érezhetik magukat. Emellett a szülőkkel való kapcsolat is közvetlen, a közösségek pedig összetartók.

Az ilyen iskolák nem válogatnak, hanem lehetőséget adnak minden gyereknek.

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskoláról készült kisfilm elérhető a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Berohant a tűzbe, és kivezette a csikókat – a 16 éves Blanka mentette meg a lovakat a biztos haláltól Szarvason
A díjugrató versenyről hazatérő tinédzser nem habozott, amikor meglátta a füstöt. A tanya gazdája szerint 20 év munkája égett le, de az állatok túlélték.


Hazafelé tartott egy díjugrató versenyről a 16 éves Blanka és édesanyja, Lestyán Réka, amikor szokatlan látvány fogadta őket a szarvasi tanyavilágban. Sűrű, fekete füst gomolygott az égen – egy tanya lángokban állt. Blanka épp aludt az autóban, de amikor anyukája felébresztette, azonnal tudta, hogy baj van, írja a Blikk.

„Egyértelmű volt, hogy valakinek ég a birtoka. Félrehúzódtam, felébresztettem a lányom, aki nem kérdezett semmit, látta, mi a helyzet. Rohantunk a kertek alatt, bokrokon, árkokon, trágyadombokon át segíteni”

– idézte fel az édesanya.

A helyszínre érve látták, hogy lángol egy szénatároló. A forróság szinte elviselhetetlen volt, a lángok akár négy méter magasra is felcsaptak. A káosz közepette Blanka észrevette, hogy az egyik istállóban lovak rekedtek bent, és senki nem mert bemenni hozzájuk.

A tinilány nem habozott: félrelökte az embereket, és elindult az épület felé. Egyesével nyitotta ki a boxokat, majd kivezette a rémült állatokat. Mire a tűzoltók megérkeztek, mindegyik ló biztonságban volt.

„Mire észrevettem, mire készül Blanka, már nem tudtam visszatartani. Féltettem, de éreztem, hogy nem lesz baja, nem lehet baja, pontosan tudja, mit csinál” – mesélte meghatottan Réka.

„Ott állt a lányom, kormosan, izzadtan, de büszkén, és már nemcsak egy kislány volt, hanem egy igaz ember. Ott volt benne az édesapja öröksége, tartása, csendes ereje. Amit tett, nem puszta bátorság volt, hanem egy hatalmas, mély, emberi teljesítmény, ösztönös, valódi hősiesség.”

A tanya porig égett, de a gazda, Zsolt nem a veszteséget emelte ki, hanem azt, amit Blanka tett.

„A tanya a miénk, és a család nevében is szeretném megköszönni Blankának az önzetlen segítséget. Az életét kockáztatva segített a lovakon, ennél bátrabb dolgot még soha sem láttam. A lovaknak nem lett bajuk, de a pajta sajnos leégett. Ám ez, amit itt láttunk, tartást ad ahhoz, hogy ne keseregjünk, hanem takarítsuk el a romokat és építsünk új istállót a lovainknak, hiszen ők megmaradtak.”

Blanka gyerekkora óta lovagol, otthon is ő felel a hátasokért, és már olyan makacs lovat is megszelídített, akivel a tapasztaltabb idomárok is kudarcot vallottak. A hétvégén az országos bajnokságra készül a Kincsem Parkban.

A helyiek is tisztelettel beszélnek róla. Egy szarvasi lovas, Gábor így fogalmazott: „Nagyon jó látni, hogy ilyen gyerekek is vannak a telefonjukat nyomkodó korosztályban. Itt a tűzoltók is tisztelegtek tegnapelőtt egy csepp lánynak, aki viszont szerényen elhárított minden dicséretet, nyilatkozatot, csak annyit mondott, ki kellett hoznia a lovakat. Egy gyerek öntött belénk erőt, hitet, ez maga a csoda.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Próbálkozik, küzd, és nagyon szeretne visszajönni” – Emberfeletti módon harcol a 16 éves evezős, aki januárban kapott agyvérzést
Csapata nagyon várja vissza Csillát, akinek rehabilitációja kórházban és otthon is zajlik. Családjának gyűjtést is szerveztek.


Klubja és csapattársai gyűjtenek annak a 16 éves magyar bajnok evezős lánynak a rehabilitációjára, aki januárban kapott agyvérzést – számolt be az RTL Híradója.

A tragédiát születési rendellenesség okozta. A lány a bénulásból korábban kórházban lábadozott, de egy hosszabb rehabilitáció után most hazamehetett.

Csapattársa szerint nagyon mosolygós, vidám lány volt, akinek személyisége hiányzik az edzésekről. Győri klubjának vezetője szerint pedig az élsportnak is nagyon hiányzik a 16 éves lány. Alföldi Zoltán a Híradónak elmondta: „Körülbelül 2-2 és fél évnyi kitartó munkát követően beérett a gyümölcs, hiszen magyar bajnok és válogatott evezős lett.”

Edzője arról is beszélt, hogy különleges, a sportjához köthető rehabilitációs gyakorlatokkal igyekeznek javítani Csilla állapotán:

„A gyógytornagyakorlatokat mind az evezős mozgáshoz csatolják: fogja meg az ágynak a szélét, mintha a lapát nyele lenne, úgy rúgjon a lábával, mintha elrúgná a hajót maga alól. Ami persze még nem sikerül neki annyira, de próbálkozik és küzd. És nagyon-nagyon szeretne visszajönni”

– fogalmazott a csatornának Bíró-Lakó Szandra.

Csilla szerda óta ismét otthon gyógyulhat. Édesapja szerint kezdetleges mozgásra már képes a kezével. Most arra várnak, hogy a torkában lévő kanült ki lehessen venni, ami után újra tanulhat beszéni.

Csapattársai gyűjtésbe is kezdtek, hogy ezzel segítsék a családot.

Az RTL Híradó riportja Csilla gyógyulásáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: