News here

A Rovatból

Keresik a bírók, meddig lehet ezt egyenes gerinccel csinálni

Az elmúlt egy évben sosem látott feszültség költözött a magyar bíróságokra.
Szurovecz Illés, Abcúg, Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. március 05.


Link másolása

Sorra hagyják ott a pályát karrierük csúcsán levő, középkorú bírók, de a legtöbben bezárkóznak a tárgyalóterembe, és hallgatnak, amíg nem esik személyes bántódásuk. Közben vannak, akik sosem látott módon szembeszálltak a törvénytelenségeken kapott Handó Tündével. Hova vezet ez, és mi járhat manapság a bírók fejében?

Keviczki István mindössze tíz percet töltött a Fővárosi Törvényszék elnökénél tavaly szeptember elején, nem sokkal azután, hogy augusztus 31-én lemondott büntetőbírói posztjáról. Korábban sosem beszéltek egymással, Polgárné Vida Judit mégis szívélyesen köszöntötte: “szervusz, Pistikém!”

A tegeződés bevett szokásnak számít bírói körökben, a pistikézés azonban kevésbé.

“Nem nagyon értettem ezt a fogadtatást, hiszen korábban semmilyen viszonyban nem voltunk egymással” – emlékezett vissza Keviczki a találkozóra.

Elmondása szerint Polgárné erősen próbálta kihúzni belőle a távozása okait, de ő udvariasan elhárította a kérdéseket.

Először csak annyit mondott, “te biztosan nem tudsz segíteni rajta”, majd különböző megfogalmazásokban többször elismételte, hogy orvosolhatatlan problémák léptek fel.

Keviczki nem szívesen nyílt volna meg a főnöke előtt, aki 2013-ban, elnökhelyettesként még egy plágiumügybe bukott bele. Akkor a HVG derítette ki, hogy Polgárné többek közt Paulo Coelho brazil író szövegét tüntette fel sajátjaként a bíróság magazinjában. Lemondása után a Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatalban is dolgozott elnöki biztosként, míg Handó tavaly májusban ki nem nevezte a Fővárosi Törvényszék élére.

A pozíció ekkor már hónapok óta betöltetlen volt: hiába jelentkezett rá egyedüliként Fazekas Sándor korábbi elnök, Handó érvénytelenítette a pályázatot. Hivatalosan ezt a korszakváltás igényével magyarázták, de az is igaz, hogy Fazekas jó ideje nyíltan kritizálta Handót, éppen a bírói álláshelyekkel kapcsolatos gyakorlata miatt.

“Megkérdezte, miben tudna segíteni. Ha nyíltan kommunikálok, azt válaszolom: mondjál le. De ennek semmi értelme nem lett volna. Nem akartam olyasvalakivel megbeszélni a problémáimat, aki maga is része a problémahalmaznak, és sokak szemében méltatlanná vált a bírói tisztségre”

– folytatta Keviczki, aki felmentési ideje végéig, november 30-ig a bíróságon maradt, majd decemberben a Facebookon jelentette be nyilvánosan a lemondását.

Többek közt azt írta, “amikor ’99 nyarán fogalmazóként megkezdtem bírósági pályafutásomat, még azt gondoltam, röpke pár évtized után Tőletek (Veletek) megyek majd nyugdíjba, de még egy éve is ebben reménykedtem. Mára minden megváltozott, képlékennyé vált, relativizálódott, és azok az erkölcsi, morális értékek, melyekről a csendes többség még mindig azt gondolja, elválaszthatatlan jellemzői a bírói létnek, már alig látszódnak, alig hallatszódnak a harsány, törtető, technokrata kisebbség dübörgésétől”.

Később a VálaszOnline-nak azt mondta, elege lett a törvénysértő bírósági kinevezésekből és abból, hogy a “Polt Péter-féle ügyészség politikai alapon szelektál”, így bíróként csak az általuk jóváhagyott gazdasági ügyekben ítélkezhet. (A Legfőbb Ügyészség később valótlannak és sértőnek nevezte Keviczki kijelentéseit. A Fővárosi Törvényszék pedig közleményt adott ki arról, hogy nincs morális válság a bíróságon).

Az utóbbi két évben összesen 52 bíró mondott le, közülük többen – Keviczki István mellett Szepesházi Péter vagy Rajmon Balázs – nyíltan kritizálták az igazságszolgáltatás működését.

Hasonló lemondáshullámra legutóbb 2011-12-ben volt példa, akkor 42-en távoztak. Az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács közti konfliktus kiéleződésével azonban most különösen érdekessé vált, mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen radikális döntést hozzon, vagy éppen ahhoz, hogy inkább magára csukja az ajtót, és folytassa az ítélkezést.

Komám, te csak végezd a melódat

Keviczki először 2009-ben gondolt arra, hogy valami nincs rendjén az igazságszolgáltatás körül. Ekkor öt éve dolgozott bíróként, lassan túlesett a kezdeti, rutintalan időszakon, amikor “a napi 12 óra meló úgy leszívja az ember energiáit, hogy nem nagyon tekint ki az akták mögül”.

Elsőként az szúrt szemet neki, hogy a még éppen kormányon levő MSZP “szinte önfeljelentés-áradatot indított el. Addig sosem kerültek terítékre komolyabb ügyek, majd hirtelen tömegével indítottak eljárásokat élvonalbeli szocialista politikusok ellen. Szerintem megpróbálták előre megtippelgetni, mely ügyek kerülhetnek célkeresztbe a kormányváltás után. Úgy gondolhatták, addig legalább lehet ráhatásuk a nyomozás kezdeti szakaszára”.

Keviczki itt többek közt a BKV-ügyben érintett Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesre, a hűtlen kezeléssel megvádolt egykori MSZP-s polgármesterre, Hunvald Györgyre, vagy éppen a Sukoró-ügyre gondolt.

A 2010-es kormányváltás után erre rárakódott két olyan ügy, amikor a politika látványosan belenyúlt a bíróságok működésébe. Először jött a 62 évesnél idősebb bírák kényszernyugdíjazása (amit aztán elkaszált az Európai Unió Bírósága), majd a semmisségi törvény. Utóbbi kimondta, hogy semmisnek kell tekinteni azokat a 2006-os tömegoszlatásokkal összefüggő első fokú ítéleteket, amelyek csak rendőri jelentés vagy tanúvallomás alapján ítéltek el embereket. (A törvény ellen bírók és civilek is tiltakoztak, de az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek).

“2012-ben már komolyan elgondolkoztam, mi zajlik körülöttem. Egy tapasztalt bíró kollégához fordultam, aki személyes jó barátom is. Azt mondta: komám, te egy bíró vagy. Abban jársz el, amiben az ügyészség vádat emel. Nem a te felelősséged, hogy miben emelnek vádat, és miben nem. Csak végezd a melódat”.

Ez nem volt meggyőző érvelés Keviczki számára, 2013-as törvényszéki kinevezése mégis átlendítette a holtponton, ami egészen tavaly őszig kitartott.

Lemondása után több tucat kollégájával beszélgetett, amiből az derült ki számára, hogy “szinte mindenki próbálja megfogalmazni magában, meddig lehet ezt még egyenes gerinccel csinálni”. Van, aki addig maradna, amíg a konkrét ítéletekbe nem szólnak bele, de sokan az új közigazgatási bíróságok felállítására várnak. Keviczki szerint, ha bebizonyosodik, hogy ezeket a politika kiszolgálására hozták létre, az romba döntheti az egész bírói kar hitelességét a társadalom szemében. “Biztos vagyok benne, hogy ilyen esetben jó néhányan fel fognak állni a bírói székből”.

Pattanásig feszült a helyzet

Ha képet akarunk kapni arról, mi jár manapság a bírók fejében, meg kell értenünk a Handó Tünde-féle Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács közti konfliktust, amely egy éve lázban tartja az egész bírói kart.

A kormány 2010 után központosította a bíróságok igazgatási rendszerét, és jelentős hatalommal ruházta fel az OBH élére került korábbi bírót, Handó Tündét, aki egyben Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő felesége.

Az OBH dönt a bírósági vezetők kinevezéséről, az álláshelyek elosztásáról, a bíróságok költségvetéséről és az összes ingatlanberuházásról, technikai fejlesztésről. Handótól várták, hogy felgyorsítsa a bíróságok híresen csigalassú működését, és hatékonyabbá tegye a rendszert.

2012-ben a nemzetközi kritikák hatására A kormány 2010 után központosította a bíróságok igazgatási rendszerét, és jelentős hatalommal ruházta fel az OBH élére került korábbi bírót, Handó Tündét, aki egyben Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő felesége." szűkítettek Handó hatáskörein, és valamelyest megerősítették az OBH ellenőrzésére létrehozott, 15 fős OBT-t, amelynek tagjait hatévente a bírák választják maguk közül.

Az OBT azonban így is viszonylag gyenge szervezet maradt: nem önálló jogi személy, ezért hiába van saját költségvetése, a pénze az OBH elnökének kezében van. Emiatt a tagok saját zsebből kényszerültek összedobni az OBT honlapját.

Az ellenőrző testület néhány évig nem sok vizet zavart, a 2018-as OBT-választás közeledtével azonban világos volt, hogy ha Handóval kritikus bírók kerülnek a tanácsba, az átalakíthatja a viszonyokat. 2017 őszén előfordult, hogy az OBT kétszer is visszadobta Handó helyzetelemző anyagát. Egyre hangosabban bírálták az OBH elnökét azért is, mert nem átlátható, milyen elvek alapján, hová csoportosít bírói álláshelyeket.

Tavaly év elején OBT-taggá választották Handó több kritikusát, így Hilbert Editet és Vasvári Csabát is. Utóbbi azért perelte Handót, mert szerinte visszaél a jogaival a bírói álláspályázatok elbírálásakor (a pert elsőfokon meg is nyerte, a másodfokot egyelőre elhalasztották). Tavasszal aztán végképp kiéleződött a viszály:

• áprilisban lemondott négy OBT-tag, ezért Handó azóta is működésképtelennek tartja a testületet, amely ezt visszautasítja,

• Handó fegyelmi eljárásokat indított OBT-tagok ellen,

• az OBT több esetben megállapította, hogy Handó törvénysértően minősített érvénytelennek bírói álláspályázatokat, nem adott indoklást, és nem írt ki időben új pályázatot,

• Handó a hvg.hu szerint kiadta az általa kinevezett vezetőknek, hogy találjanak törvénytelenségeket az OBT működésében,

botrányba fulladt az októberi választás, ahol a lemondott OBT-tagok helyére kellett volna új bírákat választani, egy győri bíró obstrukcióról és a szavazás meghamisításáról írt, később több száz bíró tiltakozott a Magyar Bírói Egyesület honlapján.

Sosem voltak még ilyen helyzetben

Keviczki szerint ez a kiéleződő konfliktus lassan arra fogja kényszeríteni a bírákat, hogy így vagy úgy, de színt valljanak arról, hogyan viszonyulnak a saját függetlenségükhöz. Úgy látja, aki tiszteletben tartja a törvényességet, az csakis az OBT-t támogathatja.

“Korábban sosem kerültek ilyen választási helyzetbe. Fel se vetődött más szempont, mint hogy független bírók vagyunk, csak a jogszabályoknak és a saját lelkiismeretüknek vagyunk alárendelve. Közben viszont beáramlott egy új szempontrendszer, amelyben már nem a függetlenség az elsődleges szempont, hanem hogy legyél hűséges az igazgatási vezetőkhöz. Fogd be a szád, és kövesd a tanácsaikat”.

Szerinte az elmúlt egy év eseményei nyilvánvalóvá tették, milyen súlyos törésvonalak húzódnak a különböző bírói gondolkodásmódok közt. Ahogy a Facebookon közzétett lemondólevelében fogalmazott, egyszerre létezik a bíróságon belül egy “harsány, technokrata” réteg és egy olyan, amely tartja magát a bírói szakma alapelveihez.

Előbbiek azt mondják, “nincs komoly konfliktus, hiszen a mindennapi ítélkezés megfelelő mederben zajlik, és ha igaza is van az OBT-nek, nem szabadna tovább élezni a helyzetet. Ehelyett inkább arra kellene fókuszálni, hogy az infrastrukturálisan, a munkavégzés körülményeit tekintve fejlődő pályán levő igazságszolgáltatás tovább javuljon”.

“Azok a fiatal kollégák, akik már ebben a rendszerben szocializálódnak, azt látják, hogy az igazgatási vonalon elkövetett törvénysértések elfogadhatók. Ha hosszú távon ez épül be a tudatukba, vajon meg tudják-e tartani a kívánatos bírói attitűdöt? Ez súlyos dilemma lesz minden kezdő jogász számára”

– mondta Keviczki.

Szerinte azokat, akik már Handó időszakában kezdtek titkárként, fogalmazóként dolgozni az OBH-ban, “olyan hatások érték, amelyek a függetlenségtől a lojalitás felé sodorják őket. Ha valaki mondjuk azt a feladatot kapja Handótól, hogy keressen jogi érveket az OBT-vel szemben, vagy támassza alá, miért nem kell összbírói értekezletet összehívni Debrecenben, az alapos rombolást eredményez az illető gondolatrendszerében. Azt üzenik nekik, mindegy, hogy az adott konfliktusban mi a törvényes megközelítés, ti akkor fogtok előrejutni, ha velünk értetek egyet”.

Keviczkinek közvetlenül nem voltak ennyire fiatal kollégái, hiszen ők általában alacsonyabb szintű, vidéki bíróságokon dolgoznak. “Járásbíróságokon dolgozó kollégáim úgy látják, ebből a generációból jó néhányan meglehetősen türelmetlenek, a lehető leggyorsabban komoly pályaívet akarnak befutni, gyorsan igazgatási vagy magasabb bírói pozícióba szeretnének kerülni. Ezek a szempontok sokszor fontosabbak számukra, mint hogy nagybetűs bírók legyenek”.

Egy neve elhallgatását kérő fővárosi bíró szerint viszont “jó, hogy az OBH támogatja az új generációt, és a fiatalokra koncentrál. Nincs gond azzal, hogy valaki titkárként dolgozik az OBH-ban, mielőtt bíróvá nevezik ki. A probléma inkább azzal a gyakorlattal van, hogy a fiatal bírók egy része nagyon gyors szakmai karriert fut be, és másfél év gyakorlattal és néhány ítélettel a háta mögött már előad kúriai bíráknak szakmai értekezleteken. Ezek a dolgok visszatetszést keltenek”.

Neki úgy tűnik, a fiatal bírók szemében egyre kisebb a presztízse annak, ha valaki évtizedeken át csak ítélkezéssel foglalkozik. “Rossz azt hallani, amikor egy titkár vagy fiatal bíró azt mondja egy idősebb kollégáról, hogy nem vitte semmire, csak azért, mert nem lett belőle vezető”.

Maximum a büfében panaszkodnak

Fleck Zoltán jogászként és szociológusként évtizedek óta kutatja az igazságszolgáltatást. Szerinte a tipikus magyar bírói magatartást hagyományosan a visszahúzódás és a passzivitás jellemzi. Ez jelenthet egyszerűen annyit, hogy egy bíró inkább nem vállalja a véleményét, csak a tárgyalótermi munkájára koncentrál, nehogy rásüssék, hogy politizál. Jelenthet ugyanakkor feltétel nélküli lojalitást és sima haszonlesést is, amikor valakinek csakis a fizetés és az előrelépés számít.

“Van, aki egyáltalán nem érzi rosszul magát, másnak, ha van is véleménye, maximum a büfében mondja el a kollégáknak, vagy még ott sem. És van egy szűk réteg, amely kezd kilógni a sorból. Ők nemcsak magukban, vagy odahaza a családnak hőbörögnek, hanem vállalják a konfliktust”

– mondta Fleck. Vannak, akik inkább kiszállnak, ahogy Keviczki István tette, mások bent maradnak, és nyíltan beleállnak a konfliktusba, ahogy az OBT tagjai.

Fleck ősszel tíz olyan (volt) bíróval készített anonim interjút, akik kritikusak a mostani vezetéssel szemben. Az eredeti terve az volt, hogy véletlenszerű kiválasztással felmérje a bírók közérzetét, szakmai mentalitását. Más országokban nem ritka az ilyen felmérés, Hollandiában komplett közvéleménykutatásokat csinálnak, amiből kiderül, hogyan gondolkodnak a bírók általános ideológiai, társadalompolitikai kérdésekről (például az abortuszról). Itthon azonban nem jött össze, mert a passzívabb, akár lojálisabb bírók nem álltak szóba vele.

Az interjúalanyoknál többször előkerült, mennyire csalódtak a megalkuvást választó kollégáikban és abban, hogy semmi sem igazolódott be a rendszerváltás környéki illúziókból. Fleck szerint a 2010 előtti bírósági rendszer sem volt tökéletes, sőt vacaknak nevezte a korábbi Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Viszont “sokan arra számítottak, hogy előrefelé haladunk. Szigetszerűen működtek jó szakmai közegek, amelyek képesek voltak a szakmaiságot és az autonómiát tartalommal megtölteni, ezt terjeszteni, tanulni egymástól. Ezek azonban külső nyomásra felbomlottak”.

Keviczki VálaszOnline-os interjúja után öt, Handó által kinevezett bírósági vezető kiadott egy közleményt, amelyben arra figyelmeztettek, hogy széthúzás és egyénieskedés helyett összefogásra van szükség, különben a 2020-ra beígért bírói béremelést kockáztatják. Az OBT ugyanakkor ősszel rákérdezett az igazságügyi miniszternél, hogy a fizetésemelés eddigi elmaradása összefügg-e a mostani konfliktussal, és határozottan nemleges választ kaptak. “Hogy jön ahhoz bármelyik elnök, hogy leírjon ilyeneket? Őszintén nem értem, mit szeretnének az OBT-től. Hogy csak minden harmadik törvénysértést vegyük észre?” – kérdezte Vadász Viktor OBT-szóvivő, a Fővárosi Törvényszék büntetőbírója.

Ezek a körülmények leginkább annak a 40-es korosztálynak okozhatnak csalódást, amely a rendszerváltás után kezdett bíróként dolgozni, és éveken át úgy érezte, “lassan megtanuljuk, mi az a jogállam és a függetlenség. Ők mára tapasztalt bírókká váltak, de még energikusak, nyitottak, előre akarnak jutni, nyelveket beszélnek, és ismerik a nemzetközi jogot” – mondta Fleck.

Éppen ezért az ő csalódásuk és távozásuk érzékenyen érintheti az egész ítélkezés színvonalát, amely Fleck szerint már most is sokat romlott, hiszen a rendszer a gyorsaságot és a hatékonyságot kéri számon a bírókon. “Azt üzenik, nem az a fontos, hogy megalapozott ítéletet hozzál, hanem zárd le, amint tudod, mert megígértük a politikának, hogy gyorsabbak leszünk”.

Úgy tűnik, ez a mentalitás könnyebben utat találhat a fiatalabb bírókhoz, az idősekhez viszont nem igazán. “Mivel lehet sakkban tartani egy 60 éves megyei tanácselnököt? Ők már megtanultak egy olyasfajta minimum autonómiát, amit nehezebb elvenni tőlük, mint megtanítani a fiatalokat, hogy akkor juthatsz előre, ha lojális vagy” – mondta Fleck.

Egy új hang?

A bírók körében megszokott rizikómentes, passzív hozzáállás mellett különösen feltűnő, mennyire sokat szerepelnek és nyíltan kommunikálnak az OBT tagjai. Konferenciákon adnak elő, részletes szövegekben foglalják össze, mi bajuk Handó Tündével, és még a sajtóval is szóba állnak. Vadász Viktor a Twitteren is aktívan posztol, rendszeresen angolul tudósít az OBT-OBH viszony aktuális állásáról.

Mindez a kormányközeli média figyelmét is felkeltette, a Magyar Időkben sorra vették, milyen “kormányellenes politikai tevékenységet” folytatnak az OBT-tagok. Utóbbiak viszont kiállnak amellett, hogy nem pártpolitizálnak, egyszerűen a munkájukat végzik azzal, hogy ellenőrzik az OBH elnökét. A Magyar Idők számára azonban az is politizálásnak számít, ha valaki az Amnesty International munkatársait hívja meg a bíróságra képzést tartani az előítéletekről.

Fleck nagyon pozitívnak látja az OBT szerepét, hiszen “semmilyen hagyománya nincs annak, amit csinálnak. Mintát mutatnak arról, hogyan lehet ellenállni. Néha elkeseredettek, amiért a bírói kar tagjai nem támogatják őket aktívan, de közben nagy legitimációt éreznek maguk mögött, hiszen a bírák választották meg őket”. Fleck közelről követte, amikor az OBT-ben az aktív szerepvállalás mellett döntöttek. “Tudták, hogy ez kockázatos, de ha nem állnak ki, minimális esély sincs a túlélésre”.

Vadász szerint nem arról van szó, hogy az eddigiekhez képest gyökeresen máshogy állnának a bírói szerephez. “Amikor a szervezeten belülről érte támadás az OBT-t, és mindez személyeskedésig fajult, úgy döntöttünk, nem fogunk félni attól, hogy nyilatkozzunk. Ha viszont nem lennék OBT-tag, nem beszélgetnénk most itt. Sokan keresnek minket azzal, hogy nyilatkozzunk igazságszolgáltatási témákban, például a közigazgatási bíróságokról, de csak az OBT-vel összefüggő igazgatási ügyekben szólalunk meg”.

Szerinte érthető a többi bíró passzivitása, főleg úgy, hogy “az elmúlt tizenöt évben a közvélemény és a sajtó rendszeresen támadta a bírókat egy-egy vitatott ítélet után. Emiatt sokan bezárkóztak, nem kommunikálnak, ritkán szólalnak fel nyilvános konferenciákon, elefántcsonttoronyba zárják magukat”.

Vadász nem neheztel azokra a bírókra, akik inkább csendben maradnak. “Nem vagyok az ő cipőjükben, ahogy ők sincsenek az enyémben. Én sem örülök, amikor fennhangon azt hirdetik, mit csinálok rosszul. Nem hiszem, hogy azzal, ha magukra csukják a tárgyalóterem ajtaját, eladják a függetlenségüket. Nem gondolom, hogy az ő feladatuk kiállni az igazgatás túlkapásai láttán. Éppen azért van az OBT, mert a mi dolgunk elvégezni azt, amit egyéni szinten a bírók nem tudnának”.

Mi lesz a vége?

Nehéz megítélni, valójában hol áll a bírók többsége az OBT-OBH konfliktusban. Konkrét felmérés híján csak abból indulhatunk ki, hogy az OBT-tagokat a bírók választották maguk közül, és hogy százával írták alá az októberi póttagválasztást követő tiltakozó levelet. Kérdés viszont, milyen hatást fog elérni a Keviczki által tecnokratának nevezett generáció lassú beáramlása, vagy egy fizetésemelés elmaradásával riogató közlemény.

Fleck szerint a következő OBT-választás jó tesztje lesz ennek, ott ugyanis kiderül, készek-e a bírók újra kritikus tagokat választani. “De az is lehet, hogy addig közbelép a politika, és az egész bírósági szervezetrendszert megváltoztatják, akár a közigazgatási bíróságok mintájára. Ha az OBH megy a kukába, a miniszter széles hatáskört kap, az OBT-t pedig konzultatív testületté alakítják, az egy új helyzet lesz. Akkor jön a másik világ”.

“Ha viszont nem keményedik tovább a rendszer, csak stabilizálni próbálják a helyzetet, akkor lehet, hogy elindul egy eszmélési folyamat”. Fleck szerint ezért kellene értékelnie a közvéleménynek minden egyes nyilvános bírói interjút, és ezért kellene figyelnie az OBT körüli eseményeket. “Az OBT magatartása nélkül valószínűleg teljesen elveszne az esély a függetlenségre”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Másfélmillió magyar fizetett már a mobiljával, az új trend a láthatatlan fizetés lesz
100-ból 6 magyar az ágyban vagy a kanapén fekve intézi online vásárlását, 13% rendelt már a vécén ülve, de gyakori az is, hogy tévénézés közben kattintgatunk a mobilunkon és vásárlunk meg valamit egy webáruházból. Interjúnk Mondovics Péterrel, a Mastercard marketing menedzserével.

Link másolása

A hangzatos számadatok a Mastercard idei Fizetési Élmény Riportjából valók, amelynek kapcsán Mondovics Péterrel, a Mastercard marketing menedzserével beszélgettünk a digitális fizetési trendekről.

SZMO: - Korábbi években is megvizsgálta már a Mastercard, hogy milyen élethelyzetekben vásárlunk, fizetünk online – az idei kutatás milyen tanulságokat hozott ebből a szempontból?

Mondovics Péter: - Egyre inkább szűkül az az időtartam, amíg az emberek képesek egy valamire odafigyelni. Most 8 másodperc ez az időtáv egy átlagembernél – az aranyhalnál 12. De ez nem csoda, hiszen rengeteg impulzus ér minket, akár öt-hatezer kereskedelmi üzenettel is találkozunk egy nap alatt.

A felgyorsult világunkhoz igazítottuk a szokásainkat is, ezért van az, hogy tévénézés közben a mobilunkat nyomogatjuk, és bármit meg tudunk rendelni, legyen szó vacsoráról, akciós ruhadarabról, vagy karácsonyi ajándékról.

Ehhez pedig alkalmazkodtak a kereskedők és szolgáltatók is, a webáruházak lehetővé teszik, hogy a legkényelmesebben, leggyorsabban és legbiztonságosabban megrendeljük azt, amit épp szeretnénk. Nem kell hosszasan, katalógusokat lapozgatva böngésznünk a felhozatalt, és bonyolult adatlapokat kitöltve leadni a rendelésünket.

SZMO: - Mennyiben gyorsította fel ezeket a folyamatokat a covid-járvány és az emiatti lezárások?

Mondovics Péter: - Az elektronikus kereskedelem rohamosan nőtt, 2020-ban 45%-ot, 2021-ben pedig 32%-ot. Most már a hazai kiskereskedelmi forgalom 10%-a online csatornákon bonyolódik – ezt nem gondoltuk volna öt évvel ezelőtt. Ugyanakkor az európai átlaghoz képest még mindig el vagyunk maradva, mert az 19%. A drasztikus növekedéshez a hirtelen jött bezárások mellett kellett az is, hogy a szolgáltatások kényelmesebbek legyenek. Mostanra már a mobiltelefonok gyártói is arra törekszenek, hogy minél több szolgáltatást elérhetővé tegyenek a készülékekben: tudjuk a telefonunkkal magunkat biometrikusan azonosítani, fizethetünk vele, színházjegyet vehetünk két villamosmegálló között, vagy éppen megnézhetjük a gyerekünk aktuális iskolai osztályzatait.

SZMO: - Ha ilyen jelentős mértékben megnőtt az online kereskedelmi forgalom, akkor biztosan sok új vásárló is megjelent a színen, aki korábban sosem fizetett az interneten digitálisan.

Mondovics Péter: - A járványhelyzet alatt az 55 év feletti korosztály lépett be az elektronikus kereskedelmi térbe és elég nagy számban kezdték el használni a szolgáltatásokat. Jellemzően élelmiszereket rendeltek, de a legaktívabb online vásárlók közé kerültek. Sokan közülük a mai napig így bonyolítják a beszerzéseiket.

Van weboldal, de nincs digitális fizetés? – Mínuszpont.

SZMO: - Azt most már tudjuk, hogy a vásárlók oldalán megnőtt az igény az online vásárlás lehetősége iránt – lekövették-e ezt a kereskedők és szolgáltatók?

Mondovics Péter: - A nagy márkák és hálózatok mindenképp, látjuk, hogy az összes nagy kiskereskedelmi hálózatnak van házhozszállítási szolgáltatása, amit online rendelés előz meg. Viszont van Magyarországon 24 ezer olyan vállalkozás vagy egyéni vállalkozó, akik kereskedőnek, szolgáltatónak tekinthetők – a jógaedzőtől a virágkötőig nagyon sok mindenki tartozik ide. Közös ismérvük, hogy valamilyen terméket vagy szolgáltatást értékesítenek és van weboldaluk is.

Csakhogy 70%-uknál a weboldal inkább csak reklámcélokat szolgál, nem lehet rendelni, online előre fizetni rajta. Pedig ezek a technológiák ma már nagyon könnyen elérhetők, órák alatt össze lehet rakni egy olyan weboldalt, amin keresztül megoldható az értékesítés.

SZMO: - Kiderült az is a Fizetési Élmény Riportból, hogy ma már versenyhátrányt jelent, ha egy weboldalon nem fizethetünk digitálisan?

Mondovics Péter: - Abszolút. A vásárlók, ügyfelek két dolgot keresnek: az egyik a biztonság, a másik a felhasználói élmény. Utóbbi azt is jelenti, hogy nemcsak szeretnénk minél többet megtudni a termékről, de ha megtetszett, meg is rendelnénk, kifizetnénk digitálisan, és elvárnánk, hogy kiszállítsák. Ha egy kereskedőnél nincs digitális fizetési lehetőség, az ma már versenyhátrányt jelent.

SZMO: - Ha nőtt is az online vásárlók aránya, még mindig sokan vannak olyanok, akik szkeptikusak, nem tartják biztonságosnak a webáruházakban vásárlást, vagy legalábbis bizonytalanok abban, hogy hogyan dönthetik el, melyik felület tekinthető biztonságosnak. Milyen megnyugtató adatot tudunk velük megosztani a riportból?

Mondovics Péter: - A bizalom nagyon fontos az online vásárlásnál, a kutatásunk alapján a megkérdezettek 90%-a fejezte már be az online vásárlást a fizetés előtt épp azért, mert nem találta megbízhatónak a digitális fizetési oldalt. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a fizetési élmény milyensége egyre inkább összekapcsolódik a vásárlók fejében a webshop megbízhatóságával.

Egy megbízható webáruház egyik fő ismérve, hogy találunk az oldalán ÁSZF-et és adatkezelési szabályzatot – ez arra utal, hogy nagy valószínűséggel az EU-n belüli szabályokat betartó, jogilag megfelelő céggel állunk szemben. A másik fontos ismérv, hogy milyen módon történik a fizetés – érdemes megnézni, hogy milyen szolgáltató áll mögötte, milyen fizetési opciót találunk.

Átutalásos fizetésnél nincs utólagos jogorvoslatra lehetőség, míg a kártyás fizetés jelent egyfajta védelmet, mert ha visszaélés történik, akkor a banktól visszaigényelhetjük a pénzt.

A mentett kártyás fizetési lehetőség a biztonság jele

SZMO: - De hogyan ismerhető fel, hogy az adott fizetési megoldás valóban biztonságos?

Mondovics Péter: - Általában kiírják, hogy ki a fizetési szolgáltató. Rendszerint ezek nagy bankok, amelyeket megbízhatónak tekinthetünk. De növeli a bizalmat a webshop iránt az is, ha találunk az oldalon egy kis zöld lakat szimbólumot, ami azt jelzi, hogy az adatink biztonságban vannak. A legbiztonságosabb megoldás az, ha elmenthetjük a kártyánkat.

SZMO: - Laikusként pont azt gondolnánk, hogy elmenteni a kártyaadatainkat különféle webáruházakban nagyon is kockázatos, mert akkor bárki vásárolhat vele, ha netán hozzáfér a weboldalhoz. Mi akkor az igazság?

Mondovics Péter: - Ha egy weboldalon lementhetem a kártyámat, annak technológiai és jogi követelményei vannak, ez már önmagában nagyobb védettséget ad. Azt tudni kell, hogy a kártyamentésnél nem a kereskedő menti le a kártyaadatainkat, hanem a bank, amelyik a kereskedő mögött van. A kereskedő semmit sem lát a kártyaadatainkból. Egy ilyen tranzakciónál az történik, hogy feljogosítjuk a bankot, hogy az adott összeget a nála elmentett kártyáról fizesse ki a kereskedőnek. A tavaly januárban bevezetett erős ügyfélhitelesítés pedig növelte a védelmet. Azóta az történik, hogy kapunk egy üzenetet a bankunktól, hogy van itt egy tranzakció, mi kezdeményeztük-e, és ha engedélyezzük, akkor egy másik felületen igazoljuk magunkat.

SZMO: - Milyen érv szól még amellett a kereskedők számára, hogy vezessék be a mentett kártyás fizetés lehetőségét?

Mondovics Péter: - A legtöbben szeretünk gyorsan és kényelmesen feladatot megoldani, így vásárolni is. Ráadásul lusták is vagyunk. Éppen ezért gyakran előfordul, hogy egy-egy vásárlási tranzakció azért hiúsul meg, mert a reménybeli vásárló épp a kanapén fekszik, onnan rendelne tévénézés közben, viszont a pénztárcája a bankkártyájával az előszobában van – a legtöbben nem mennek ki érte, inkább nem vásárolnak.

De azt is szem előtt tarthatják, hogy a fizetés egy élmény. Csak nem egy jó élmény. Mert pénzt kell kiadnunk, amit megkerestünk, ami a mi tulajdonunk. A mi küldetésünk a Mastercardnál az, hogy ezt a rossz érzést csökkentsük, és olyan megoldásokat kínáljunk, amelyekkel mégis jó élmény lehet a fizetés.

A mentett kártyás fizetés ilyen.

A fesztiválkártyától a gyűrűvel fizetésig

SZMO: - Mennyire vált a mindennapjaink részévé, hogy elektronikusan fizetünk?

Mondovics Péter: - A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az elmúlt egy évben másfélmillió ember fizetett mobillal vagy okosórával. Ez már azt jelzi, hogy kezdünk megérkezni arra a szintre, hogy mindennapjaink részévé váljon az elektronikus fizetés. Párhuzamosan azzal, ahogy fejlődik az online kereskedelmi szektor, és egyre többször vásárlunk elektronikusan, a digitális fizetés is szépen fejlődik.

SZMO: - Honnan indultunk és hova tartunk a digitális fizetések terén?

Mondovics Péter: - Azt szoktam mondani, hogy minden új fejlesztésnek van egy innovációs ciklusa, öt-hat év, mire igazán elterjed. Az érintéses fizetéssel annak idején a fesztiválokon indultunk el. Azt szerettük volna elérni, hogy egy széles rétegnek megtaníthassuk a mozdulatot, hogy elég csak hozzáérinteni a kártyát a leolvasóhoz, nem kell bedugni. Először a fesztiválkártya jelentette a főpróbát, akkor még nem voltak ilyen jellegű bankkártyák a piacon. A fiatalok a fesztiválokon megtanulták ezt a fizetési módot és továbbadták a szüleiknek. Most pedig már a tranzakciók több mint 90 százaléka ilyen. Jelenleg a mentett kártyás vásárlás van az elterjedési fázisban.

SZMO: - De mi lesz a következő lépcső? Ha valaki már a mobiljával fizet, mentett kártyával vásárol, akár applikációból bármilyen élethelyzetben, annak milyen újítás jöhet még?

Mondovics Péter: - A fizikai és az online világ összetart. Nem párhuzamosan futnak majd a különféle fizetési módok, hanem sokkal inkább azt látjuk majd, hogy gyakorlatilag minden fizetés online fizetés lesz. Elsőként azt a trendet emelném ki, hogy idén például elindult Magyarországon az első személyzet nélküli bolt „Take it easy” néven a budapesti Agora Parkban. Egy applikáció, vagy egy bankkártya segítségével lehet belépni a boltba, ahol kamerák követik a vásárlót, összesítik, mit vásárolt, vett le a polcról, és távozáskor számlázza a rendszer a megvásárolt tételeket, az összeget egyszerűen levonja a kártyáról.

A vásárlási folyamat felgyorsul, nem kell sorban állni a pénztárnál. Ez a láthatatlan fizetés az egyik trend, ami biztos, hogy szélesebb körben el fog terjedni.

A második trend, amire számíthatunk, hogy a fizetés mindenhova be tud majd épülni – ismerjük már az okosórát és az okostelefont, mint pénztárca-helyettesítőt, mi most teszteljük például a gyűrűs fizetést.

A harmadik trend pedig, hogy gyakorlatilag minden személy kereskedővé válik, megindul a személyek közötti fizetés. Kártyáról kártyára tudunk majd utalni pénzt.

A bankkártyánk lehet okos, de nem fog visszaélni adatainkkal

SZMO: - Nemrég olvashattuk a hírekben, hogy a BKK bérletet kiválthatja a Mastercard bankkártyánk. Milyen hasonló fejlesztésekre számíthatunk még?

Mondovics Péter: - A bankkártya gyakorlatilag egy mini számítógép, amit a táskánkban hordunk, és nagyon sok minden ráfér. Kísérleti projektben próbáltuk már például azt is, hogy irodaházakba belépési lehetőséget biztosított a kártya. De tárolhatunk rajta koncertjegyeket, fürdőbérleteket is. Mivel egyre több minden beköltözik a mobiltelefonunkba, a kártyás fizetés is, ezek a plusz funkciók még könnyebben megvalósíthatók. A jövőben nem nagyon kell majd fizikai bankkártyát magunkkal hordanunk, hogy érvényesíteni tudjuk a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat.

SZMO: - Akár az egyes üzletláncok törzsvásárlói kártyáival is kombinálható lenne a mobilban tárolt bankkártya?

Mondovics Péter: - Megoldható lenne például, hogy ha érzékeli a telefonunk, hogy mondjuk a Decathlonban járunk, push üzenetet kapjunk arról, hogy épp milyen akciók vannak törzsvásárlóknak, és hogy ne felejtsük el használni a kártyánkat. Ha a törzsvásárlói kártyánk már egy mobilappban tárolt virtuális kártya lehet, akkor nincs az a probléma, hogy elfelejtjük magunkkal vinni a boltba és ezért nem tudunk élni a kedvezményes lehetőségekkel.

SZMO: - Egy bankkártya, amelyik még azt is tudja, mikor figyelmeztessen, hogy ne felejtsük használni a törzsvásárlói kártyánkat sokaknak rendkívül praktikusan hangzik, míg másoknak pedig ijesztően, mert már így is azt gondolják, hogy a kártyás vásárlásaink után túl sok információ megtudható rólunk. Alaptalan ez a félelem?

Mondovics Péter: - Adatvédelmi törvény is szabályozza, hogy egyéni szinten nem követhetjük az adatokat, csak ha valaki erre nekünk felhatalmazást ad. Mi pedig betartjuk a szabályokat és nem használjuk fel csak a kumulált adatokat.

A Mastercardnál elsődleges szempont, hogy az ügyfelek biztonságban legyenek. Az a fizetési ökoszisztéma, amelyik nem tudja magáról elmondani, hogy biztonságos, vagy nem tudja megőrizni tartósan magáról ezt a képet, az nem lesz hiteles, és nem marad életképes a piacon.

Nagyon leegyszerűsítve ez azt is jelenti, hogy a Mastercardnak sem érdeke, hogy adatok kerüljenek ki a rendszerből, vagy bárki is jogtalanul használja fel azokat.

A cikk a Mastercard támogatásával készült.

Fotók: Nagy Bogi


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Erre senki sem számított: a II. világháború óta nem látott ütemben fogynak az ukrán hadszíntéren a fegyverek és a lőszerek
A NATO tartalékait alaposan próbára teszi, hogy Ukrajnában ennyire elhúzódó háborút kell vívni hagyományos tüzérséggel és harckocsikkal. De Oroszországban is fogytán vannak a készletek.
MTI/AP/Libkos - szmo.hu
2022. december 04.


Link másolása

A hidegháború vége, a Szovjetunió összeomlása abba az illúzióba ringatta a nyugati hatalmakat, hogy Európában immár nem a két szuperhatalom nukleáris egyensúlya tartja fenn a békét. Éppen ezért, bár a NATO kibővült a Varsói Szerződés egykori tagállamainak többségével, csökkentették katonai költségvetéseiket, hadseregeik létszámát és fegyverzetüket is.

Az al-Kaida felemelkedése, a nemzetközi terrorizmus elleni harc másfajta katonai beruházásokat és könnyebb expedíciós haderőket igényelt. Ezt még a két évtizedes afganisztáni háború sem írta felül. Aligha hitték volna, hogy lesz még a kontinensen hagyományos tűzérséggel és harckocsikkal vívott háború. Több mint 30 év után kénytelenek belátni tévedésüket – írja a New York Times.

Ukrajnában ez a korábban elképzelhetetlen háború felemészti a kis európai NATO-hadseregek tüzérségi és lőszerkészleteit.

A Krím-félsziget 2014-es annektálása után a NATO azt a célt tűzte ki, hogy 2024-re el a katonai kiadásoknak el kell érniük a tagállamok GDP-jének 2%-át, és ennek 20%-át fegyverekre kell költeni. Ezt azonban a legtöbb ország nem tartotta be. Az ukrajnai háború kitörésekor számos ország készletei a várt szintnek legfeljebb a felét érték el.

Részben ez az oka, hogy kilenc hónappal a háború kezdete után nem kis nehézségbe ütközik Ukrajna támogatása. Mivel mindkét fél a II. világháború óta nem látott ütemben fogyasztja a fegyvereket és a lőszereket, a folyamatos utánpótlás kritikus kérdéssé vált Ukrajna számára.

NATO-illetékesek emlékeztetnek arra, hogy Afganisztánban a szövetséges haderő naponta legfeljebb 300 tüzérségi lövedéket lőtt ki, és nem volt gondjuk a légvédelemmel. Ukrajna viszont naponta több ezer lövedéket használ el, miközben légvédelmét komoly kihívást jelentenek az orosz rakéták és az iráni gyártmányú drónok.

Tavaly nyáron Donbaszban az ukránok által kilőtt 6-7000 lövedékre orosz részről 40-50 ezer lövedék érkezett válaszul.

Ez óriási mennyiség ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok havonta 15 ezer lövedéket gyárt. Éppen ezért a Nyugat folyamatosan próbál felkutatni olyan, a szovjet időkből megmaradt hadifelszereléseket és lőszereket, amelyet Ukrajna is tud használni. Ilyenek az S-300 légvédelmi rakéták, a T-72-es harckocsik, és főleg a szovjet kalibernek megfelelő tüzérségi lövedékek.

De arról is folyik a vita, hogy a NATO újranyisson-e régi csehországi, szlovákiai és bulgáriai gyárakat, hogy újra gyárthassák a szovjet szabványnak megfelelő 152 mm-es és 122 mm-es lövedékeket az Ukrajnában még ma is rendszeresített tüzérségi fegyverekhez. Emellett a lőszer-készleteket olyan országokból igyekeznek feltölteni, mint Dél-Korea.

Az Ukrajnának nagy mennyiségben hadianyagot szállító országoknak, mint Lengyelországnak és a balti államoknak nem kis nehézségbe ütközik a fegyverek és lövedékek pótlása. Az Európai Unió 3 milliárd eurót hagyott jóvá az Ukrajnát támogató országoknak, de az úgynevezett Európa Békekeret már közel 90%-át felhasználták.

Még az Egyesült Államoknak is csak korlátozott mennyiségben állnak a rendelkezésére olyan fegyverek, amikre Ukrajnának szüksége lenne, Washington pedig a New York Times szerint nem akar kulcsfontosságú fegyvereket átcsoportosítani az érzékeny távol-keleti régiókból, ahol Kína és Észak-Korea folyamatosan próbálgatja, hogy meddig mehet el.

Ami a légvédelmet illeti, a NATO a hidegháború befejezése után leszerelte a legtöbb rövid hatótávolságú légvédelmi egységét, csak kevés maradt használatban, az újak gyártása pedig legalább két évet venne igénybe.

A legnagyobb hiány a 155 mm-es tűzérségi lövedékekből van, de korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre a Javelinek, a Stinger rakéták, és a precíziós irányított rakéták is.

Persze az oroszoknak is megvannak a maguk utánpótlási gondjaik. Készleteik ugyan nem fogytak ki, de a fegyvereik egyre régebbiek és kevésbé megbízhatóbbak. Ők is próbálják a hadi termelést növelni, másrészt Észak-Koreából rakétákat, Iránból pedig újabb drónokat akarnak vásárolni. Az iráni drónok azonban nem pótolhatják a cirkálórakétákat, amelyek akár tízszer akkora súlyú robbanószert is képesek célba juttatni.

A BBC szerint az orosz készletek megcsappanására utal, hogy egyre gyakrabban használnak földi célpontok ellen is föld-levegő rakétákat, amiket eredetileg nem erre terveztek. Ilyenek például az S-300-asok, amelyeknek a maradványait számos belvárosi helyszínen megtalálták. Bár az oroszok azt állítják, ezek az ukrán légvédelem rakétái, szakértők szerint ez valószínűtlen, mert a légvédelmi ütegeket rendszerint nem a városközpontokban, hanem a külső kerületekben helyezik el.

De egy ukrán bevásárlóközpontnál felfedeztek olyan rakétamaradványokat is, amelyek KH-22-es vagy KH-32-es rakétákból származhatnak. Márpedig ezeket hajók megtámadására fejlesztették ki, nem pedig szárazföldi támadásra.

Putyin nem véletlenül sürgette nemrég a kormányát és az ipari vállalatok vezetőit, hogy gyorsítsák fel a fegyvergyártást és szállítást. „Minden területen nagyobb tempót kell elérni” - mondta az orosz elnök.

Ezt azonban nehezítheti, hogy a brit Royal United Services Institute elemzése szerint

Oroszország az ukrajnai háborúban nagymértékben támaszkodott a nyugati elektronikára.

A jelentés szerint a 27 legmodernebb orosz katonai rendszer, például a cirkálórakéták, a kommunikációs rendszerek és az elektronikus hadviselési rendszerek rengeteg nyugati alkatrészt tartalmaznak. Egészen pontosan a 27 katonai rendszerben összesen 450 olyan egyedi mikroelektronikai alkatrészt azonosítottak, amelyeket az Egyesült Államokban, Európában és Kelet-Ázsiában működő cégek gyártottak. 318 alkatrész volt amerikai. 51 a dallasi székhelyű mikroelektronikai gyártó, a Texas Instruments logóját viselte. Ezeknek a pótlása a szankciók miatt nehézségekbe ütközhet, még akkor is, ha az oroszoknak a szovjet időkből nagy gyakorlatuk van abban, hogy illegálisan, például fedőcégeken vagy harmadik országokon keresztül szerezzenek be nyugati technológiákat.

Csaknem ekkora kihívást jelent az orosz hadvezetés számára annak a 300 ezer tartalékosnak a felszerelése, akiket erősítésként akarnak küldeni az ukrán hadszíntérre. A már kivezényelt egységek közül nem egyről érkeztek olyan beszámolók, amelyek szerint a legalapvetőbb fegyvereket és védőfelszereléseket sem kapták meg, vagy azokat a katonáknak a saját pénzükön kellett beszerezniük.

A brit védelmi minisztérium friss jelentése megerősítette, hogy

az orosz haderő súlyos lőszerhiányban szenved, melyet a logisztikai problémák tovább rontanak.

Az egyre romló időjárási körülmények mellett ez a legfőbb oka, hogy az utóbbi időben nem tudtak újabb sikeres offenzívát indítani.

Mark Cancian, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának kutatója szerint az oroszok ugyanazzal a problémával néznek szembe, mint a Nyugat. Védelmi iparuk a békeidőbeli termelésre rendezkedett be, és nem képes a háború megkívánta ütemben gyártani az utánpótlást.

A nagy kérdés az, melyik fél tudja gyorsabban bővíteni a kapacitásait, és ezt hosszú távon is finanszírozni. A katonák motivációja mellett ez döntheti el a háború kimenetelét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha beleállnak a diákokba, lehet, hogy olyan felháborodás lenne, amit ők sem akarnak”
A diákok szerint a hatalom fél ellenük fellépni, inkább a tanáraikat fenyegetik, velük pedig egyszerűen nem beszélnek. Idei utolsó tüntetésüket az MTVA elé szervezik. Perlaki-Borsos Noel aktivistával arról beszélgettünk, miért.

Link másolása

„A mi életünkben nem volt olyan nap, amikor megbecsülték a tanárokat” - hangzott el a szombati, Kossuth téri tüntetésen az Egységes Diákfromt képviselőitől. Azt mondták, látják az arcokon a tehetetlenséget, de ez 1956 hőseit sem állította meg. És senki sem kell, hogy tehetetlennek érezze magát, mert a diákoknak van a legnagyobb hatalma: ők a jövő. Az idei utolsó tüntetésüket szokatlan helyre, az MTVA székháza elé szervezik. Ugyanis eddig nem tettek eleget követelésüknek, hogy élő műsorban készüljön velük interjú a céljaikról. És az állami média ingerküszöbét a várost átfogó élőláncot, sok tízezres vonulásos tüntetések is csak nagyon ritkán érték el. Perlaki-Borsos Noelt, az Egységes Diákfront és a Grund mozgalom aktív tagját arról kérdeztük, mire számítanak december 9-én.

– Hogyan jött ez az ötlet, hogy ne a belvárosba, hanem az állami média előtt legyen a következő megmozdulás?

– Mi az oktatás helyzetével foglalkozunk, és ezt csak úgy tudjuk eljuttatni az emberekhez, ha a törekvéseinkről és álláspontunkról beszámol az az intézmény, amelynek ez a feladata. Viszont a közmédia nem ezt teszi.

Például az október 5-i hídfoglalásnál egy új kisállat születése volt fontosabb hír, miközben 40 ezres tömeg volt a Kossuth téren.

Ahhoz, hogy sikeres legyen az ügyünk, elengedhetetlen a valós, hiteles tájékoztatás arról, amit képviselünk. Az MTVA-nak ez a kötelessége.

– Eddig is próbálkoztak az állami média előtt tüntetni, tiltakozni, és ennek csak az lett az eredménye, hogy az MTVA még arról se számolt be, hogy ezek a tüntetések megtörténtek.

– A múltkori, Hadházy Ákos által szervezett tüntetés elérte azt, hogy bekerüljön a hírekbe. Elérték azt is, hogy tényleg megmutassák a tömeget, ami igaz, akkor nem volt hatalmas, de azért voltunk pár ezren, és nem az üres utcákat mutatták. Párszor beolvasták a pontjainkat is. Viszont ennyi nem elég. Nem reprezentálják kellően az ügyünket. Ha elmondják kétszer, hogy ez a diákok álláspontja, akkor bólint egyet a tévénéző, meghallgatja utána ötször az uszító híreket, amiket ott mondanak, és ennyi. De ha mi be tudunk menni, el tudjuk mondani, hogy mi nem iskola helyett megyünk, hogy nem titkos erők által mozgatott Soros-bérenc hadsereg vagyunk, aminek általában beállítanak minket a jobboldali médiában, akkor tudni fogják az emberek, hogy miért vannak nagy tömegek az ügyünk mellett. Kimentünk csinálni mini interjúkat az emberekkel. Megkérdeztük, hogy mit gondolnak a tanártüntetésekről. Valaki annyit mondott, hogy elegem van a tanárokból. Egy idősebb hölgy mondta nekünk. Azonban, ha el tudnánk mondani, hogy mi miért csináljuk ezt az egészet, eljutna mindenkihez a közszolgálati csatornákon, akkor valószínűleg nem ez a válasz érkezne.

– Egy televíziós szereplés visszafelé is elsülhet, ha ellenségesen áll a vendégéhez a műsorvezető, láttunk már ilyet.

– Számítunk erre is, ha egyáltalán behívnak. Arra készülünk, hogy nem fognak velünk kedvesen bánni, megvan a stratégia nagyjából, hogyha behívnának, hogy beszélnénk, de nyilván el kell oda jutni. Nem félünk attól, hogy valaki tőlünk csúnyán fog kérdezni. A HírTV-ének is szívesen adnánk interjút, ha kérnének. Tőlük nem tudjuk követelni, mert ők egy magántelevízió, viszont az MTVA-tól igenis követelhetjük. Kérdezzenek, amit kérdeznek, mi végre el szeretnénk mondani az álláspontunkat.

– Eddig következetesen azt kommunikáltátok, hogy a ti követeléseitek szakpolitikai kérdések, nem akartok belépni a politikai térbe. Azzal, hogy az állami média elé terveztek egy tüntetést, mindenképpen beléptek a politikai térbe, ez óhatatlan. Erre felkészültetek?

– Tényleg nem akarunk belépni a pártpolitizálásba, de az, hogy számon kérjük egy állami intézménytől, hogy a munkáját végezze, nem is politizálás. Nem politikai választ várunk, nem azt várjuk, hogy váltsák le az egész MTVA vezetőséget, hanem csak azt várjuk el, hogy behívjanak minket. Ennél több politika ebben nincsen.

– Eddig az volt nagy ereje ezeknek a diáktüntetéseknek, hogy felismertétek azt, hogy a nagygyűléseknek semmi értelme, vonulni kell, mert az mozgatja meg a várost. És ezek a vonulások eddig mindig nagyon nagy erőt tudtak felmutatni. Most ott álltok majd az MTVA előtt?

– Nem.

– Nem?

– A Kolosytól vonulunk az MTVA-hoz.

– Felmértétek-e azt, hogy az egyre cudarabb idő amennyiben csökkenti a hajlandóságot a vonulásra?

– Az utolsó tüntetésünk az nem volt akkora volumenű, mint az összes többi. Ez többek között, gondolom, a hideg miatt is volt, és azt nem is építettük fel annyira. Az EDF-nek idén ez lesz az utolsó tüntetése, mármint amit mi szervezünk. Ezt nagyon-nagyon meg fogjuk nyomni.

Most jobban állunk, mint bármikor eddig szervezési szinten, és nyilván nem tudjuk meggyőzni az embereket arról, hogy meleg lesz, mert nem lesz meleg, és aki nem akar kijönni, az nem fog kijönni, de megpróbálunk nagyon erősen kampányolni online.

A plakátok még előbb kint lesznek, mint szoktak lenni. Aztán mindenki mehet karácsonyi szünetre.

– Van egy külön stáb, amelyik nagyjából felméri, hogy az ország melyik részéből körülbelül hány emberre lehet számítani? Van valami ilyen szervezés a háttérben, vagy csak a PR-ral foglalkoztok, és mindenki jön, aki bír.

– Nincsen Kubatov-listánk, szóval ezt így nem tudjuk intézni. A Facebook-események azok, amik a legmérvadóbb visszajelzések. Azt tudjuk, hogy október 23–án nagyjából 60 ezer ember eljött. Ennyi nem fog újra eljönni, mert az egy ünnepnap volt, és melegebb is volt még akkor.

De a social médiát eddig fel tudtuk úgy pörgetni, például a hídfoglalásnál, hogy az nagyon sok ember elérjen nulla forintból.

Tiktokon is aktívak vagyunk, meglepően sok emberhez eljutunk ott. Az október 5–i tüntetésnél kiraktunk kis jeleneteket, azok is több embert elértek, ezt megint fogjuk csinálni. A plakátok szerintem kifejezetten sok embert vonzanak be. Minden tüntetésünk előtt tele szoktuk plakátolni a várost, az iskolákat, szórólapként adni őket, matricázunk. Próbálunk érdekes, figyelemfelkeltő plakátokat mindenhova kirakni, hogy mindig lássák ezt az emberek. Mi egy mozgalom vagyunk, a plakátolás az mindig közösségépítő tevékenység, hogy elmenjünk közösen plakátolni. Szerintem ezek az eszközök összesen, a social media, és az egyebek, amiket mondtam, össze tudnak hozni akár egy húszezres tömeget is a hideg ellenére.

– Mennyi munkát jelent egy diáknak, aki emellett él és tanul?

– Ne akarok mártírkodni, de tény, hogy nagyon-nagyon sok időt elvesz ez a tevékenység mindnyájunknak az életéből. A tüntetések szervezése, és a tüntetésszervezéseket követő egy-két hét nagyjából alvásminimalizálással folyik. Nagyon sokat kell egymással beszélgetnünk. Emellett tanulnunk is kell. Az én feladataim eddig konkrétan a plakátok voltak, a Grund social médiája.

Perlaki-Borsos Noel

Nyilván amelyikünk mond beszédet, annak a beszédet is meg kell írni. A helyszínbiztosítást meg kell szerveznünk, oda kell menni és aktívan biztosítani. A programokat nagyon sok idő kitalálni. Mivel többen vagyunk, több az ötlet, és a demokratikus formát megtartva, lassú a döntéshozatal, de nekünk muszáj nyomni, ezért az történik, hogy iskola után, hetente minimum 2-3 ilyen vagy olyan típusú, meeting van, ezek 2-3 órát is el tudnak húzódni.

Olyan dolgokat kell megtanulnunk, amikre nem gondoltuk volna, hogy szükségünk lesz. Nem gondoltuk volna, hogy szükségünk lesz színpadi elemekre, ezekről tárgyalni cégekkel.

Megpróbálni pénzt összeszedni a tüntetés összerakására. Nyilván nem Sorostól, vagy Dobrev Klárától, ahogy mondjuk a HírTV lehozza...

– Bárkit közületek ért-e bármilyen fenyegetés az elmúlt időkben?

– Tulajdonképpen nem. Beszólások voltak persze. Például egy tüntetés után, amikor egy Pintér bábuval mentem haza, akkor tíz percen keresztül kellett valakivel üvöltve veszekednem. Egy másik szervező kapott egy egyoldalas üzenetet nagyjából arról, hogy menjen el a fenébe. Igazából minket nem bántanak. Minket nem akarnak megfenyegetni, mert a kormánynak az üzenete arra épül, hogy a gyerek nemzeti közkincs.

Ha beleállnak a diákokba, lehet, hogy olyan felháborodás lenne, amit ők sem akarnak.

Ezért inkább azt választják, hogy nem beszélnek velünk, és csak a tanárainkat fenyegetik, nem minket.

– Az eddigi majdnem összes tüntetésen azt láttam, hogy elég aktív és jó az együttműködésetek a rendőrökkel.

– Ez nagyon-nagyon érdekes, erre én sem számítottam, hogy ez így fog történni. Nagyon jó viszonyunk van ezekkel a szervezést biztosító rendőrökkel, kedvesek és segítőkészek. Nem az van, hogy ők ezt próbálják elnyomni, sőt, például amikor mentünk bejelenteni az október 5-ét, a rendőrség nemhogy hátráltatott volna minket, hanem tippeket adott nekünk, hogy hogyan lehetne jobb, hogy nem idegesítenénk fel több embert, és egy nagyon-nagyon kedvező megállapodást sikerült például akkor elérnünk velük. Abszolút nyitottak. Nyilván nem nyilatkozhatok helyettük, de támogatást érzünk felőlük is. A tüntetéseken is odajönnek hozzánk, kommunikálnak, és segíteni próbálják az egész folyamatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
L. Ritók Nóra: „Megmutatni sem akarják, mekkora a gyermekszegénység Magyarországon”
L. Ritók Nóra azt mondja, negyven év pedagógusi tapasztalattal még ő sem tud mindig megbirkózni a helyzettel egy szegregált iskolában. De nem adja fel. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével új könyve kapcsán beszélgettünk.

Link másolása

A gyakran kommunikált gyors, látványos sikerek mögött többnyire nincsenek tartós, a leszakadó családok és gyermekek életében fenntartható változást előidéző folyamatok. Ez azonban nem is valósulhat meg addig, amíg szakpolitika helyett pártpolitikai szinten kezeljük a társadalmi leszakadást és a gyermekszegénységet - mondja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője új könyve kapcsán, amely kendőzetlenül foglalkozik a szegregáció kérdésével is.

– A “Minden gyerek számít” című könyv most jelent meg nyomtatott formában, de PDF-ben is megtalálhatjuk a neten. Hogyhogy?

– A könyvnek volt egy előtörténete, mivel a Taní-tani könyvsorozatban jelent meg az azonos nevű közoktatási portálon. Korábban már bevállaltam itt egy könyvet, de soha nem volt elég időm megírni. Írtam ugyanakkor sok olyan publikációt, ami csak szűk szakmai közönséghez jutott el. Végül egy kedves barátnőm - aki a könyv szerkesztője lett - összeválogatta ezeket egy kötetbe. Persze, az E-könyvek használata még nem olyan elterjedt, mint a nyomtatott könyvek. Éppen ezért sokan rám írtak, hogy megjelenik-e nyomtatott formában? Ezek után kerestek meg olyan kedves követők, támogatók, akik kiadót kerestek, közösségi gyűjtést szerveztek, hogy nyomtatott formában is elérhető legyen.

– Miben újszerű a könyv?

– A tartalmában, ahogy a rendszer legalsó szintjéről tudunk ránézni a problémára és rávilágítani, hol vannak azok a hézagok, amelyeket mindenképpen ki kellene tölteni. A helyzet azonban nem egyszerű, mert a körülmények folyamatosan változnak, és mindig felmerülnek új problémák: például hogyan hat a leszakadásra a közmunkaprogram, a gyűlöletkeltő propaganda, a szociális törvény? Hogyan jött be a képbe az egyházi iskolák szegregáló hatása? Sajnos a rendszer nem önreflektív, a hibajelzést támadásnak veszi, így az ügy képviselete folyamatosan nehezedik.

– Cél, hogy az üzenet közvetetten a döntéshozókhoz is eljusson?

– Nyilván jó lenne, hiszen ez a könyv még inkább rámutat a rendszer működési hibáira, mint a korábbiak. Sokan próbálták azokat is eljuttatni döntéshozói szintre, és én is nyilvánosan kommunikálok a társadalmi leszakadás problémájáról. Ha észre akarnák venni, akkor meghallanák - de megmondom őszintén, erre kevés esélyt látok. Nehéz ebben a sikerkommunikációra kiélezett világban a kudarcokat elemezgetni. Az különösen fontos számunkra, hogy ez a kérdés ne pártpolitikai, hanem szakpolitikai szintre terelődjön. Az Igazgyöngy Alapítvány a szakpolitikát képviseli, többek közt a terepi munkával és a jó gyakorlatokkal is. Más kérdés, mi megy át ebből a rendszerbe. Szerencsére az egyetemi kapcsolataink erősek, több egyetem gyakorlóhelye is vagyunk. Egyetlen civil szervezetként dolgozunk az egyházak mellett a Belügyminisztérium FeTe (Felzárkózó Települések) Programjában. Mégis inkább a tűrt, mint a támogatott kategóriában érzem magunkat.

– Mit gondol, miért lehetnek a tűrt kategóriában, amikor már annyi mindenkit ellehetetlenítettek Önök körül?

– Egyszer azt mondta valaki: “Magát se lenyelni, se kiköpni nem tudják”. Van egy olyan társadalmi beágyazottságunk, ami talán védelmet adhat nekünk - de láttuk már, hogy ez sem jelent semmit. Talán a szakmaiság is ad némi védelmet. Mert szerintem a háttérben mindenki tudja: a mi munkánk nem káros, hanem hasznos és átgondolt. Erősen fókuszálok arra, hogy se az ellenzék, se a kormányzat ne sajátítsa ki ezt az ügyet pártpolitikai célokra. Ez az ügy ugyanis a rendszerváltás előtt is velünk volt már és velünk is marad, a képviseletét állandóvá kell tenni. Hajszálvékony vonalon egyensúlyozunk. Kompromisszumokat kell kötnünk, de közben következetesen kitartanunk az alapértékeink, alapelveink mellett.

Azt hiszem, mindig elmegyek a határig, sőt, kicsit meg is tolom azt. Az ügy fontosabb az egyéni harcoknál, értelmetlen erőfitogtatásokba nem megyek bele. A felelősség óvatosságra int. De amíg a tükörbe tudok nézni, addig nincs baj.

Nemrég egy konferencián jártam, az is csak a sikerekre fókuszált, szép és rózsaszín volt minden. Aztán jött az én felszólalásom a lakhatási szegénység fotóival... és ettől mindenki feszengett. Megmutatni sem akarják, mekkora a gyermekszegénység Magyarországon. Pedig ez a valóságos kép. A programok csak szeleteket kezelnek, ahol az adminisztratív igazolás fontosabb, mint a hatásmérés, valós utánkövetés. Az önmagában még nem eredmény, hogy “elértünk X gyereket, X családot.” A kérdés, hogy beépülnek-e ezek a hatások az érintettek életébe? Attól, hogy megmondjuk nekik, hogyan kellene a pénzt beosztani, miért nem kellene dohányozni és miért kellene iskolába járni, még nem érünk el tartós változást. Inkább azt kellene vizsgálnunk, hogyan tudunk olyan hatással lenni, ami után a családok képesek lesznek életstratégiát váltani és kitörni a nyomorúságból.

– Gondolom, ez folyamatos kapcsolattartást igényelne velük.

– Igen, és ez hiányzik az állami rendszerből. Nem elég az EU-s pályázatok utókövetésekor kipipálni egy rubrikát, hogy még fenntartják a programot. Senki nem gondolkodik hosszú távon, nincsenek kormányokon átívelő stratégiák. Minden kormányváltásnál kukába kerül az előzőleg a megoldásra felépített rendszer, és minden kezdődik elölről. Nincsen folyamatkövetés, vagy olyan hatékonyságmérési pontok, amelyek mutatnák, hogy volt-e valódi értelme a munkának. Így nem lehet megfelelő felzárkóztatási hatást elérni. Azok a programok, amelyek a nem jól működő rendszer mellett, annak átalakítása nélkül működnek, nem fognak megfelelő hatással bírni.

– Mekkora faktor ebben a korrupció?

– Erősen benne van abban, ki milyen pályázati pénzhez jut hozzá. Túl sok pénz folyik el fölöslegesen, rossz fókusszal, az is rövid távú hatással. Inkább egy színjátékhoz hasonlít az egész, semmint valós problémakezeléshez. Az ember pedig elég hamar kieshet a kedvezményezetti körből. Egy kritikus és kissé pikírt cikkem miatt például – amiből majdnem sajtóper lett – nekem is megmondták, hogy többé nem számíthatunk EU-s támogatásra. Ez 2016-ban volt, és utána tényleg hiába pályáztunk, végül egy pályázatíró cég tudatta velem, hogy tiltólistára kerültünk, fölösleges próbálkozni. Persze a kis települések szintjéig látjuk a korrupciót is, amit próbálunk jelezni, de hiába. Amikor beáll a korrupció rendszere, minden szinten, akkor nagyon nehézzé válik a jelzése is, ezzel is csak a konfliktusok számát növeljük.

– Vajon mennyiben kormányzati és mennyiben rendszerszintű a leszakadás problémája?

– Az állami szerepvállalás kérdése mindig előjön. Örök dilemma, hogy ha civilként megoldást adunk a problémákra, akkor nincsen rákényszerítve a döntéshozói szint a változtatásra. Ezért sokan azt mondják, nem is kellene segíteni. Különösen előjön ez a választások idején, amikor kiderül, hogy a tudás és világlátás nélküli embereket milyen könnyen meg lehet vezetni. Akiket az állam az út szélén hagy, ők is rendre megszavazzák a regnálókat. Aki nem látja közelről ezt az egészet, őket hibáztatja. Sokan úgy vélekedtek, nem érdemes támogatni őket. Majd ha éhséglázadás lesz, a kormány észbe kap. Holott azok a tudás -és képességhiányok, amelyekkel ezek a családok élnek, épp az állam működési hibáiból fakadnak.

Alapkészséghiányos szülők vergődnek a közmunka és a fekete zóna között, míg a gyerekek a szegregált oktatásban nem kapnak megfelelő tudást. Így tudatlanul jelentenek biztos szavazóbázist, tűpontosan célozva a sebezhetőségekre, a megfelelő időben.

Hiába várjuk, hogy majd egyszer ráeszmél az állam az elvesztegetett erőforrásokra. Nem fog. Ez túl hosszútávú munka lenne. Sajnos, azt kell, hogy mondjam, a szavazataikig érdekesek csak. Azt, hogy hagyni kell őket, csak messziről lehet mondani, nem akkor, amikor az ember közvetlenül látja a gyerekek problémáját, a tömeges lecsúszást. Akkor úgy érzi, muszáj tenni valamit.

– Van az a felvetés, miszerint az oktatáshoz mindenkinek van joga, és egy zsákfaluban élő ember ugyanolyan esélyekkel indul, mint például egy budai. Milyen választ tudunk erre adni?

– Ez nem így van. Én jelenleg hat órát tartok, ebből négyet szegregált iskolában - olyan általános iskolában, ahol csak hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma gyerekek vannak-, míg a másik két órán, egy másik településen jobb családi hátterű gyerekek vesznek részt. Számomra fontos volt, hogy a saját bőrömön tapasztaljam mindezt.

Negyven év pedagógusi pálya után úgy érzem, én sem tudok mindig megbirkózni a helyzettel a szegregált iskolában. És ez még csak heti kétszeri találkozás!

Sem iskolapszichológusból, sem logopédusból, sem fejlesztő pedagógusból nincs elég az ilyen iskolákban a sok esetben traumatizált gyerekek számára. A leszakadó térségek oktatási hálózata nem ad lehetőséget – humánerőforrás híján nincs segítség számukra.

– Ehhez társul a pedagógushiány.

– Igen. Ki akar egy szegregált iskolában tanítani, ahol csak plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekek vannak? Olyan osztály is van, ahol 19 gyerekből 16 SNI-s (sajátos nevelési igényű) vagy BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei vannak). Mihez kezd ott egyedül egy pedagógus? Evidens, hogy nagymértékű a kiégés, sok a pályaelhagyó. Mi nem egy civil zárványt akarunk, hanem közös problémamegoldást, amiben együttműködve az intézményrendszerrel szeretnénk hatni. Mindenkivel, akinek dolga van velük. Van egy sajátos módszertanunk, amellyel a vizuális nevelésen keresztül a szociális kompetenciafejlesztésre fókuszálunk, ebben például a tankerület 42 iskolájával dolgozunk együtt, nyolc éve. És persze egészen abszurd a helyzet, mert két éve elvették tőlünk a kiegészítő támogatást a pandémiára hivatkozva, közben például egy elnyert nemzetközi program keretében mi támogatjuk a programba bevont állami iskolákat több mint 12 millió forinttal, amiből rajzeszközöket vásárolunk, hogy a vizuális nevelési programot sikerrel beépíthessék.

– Mi a helyzet a szociális munkásokkal?

– Ők annyit se keresnek, mint a pedagógusok. Kevés bérét, óriási kiégésfaktorral dolgoznak, leginkább hatósági eszközöket használva. A jelzőrendszer sem működik hatékonyan, sokszor inkább kivár, félrefordul, mindenki a határait tartja. Az a célunk, hogy a családok legyenek képesek arra, hogy felneveljék a gyerekeiket, de van, hogy ki kell emelni őket az adott környezetből. Sokszor dilemma, hogy ezt meglépjük-e, vagy jobb még kivárni? Mindig megvisel, amikor családon belüli erőszakról szerzünk tudomást, akár a közösségből, akár a gyerekektől. Ugyanakkor tudom, ha kiemelik a gyereket, egyáltalán nem biztos, hogy az állami gondoskodásban jobb élete lesz.

– Ami a gyermekszegénységet illeti, a rendszerváltás óta ugyanolyan maradt a probléma?

– Próbálkozások voltak, például amikor az oktatás terén igyekeztek tenni a szegregáció ellen. De hiába voltak esélyegyenlőségi tervek, ezek a kormányváltáskor mind eltűntek. A rendszerváltás idején úgy éltük meg a szabad iskolaválasztást, mint egy nagy demokratikus vívmányt. Mindig is voltak települések, amelyek a földrajzi elhelyezkedésük miatt vagy más okokból szegregálódtak. Ha volt az ilyen falvakban jobb státuszú szülő, a rendszerváltás után lehetősége nyílt máshová vinni a gyerekét. A Fidesz visszaállította az egyházi iskolarendszert. Az egyházi iskolák kiemelt támogatással, pótlékokkal sokszorosából gazdálkodnak az állami iskolákhoz viszonyítva, ráadásul ők nem vesznek fel SNI-s gyerekeket (ennek megvan a jogi háttere). A halmozottan hátrányos roma gyerekek pedig jellemzően nem fordulnak elő az egyházi iskolákban. Kivételek persze vannak, például a szerzetesrendek iskolái, de ezek arányaiban eltörpülnek a többi mellett, ahol válogatott gyerekekkel dolgoznak.

A szülő persze szabadon választ, hova adja be a gyereket, így létre is jön az egyházi iskolák szegregáló hatása.

Nem azért íratják a gyerekeiket ide, mert vallásosak, hanem azért, mert itt nincsenek olyan gyerekek, akikkel bármi gond lehet. Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, ebben a helyzetben nem lehet, nem szabad a szülő nyakába varrni a kialakult helyzetet.

– Nem úgy van, hogy a csoport átlaga “hozzáromlik” a leggyengébb tagokéhoz?

– Nem. Szakmailag bizonyított, hogy integrált közegben mindkét fél hozzáadott értékben jobban fejlődik. Ráadásul az, hogy például kooperatív módszerekkel együtt dolgoznak a gyerekek, az a tudásbővítés mellett a szociális készségeket is fejleszti. A vegyes csoportokban mindkét fél számára vannak előnyök, az inkluzív pedagógia erről szól. A fogyatékkal élők például általában 10 százalékban építhetők be úgy egy osztályba, hogy abból mindkét fél építkezzen. Jack Me szerint a jövő iskolájának csak a szociális készségekre, a kreativitás fejlesztésére és a fizikai kondícióra kellene koncentrálni. Minden mást meg fognak oldani a robotok. Nagyon fontos, hogyan tudunk közösségben létezni, működni. A szociális készségek érezhetően romlanak, soha ennyi nárcisztikus személyiséggel nem találkozhattunk, mint manapság.

– Mi az, amit meg tudunk tenni?

– Azt szeretnénk, ha olyan világ jönne el, amelyben minden gyerek azzá válhat, ami lehetne. Beszélhetünk hosszan az elfecsérelt erőforrásokról, élhetetlen országról, fekete zónáról, ami túl fog érni a leszakadó térségek szintjén, de változás csak strukturálisan, rendszerszinten képzelhető el.

Mindenkinek van felelőssége, dolga ezzel. Azzal, hogy fejleszti-e a szociális készségeit. Hogy visszautasítja-e a gyűlöletbeszédet és megvilágít-e helyzeteket, amelyek nem is olyan fekete-fehérek.

Jó lenne, ha ezt a felelősséget mindenki érezné. Ez a könyv hozzásegít, hogy mindezt mélyebben megértsük és átérezzük.


Link másolása
KÖVESS MINKET: