Hirtelen civil ötletből több mint 35 ezres érdeklődés – ki a titokzatos fiatalember, aki a vasárnapi Kossuth-téri tüntetés mögött áll?
Vasárnapra tüntetést hirdetett a nagytakarítási törvény ellen egy fiatalember, akiről eddig nem hallott senki. Engem is kerestek meg mások, hogy ki lehet ő – volt, aki még provokációra is gyanakodott. Azonban kiderült, hogy valódi civilek, egy budapesti egyetemista és baráti köre jelentette be a rendezvényt, amire azóta folyamatosan duzzad a részvételüket visszajelzők száma.
Pénteken Krúbi is hosszabb Facebook-posztban írta meg gondolatait a mostani helyzetről, és nemcsak bátorította az embereket, hogy vegyenek részt a megmozduláson, és az esemény linkjét is csatolta. Hogy végül is mennyien lesznek jelen, még nem tudni, de a tavalyi influenszertüntetés tanúsága szerint a társadalom szívesen mozdul, ha civilek hívják.
Megkerestük Racskó Ádámot, azt az egyetemistát, aki bejelentette a holnapi tüntetést, hogy megtudjuk, ki ő, és miért érezte, hogy neki kell lépnie.
– A teljes ismeretlenségből az események közepébe csöppentél. Hogy érzed magad most?
– Egyrészt nagyon-nagyon jól, fenomenális érzés, hogy ennyire sok embert meg tudunk mozgatni, és ennyire nagy híre lett ennek a tüntetésnek, másrészt pedig nagyon fáradt vagyok, mert folyamatosan dolgozunk a csapattal, hogy minél több felszólalót el tudjunk érni, minél jobb minőségben tudjuk megcsinálni, amit elkezdtünk.
– Hányan vagytok, kik csináljátok? Hogy állt össze a csapat?
– Olyan emberekkel álltunk össze, akikkel én a Hadházy-féle tüntetéseken találkoztam.
Egy nagyjából 20 fős társaság állt össze, akikkel úgy éreztük, hogy egy kicsit aktívabban szeretnénk tenni, és innen jött az is, hogy bejelentünk egy tüntetést.
– Mivel annyira forró ez a téma, nem gondoltátok, hogy ha bejelentetek egy tüntetést vasárnapra a Kossuth térre, akkor oda pillanatokon belül tényleg nagyon sok ember fogja jelezni a részvételét?
– Mi egyáltalán nem gondoltuk. Utólag látom, hogy számíthattunk volna rá. Úgy voltam vele, hogy bejelentem 15 főre, annyian mi a csoportból ki tudunk menni, és még ha annál egy picit több is lesz, mondjuk egy pár tucat ember, akkor abból nem lesz semmi probléma, mi így indultunk.
Így hát SOS el kellett kezdenünk szervezkedni. Nagyon-nagyon sok megkeresést kaptam, nagyon sok segítséget ajánlottak fel, és nagyon-nagyon jól esett ez nekünk, és persze jól is jött.
– Hány főnél tartanak most a visszajelzések?
– Most 3800 felett van, és az érdeklődők száma meghaladja a 35 ezret.
– Honnan szereztétek a pénzt, hogy tudjátok előteremteni az anyagiakat?
– Ennek nincs olyan nagy költsége, gyakorlatilag nyomtatások, meg
De mi ezt magunk között dobjuk szét, illetve valaki vállalta, hogy kifizeti. Az összes többi dolgot, például a színpadot, azt mind szívességként kaptuk meg, ingyen.
– Elmondható, hogy kitől?
– Nincs felhatalmazásom rá, egyelőre.
– Kik azok, akik biztos fellépők, és akikre számíthatunk?
– Erre se tudnék még fixet mondani. Ma délben találkozunk a csapattal. Még van egy-két kétséges ember, akik azt mondták, hogy ma visszajeleznek mindenképpen, és amint lefixáltuk a végleges fellépőlistát, akkor a Facebookon közölni fogjuk.
– Kicsoda Racskó Ádám?
– Én egy egyetemista vagyok, 23 éves, vidéki származású. Pestre költöztem egyetem alatt, és az influenszertüntetés, az volt a legelső, amin részt vettem, azóta aktívabban figyelem a politikai eseményeket és járok tüntetni, de semmi politikai múltam nincsen. Nem is ezt tanulom egyetemen egyébként, mérnöknek tanulok. És semmilyen szervezet vagy párt nem is áll mögöttünk.