SZEMPONT
A Rovatból

Jakab Ferenc: Ebből a Covid-járványból van még három hónap, és az idősekre, valamint a krónikus betegekre ugyanolyan veszélyes

A Koronavírus-kutatási Akciócsoport volt vezetője szerint a járvány kellős közepén vagyunk, miközben az egy évnél régebben felvett oltások kikoptak. Bár nem lehet állandó rettegésben élni, de a zsúfolt bevásárlóközpontokban újra indokolt lehet a maszk.

Link másolása

A legfrissebb adatok szerint egyetlen hét alatt majdnem 300 ezren fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel. A vizsgált mintáknál 43% volt a covidosok aránya. És ez csak a jéghegy csúcsa, nagyon sokan nem mennek orvoshoz és maximum otthon tesztelnek, így róluk az állami ellátórendszer semmit sem tud. Arról, hogy pontosan hányan lehetnek kórházban, szintén nincs országos, összesített adat. Annyit lehet tudni, hogy az adatszolgáltatásra kijelölt 24 kórházban 339 embert kezelnek, közülök 46-ot intenzív osztályon.

Jakab Ferenc egyetemi tanárral, a Pécsi Janus Pannonius Egyetem professzorával, aki a 2020-21-es Covid-járvány idején a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője volt, arról beszélgettünk, mennyire súlyos a mostani járvány, érdemes-e védőoltást felvenni, és mit csináljunk karácsonykor.

– Mit lehet erről a mostanában terjedő Eris variánsról tudni?

– A koronavírus-járvány kellős közepén vagyunk. Ez a variáns az omikronnak egy alvariánsa, tehát ugyanazokkal a tünetekkel jár, relatív enyhe náthás fejfájással, torokfájással, enyhe lázzal és ízületi fájdalommal, ami alapvetően nem olyan súlyos, mint az első variánsok esetében fellépő tüdőgyulladás volt. Azonban mindenképpen ki kell emelni, hogy

idősekre és krónikus betegekre ez még ugyanolyan veszélyes, mint az első időszakban voltak a korábbi variánsok.

– Az Eris variáns ellen elvileg 70 ezer Moderna vakcina érkezett már az országba. Ez elég lehet arra, hogy ezt a járványt átvészelje Magyarország?

– Ez attól függ, hogy a lakosság mennyire nyitott az újabb oltásra. Ha nyitott, akkor egy kilenc és fél millió lakosú országban nyilván nem elég. Ha azt nézzük, hogy csak a krónikus betegeket és az időseket oltjuk be, akkor valószínű, hogy elég lehet. Viszont, ha azt nézzük, hogy nagyon kevés azok száma, akik beoltatnák magukat, mert azt gondolják, hogy nem kell tartani már a koronavírustól, akkor bőven elég ez a mennyiség is. Talán még sok is. Tehát, hogy elég-e vagy sem, az igazából ez attól függ, hogy a lakosság mennyire veszi ezt komolyan.

Az a baj, hogy azt veszem észre, nagyon kevesen vannak azok, akik felelősségteljesen gondolkodnak és cselekednek ebben a témában. Igazából azt érzem, hogy a legtöbben úgy gondolják, hogy letudtuk ezt az egészet, és már nincs mitől tartanunk.

Kicsit megfázok, kicsit tüsszögök, aztán kész. De azért ez nem ilyen egyszerű, a vírus terjedése és a mutációképessége tekintetében sem, azért ez összetettebb dolog.

– Miért ennyire tartózkodó ezzel kapcsolatban a kommunikáció, mintha mindenki félne kimondani azt, hogy tényleg benne vagyunk egy járványban?

– Mi folyamatosan kommunikálunk a témával kapcsolatban, egyre többször keresnek minket különféle sajtóorgánumoktól, és mi mindenkinek próbálunk válaszolni, hogy mindenkihez eljusson az üzenet.

Rengeteg a beteg, de csak azokról tudunk, akik ténylegesen elvégeztek otthon egy tesztet, és vannak annyira felelősségteljesek, hogy megnézzék, covidosok-e.

De számtalan az olyan eset, akik nem tesztelnek és szintén betegek. Otthon maradnak, de igazából nem foglalkoznak vele, hogy mi a betegségük. Jelenleg a felső légúti fertőzések esetében vastagon a koronavírus dominál. Az influenzavírus még fel se zárkózott, közel sincs hozzá. Tehát egy téli időszakot megélő koronavírus-járványban vagyunk.

– Az Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ azt írta kérdésünkre, hogy a magyar lakosság koronavírus elleni átoltottsága magas, a magyar felnőtt lakosság 71,5 százaléka rendelkezik alapimmunizálással, és 47,5 százaléka már legalább egy ismétlő oltásban is részesült.

– Aki egy évnél régebben volt oltva, vagy egy évnél régebben kapta el a fertőzést, akkor, bár valamilyen védettsége persze van, hiszen a szervezet már találkozott a vírussal, de nagyon-nagyon megkopott az a védettség mára. A koronavírus nem okoz erős, stabil és tartós immunválaszt. Ez az oka annak, hogy az eddig ismert humán koronavírusok is évről-évre újra elkaphatók, hiszen télen sokaknak fáj a torka, sokan náthásak, ezeket is mind koronavírusok okozzák. Természetesen a vakcina magasabb szintű és hosszabban tartó immunitást vált ki, de az sem tart évekig. Tehát

egyértelmű, hogy az egy évnél régebben felvett oltások kikoptak. Az, hogy a lakosság 71.5 százaléka átoltott nagyon jó arány, azonban ennyi idő elteltével már nem jelent biztos védettséget.

Ha ebből a 71.5%-ból néznénk egy titert, hogy jelen pillanatban mennyi antitest található az oltottakban, akkor az szerintem jóval alacsonyabb lenne, mint abban az időszakban, amikor ez a statisztika készült. Azaz szerintem az évenkénti egyszeri újraoltás ugyanúgy, ahogy például az influenza esetében is ajánlott, az abszolút releváns lehet a koronavírus esetében is.

– Most még van értelme beadatni ezt a védőoltást? Azt szokták mondani, hogy a járvány közepén már nem annyira célszerű.

– Ezzel mindig is vitatkoztam. 2021-22-ben is éppen a járvány közepén voltunk, amikor megkezdtük az oltások beadását. Miért ne oltanánk? A járvány megfékezésének az egyértelmű módja az oltás. Az igaz, hogy a védettség kialakulásához idő kell, több hét is akár.

De ebből a járványból van még három hónap. Tehát természetesen érdemes oltatni, és azt is meg kell jegyezni, hogy az oltás minden tekintetben sokkal-sokkal biztonságosabb, mint a természetes fertőzés.

Az olyan, mint az orosz rulett. Nem lehet tudni, hogy éppen az adott életszakaszunkban a szervezetünk milyen általunk még ismeretlen betegséggel küzd, esetleg emiatt legyengültebb, mint gondolnánk. Így aztán nem tudhatjuk, hogy fog reagálni a vírusfertőzésre. Tehát oltani mindig érdemes. És mindig-mindig kisebb a veszélye, mint a természetes fertőzésnek.

– Innen nézve ez a 70 ezer oltás nem sok, mert ha nemcsak a krónikus betegek vagy az idősek veszik fel az oltást, hanem mindenki, akinek korábban már volt oltása, akkor ez a 70 ezer pillanatok alatt elfogy.

– Ezt sajnos nem tudom megítélni. Nem járványügyi szakember, hanem virológus vagyok, de a járványügy nyilvánvalóan felmérte a helyzetet, statisztikát vagy felmérést készített. Nyilván meg kell bízni abban, amit ők mondanak. Hogy elég lesz-e vagy sem, azt majd a szezon után fogjuk megtudni.

– Mit javasol általában az embereknek? Érezhetően mindenki belefáradt már az óvintézkedésekbe. De talán mégis szükségesek újból?

– Nem lehet egy életet úgy élni, hogy állandóan rettegünk, ez teljesen természetes és normális dolog. De azt tudom mondani, hogy a maszkviselés egy zsúfolt bevásárlóközpontban, főleg itt karácsony előtt, önmagában is egy hasznos dolog lehet, nemcsak a Covid, hanem minden egyéb felső légúti fertőzés tekintetében. A kézfertőtlenítés is hasznos. Egy alapos, szappannal történő normális kézmosás, rengeteget számít, nem kell állandóan fertőtlenítővel pacsmagolni a kezünket, persze sok esetben csak erre van lehetőség. A távolságtartás nyilván nagyon nehéz, de amennyire lehet, próbáljuk meg azért megtenni. Ez a három intézkedés, koronavírus ide, koronavírus oda alapvetően fontos lehet egy ilyen légúti fertőzéses járványidőszakban.

– Mi a helyzet a karácsonyi rokonlátogatásokkal? Tartózkodjunk inkább tőle?

– Karácsonykor szintén fokozottan figyeljünk a fentiekre, mert ilyenkor összegyűlik a család, esetleg ott vannak a nagyszülők, dédszülők, akik idősek, krónikus betegek, és ilyenkor halmozottan ki vannak téve annak a fertőzésnek, amit a gyerekek hazavisznek, esetleg tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel, és megfertőzik a nagyszülőket. Tehát erre most kimondottan kell figyelni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Kishitű voltam, már azon dolgozom, hogy senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk
Néhány hete még úgy gondolta, hogy háromosztatú lesz a magyar politikai tér, most már másképp gondolkozik erről. Magyar Péter nem szeretne koalíciót kötni sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Közel három órán keresztül kérdezte Magyar Pétert Puzsér Róbert a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus egy ponton arról kérdezte vendégét, hogy a Tisza Párt politikusa mit tekintene az Orbán-rendszer végének. Magyar ugyanis korábban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hatalomra jutva megfontolná a koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.

Magyar Péter a válasza elején Horn Gyulát idézte, aki szerint mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy milyen felhatalmazást kapnak majd a választások során az emberektől. Magyar ezután azt mondta, hogy az első interjúi idején még ő sem gondolta volna, hogy néhány héttel később már Puzsér és Kóczián faggatják.

„Kishitű voltam, és azt gondoltam, hogy egy háromosztatú politikai teret kell elképzelni”

– kezdte a választ Magyar arra utalva, hogy Orbán és Gyurcsány pártja mellé szerinte még be lehet férkőzni.

„Most már nem így gondolom. Azt hiszem, hogy ez most már egy kétosztatú politikai tér lesz” - folytatta a Tisza Párt alelnöke, aki hangsúlyozta: ő abban reménykedik, hogy idővel „tényleg elmehet a gyerekeivel játszani és lesz száz másik Magyar Péter vagy nem Magyar Péter, aki átveszi”.

„Azon fogok dolgozni, hogy nekünk senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk. Engem nem érdekel Gyurcsány Ferenc, megmondom őszintén. Soha egy asztalhoz nem akarok vele leülni, mert tudom, hogy mit tett ezzel a hazával”

– mondta Magyar Péter.

A politikus azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor sem érdekli, aki szerinte jól indult, de mégis csak ő vezeti „a kormánynak vagy maffiának nevezhető konglomerátumot”.

Puzsér és Magyar beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Salát Gergely: Hszi Csin-ping kőkemény politikus, Orbán Viktorral nem arról fognak beszélgetni, milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút
Jól zár a kommunikáció, fogalmunk sincs, valójában mit fog itt csinálni kínai elnök - mondja a szakértő. Az viszont biztos, hogy amiről Orbán Viktorral megállapodnak, néhány éves távlatban meghatározó lehet a magyar-kínai kapcsolatokban.

Link másolása

Ma Magyarországra jön Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt vezetője, aki Franciaországból, illetve Szerbiából érkezik. A kínai elnököt 400 fős delegáció kíséri, és a magyar kormány történelmi jelentőségűnek tartja a látogatást. Azt, hogy pontosan miről lesz szó, milyen megállapodásokat írnak alá, egyelőre titokban tartják. De Kína az elmúlt években hatalmas befektetésekbe kezdett Magyarországon, elsősorban akkumulátorgyárakat, valamint autógyárakat telepít hozzánk, emellett javában készül a Belgrád-Budapest vasútvonal, amely az új kínai selyemútnak nevezett kereskedelmi útvonal fontos része lesz.

Magyarország tehát Kína egyik fontos európai partnerévé vált az elmúlt években.

Közben Kínának egyre több a konfliktusa az Euórópai Unióval, főleg gazdasági téren, Európa a saját gazdaságát, például autóiparát félti, globálisan pedig egyre feszültebb a viszony Kína és az Egyesült Államok között, Kína növekvő világpolitikai ambícióinak köszönhetően.

Arról, hogy mi a mostani látogatás tétje, Salát Gergellyel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének tanszékvezetőjével és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.

— Mi a jelentősége annak, hogy Hszi Csin-ping éppen most, személyesen Magyarországra jön?

— Húsz éve járt utoljára Magyarországon kínai elnök. Ez nyilván egy gesztus Magyarországnak, ami azt akarja mutatni, hogy megéri Kínával jóban lenni, mert ilyen gesztusokra számíthatunk. De itt természetesen nemcsak a gesztusokról van szó, hanem azokról a nagyon megelevenedett magyar-kínai, elsősorban befektetési kapcsolatokról is, amelyeket ezzel a látogatással Hszi Csin-png szentesít.

— Szimbolikus csupán ez a látogatás, vagy valóban eldőlnek most fontos kérdések?

— Azt gondolom, hogy a konkrét kérdések, hogy melyik cég hol fektet be, hány milliárdot, vagy milyen magas lesz a kerítés, ezeket már rég letárgyalták a szakemberek egymás között. Itt legfeljebb az általuk már kidolgozott szerződéseket fogják ünnepélyesen aláírni. A megbeszélés sokkal inkább a világ helyzetéről, az EU-kínai kapcsolatokról és annak a lehetőségeiről fog szólni Orbán Viktor és Hszi Csin-ping között.

Ők nem arról fognak beszélgetni, hogy milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút, hanem arról hogy mik az alapvető stratégia, geopolitikai érdekei a két országnak, illetve, mit lehet kezdeni az EU-kínai kapcsolatokkal, illetve abban milyen szerepet tud játszani Magyarország.

— Ugyanez elmondható Hszi Csin-ping franciaországi látogatásáról vagy a szerbiai útjáról?

— Mindegyik másról szól. Franciaországban egészen konkrét dolgokról kell megalkudni. Ott is feltételezem, hogy a geopolitikai viszony lesz a fő kérdés. Nyilván beszélni fognak az orosz háborúról és arról a nyugat-afrikai nyomulásról, amit Franciaország kárára az oroszok végeznek, de azért valószínűleg a kínai gazdasági érdekek is ott vannak mögötte. Nyilván beszélni fognak kereskedelmi és egyéb kapcsolatokról.

Emmanuel Macron az EU egyik első számú vezetője, bizonyos kérdésekben a kínai kapcsolatok szószólója, más kérdésekben, például az elektromos autók ellen indított dömping-eljárásban éppen, hogy a Kína elleni fellépés fő képviselője.

Ott nagyon komoly alkudozás megy majd mindenféle dömping-eljárásokról és egyebekről. Nyilván ilyen jellegű alkudozás Magyarországon nem lesz. A belgrádi látogatás pedig inkább egy gesztus. Ez pontosan a belgrádi kínai nagykövetség lebombázásának a 25. évfordulójára van időzítve. Ez egy üzenet az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, hogy „nem felejtünk”, üzenet Oroszországnak, hogy „nem fogunk barátkozni a NATO-val és Amerikával, számíthattok ránk”, és természetesen azért Szerbiában is vannak üzletek, amiket le kell tárgyalni.

— Magyarország valójában mennyire jelentős üzleti partner Kínának?

