SZEMPONT
A Rovatból

Iványi Gábor: Azzal nem lehet szavazatokat nyerni, hogy átgázolnak rajtunk

Az Oltalom Karitatív Egyesületnek 71 millió forintot dobtak össze az adójuk 1%-át felajánlók, de a pénzt az utolsó fillérig elvonta a NAV. Iványi egyháza viszont ennél sokkal többre, 1,3 milliárd forintra jogosult. Kérdés, vajon ezt megkapják-e?


Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a NAV az 1 százalékos felajánlásokat is elvonta Iványi Gábor jótékonysági szervezetétől. Az Oltalom Karitatív Egyesület összesen 71 millió forintra lett volna jogosult, amit több mint 7500 ember adott össze, ebből azonban a fennálló köztartozásukra hivatkozva egy fillért sem kaptak.

Mindez azután történt, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) járó állami normatívából három hónapja 125 millió forintot inkasszóztak, augusztusban 175 milliót, nemrég pedig 384 milliót, ezzel lényegében csődközelbe juttatva a szervezetet.

A dolgozók utoljára júliusban kapták meg a teljes munkabérüket, de már akkor is csak részletekben. Az összesen 1000 alkalmazott 8-10 százaléka a kialakult helyzet miatt már felmondott.

Akik még kitartanak, azok főként a MET-nek járó 1 százalékos felajánlásokba kapaszkodnak. Az egyháznak 700 millió forintot dobott össze 73 ezer ember, amit a vonatkozó törvény szerint az állam majdnem a duplájára, 1,3 milliárd forintra egészít ki a január végi kifizetéskor.

Legalábbis papíron. Az Oltalom 71 millió forintjának elvonása után viszont joggal merül fel a kérdés, mi a helyzet akkor, ha a NAV hasonló indoklással az 1,3 milliárdra is ráteszi a kezét?

Megkérdeztük a fentiekről Iványi Gábort, aki azt mondta, a civil szervezeteknek járó 1 százalék valóban a NAV közvetítésével érkezik, a másik 1 százalék viszont elvileg tőlük függetlenül, a Miniszterelnökségen keresztül jut el az egyházakhoz.

„Ha megjelenik az összeg a számlánkon, fennállhat a veszélye annak, hogy rögtön elvonják, tartok is kicsit ettől, de bízom az ellenkezőjében” – fogalmazott Iványi, aki szerint többen javasolták nekik, hogy csináljanak egy külön egyesületet, amibe átviszik ezt a pénzt, de mivel az egyház a kedvezményezettje, erre nincs törvényes lehetőségük.

„Muszáj kockáztatnunk, és azt reméljük, hogy ebből az összegből minden hátralékot, az elmaradt béreket is ki tudjuk egyenlíteni, sőt talán még marad is belőle” – tette hozzá.

Fizetésekre jelenleg kizárólag az egyéni adományokat tudják fordítani. Szeptember közepén közzétett kiáltványuk óta nagyjából 100 millió forint jött össze az erre a célra létrehozott krízisalapban, ami ugyan nem kis pénz, de az egyhavi nettó bérköltségüknek még a felét sem fedezi.

Iványi szerint amikor Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az anyagi nehézségeik elmélyüléséről beszél, nem említi meg, hogy ő volt az egyik legbuzgóbb abban, hogyan csavarja ki a kezükből a forrásokat.

„Nem mi gazdálkodtunk felelőtlenül, eleve megcsonkítva kaptuk meg a bennünket megillető pénzt. Több mint 10 éven át úgy működtünk, hogy nem kaptuk meg a kiegészítő normatívát, sem az oktatási, sem a szociális területen. Kész csoda, hogy egyáltalán a nettó béreket ki tudtuk fizetni.”

Mekkora még a tartozás?

Iványi szerint a NAV összesen másfél milliárd forint körüli összeget emlegetett, ennek több mint a felét már befizették. Ugyanakkor álláspontjuk szerint az állam is tartozik nekik, mivel éveken át törvénytelenül tartotta vissza az embereket attól, hogy felajánlhassák adójuk 1 százalékát a MET-nek.

Ebben az ügyben pert fognak indítani, de ez nem hoz azonnali eredményt, jóval hosszabb lesz a kifutása. Bár kezdeményezték, hogy számoljanak el egymással, az állam nem hajlandó elismerni a saját tartozását.

Az 1,3 milliárd forintot tehát elméletileg januárban kaphatja meg a MET, de az is kérdés, elvonják-e tőlük továbbra is a havi normatívát, ezzel ellehetetlenítve, hogy fizetést adjanak a dolgozóiknak. Iványi szerint ez az egyik lehetőség, a másik pedig az, hogy magukba szállnak és belátják, mekkora hibát vétenek, ha szétverik az általunk működtetett rendszert.

„Nincsenek olyan intézmények, amelyek át tudnák venni az általunk ellátottakat. Egyrészt mindenki tele van, másrészt nem is tudnák ugyanazt nyújtani, hiszen mi például sajátos nevelési igényű gyerekekkel is foglalkozunk, aprólékosan megállapítva mindenkiről, milyen tennivalók szükségesek velük kapcsolatban.

Vidéken hasonló a helyzet: akadnak olyan térségek, ahol több mint 30 helyről szedjük össze busszal a gyerekeket, ami nem feladatunk, de ha nem tennénk, ezek a gyerekek nem tudnának eljutni az iskolába. Emellett mindenki kap nálunk háromszori étkezést, a családjaik pedig rendszeresen élelmiszercsomagokat, ami szintén nem lenne kötelességünk. Ha ellehetetlenítenek bennünket, ezt más biztos nem tudná biztosítani.”

A hajléktalanokkal Iványi szerint hasonló a helyzet: a többi szálló mind tele van, már most sem elegendőek a rendelkezésre álló férőhelyek. Ha be kellene zárniuk a Fűtött Utcát – márpedig be kell, ha továbbra se tudnak fizetést adni a dolgozóiknak –, ezek az emberek más lehetőség híján az utcán próbálnak majd meg menedéket találni.

Arra a kérdésre, mennyire bízik abban, hogy az októberi normatívát már nem vonják el tőlük, Iványi azt feleli: erre 50-50 százalék az esély, nem tud ennél biztosabbat mondani. Ugyanakkor a kormányra utalva hozzáteszi azt is:

„Nem hiszem, hogy a szavazóik elvárnák tőlük, hogy bennünket sanyargassanak. Igaz, hogy mindig az dominálja a cselekedeteiket, mivel lehet szavazatokat nyerni, de szerintem azzal nem lehet, hogy átgázolnak rajtunk és szétverik ezt a rendszert. Az emberek megértik, hogy értük dolgozunk, ráadásul a legszegényebbek körében, ahol mi végezzük a munkánkat, a Fidesz támogatottsága 90 százalék felett van.”

Egyelőre egyik napról a másikra élnek, így azzal kapcsolatban se tud konkrétumot mondani, hogyan érintené az intézmények működését, ha októberben sem kapnának pénzt az államtól. (A MET által fenntartott MÁV-telepi iskola egyik tanára például azt nyilatkozta korábbi riportunkban, hogy ha akkor sem kapnának fizetést, újabb 3 pedagógus állna fel biztosan, így lehetetlenné válna az órák megtartása.)

„Október 10-én lenne esedékes a következő kifizetés, annyi biztos, hogy 11-én tartok majd egy sajtótájékoztatót” – összegez Iványi, majd még annyit mond: „Számolhatnék a legrosszabb forgatókönyvvel is, de miért ne gondolhatnám, hogy az utolsó pillanatban észbe kapnak és azt mondják, »rendben van, üljünk le tárgyalni«? Erre utaló jelzés viszont eddig nem érkezett, az elmúlt évek tapasztalata inkább az, hogy még a levelekre sem válaszolnak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.


Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.

Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.

Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.

„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”

- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.

„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”

– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.

„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”

- jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk