HÍREK
A Rovatból

Marco Rubio Orbán Viktornak: Donald Trump elkötelezett az ön sikere mellett

„Az Ön sikere a mi sikerünk is” – mondta az amerikai külügyminiszter a kormányfőnek közös sajtótájékoztatójukon. Arról is beszélt, hogy Washington szívesen segítséget nyújt, ha pénzügyi gondokkal küzd az ország. Rubio hosszan dicsérte Orbánt, szerinte a „geopolitikai szerepe nélkülözhetetlen”.


Új aranykor a magyar–amerikai kapcsolatokban, frissen aláírt nukleáris megállapodás és egy ígéret, miszerint Washington pénzügyi segítséget is nyújt, ha Magyarországnak szüksége lenne rá – ezekkel a bejelentésekkel zárult Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök hétfői budapesti sajtótájékoztatója. A Karmelita kolostorban tartott eseményen Orbán Viktor méltatta, hogy Donald Trump elnöksége óta milyen jó a két nemzet közötti viszony, új aranykornak nevezve azt.

Marco Rubio megerősítette, hogy az „aranykor” kifejezés egyáltalán nem túlzás, és a vezetők közötti személyes kapcsolat fontosságát hangsúlyozta.

„Az ön sikere a mi sikerünk is” – jelentette ki az amerikai külügyminiszter, aki szerint Donald Trump elnök elkötelezett Orbán Viktor sikere mellett.

A most bejelentett nukleáris együttműködési egyezmény a miniszterelnök tavalyi Fehér Házban tett látogatása után született.

Rubio szerint Magyarország nem elszigetelt, amit az amerikai befektetések is jeleznek. A külügyminiszter a „17 megállapodásra” hivatkozva is cáfolta az elszigeteltségről szóló állításokat, és jelezte, hogy sok más területen is együttműködést terveznek a magyarokkal.

Az amerikai külügyminiszter egyértelmű támogatásáról is biztosította a magyar kormányt.

„Amikor pénzügyi gondokkal küzd, szívesen segítséget nyújtunk. Különösen addig, amíg ön az ország miniszterelnöke, addig Amerikának nemzeti érdeke, hogy a két ország kapcsolata jó legyen, és értékeljük erőfeszítéseit a béke érdekében. Az Ön geopolitikai szerepe nélkülözhetetlen”

– dicsérte hosszan Orbánt az amerikai külügyminiszter.

A sajtótájékoztatón az MTVA kérdésére Orbán Viktor arról beszélt, hogy az ukránok beszálltak a magyar választási kampányba, amire úgy reagált: „Nekünk velük szemben is győznünk kell, ez a realitás.” Rubio ehhez annyit tett hozzá, hogy számukra a háború lezárása a fontos. Arra a kérdésre, hogy az USA miért nem erőlteti a magyar–kínai kapcsolatok mérséklését, a külügyminiszter úgy felelt, minden nemzet a saját érdekei szerint cselekszik, és nem akarnak senkit elszigetelni. Megjegyezte, hogy áprilisban Trump elnök is Kínába utazik.

Felmerült az is, hogy a jó viszony maradna-e, ha Orbán Viktor elveszítené az április választást.

Rubio leszögezte, bár Trumpnak nagyon jó a kapcsolata Orbánnal, de a választást a magyar emberek döntik el.

A látogatás közvetlen előzménye, hogy Rubio a hétvégén a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián vett részt, ahonnan vasárnap érkezett Budapestre, hogy – saját szavai szerint – megmutassa, ezt a kapcsolatot ápolni kell.

A most aláírt polgári nukleáris együttműködés értelmében Magyarország amerikai kis moduláris reaktorokat is fogadhat, a Westinghouse pedig üzemanyagot szállíthatna a Paksi Atomerőmű orosz építésű blokkjaihoz.

A látogatás tágabb energiapolitikai kontextusához tartozik, hogy az Egyesült Államok a napokban jelezte: Magyarországgal és Szlovákiával is tárgyalna az orosz gáz kiváltásáról. Mindezt alig két hónappal az április 12-i magyarországi választások előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Évekig tartó viszony a tanárnővel: Ricsi könnyek között tálalt ki a manipulációról és a kihasználásról
Egy ártatlannak tűnő öleléssel kezdődött minden, ami aztán nyolc évig tartó titkos viszonyba torkollott. Horváth Richárd a Partizánnak mesélt a pokoli évekről.


A Partizánnak adott interjút Horváth Richárd, aki arról beszélt, hogyan használta ki és manipulálta őt gyerekként a középiskolai angoltanára, akivel éveken át viszonya volt. Azzal kezdte a beszélgetést, hogy mivel ő férfi, biztosra veszi az áldozathibáztatást.

„Jönnek a viccesek majd, hogy bárcsak az ő idejükben lettek volna ilyen női tanárok. Ja, mindenki meg akarja dugni a jónő tanárnőt. Aztán én meg megtettem, és itt ülök mégis. És nem hiszem, hogy bármelyik osztálytársam cserélne velem most”

– fogalmazott.

Elmondása szerint a kapcsolat 2012-ben kezdődött, amikor 15 évesen megpillantotta a tanárnőt, akit „a világ legszebb hölgyének” látott. A viszony egy ártatlannak tűnő helyzettel indult: Ricsi egy családi probléma miatt nem készítette el a házi feladatát, és megkérte a tanárnőt, hogy ne csak egyest ne adjon neki, de ne is beszéljen senkinek a dologról. Állítása szerint a tanárnő ezt nem tartotta be, és szólt az osztályfőnökének. Ricsi erre egy bizalomról szóló Facebook-poszttal reagált, amiből a tanárnő tudta, hogy neki szól. Behívta a tanterembe, bocsánatot kért, majd megkérdezte, megölelheti-e. „Az az ölelés nagyon jól esett ott abban az adott pillanatban, és innentől kezdtünk el mi beszélgetni Facebookon, és egyre inkább elmélyültek ezek a beszélgetések” – emlékezett vissza.

Bár egy ponton Ricsi javasolta, hogy hagyják abba a beszélgetéseket, amibe a tanárnő először beleegyezett, pár nap múlva mégis újra megkereste azzal, hogy „szerinte semmi rossz nincs abban, ha mi ketten beszélgetünk, ha lelkizünk, mert hát mindkettőnknek jó”.

A fiú elmondása szerint ettől különlegesnek érezte magát. „Tök megtisztelve, meg különlegesnek éreztem magam. És valójában ez volt a hatalmas csapda ebben az egészben” – mondta. A kapcsolat hamarosan fizikai síkra terelődött, miután a tanárnő egy ajándékátadás ürügyén felhívta a lakására. Először csak ölelések és kézfogások történtek, majd a tanárnő elkezdte csókolgatni a nyakát, amit a fiú viszonzott, de közben végig bűntudata volt. „De mégis ott volt mindig is az a gondolat a fejemben, hogy ez az egész olyan bűnös, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie” – idézte fel.

A tanárnő először a harmadik fiának, majd a kisöccsének nevezte, végül „lelkitársak” lettek. Az első csók a nő lakásán, a kanapén történt meg, ami után a tanárnő azt mondta, legközelebb egy hónap múlva kaphat hasonlót.

Ricsi állítása szerint nem ő volt az, aki ezt a határt átlépte, innentől kezdve rendszeresen csókolóztak a tanteremben, a lakáson vagy az utcán elbújva.

A nő féltékeny lett, amikor Ricsi kortárs lányokkal próbált ismerkedni. „Ő azt szeretné, hogy kizárólag vele randizzak, mert ő szerelmes belém. Sajnos ez is jól esett akkor, és nagyon szupernek gondoltam magam, hogy hát egy felnőtt nő tényleg szerelmes belém”

– mondta Ricsi, aki szerint ezután a kapcsolat egyre inkább testivé vált, az érzelmi beszélgetések pedig eltűntek, ami miatt úgy érezte, kihasználják.

Az első szexuális együttlétre 2014. július 15-én került sor, amikor Ricsi már betöltötte a 17. életévét, a tanárnő pedig 18 évvel volt idősebb nála.

Elmondása szerint a tanárnő ekkor már egy közös jövőt ígért neki. „Elmondta, hogy velem szeretné leélni az életét, hogy nagyon várja, hogy végezzek a sulival, és együtt lehessünk örökké, hogy együtt öregedjünk meg” – emlékezett vissza a férfi, aki szerint a tanárnő már a kapcsolatuk elején manipulálni kezdte, hogy a saját szükségleteit kielégíthesse vele.

A viszonyról Ricsi apja is tudomást szerzett, miután a fia egy egész hetet a tanárnőnél töltött. Bár az apa nagyon kiakadt, végül nem szólt az iskolának.

„Azt mondta, hogy félt, hogy meggyűlölöm egy életre, ha ezt teszi. Értelemszerűen, ha meg is gyűlölöm, érte, egyébként ez lett volna a jó döntés” – mondta Ricsi. A viszonyról állítása szerint a tanárnő egyik kolléganője, egy magyartanár is tudott, aki nemhogy nem szólt, de még az osztályfőnököt is lebeszélte a gyanakvásáról, amikor az aggályait fejezte ki a diák és az angoltanár furcsa kapcsolatáról.

A titkolózás egyre jobban megviselte Ricsit, akinek egy alkalommal dühkitörése volt az osztályban. Ezt követően a tanárnővel közösen mentek el egy pszichiáterhez, aki Ricsi szerint nem mondta ki, hogy a kapcsolatuk nem normális. „Gyakorlatilag arra tanultam itt praktikákat, hogy hogyan ne legyek dühös, és hogyan kezeljem a dühömet” – mondta. A tanárnő manipulációi miatt Ricsi szociális élete beszűkült, elmaradtak a barátai. „Egyszer csak azt vettem észre, hogy basszus, már tényleg csak ő van nekem.”

Egy ponton megpróbált szakítani, letiltotta a tanárnőt mindenhonnan, és nem ment iskolába. Ekkor a tanárnő barátnője és a beavatott kolléganője is keresték telefonon, hogy vegye fel újra a kapcsolatot.

Ricsi ekkor az apjához fordult, hogy segítsen neki iskolát váltani, de ő azt mondta, a maradék két évet már bírja ki. „Az az egy ember, akitől segítséget kértem, ő is azt mondta, hogy bírjam ki” – fogalmazott.

Az érettségi után, 2018-tól Ricsi dolgozni kezdett, hogy a közös életükhöz gyűjtsön, de a tanárnő mindig kifogásokat talált. Végül 2019 decemberében szakított vele, de a nő 2020 márciusában albérletbe költözött, és újra összejöttek.

A kapcsolatnak 2020. április 5-én lett vége, amikor a tanárnő azt mondta, nem bírja nézni a gyerekei fájdalmát, ezért mégsem hagyja el a férjét. „Talán soha nem éreztem még akkora fájdalmat, mint aznap, mert nem tudtam megszólalni, csak ültem egy helyben, és úgy éreztem, hogy most belülről széttörtem”

– mondta.

Ricsi állítja, nem akar bosszút állni. A szakítás után tudatosult benne, hogy ez nem szerelem volt, hanem a lelki kizsákmányolása. „Egyetlen egy felnőtt diszfunkcionális működése sem legitimizálhatja soha azt, hogy egy gyerekkel visszaéljen” – jelentette ki. Terápiára kezdett járni, ahol a kapcsolat hatásai mellett a gyerekkorával is foglalkozott. Elmondása szerint sosem érezte magát eléggé szeretve, apja érzelmileg elérhetetlen volt, és gyerekként végig kellett néznie, ahogy nagyapja bántalmazza a nagymamáját. A terápia segített feldolgozni a traumáit, és rendezni a kapcsolatát a szüleivel, akik elmondása szerint sajnálják, ami történt. „Amit az egyik legnagyobb terápiás eredményemnek gondolok, az pedig az, hogy életemben először sikerült megölelnem úgy az anyukámat, hogy az jó érzés volt” – zárta a beszélgetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Igazságszérumhoz hasonló injekciót adhattak be az ukrán pénzszállítást felügyelő volt SZBU-tisztnek Budapesten
Kijevi források szerint valamilyen relaxánst kapott, hogy beszédesebb legyen a kihallgatáson. A szer azonban állítólag a cukorbeteg férfinál magas vérnyomásos krízist és eszméletvesztést okozott, ami után kórházba szállították.


Kijevi biztonsági források szerint a magyar hatóságok kényszerinjekciót adtak be az egyik ukrán férfinak, akit a Terrorelhárítási Központ (TEK) március 5-én fogott el egy pénz- és aranyszállítmány lefoglalásakor. A vádakról ma számolt be a The Guardian.

Az ukránok úgy vélik, az injekció egyfajta relaxánst tartalmazhatott, amely a kihallgatásokon beszédesebbé teheti az embereket. A szer azonban állítólag a cukorbeteg férfinál magas vérnyomásos krízist és eszméletvesztést okozott, ami után kórházba szállították.

Az érintettek magyar ügyvédje, Horváth Lóránt megerősítette, hogy „egy személy tiltakozása ellenére ismeretlen tartalmú injekciót kapott”. Az ukrán állami takarékbank, az Oschadbank szóvivője annyit közölt, hogy az egyik letartóztatott „fogyatékossággal élő személy, [aki] speciális diétára és rendszeres gyógyszeres kezelésre szorul”, és akinek az egészségi állapota a fogva tartás alatt romlott.

A bank szerint a férfi „orvosi ellátást csak azután kapott, hogy elvesztette az eszméletét”.

A TEK az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz irányította a kérdéseket, a NAV azonban nem válaszolt a megkeresésre.

Az ukránok beszámolói szerint a hét férfit több mint 24 órán át tartották fogva, nagyrészt bekötött szemmel és megbilincselve, mielőtt kitoloncolták őket. A kihallgatásukhoz nem ukrán, hanem oroszul beszélő tolmácsot biztosítottak.

Egy névtelenséget kérő magyar rendőrségi forrás szerint az egész művelet rendkívül szakszerűtlen volt.

„A TEK-nél sem örült mindenki, hogy végre kell hajtaniuk. Még azt sem tudták, hogy GPS-nyomkövetők vannak az autóban. Csak akkor jöttek rá, hogy az ukránok tudják, hol tartják fogva a férfiakat, amikor a hírekben hallották.”

A magyar hatóságok pénzmosás gyanújával indítottak nyomozást, a kormányzati kommunikációban pedig felmerült, hogy a lefoglalt vagyon az „ukrán háborús maffiához” köthető. A hét ukrán állampolgárt március 6-án kitoloncolták az országból, és kitiltották őket a schengeni övezetből. A lefoglalt több tízmillió dollár és euró, valamint az aranyrudak továbbra is Magyarországon vannak.

Az Oschadbank szerint a Bécsből Ukrajnába tartó konvoj állami pénzek szokásos, dokumentált átszállítása volt, ami a háború miatti légtérzár miatt vált bevett gyakorlattá. Állításuk szerint korábban több hasonló szállítmány is áthaladt Magyarországon, esetenként rendőri kísérettel, és a budapesti hatóságokat mindig értesítették az útvonalról. A bank hivatali visszaélés miatt büntetőfeljelentést tett a magyar hatóságok ellen, és polgári peres eljárásokat indított a kitoloncolás és a schengeni kitiltás megsemmisítéséért, valamint a lefoglalt pénz és arany visszaszolgáltatásáért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Körbeadták az ecigit a buliban, másnap kitört az agyhártyagyulladás-járvány Angliában
Egy tinilánnyal 12 óra alatt végzett a rettegett kór. A fitt, egészséges lány hajnalban hányni kezdett, és teljesen elsápadt, családja szerint a hiányzó MenB-oltás miatt kellett meghalnia. Tombol a meningitis-járvány Canterbury városában.


Kevesebb mint 12 óra alatt ragadta el a meningitis, vagy közismertebb nevén agyhártyagyulladás a 18 éves Juliette Kennyt – a fitt és egészséges végzős diáklány családja most azért küzd, hogy másokkal ez ne történhessen meg, miközben a brit hatóságok példátlan járvánnyal néznek szembe.

Péntek estig a délkelet-angliai Kent és London környékén terjedő járványban már két tinédzser halt meg, és az igazolt esetek száma tegnapra 27-re emelkedett. A helyszínen hosszú sorok alakultak ki, ahogy diákok ezrei próbálnak megelőző antibiotikumhoz és oltáshoz jutni.

A hatóságok szerint „szuperfertőzés” történhetett, a terjedéshez pedig hozzájárulhatott a közös vape-használat is egy canterbury-i szórakozóhelyen.

Juliette Kenny tragédiája villámgyorsan történt: egyik nap még teljesítette az iskolai testnevelés felmérőjét, másnap hajnalban pedig már súlyos tünetekkel küzdött. Édesapja, Michael Kenny a The Daily Mailnek elmondta, hogy lánya hányni kezdett, és teljesen elsápadt, miközben a kórházba siettek vele – írja a Ladbible.

„Juliette órákon át bátran küzdött, de annak ellenére, hogy a fantasztikus NHS-kórházi személyzet mellette harcolt, a meningitis kevesebb mint 12 órán belül elragadta tőlünk. Vele voltunk a végén, és az utolsó hangok, amelyeket hallott, azoknak a szeretteinek a hangjai voltak, akik elmondták neki, mennyire nagyon szeretik és milyen drága számukra”

– mondta az apa.

A család most a kormányhoz és a brit egészségügyi szolgálathoz (NHS) fordul, hogy tegyék szélesebb körben elérhetővé a MenB-törzs elleni védőoltást. „Egyetlen családnak sem szabadna átélni ezt a fájdalmat és tragédiát. Ez elkerülhető. Jelenleg is vannak fiatalok, akik küzdenek ezzel, és vannak fiatalok, akik még mindig veszélyben vannak. Juliette hatásának a világra tartós változásnak kell lennie. Most jött el az ideje annak, hogy a családok védve legyenek a meningitis B következményeitől”

– tette hozzá Michael Kenny.

Juliette és a fertőzöttek többsége sem kapta meg a MenB elleni vakcinát, amelyet 2015-ben vezettek be az Egyesült Királyságban, így a legtöbb tinédzser és fiatal felnőtt csak a meningitis A, C, W és Y törzsei ellen védett az iskolai oltási programból.

A brit egészségügyi miniszter, Wes Streeting hétfőn a parlamentben „példátlannak” nevezte a járványt. A hatóságok azonnali intézkedéseket vezettek be: célzott oltási programot indítottak a Kenti Egyetem kollégiumaiban élő hallgatóknak, és megelőző antibiotikum-kezelést biztosítanak mindazoknak, akik a járvány gócpontjának tartott szórakozóhelyen jártak, valamint a betegek közeli kontaktjainak.

„Két csodálatos lány rendkívül büszke szülei vagyunk. Juliette erő ebben a világban. Gyönyörűen pozitív energiájával vidámságot, szeretetet és boldogságot árasztott maga körül. Veszteségének romboló hatása ránk, családjára és barátaira felmérhetetlen”

– emlékezett lányára az apa.

A járvány a canterbury-i Club Chemistry éjszakai klubhoz köthető, ahol a fertőzöttek egy része múlt hét csütörtök és szombat között járt. A klub önkéntesen bezárt. Az első esetet múlt pénteken jelentették egy egyetemi hallgatónál. Szombaton már Franciaországban is azonosítottak egy fertőzöttet, aki szintén a Kenti Egyetemre járt, miközben a brit kórházakban több, meningitisre utaló tünetekkel küzdő fiatalt láttak el. Vasárnap megerősítették a két halálesetet, és kiadták a közegészségügyi riasztást, ekkor 13 esetről tudtak. Hétfőn az esetszám 15-re, szerdán 20-ra, csütörtökön pedig 27-re emelkedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: