HÍREK
A Rovatból

Hihetetlen visszaesés történt: 32 százalékkal csökkent az akkugyártás májusban Magyarországon

Mondhatni radikálisan esett a termelés több szektorban.


„Azt gondoljuk, hogy az elektromos autózásban átmeneti lassulás van. Egyértelműen ez a jövő technológiája, az, hogy vannak huplik, előfordul”

– ezt május végén mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, miután az SK Innovation gyárából elküldtek kb. hatszáz dolgozót, mert annyira visszaestek a megrendeléseik. Ez most már a számokban is megjelent: a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint

a húzóágazatnak számító akkugyártás volumene májusban 32 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest.

Az ipari termelés mértéke összességében is rosszabb volt, mint egy évvel azelőtt, ugyanis a munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal maradt el az akkoritól. A KSH szerint a feldolgozóipari alágak többségében csökkent a termelés, a legnagyobb mértékben a villamosberendezés gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,1 százalékkal kisebb volt a 2024. áprilisinál.

Az ipari export volumene 10,5 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál: a feldolgozóipari exportértékesítés 32 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 16,6, a 12 százalékos súlyú villamos berendezés gyártásáé 33 százalékkal esett vissza. Az ipari belföldi értékesítése 0,5 százalékkal, a feldolgozóiparé 1,5 százalékkal csökkent az előző év májusához képest.

Csökkenés van összességében a feldolgozóipar termelésében is, ami az iparon belül a legnagyobb jelentőséggel (96 százalékkal) bír: 6,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest, míg pl. a bányászat kibocsátása 18,7, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 7,3 százalékkal nőtt.

A feldolgozóipari termelésben 25 százalékos súllyal van jelen a járműgyártás, ami szintén visszaesett: 14,5 százalékkal az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 18,6, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 10,3 százalékkal csökkent.

Elmaradt 18,7 százalékkal az egy évvel korábbitól a villamos berendezés gyártása, de a legsúlyosabb adat az akkumulátorgyártásé: ami

„az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 32, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé 12,0 százalékkal” esett vissza.

Az ipari termelési adatok vegyes képet mutatnak: miközben a számítógép, elektronikai és optikai termékek gyártása mérséklődött, az élelmiszeripar viszont jelentős növekedést produkált. Az elektronikai alkatrészek és áramköri kártyák gyártása 23 százalékkal esett vissza, míg az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása 1 százalékkal nőtt.

Az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártása viszont 9,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, mind a hazai, mind a külföldi értékesítések növekedésének köszönhetően.

Kiemelkedően teljesített a húsfeldolgozás, -tartósítás és húskészítmény gyártása, amely 8 százalékkal nőtt. További kilenc alágazatban 0,7 és 23 százalék közötti mértékben emelkedett a termelés, a legjelentősebben a malomipari termékek és keményítők gyártása,
a legkevésbé pedig az egyéb élelmiszerek előállítása. Az egyetlen csökkenést a dohánytermékek gyártása mutatta, amely 15,3 százalékkal esett vissza.

A gyógyszergyártás májusban 7,2 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, főként a külpiaci eladások visszaesése miatt, holott az előző hónapban még növekedést mutatott. Ezzel szemben a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termékek gyártása növekedett, és a kokszgyártás, valamint a kőolaj-feldolgozás kibocsátása is kisebb mértékű emelkedést mutatott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.


Mintha csak egy sablonból dolgozott volna Donald Trump, amikor csütörtökön a támogatásáról biztosította Orbán Viktort. A volt amerikai elnök a Truth Social oldalán méltatta a magyar miniszterelnököt, ám alig 17 perccel korábban egy kísértetiesen hasonló bejegyzést tett közzé a japán kormányfőről is – szúrta ki a Telex.

Trump 18:59-kor Orbán Viktort „igazán erős és hatalmas vezetőnek” nevezte.

„A nagyra becsült magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egy igazán erős és hatalmas vezető, aki már bizonyította, hogy káprázatos eredmények elérésére képes. Fáradhatatlanul küzd és szereti a nagyszerű országát és népét, ahogyan én is az Amerikai Egyesült Államokat. Viktor keményen dolgozik Magyarország védelméért, a gazdaság növekedéséért, munkahelyek teremtéséért, a kereskedelem előmozdításáért, az illegális bevándorlás megállításáért és a TÖRVÉNYESSÉG ÉS REND biztosításáért!”

A bejegyzést így zárta:

„Büszkén támogattam Viktor újraválasztását 2022-ben, és megtiszteltetés számomra, hogy ezt újra megtehetem. Orbán Viktor igazi barát, harcos és GYŐZTES, és teljes mértékben támogatom az újraválasztását Magyarországon – Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A NAGYSZERŰ MAGYAR NÉPET! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

Azonban a magyar miniszterelnöknek címzett bejegyzés előtt alig negyedórával,

18:42-kor Takaicsi Szanae japán miniszterelnökről is közzétett egy posztot, amelyben szinte ugyanazok a fordulatok köszönnek vissza.

„Takaicsi Szanae miniszterelnök már bizonyította, hogy erős, hatékony és bölcs vezető, aki igazán szereti a hazáját. Alig várom, hogy március 19-én üdvözölhessem Takaicsi miniszterelnököt a Fehér Házban.”

A japán vezetőt támogató posztja is hasonlóan végződött:

„Takaicsi miniszterelnök asszony és koalíciójának munkája hatalmas elismerést érdemel, ezért az Amerikai Egyesült Államok elnökeként megtiszteltetés számomra, hogy teljes mértékben támogatom őt és a nagyra becsült koalícióját. Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A JAPÁN NÉPET! Sok sikert a vasárnapi fontos szavazáshoz! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

A támogatás kapcsán Orbán Viktor megjegyezte, továbbra sem lehet tudni, hogy a volt amerikai elnök Magyarországra látogat-e az áprilisi választás előtt, mert szerinte Trump stratégiájának része, hogy senki sem tudhat nála semmit biztosra előre. Eközben a VSquare arról ír, hogy Trump helyett J.D. Vance alelnök jöhet Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter személyesen akarja megkérdezni a legfőbb ügyésztől, miért nincs még senki őrizetben az MNB-ügy miatt
A TISZA Párt vezetője szerint a magyaroknak joguk van megtudni, hogy mi a helyzet a jegybanki alapítványok ügyében. Személyes egyeztetést kezdeményezett a legfőbb ügyésszel.


[sz]Nyitókép: Nagy Bogi/SZMOsz]

Magyar Péter a Facebook-oldalán üzente meg, hogy beszélni szeretne a legfőbb ügyésszel az MNB-ügy miatt. Mint írja,

„személyes egyeztetést kezdeményeztem a legfőbb ügyésszel a Nemzeti Bankból ellopott ellopott 650 milliárd forint kapcsán”.

A TISZA Párt vezetője szerint

„ magyaroknak joga van tudni, miért nincs még senki őrizetben a világ legnagyobb bankrablási ügyében, és a fideszes elkövetők miért élvezhetik továbbra is a lopott szajrét”.

2025 tavaszán derült ki, hogy komoly veszteségek keletkeztek a jegybanki alapítványoknál. Az Állami Számvevőszék jelentése után feljelentést is tettek. Közel 500 milliárd forintnyi összeg kerülhetett rossz befektetésekbe, így a pénz jó része eltűnt. A Fővárosi Főügyészség nyomozást indított csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
25 éve nem látott influenzajárvány söpör végig az országon – a betegek közel fele gyerek
Január végén 286 900-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel Magyarországon. A járvány miatt 266 embert vittek kórházba, és több tucat intézményben jelentettek gócpontot.


Az elmúlt 20–25 év egyik legsúlyosabb influenzaszezonja tombol Magyarországon:

január 26. és február 1. között 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összes akut légúti fertőzés miatt orvost felkeresők száma ugyanezen a héten elérte a 286 900 főt.

A betegek kor szerinti megoszlása sokatmondó:

az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók 47,5 százaléka gyermek volt.

Őket követték a 15–34 évesek (27,3%) és a 35–59 évesek (19%), míg a 60 év felettiek aránya mindössze 6,2 százalékot tett ki. A járvány szinte az egész országot érinti – írja az v a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése alapján.

Az előző héthez képest Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol nőtt a betegek száma. A legtöbb esetet Fejér, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun, Zala és Heves vármegyében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közlése szerint az 5. héten 28 jelentés érkezett akut légúti megbetegedések csoportos előfordulásáról, amelyek öt bölcsődét, kilenc óvodát, tizenegy általános iskolát és három idősek otthonát érintettek.

A múlt héten 266 beteget szállítottak kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra.

A Népszavának nyilatkozó Póta György csepeli gyermekháziorvos szerint a jelenlegi helyzet sok tekintetben

a 20–25 évvel ezelőtti klasszikus nagy influenzajárványokra emlékeztet.

A gyermekorvos elmondta, a mostani tünetek különösen erősek, főként a kisgyermekeknél. Gyakori, hogy a folyamatos lázcsillapítás ellenére a gyerekek három-négy napig is lázasak maradnak, és bizonyos tünetek – például a nehézlégzés vagy az állapot romlása – azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. „Ez már egy második hullám” – fogalmazott a szakember.

A kijelölt vizsgálóhelyek adatai alapján az influenzavírusok között az A(H3) szubtípus dominál. A szennyvízadatok szintén az influenza A vírus örökítőanyagának emelkedő országos átlagát mutatják, ami további esetszám-növekedést vetít előre. A súlyos, akut légúti fertőzés miatt kórházba került 266 beteg közül 136 esetben igazolták az influenzavírust. Az idei influenzaszezon Európa-szerte a szokásosnál korábban indult, és több országban szintén az A(H3N2) altípus dominanciája jellemző. A WHO északi féltekére vonatkozó ajánlása szerint az idei szezonra készült vakcinák többek között H1N1 és H3N2 komponenseket tartalmaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk