Itt nézheted élőben Magyar Péter beszédét
Magyar Péter győri beszédét a Kontroll YouTube-csatornáján élőben közvetítik.
prcikk:
Sípszóval és bekiabálásokkal zavarta meg egy kisebb csoport Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda délutáni hajdúböszörményi fórumát. Az eseményről Gáspár Evelin, a miniszter stábjának munkatársa számolt be egy Instagram-videóban, amelyben arról beszélt, csalódott a Tisza Párt szimpatizánsaiban.
A sajtóreferens szerint a tiszások online jelenléte nincs arányban azzal, ahányan egy-egy eseményen személyesen is megjelennek.
Hozzátette, a provokációt a tiszások előre meghirdették a Facebookon, ehhez képest szerinte mindössze 5-6 fő jelent meg.
A beszámoló szerint Szijjártó Péter nyugodtan kezelte az ellentüntetőket.
– mondta Gáspár.
Becslése szerint a fórumon mintegy 300 Fidesz-szimpatizáns vett részt, és az esemény a „szájkaratézáson” kívül rendben lezajlott.
A videó végén Gáspár Evelin a választások utáni időszakra is utalt: „Fontos megérteni, hogy április 13-án is fel fog kelni a Nap, és nem lehet ilyen gyűlöletkeltésben élni”.
Magyar Péter a Facebookon reagált a Patrióta YouTube-csatorna által nyilvánosságra hozott hangfelvételre. Ezen állítólag a Tisza Párt elnöke és volt barátnője, Vogel Evelin beszélgetnek. A felvétel szerint nő azt mondja: „lehet, jobb lenne a világ, ha a humoristák lennének politikusok. Csak színészek ne legyenek, mert akkor háború lesz”. Magyar Péter erre ezt válaszolta: „Így is az lesz, g*ci nagy háború lesz”.
A kormányoldal reakciójára nem kellett sokat várni. Szijjártó Péter azt írta Facebook-oldalán, hogy szerinte ez a kijelentés azt a kormányzati álláspontot igazolja, amelyet már évek óta hangoztatnak, mégpedig, hogy „Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani”.
Magyar Péter a Facebook-oldalán posztban és videóban is reagált. Azt írta:
Az az állampárt hazudozik megint rólam, amely a miniszterelnök fiának isteni sugalmazására 200 magyar katonát küldene Csádba. És amely kormány Trump kérésére Iránba is katonákat küldene.”
A Tisza vezetője a csádi misszióra utalt, amelyről most derültek ki újabb részletek. Egy kiszivárgott dokumentum szerint a kormányzat, bár kommunikációjában tagadta a misszió létezését, tavaly ősszel mégis komolyan tervezett vele. A tervek alapján csak idén több mint 27 milliárd forintot költöttek volna a 200 fősre tervezett katonai küldetésre.
Magyar megemlítette Szijjártó Pétert is: „Az az Orbán-kormány hazudik megint, amelynek külügyminisztere büszkén árulja el a hazát és a nyugati szövetségi rendszert, amely Magyarország biztonságának garanciája. Az az Orbán-kormány hazudik megint, amely évek óta háborús pszichózisban és riogatásban tartja az országot.”
„Legyen mindenki számára egyértelmű: A TISZA-kormány alatt újra rend, béke, biztonság és fejlődés lesz Magyarországon. 3 nap van hátra az orbáni őrületből. Április 12-én lezárjuk ezt a dicstelen két évtizedet. Vasárnap történelmet írunk és rendszert váltunk!” – ígérte posztjában.
Árpa Attila a jakuzzijában ülve, egy 24 órán át elérhető Instagram-videóban adott tippeket a vasárnapi országgyűlési választás előtt azoknak, akiket esetleg pénzzel vagy fenyegetéssel próbálnak rávenni egy adott párt támogatására.
A színész egy konkrét módszert vázolt fel arra, hogyan lehet kijátszani a nyomásgyakorlókat.
A várható negatív kommentekre is előre reagált.
Árpa egyékbént a videója tetején a „tiszavaztok?” feliratot helyezte el, melyben a „Tisza” szót kékkel emelte ki.
A választási fülkében a saját szavazólap lefotózása nem tilos. Aki elrontja a szavazólapját, az az urnába dobás előtt egyszer kérhet újat. Fontos azonban, hogy egy szavazólap csak akkor érvényes, ha egyetlen pártlistára kerül x, több jelölés érvénytelenné teszi a voksot. Maga a szavazatvásárlás vagy a választók fenyegetése bűncselekménynek számít.
Via 24.hu
Szerdán lezárta magyarországi programját J. D. Vance amerikai alelnök, és útnak indult, hogy az amerikai delegáció élén részt vegyen a hétvégén kezdődő USA–Irán béketárgyalásokon Iszlámábádban – írja az Index.
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt szerdán erősítette meg, hogy Vance vezeti az amerikai küldöttséget a Pakisztánban tartandó megbeszéléseken, amelyek a legfrissebb tájékoztatás szerint szombaton kezdődnek. „A kezdetektől fogva nagyon jelentős és kulcsszerepet játszott ebben” – mondta Leavitt az alelnökről, hozzátéve: „Természetesen ő az elnök jobbkeze.” A delegációhoz Iszlámábádban csatlakozik Steve Witkoff különmegbízott és Donald Trump veje, Jared Kushner is.
„Azt hiszem, az irániak úgy gondolták, hogy a tűzszünet Libanont is magában foglalja, de ez nem így van. Mi soha nem tettünk ilyen ígéretet” – jelentette ki az alelnök. Hozzátette,
de hangsúlyozta, hogy ez nem a fegyverszünet feltétele.
A tárgyalások előtti helyzetet rendkívül feszültté teszi, hogy a fegyvernyugvás életbe lépését követően Izrael nagyszabású támadást indított Libanon ellen. A libanoni polgári védelem szerint a halálos áldozatok száma a 254-et is elérte.
Az amerikai alelnök hirtelen távozása azért is meglepő, mert a korábbi hírek szerint egy nappal meghosszabbította budapesti látogatását.
Vance a választási kampány hajrájában érkezett Magyarországra, saját bevallása szerint azért, hogy ellensúlyozza a szerinte tapasztalható külföldi beavatkozási kísérleteket. Látogatását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is kommentálta, aki nem volt biztos abban, hogy a vizit segítséget jelent Orbán Viktornak.
Via Telex