— Öt éve azt mondtam volna, hogy semennyire, vagy minimálisan. Most azt gondolom, hogy ezekkel a hatalmas befektetésekkel tényleg fontossá vált. Nyilván nem a világ legfontosabb országa, a kínai befektetések nagyrészt nem Magyarországra érkeznek, még Európán belül sem, de azért egy CATL, vagy egy BYD méretű gyár Kínából is látható.

— Nemrég arról jelent meg hír, hogy Hszi Csin-ping ellátogat Pécsre is, később ezt Szijjártó Péter álhírnek nevezte. Erről mit gondol, mi lehetett a háttérben?

— Megjelent hetekkel ezelőtt egy hír, hogy Pécsen is lesz egy nagy autógyár, majd ezt hirtelen törölték a hírportálokról. Most mindenki találgat.

Nagyon jól zár a kommunikáció mind a két oldalon, tehát fogalmunk nincs valójában arról, hogy mit fog itt csinálni Hszi Csin-ping és milyen megállapodásokat akarnak kötni. Ilyenkor elszaporodnak a pletykák.

Három nap múlva okosabbak leszünk.

— Milyen most Kína helyzete? Lehet olvasni gazdasági válságról, vagy arról, hogyan válnának az Egyesült Államok riválisává – mindebben hol tartanak most?

— Bőven vannak gazdasági problémák, de nincs válság. Azért öt százalékos gazdasági növekedést továbbra is fent tud tartani Kína. Bizonyos problémákat meg kell oldani, ezen rajta vannak, vagy rajta lesznek.

Nyilván a két számjegyű gazdasági növekedés időszaka soha nem fog visszatérni, de olyan modernizációs, csúcstechnológiai és innovációs programok zajlanak, hogy azért egy szép, számottevő ütemű gazdasági növekedést továbbra is fenn tud tartani.

Ahol éppen valami nagy probléma van, oda a kínai államnak van akkora ereje és kapacitása, hogy gyorsan tudnak sok erőforrást csoportosítani a tűzoltásra. Tehát nem lesz nagy válság.

— Hszi Csin-ping milyen politikus, mit hozott Kína számára?

— Kőkemény politikus, aki nem is feltétlenül a saját ambíciói miatt, hanem inkább a Kínai Kommunista Párt elitjének konszenzusa alapján összerántotta Kínát. A 90-es, 2000-es években rengeteg helyi kiskirály, milliárdos, oligarcha egymással ellentétes érdeke húzta szét az országot, ezeket letörte. Megint egy centralizált, kemény pártállam lett Kína.

Amikor eltűnő politikusokról hallani, akik talán előkerülnek később, talán nem, az is ennek a folyamatnak a része?

Természetesen a politikai harc, a centralizáció áldozatokkal jár.

— Az emberi jogi kérdésekben mi Hszi Csin-ping szerepe, illetve felelőssége?

— Az általános bekeményítés, centralizáció a nyugati értelemben vett emberi jogok visszavágásával jár. Most rosszabb a helyzet ebből a szempontból, nyugati szempontból Kínában, mint mondjuk 15 éve. Azt gondolom, hogy ez a kínai pártelit politikájának a része. Egészen egyszerűen nem akarnak a szovjet kommunista párt sorsára jutni – ezt ki is mondták. Azt gondolják, hogy ahhoz, hogy a párt megőrizze a hatalmát, most egy keményebb időszakra van szükség.

— A kínai elnök mostani magyarországi látogatásának milyen távlatban lehet jelentősége, milyen távlatban határozhatja meg azt, hogy a két ország viszonya hogyan alakul?

— Ez néhány éves távlatban lehet meghatározó. Azt, hogy mondjuk a következő egy-két-három-négy évben milyen befektetések fognak idejönni, milyen pénzügyi konstrukcióval fog együttműködni a két ország, erre meghatározó lesz. De öt év múlva nyilván teljesen más lesz a világ, mint most, tehát akkor lehet, hogy megint teljesen újra kell gondolni az egészet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: