„Érezhető a pánikhangulat, délután és este teljesen kihaltak az utcák” – helyzetjelentés egy Indiában élő magyartól
Minden negatív csúcsot megdönt az utóbbi napokban a koronavírus-járvány Indiában: rendre 300 ezer feletti fertőzöttet azonosítanak, a kórházak teljesítőképességük határára értek. Már akkora hiány van orvosi oxigénből, hogy sok beteg, akit egyébként meg lehetne menteni, emiatt veszti életét.
Ferrao Zsuzsa a Mumbai melletti Vasaiban él családjával, másfél évvel ezelőtt önkéntes szemétszedési akciói kapcsán írtunk róla. Most újra megkerestük, hogy meséljen a helyzet alakulásáról és az ottani mindennapokról.
– Hogy alakult a járvány íve Indiában eddig? Milyen korlátozásokat vezettek be, mekkora hatással voltak ezek a mindennapi életre?
– Tavaly februárban kezdtük követni az eseményeket, amikor a nemzetközi hírekben már egyre többet szerepelt a járvány. Március közepén itt is bezártak az iskolák és rá egy hétre teljesen le lett zárva minden. Ekkor a fertőzöttek száma még nagyon alacsony volt, országosan pár száz esetnél alig több.
Mi szerencsére tudtunk home officeból dolgozni, a gyerekek pedig az iskolaév maradékát online fejezték be. Igyekeztünk kialakítani nekik egy rutint, hogy a tanulás mellett kreatívkodjanak és némi mozgásban is legyen részük. Az első pár hónapban egyáltalán nem lehetett kimozdulni, a bolton kívül sehova se tudtunk menni, minden zárva volt a parkoktól a játszótereken át a tengerpartig. A gyors lezárásoknak köszönhetően ebben a pár hónapban elég alacsony maradt a napi esetszám, bár lassan kúszott felfelé. Nagyot emelkedett azután, hogy a Mumbaiban élő rengeteg vendégmunkás munka és bevétel nélkül maradva csapatokban elkezdett hazatérni. Nagyon sokan gyalog vágtak neki a hosszú útnak, családostól, kisgyerekestől.
Erős volt a társadalmi szolidaritás, aki tudott, segített a bevétel nélkül maradtaknak, például élelmiszerrel vagy tisztítószerekkel. Szeptemberben értük el az akkori legmagasabb napi esetszámot (100 ezer körül), onnantól csökkenni kezdett, bár nagyon lassú ütemben. November-decemberben kezdtek jobban nyitogatni az üzletek, játszóterek, stb. Lassan visszatért minden egy eléggé normális kerékvágásba, bár a maszkviselés egész idő alatt kötelező volt.
– Mekkora a kormány felelőssége a mostani súlyos helyzetben?
– A kormány szerintem tényleg abban a hitben volt, hogy mindent kontroll alatt tartanak. Annyira bíztak magukban, hogy rengeteg vakcinát exportáltak még úgy is, hogy egyelőre a lakosság kevesebb mint 10 százaléka van beoltva. Amikor enyhítettek a korlátozásokon, számoltak azzal, hogy újra emelkedni fognak a számok, hiszen mindenki, aki tudott, rohant vissza dolgozni, hogy a hónapok alatt felhalmozott számlákat, ház- és autóhiteleket, a gyerek iskolai tandíját fizetni tudja.
A civil jótékonysági szervezetek, magánszemélyek segítenek most is, ahol tudnak, mert kevés támogatás várható a kormánytól. A mi kisfiunk asztmás, úgyhogy reménykedünk abban, hogy minket elkerül a vírus, óvatosak vagyunk, mert nem tudom elképzelni azoknak a kétségbeesését, akik a szeretteiknek szeretnének kórházi ágyat vagy oxigént, hogy életben maradjanak.
– A sok szemét és a higiéniai hiányosságok mennyiben járulhattak hozzá a vírus terjedéséhez?
– Ennyire nem lehet leegyszerűsíteni a dolgot, hiszen India hatalmas és nagyon-nagyon sokszínű ország, nem minden része szemetes. Mumbai sem kivétel ez alól. Persze vannak nagyon szegény negyedek is, de a legtöbb középosztálybeli ugyanúgy lakótelepi lakásokban és magas házakban él. Szerintem inkább a lakosság magas száma okolható: csak Mumbaiban 20 millió ember él, ami az egész magyarországi népesség kétszerese! Szinte minden családban a nagyszülők is együtt élnek, a több generáció egy fedél alatt hagyomány Indiában.
– Milyennek látta az egészségügyi rendszert, a kórházak felszereltségét békeidőben?
– Itt is vannak állami és magánkórházak egyaránt. Az előbbiekkel nem sok tapasztalatom van, hallomásból mindig úgy tudtam, hogy jók, bár a mostani szituáció azt mutatja, hogy nem eléggé felszereltek. Itt tartózkodásom alatt kétszer voltam privát kórházban, a gyermekeim születésekor, ott a felszereltség, az orvosok, az ellátás és a gondoskodás is nagyon jó volt.
– Mennyire érezhető ezekben a napokban pánikhangulat az embereken? Csökkent a tömeg az utcákon, felvásárolják a boltok készleteit?
– Nagyon is érezhető. Az embereket amúgy is megviseli mentálisan a bizonytalanság, a bezártság és a munka hiánya. Az első egy év alatt a mi lépcsőházunkban nem volt egyetlen eset sem, február óta, tehát az elmúlt két hónapban viszont legalább 4-5 családot érintett már. A baráti körben is megszaporodott a megbetegedések száma, hála istennek csak enyhe és közepes tünetekkel.
A boltokban minden megtalálható, az első hullámban tavaly volt némi pánikvásárlás, de korántsem annyira, hogy üresek legyenek a polcok. Most a második hullámban, ahogy megfigyeltem, az emberek maximum pár napra előre vásárolnak, nem halmoznak otthon.
– Mennyire hatékony ön szerint az oltási program? Hogy becsüli, mikor juthatnak önök is vakcinához?
– Az oltási program, mint olyan, sajnos itt nem látható sehol. Először természetesen itt is a frontvonalban dolgozók kapták meg a vakcinát: doktorok, nővérek, rendőrség stb. Utána a 65 felettiek, aztán most már a 45 felettiek is mehetnek elméletileg, csak nincs vakcina sehol sem. Eddig is úgy történt, hogy oda kellett menni az oltópontra, sorbaállni, és ha a napi meghatározott számú oltásból maradt, akkor megkaptad. Egyesek már hajnal 3-kor beállnak a sorba, nagyon sokan pedig a második injekcióra várnak, így valószínűleg nekünk is még hónapokat kell várnunk rá.
– Hogy látja, mikor jöhet számottevő javulás és minek kellene történnie ehhez?
– Szerintem legalább 6 hónap biztosan kell még ahhoz, hogy újra valamennyire normalizálódjon a helyzet. Elméletileg a mostani lezárás április 30-ig tart, de biztosan meg lesz hosszabbítva. Csakis sokkal több vakcinával, illetve kötelező maszkhordással lehet lecsökkenteni az esetszámokat. Most kezdődött a másfél hónapos nyári szünet az iskolában, amit valószínűleg itthon dekkolva fogunk tölteni. A fiamnak május elején van a szülinapja, ez lesz neki a második, amit nem tudunk normálisan megünnepelni, családdal és barátokkal... De majd bepótoljuk neki egyszer.
