Két dolgot mondott Antall József a halálos ágyán Orbán Viktornak
Exkluzív interjút adott a Válasz Online-nak Antall György, az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József elsőszülött fia. Bár mint „titkos tanácsosaként” sok mindent látott és hallott, eddig mégsem beszélt édesapjáról.
Most a Válasz Online kérdéseire többek között arról beszélt, igaz-e, hogy Antall József halálos ágyán politikai örökösének tette meg Orbán Viktort. A politikus fia elmondta, hogy valójában két tanácsot adott az akkor még fiatal, ellenzéki vezetőnek.
"Ott álltam akkor édesapám kórházi ágya mellett, pontosan tudom, mi hangzott el azon a beszélgetésen.
Azt mondta neki: „ne felejtsd el, miért harcoltunk”, mármint az Ellenzéki Kerekasztal idején. Illetve Orbán Viktor lelkére kötötte, hogy vigyázzon a pártjára. Körülbelül ez volt a két üzenet"
- mondta el Antall György.
Az interjúban azt is elmesélte, hogy azért sem beszélt édesapjáról, mert ügyvédként olyan helyen dolgozik, ahol megkérték, legyen visszafogott a közéletben, és ez neki tökéletesen megfelelt.
Édesapjáról elmondta, hogy nem volt naiv, "csak éppen mélyen bízott az emberi értelemben: ha valamit értelmes szavakkal elmondunk, azt az emberek megértik és talán méltányolják. Megdöbbentette az értetlenség, de még inkább a rosszhiszeműség, amivel minden egyes tettét és szavát az akkori sajtó fogadta. Pedig hol voltunk még a közösségi médiától! Amíg létezett nyomtatott sajtó, s az emberek újságokban, meg könyvekben közölték gondolataikat, volt egy természetes szűrő, de ma már nincs semmi" - mondta.