SZEMPONT
A Rovatból

Lazításoknál nőtt a fertőzöttek száma, és akkor feladták – egy Indiában élő magyar nő tapasztalata a járványról

Egy kis étterem tartja el a családot úgy, hogy folyamatosan dolgoznak. Az italboltok bezárása miatt sokan öngyilkosok lettek, vagy börtönbe kerültek az országban.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. február 07.



India egyik legnagyobb városában, Bangalore-ban él Móni 2013 óta.

Több, mint egy Magyarországnyian laknak itt általában, de a 12 millió embernek csak a 30-40 százaléka helyi, a többiek átmenetileg, csak dolgozni mennek oda

éttermekbe, üzletekbe, masszázsszalonokba. Építkezésekhez is, biztonsági emberként és bejárónőnek is sokan jönnek máshonnan. A rengeteg informatikai cég miatt india Szíliciumvölgyének is hívják.

„A túlzsúfolt, elképesztő forgalmú, káoszos nagyváros egy szellemváros hangulatát idézte a járvány miatti lezárásoknál.” – meséli Móni. Szerinte mostanra olyan 70 százalékban tért vissza az élet.

A város előttük reggeltől estig ilyen volt a járvány előtt.

Bangalore a márciusi lezáráskor.

Neki kicsi gyerekkora óta megmagyarázhatatlan álma volt India. Tíz éve, amikor először járt ott, úgy érezte ez az otthona. A reggeltől késő estig szorosan álló autókat, az állandó dudálást azonban azóta sem kedvelte meg.

„Nagyon jó volt a nagy csend, amikor elrendelték, hogy maradjon mindenki otthon, aki teheti.” – mondja mi volt az egyetlen jó dolog a lezárásban.

Az indiai férjének több mint tíz éves ruhaüzletét végleg be kellett zárni, mert több hónapig nem nyithatott ki és utána sem indult be újra a biznisz.

„Az első számú vevőink az irodai alkalmazottak voltak és most nem volt szükség újabb ingekre, nadrágra. A másik nagy csoport az edzőtermekbe járók voltak, de a sportruhák sem fogytak most.”

A férje Amerikában élő nővérének van egy utazási irodája, ő szervezte a turistákat, Móniék pedig Indiában szervezték az utakat. Ez a vállalkozás is leállt márciusban.

Móniék esküvője 2013-ban

Az egyetlen üzlet, ami megmaradt

Volt még egy kis kínai éttermük, ez mentette meg őket.

„Egy kétszintes házban élünk, a földszinten volt a ruhaüzlet és ott van az étterem is, fent pedig alszunk. Ami pénz bejön, abból kifizetünk mindent, akkor még annyi marad, hogy a lakbér körülbelül felét tudjuk fizetni. A főbérlő szerencsére nagyon elnéző, tudja, hogy most különleges helyzet van.”

Tesztként indult a legnehezebb időszak

Március elején, az első covid-fertőzés után másnap bezárták az iskolákat.

Áprilistól kezdődik amúgy a nyári szünet itt, most egy kicsit hamarabb indult.

Rá egy hétre, kihirdettek egy teszt-lezárás napot, amikor bezárt minden és nem lehetett sehova menni.

„Másnaptól viszont folyatódott ez. Senki nem volt erre felkészülve, senkinek nem volt otthon semmije.”

Móniék szerencsések voltak, mert az éttermek főzhettek kiszállításra, és így ők kaptak is mindent, ami a főzéshez kellett.

„Egy magyar családnak is én küldtem csirkét, rákot, krumplit, zöldséget, mert ők nem tudtak venni ilyesmit.”

A boltok csak pár órára nyitottak ki, a vevőknek kint kellett sorban állni két méterenként. Gyér volt az ellátás, szinte üresek voltak a polcok, csirkét például csak az éttermek kaptak. Móninak csak elvétve kellett vásárolni mennie.

Másfél hónapig nagy volt a szigorúság, két szakácsukat többször hazaküldték a rendőrök útban az étterem felé.

„Hiába írtunk mi, hogy itt dolgoznak, engedély kellett, de azt nem adtak, csak az egészségügyi dolgozóknak és a futároknak. Próbáltak titkos úton jönni. Az egyik már késsel járt haza, mert nem egyszer megtámadták pénzért. Megnőtt a tolvajok, rablók száma is, pedig ez itt nem volt annyira jellemző.”

Kirándulás augusztusban, maszk köztelező

Sokan meghaltak, vagy börtönbe kerültek az alkohol miatt

Május elejéig tartott a teljes lezárás. Aztán lazultak a szabályok, ki lehetett menni, de kérték, hogy ne legyenek csoportulások. Folyamatosan nyitottak az üzletek. Nagy fordulat volt, amikor kinyitottak az italboltok júniusban.

A News minute lap képe az italbolti nyitásokról

„Hónapokig az egész országban nem lehetett kapni alkoholt. Többen felakasztották magukat emiatt. Volt, aki otthon főzött, ők a börtönben végezték. Ebben nagyon szigorúak Indiában.

Móni is otthon készít bort, mert az étteremnek kell.

„Most palackoztam húsz litert, majd megyünk, veszünk szőlőt és készítem az újat.”

Augusztus, szeptemberben a konditermek is kinyitottak, de mindenkin kellett lennie arcvédő pajzsnak.

Szeptembertől az éttermek is adtak alkoholt.

Most februárban pedig már a mozik is működhetnek, de csak minden második helyre lehet ülni, és az uszodákat is használhatják. Az iskolák még mindig online oktatást tartanak, játszóházak továbbra is zárva.

„A lazításoknál nőttek a számok, ahogy lehetett közlekedni is, ezrével nőttek az új esetek. Szerintem akkor feladták a harcot! Már csak egy újabb teljes zár segithetett volna, ami korábban is rengeteg embert tett munkanélkülivé, vállalkozók kényszerültek végleg bezárni üzleteiket, drasztikusan nőtt a szegények száma. ”

– véli Móni.

„Maszkot még mindig mindenütt kell használni, kézfertőtlenítő és lázmérés is van mindenhol.

Az egymilliárd 350 milliós Indiában nem mindenütt van ez így.

Kislányuk iskolai fotója

„A múlt héten Kannurban voltunk, ez egy város Észak-Keralában, és ott minden a régi, a forgalom, az utcák, minden nyitva, iskolába is járnak, a bevásárlóközpontok tele, tényleg csak annyi a különbség, hogy mindenki maszkot visel. Aztán hazafelé keresztülmentünk egy városon már itt Karnataka államban, ahol

szintén működnek az iskolák, és senkin, de tényleg senkin nem volt maszk.

Nálunk viszont büntetnek, ha nincs.”

Kerala államban januárban egy ünnepnapon. Pár nap múlva elrendelték, hogy a 10 év alattiak és 65 év felüliek maradjanak otthon, mert megugrott a betegek száma.

Az állandó munka tart életben

Móni azt mondja, az étterem a jövőjük, de sok munka van vele.

„A férjem minden reggel fél 5-kor kel, megy zöldségért. Minden áldott nap. Hétfőtől vasárnapig vagyunk nyitva 11-től 11-ig.

A férjem csinálja most az asztalokat én pedig az online rendeléseket.”

Nem saját futárral dolgoznak, hanem az általános futárok mennek ki, ha rendelés van, ezért 30 százalékot kell fizetni.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki prókátor: Orbán Viktor tudatosan hazudik, a Btk. a politikusokra is vonatkozik!
Egy népszerű Facebook-oldal a rémhírterjesztés paragrafusát idézte a miniszterelnök bejelentése után. Akár több év börtön is járhat a köznyugalom megzavarásáért.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



A Vidéki prókátor nevű Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor bejelentésére, amelyben a miniszterelnök katonai és rendészeti eszközökkel erősítené meg a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét. A poszt szerzője három pontban fejti ki a véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban. Elsőként azt állítja, hogy

Orbán Viktor tudatosan hazudik,

amikor „további akciókról” beszél, mivel szerinte:

„Ukrajna nem követett el eddig semmilyen »akciót« magyar létesítmények ellen, ezért a »további« kifejezés használata – Orbánhoz méltó módon – tudatosan hazug.”

A bejegyzés írója ezután azt a feltételezést veti fel, hogy ha bármilyen támadás érne magyar létesítményeket vagy állampolgárokat, az végső soron a magyar miniszterelnöknek kedvezne. Állítása szerint

egy ilyen akcióból kizárólag Orbán Viktor profitálna, és ezért az bizonyosan az ő érdekében történne, függetlenül attól, ki a tényleges elkövető.

A poszt végül a Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztésről szóló paragrafusát idézi, emlékeztetve, hogy az a politikusokra is vonatkozik.

„Btk. 338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta. Ez a törvényhely a politikusokra is vonatkozik.”

Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után közzétett videóban jelentette be a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. A miniszterelnök azt állította, hogy Ukrajna „olajblokáddal” gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára, és „további akciókra” készülhet a magyar energiarendszer megzavarására. Ennek nyomán elrendelte katonák és eszközök telepítését a kiemelt létesítményekhez, fokozott rendőri járőrözést, valamint drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: A kormánypártnak lassan válságkezelésre kell berendezkednie, már egy Orbán–Magyar-vita is az érdekük lehet
A szociológus szerint a Medián legfrissebb eredményeit látva Orbán Viktor akár egy vitát is bevállalhat Magyar Péterrel. Ha a következő hetekben a Fidesz nem tud előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza nyerhet.


A Medián legfrissebb felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt 20 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Somogyi Zoltán az ATV-n azt mondta, ez a különbség rendkívül nagynak számít.

„Hogyha itt tartunk, akkor valószínűsíthetően a kormánypártnak lassan egyfajta válságkezelésre kell majd berendezkednie” – vélekedett.

Hozzátette, a Mediánt hiteles kutatóintézetnek tartja, amelynek adataiból szerinte még Orbán Viktor stábja is dolgozik. „Én is azt valószínűsítem tehát, hogy országos szinten mindenképpen a TISZA vezet.”

A szociológus szerint a kormánypártok jelenleg ugyan még magabiztos győzelmet kommunikálnak, de ha a következő hetekben nem tudnak előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza Párt nyerhet.

Ebben a helyzetben felvetette egy Orbán–Magyar vita lehetőségét is. „Hogyha mondjuk egy kicsit is az Orbán stáb gondolkozik azon, hogy miben lehetne esetleg fordítani az eredményen, és azt gondolják, hogy ők vesztésre állnak, akkor nincs is olyan messze tőlünk egy Orbán-Magyar választási vita” – fogalmazott a szociológus, aki szerint egy ilyen esemény egy ponton már az Orbán-stáb érdeke is lehet.

A kisebb pártokkal kapcsolatban Somogyi Zoltán azt mondta, a Mi Hazánknak megvan a saját szubkultúrája és az 5 százalékos bejutáshoz szükséges támogatottsága, a többiek viszont bajban vannak.

„Ennek a választásnak egyetlen egy kérdése van, hogy Orbán Viktor menjen vagy maradjon. A választók nagy része erre rendezkedett be” – állította.

A műsorban megkérdezték Orbán Viktor és Magyar Péter közelmúltban elhangzott becsléseiről is, melyik párt mennyi egyéni mandátumot hozhat el. A miniszterelnök korábban 80 Fidesz által nyerhető választókerületről beszélt, Sülysápon viszont már csak 65-ről. Magyar Péter viszont azt közölte, 80-85 egyéni körzetben ők vezetnek.

Somogyi Zoltán szerint ezeket érdemes fenntartásokkal kezelni. „Magyar Péterre ugyanúgy igaz, mint Orbán Viktorra, hogy az, hogy hány helyen vezetnek, ezt ők sem tudják” – jelentette ki. Ennek módszertani okai is vannak, ugyanis „egyéni választói körzeteket a lehető legnehezebb, szinte lehetetlen kutatni”. Minél kisebb a vizsgált sokaság, annál pontatlanabbak lesznek az adatok, magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy mi történne egy esetleges Tisza Párt-győzelem után, Somogyi Zoltán azt válaszolta: „ez még nagyon messze van.” Szerinte először a kormányátadás mikéntjéről kellene beszélni, majd arról, hogyan lehet eligazodni abban a közjogi rendszerben, amelyet Orbán Viktor a saját képére formált. Hozzátette, a Fidesz ellenzéki viselkedése csak ezek után következne, de mindennek az alapfeltétele, hogy a Tisza Párt valóban megnyerje a választást.

„A Medián kutatásából az következik, hogy igen, de pár hét múlva meg fogjuk látni, hogy tulajdonképpen mi is történik” – zárta gondolatait az elemző.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jeszenszky Géza: Hamis zászlós akcióval kelthetik azt a benyomást, hogy Ukrajna fenyegeti Magyarországot
A miniszterelnök az ukrán energiafenyegetésre hivatkozva erősítette meg a kritikus infrastruktúra védelmét. A vita a január vége óta szünetelő Barátság kőolajvezeték körüli feszültséget mélyíti el.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



Orbán Viktor szerint politikai okai lehetnek a január vége óta szünetelő olajszállításnak, és Ukrajna további akciókra készülhet a magyar energiarendszer megzavarására. A miniszterelnök ezért a Védelmi Tanács szerdai ülése után elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra katonai és rendőri védelmének megerősítését, valamint drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Jeszenszky Géza volt külügyminiszter túlzónak tartja a kormányfői kijelentéseket. A Magyar Hangnak azt mondta:

a háborúban álló Ukrajnának „kisebb gondja is nagyobb annál”, mint hogy konfliktust kezdeményezzen egy NATO-tagállammal, és szerinte csak nagyon tájékozatlanok hihetik el, hogy egy ilyen forgatókönyv reális lenne.

Jeszenszky kijelentette,

a kormány hisztériakeltő kommunikációja mögött akár az is meghúzódhat, hogy egy hamis zászlós akcióval keltsék azt a benyomást, hogy Ukrajna fenyegeti Magyarországot

– ez szerinte sokak félelme.

A Barátság kőolajvezetéken január 27. óta nem érkezik kőolaj Magyarországra és Szlovákiába. A magyar kormány álláspontja szerint Ukrajna politikai okokból nem indítja újra a szállítást, bár az infrastruktúra február közepe óta működőképes. Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter szerint Kijev ezzel az olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára.

Jeszenszky Géza ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a vezetéket orosz támadások is érték, és a helyreállítás az ukrán energetikai helyzet miatt rendkívül nehéz.

Az ellátás biztosítására a Mol tengeri szállítmányokat rendelt, a kormány pedig részlegesen a stratégiai kőolajtartalékokhoz is hozzányúlt.

A Political Capital egy korábbi elemzésében arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajna-ellenes kormányzati retorika alkalmas lehet a választási feszültség szítására, és a „hamis zászlós” műveletek kockázatát is növelheti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Orbán Viktor: Mostmár benne vagyunk az erdőben, fát látok, az erdőt már nem látom
A miniszterelnök a Patrióta élő eseményén arról beszélt, hogy már a saját felméréseiket is kétkedve olvasgatja, de úgy gondolja, nyerhetnek. Ehhez a mozgósítás a kulcs, ugyanis a saját szavazótáboruk kevésbé iskolázott, sokan csak akkor mennek el, ha bekopogtatnak hozzájuk.


Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta élő eseményén arról beszélt, hogy az előrejelzések és a becslések világában már „nincs értelmes beszéd”. A kormányfő szerint ez már nem a politika, hanem a szórakoztatóipar része, amiről nem lehet komolyan beszélni.

Konkrét példaként említette Hann Endrét, a Medián közvélemény-kutató ügyvezetőjét. „Ma is láttam egy ilyet Hann Bandi esetében” – fogalmazott. A miniszterelnök szerint ezek a „tisztességben megőszült szakemberek” a végén átnyergeltek egy másik szakmára. Orbán Viktor egy divatvilágból vett hasonlattal élt, mondván: „Talán Coco Chanel, vagy valamelyik divatcsászár mondta azt, hogy minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. Szeretném hinni, hogy itt erről van szó.”

A miniszterelnök kijelentette, hogy miután nem lehet ezekre a felmérésekre hagyatkozni, „oda jutottunk, hogy már a saját felméréseinket is kétkedve olvasgatom.”

„Egyetlen dolog maradt, ugye mostmár benne vagyunk az erdőben, fát látok, az erdőt már nem látom, hogy megyünk. Választókerületről választókerületre megyünk.”

Orbán Viktor elmondta, ő maga is járja az országot és beszél az emberekkel, és ezek alapján van egy becslése a jelenlegi erőviszonyokról. A 106 egyéni választókerületből a Fidesz szerinte biztosan megnyerne 65-öt, ha most vasárnap lennének a választások.

„Ha holnap reggel lenne a választás, szerintem 65-öt a mostani erőviszonyok alapján behúznánk” – állította. Hozzátette, ezen felül „van 10, amiért nagyon jó eséllyel harcolnánk.”

Emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt 87 egyéni választókerületet nyertek meg, és kijelentette, nem tud kisebb céllal harcba menni, mint amit legutóbb elértek. „Az nem az én sportágam.” A kormányfő szerint onnan kell kiindulniuk, hogy mindent megvalósítottak, amit vállaltak, sőt, még azon túl is.

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hol lehet egy ilyen kedvező helyzetből mégis veszíteni. Úgy látja, a probléma az, hogy a szavazóik egy része nem megy el választani, csak akkor, ha személyesen felkeresik őket.

Ennek okát abban látja, hogy a Fidesz szavazói „nem a társadalom elitjéből vannak”.

Orbán Viktor szerint van egy olyan összefüggés, hogy az iskolázottabbak nagyobb arányban mennek el szavazni. Azt is elismerte, hogy pártja támogatottsága az értelmiségiek, illetve a magasabb iskolai végzettségűek körében lecsökkent. A Fidesz szavazóinak nagyobb része szerinte jelenleg a munkásokból, szakmunkásokból és betanított munkásokból, vagyis a „társadalom derékhadából” kerül ki.

„A külvárosokban velünk vannak. A koránkelő melósok, a betanított munkások, még a közmunkások is velünk vannak” – jelentette ki. Hozzátette, velük van mindenki, aki úgy érzi, hogy a munka egy lehetőség, nem pedig teher.

A győzelem kulcsát a mozgósításban látja.

„Ha azokat az embereket is ráébresztjük arra, hogy miért fontos eljönni, akik egyébként nem foglalkoznak politikával, ha őket is elérjük, akkor mi egy nagy győzelmet tudunk aratni. De ha nem jönnek el, akkor el lehet csúszni.”

A megoldás szerinte a személyes megkeresés: „Be kell hozzájuk kopogtatni, és akkor eljönnek.”

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk