Talán kevesen vannak azok, akik ne ismernék a Lilo és Stitch rajzfilm méltán híres mondatát: „Ohana azt jelenti család, s a családból senkit nem hagyunk magára”.

Réka és István közösen vágtak neki életük kalandjának, hogy Hawaiin megalapítsák saját Ohanajukat. Ketten érkeztek O’ahu szigetére, de már négyesben osztoznak a sziget szépségein. Életüket Ohana Bordi néven követheted a közösségi médiában.

A magyarság Hawaiin

Hawaii egy elszigetelt oázis, távol a lerobbanó metrótól és a téli időjárástól. A Paradicsom legpontosabb replikája Hawaii lehet. Minimum húsz órát kell repülnünk, és végtelennek tűnő alkalommal átszállnunk, de megéri. Ez az a hely, ahol bárki otthonra találna. S tették ezt sokan Magyarországról is. 1950 előttől egészen 1980-ig összesen 120 magyar költözött ki Hawaiira.

Jelenleg csak a fő szigeten (O’ahu) néhány százra tehető a magyarok száma, magyar származásúnak pedig több mint 3000-en vallották magukat az államban.

Ohana Bordi

Réka Nyíregyházáról, István Sopronból származik. Hét évvel ezelőtt egy közös ismerősük esküvőjén találkoztak Budapesten, azóta tart irigylésre méltó kalandjuk. Éltek Angliában, előtte Ausztriában, majd álmodtak egy nagyot és nekivágtak a nagyvilágnak. Négy éve élnek a földi paradicsomban, ahol egyetemre járnak és a szigeten született gyermekeiket nevelik.

2014-ben beköszöntött életükbe Hawaii, s a szerelem azóta csak egyre erősebb. Mint mondták,

Hawaiin az élet olyan, mint egy terápia.

A természettel összhangban, nyugalomban élnek, ahol az emberek pozitívak, a jó idő pedig meglágyítja a legkeményebb szíveket is. Ha az ember megismeri Hawaii-t, úgy érzi, ő is oda tartozik.

Réka és István a Brigham Young University-n tanulnak. Jelenleg annak kampuszán élnek O’ahu szigetén, Laie településen, közel a North Shore-hoz, mely hatalmas hullámairól híres.

Amikor az emberek meghallják, hogy Hawaii, egyből a luxusra és a hatalmas villákra gondolnak. Természetesen ezekből sincs hiány, de a valóság ennél komorabb. Hawaiin alacsonyak a fizetések, az élelmiszer pedig nagyon drága. Mindezek ellenére az embert kárpótolja a természeti adottságokban gazdag szigetvilág.

Így van ezzel Réka és István is, akik bár két év múlva befejezik egyetemi tanulmányaikat és elköltöznek, bármikor visszatérnének a szigetre. Nekik Hawaii a második otthonuk, a hely, ahol gyermekeik világra jöttek. Édua és Levedi azon szerencsés gyerekek közé tartoznak, akik szülőföldjükként tekinthetnek a mesés szigetekre.

Réka és István a hawaii életükről mesélt.

Az első élmény, az első lépés Hawaii-n

István: Részemről nagy izgatottságot éreztem. Nagyon párás meleg volt, mert szeptemberben érkeztünk és itt az a legmelegebb hónap. Fáradtak voltunk, de nagyon izgatottak is. Arra emlékszem, hogy nem nagyon mozgott a levegő.

Réka: Nekem az az emlékem, hogy Arizónából jöttünk ide, mert ott megszálltunk a barátainknál, mielőtt ideutaztunk. Kirándultunk a Grand Canyonnál, majd hajnalban elindultunk Phoenixből. Emlékszem, hogy István öltönyben volt, és én is valami kosztümben. Ahogy leszálltunk a repülőről, rögtön megcsapott a párás meleg levegő.

Tökéletes hely a gyerekneveléshez

István: Tökéletes. Aki meglátogat minket, az azt mondja, hogy ez egy ideális hely gyerekeket nevelni. Ahol élünk, az a kampusznak egy olyan része, ahol a házasok laknak. Sok a gyerek, és a rendelkezésükre áll egy biztonságos játszótér is. Az év bármelyik szakában el lehet menni játszani, mert mindig jó az idő. A gyerekek tudnak mozogni és a természetben lenni.

Réka: Fantasztikus. A legjobb hely gyerekeket nevelni, már az időjárás miatt is. A másik, amit nagyon szeretek, az a sok különböző kultúra, mely jelen van Hawaiin. Éduának is vannak barátai a világ minden tájáról. Tajvani, japán, Fijiről származó, de indiai kisgyerek is volt itt.

Ő úgy nő fel, hogy neki teljesen természetes az, hogy más bőrszínű és kultúrájú emberek veszik körül. Nem fog rácsodálkozni, ha valaki nem úgy néz ki, mint ő. Neki természetes, hogy a világ sokszínű.

Kulturális eltérések

Réka: Magyarországhoz képest kulturális eltérés, hogy sokkal vidámabbak itt az emberek, mosolygósabbak, pozitívabbak és kedvesebbek. És nyitottabbak az idegenek felé.

István: Valamint segítőkészebbek is.

Réka: Szerintem egyben a legszebb, de legszegényebb állam is Hawaii.

Kevés a föld, küszködnek az emberek a lakhatással, az élelem pedig drága, mert importálják.

Sokan azt hiszik, hogy Hawaii tele van ananászültetvényekkel és gyümölcsfákkal. Ez nem igaz. Sok földet azért nem művelnek, hogy a táj érintetlen maradjon. Ennek ellenére nagyon kedvesek és barátságosak az emberek. Nem csak Magyarországhoz képest, hanem Amerika többi államához képest is. Nagyrészt pozitív személyek között vagyunk, és akkor szoktunk meglepődni, ha valaki durvábban szól. Bárhova megyünk, nagyon kedves és udvarias a kiszolgálás. Hozzászoktunk ehhez, így meg is jegyeztük, amikor legutóbb a McDrive-ban a kiszolgálólány nagyon nyers volt.

Kedvenc helyek

Réka: Én sajnos csak egy másik szigeten voltam még ezen kívül, a Nagy Szigeten. Az fantasztikus volt, a kedvenc helyem a Vulkán Nemzeti Park, illetve az a rész, ahol a láva belefolyik az óceánba. A Nagy Sziget természetileg fantasztikus. A Mauna Kea tetejére még nem jutottam el, de nagyon szeretnék. Az a sziget még nyugodtabb, mint O’ahu.

István: Körülbelül húsz percre tőlünk van egy túraútvonal. Nem tart sokáig, nagyjából fél óra és nagyon szép a kilátás. Azért szeretem, mert közel van és a sziget nagy részére rá lehet látni.

Réka: Az óceán és a különböző tengerpartok is nagyon szépek, illetve maga a kisváros, ahol lakunk. Nehéz választani, mert minden gyönyörű és sok a látnivaló. Ha valaki szeretne ide elutazni, és nem tudja, hogy mit nézzen meg, nyugodtan szóljon nekünk, mert mi bejártuk már az egész szigetet.

Új és otthoni szokások

Réka: Ha anyukámat megkérdeznénk, vagy magyar ismerőseinket, akkor ők biztos tudnák, hogy mi az a szokás, ami nem volt velünk azelőtt. Nehéz ezt megmondani, mert bármit csinálunk, az természetesen jön, hiszen itt vagyunk már négy éve. Van néhány szokás, amit itt kialakítottam, de az nem feltétlenül hawaii vagy amerikai.

István: Viszont van magyar szokás, amit megtartottunk. Például a locsolkodás. Ugyanúgy meglocsolom Rékát és Éduát húsvétkor, mint otthon. Itt a húsvét nem is olyan nagy ünnep. Lehet venni csokinyuszit, de itt ki is merül a dolog. Karácsonykor mi mindig 24-én este ajándékozunk, annak ellenére, hogy itt 25-én reggel szokás. A mikulást is megtartottuk és kikészítjük a cipőket illetve papucsokat. Csizmát itt nem hordanak. :)

István: Szokás például, hogy mindig papucsban járunk.

Réka: Van ez a Jézus papucs, ami nagyon könnyű és kényelmes, azt átvettem. Ez egy ilyen hawaii dolog. Illetve az öltözködés. Korábbam rengeteget vásároltam, amikor Angliában vagy Magyarországon laktunk. Hetente jártam boltokba és ruhákat vettem. Itt az embereket azonban nem annyira foglalkoztatja, hogy ki mit visel. Itt nincs nyomás. Otthon, Magyarországon próbáltam elmenni boltba egy pizsamaszerű melegítőben, mert itt abban is mehetünk bárhová, boltba vagy akár órára is, de anyukám rám szólt, hogy azért egy farmert vegyek fel.

Itt az egyszerűség a lényeg, senkit nem érdekel, hogy mit viselsz.

István: Sokan csak feljönnek a strandról és mezítláb bemennek a boltba, felső sincs rajtuk.

Réka: Sokszor szoktunk mezítláb lenni. Ez itt teljesen normális.

Meghatározó Hawaii emlékek

Réka és István: A két gyermekünk születése.

Réka: Néha furcsa belegondolni abba, hogy 3,5 évvel ezelőtt idejöttünk kettesben és most négyen vagyunk.

Ami hiányzik Magyarországról

Réka és István: Az ételek.

Réka: Bejártuk fél Amerikát a múlt nyáron, és azt kell, hogy mondjam, igazán sehol nem volt jó az étel. Nagyon mű. Európában ezerszer jobb. Másfél évvel ezelőtt voltunk Japánban, ott fantasztikus volt minden. Itt Amerikában telerakják mű dolgokkal és ettől nem igazán jók. A kenyeret nagyon nem szeretem, de szerencsére van itthon kenyérsütőnk, így azt tudunk itthon sütni. Igazából mindennek a hiányát meg lehet szokni, mert megtalálod itt is, hogy miket tudsz illetve lehet készíteni. Amikor sietünk és nincs mit enni, sokszor kívánjuk azt, hogy bárcsak Magyarországon lennénk, hogy 1000 forintért együnk egy jó menüt levessel.

Illetve nekem még hiányzik Nyíregyháza is, hiszen sok barátom van ott. Nagyon szép helyen éltem, a házunk egy erdő mellett van Sóstó felé. Nagyon szeretem azt a helyet és hiányzik néha. Jó érzés mindig hazamenni oda.

István: Nekem is hiányoznak a barátok és a család.

Réka: Szerencsére nincs honvágyunk, ami jó. Sok diák van itt ezen az egyetemen, a világ 70 kultúrájából és országából, és sokszor kérdezik, hogy nincs-e honvágyunk. Őszintén szólva szerencsések vagyunk, mert nincs. Szerintem ez azért is van, mert mi családként vagyunk itt, mi mindig magyarul beszélünk egymással és a gyerekeinkkel is.

István: Mi már több helyen laktunk, többször kellett alkalmazkodnunk különböző kultúrákhoz, illetve sokat is utazunk, ezért hozzá vagyunk szokva a más kultúrákhoz.

Réka: Ha megismered Hawaiit, akkor nehéz, hogy honvágyad legyen, mert egy idő után itt is otthon érzésed lesz. Mintha ide tartoznál.

Réka és István a hétköznapokról, az egyetemi életről, a családról, a munkáról is mesélt. Milyen az élet egy olyan kampuszon, ahol a diákok fele más nemzetiségű? Milyenek a tanórák, ahol egy tanárra egy tucat diák jut? Hogyan oldják meg, hogy legyen idejük a tanulás mellett dolgozni, és a családdal is törődni? A beszélgetést hamarosan folytatjuk.

Forrás: hawaiimagyarok.blog

Országszerte hat egyetem hét campusán hirdették meg idén a „Z-szakot”, ahol teljesen új módszertannal és megközelítéssel tanítják majd a fizikát, kémiát és biológiát. A felvételihez akár egy magyar vagy történelem emelt szintű érettségi is elég, így azok is esélyt kapnak, akik csak később fordultak a természettudományok felé.

Erről beszélgettünk Weiszburg Tamással, az ELTE TTK oktatójával és a szak koordinátorával.

– Nagyot szólt a hír néhány hete, hogy országszerte összesen 22-en jelentkeztek fizika, 25-en pedig kémia szakos tanári képzésre. Mi az oka, hogy a természettudományos szakok még a többivel összevetve is ennyire népszerűtlenek?

– Tegyük hozzá, hogy a nappali tagozatos, teljes idejű képzésekről van szó, az első helyen megjelölve. Ha a rövid ciklusú tanárképzéseket is hozzáadjuk, amelyeket más természettudományi szakok kiegészítéseként lehet elvégezni, valamivel nagyobb lesz ez a szám, de a nagyságrenden persze nem változtat. A népszerűtlenségre egyszerű a magyarázat: a természettudományokra való ráfordulást nagyon hamar el kell kezdeni, akár már általános iskola felső tagozattól, de legkésőbb 9. osztályban. Ha valaki az utolsó 1-2 évben dönti el, hogy ilyen irányban tanulna tovább, az már elkésett.

A magyartanárok jelentkezési helyzete könnyebb, hiszen a nyelvet mindenki elsajátítja, utána pedig csak döntés kérdése, akar-e tanár lenni. De ha valaki az érettségi évében jut arra, hogy fizikával szeretne foglalkozni, már nagyon nehéz behoznia a lemaradást. A bemeneti oldal ezért szűkül, a kimeneti pedig azért más, mint a humán területeknél, mert sokkal erősebb a konkurencia. A tanári pályánál anyagilag jóval versenyképesebb alternatívákat is találni, és ez még akkor is így lenne, a pedagógusok magasabb társadalmi elismertséggel bírnának és kétszer annyit keresnének. Nagyon vonzó lehet például, hogy valaki elmenjen orvosnak vagy biomérnöknek, míg történész végzettséggel kevesebb ilyen döntési helyzet adódik.

– Ön szerint meg lehet még előzni a rendszer összeomlását?

– Van egy rossz hírem: ez a rendszer nem fog összeomlani. Nem lesz olyan, hogy azért kerül lakat az iskolára, mert nincs tanár, aki megtartsa az órát. Arra pedig pedig már 25 éve sem kapták fel tömegesen a fejüket az emberek, hogy látványosan elkezdtek csökkenni a nemzetközi teljesítményeink, hogy a tanár mit csinál az osztályteremben. Jóformán a szülőket se: beküldték a gyereket az iskolába, volt róla papír, a termekben pedig tanárok, akiknek az volt a végzettségük. A többség bőven megelégedett ezzel. Mindenki rövid távú politikai felelőst keres, és persze nem is lehet megkerülni, milyen döntések születnek egy 12 éve hatalmon lévő kormánystruktúrában, például a fizetések terén. De a folyamat ennél jóval régebbre nyúlik vissza.

A ‘90-es években még egyáltalán nem volt tanárhiány, sokkal inkább túlképzés: az ELTE TTK-n is 90%-ban tanárszakok indultak. A végzett hallgatók többsége aztán soha nem dolgozott a szakmájában, nem a pénz miatt, hanem mert egyszerűen nem volt szükség ennyi pedagógusra.

Végleg pedig a bolognai rendszer bevezetése tette be a kaput 2006-ban, ekkor megszűnt a lehetőség, hogy valaki tanárnak felvételizzen. Egyértelműen jó dolog, hogy 2012-ben visszaállították a közvetlen jelentkezési lehetőséget, de a trend ekkor már nagyon erős volt. Szerencsére ma is számos diák van, aki tényleg motivált, és hivatásának tekinti, hogy tanár legyen. A bejövő oldal tehát menthető, ami pedig a kimenő oldalt illeti, az már egy olyan társadalmi feladat, ami közvetlenül nem az én részem.

– Miért változtatna bármin a most induló szak? Mitől várják, hogy népszerűbb lesz?

– Két olyan pont van, ami új elem a rendszerben. Az egyik, hogy nincs feltétlenül szükség természettudományos tárgyból tett emelt szintű érettségire, hanem bármilyen tantárgyat elfogadunk. Ezzel szeretnénk olyan diákokat is bevonzani, akik egy fizika, kémia vagy biológia emelt szintű vizsgát nem mernek bevállalni. Persze felmerül a kérdés, nem butítjuk-e le ezzel túlságosan is a rendszert. Erre azt tudom mondani, hogy a lehetőség ettől még adott, senkit nem biztatunk arra, hogy ha képes fizikából emelt szintű vizsgát tenni, ne tegye. Például a tegnap zárult beiskolázási táborunk hat résztvevője közül öten a reál tárgyakból emeltszintűznek. De hiszünk benne, hogy az általános kompetenciák megléte is elegendő ahhoz, hogy valaki sikerrel vegye a szak akadályait. Sőt, sokszor azt tapasztaljuk, hogy hiába érkezik valaki mondjuk egy emelt fizika érettségivel, ha az általános kompetenciái jóval gyengébbek, például nem érti a feltett kérdést. Olyan képzést akarunk csinálni – és ez egy konkrét vállalás a részünkről –, ahol az országban elérhető összes tudás egyesítésével felzárkóztatjuk a bejövő diákokat általános kompetenciák terén, ha pedig valaki elsősorban ezekkel rendelkeznek, de szaktudással kevésbé, neki azt mélyítjük el jobban.

View this post on Instagram

A post shared by Z-szak (@zeeszak)

– Hogy fog kinézni a tanmenet, milyen arányban szerepelnek benne az egyes tudományágak?

– 10 féléves a képzés, ebből a legutolsó egy egybefüggő iskolai gyakorlat, tehát 9 félévből gazdálkodhatunk. Az első kettő az említett általános kompetenciák erősítéséről fog szólni, ide tartozik a vizuális kommunikáció, a retorika, az értő olvasás, vagy éppen az, hogyan kell hatékonyan keresni az interneten magyarul és angolul is. Ekkor kerül sor a matematikai alapozásra, illetve a terepgyakorlatokra.

Azt reméljük, hogy ezáltal a hallgatók motivációja is erősödni fog, így később, amikor le kell ülniük tételesen fizikát, kémiát, biológiát tanulni, már tudni fogják, mire miért van szükség. Erre, tehát a hagyományosabb, de nem “magolós” tanulásra a 3-4-5. félévben kerül sor. Ekkor esnek túl a bevezető tárgyakon fizikából, kémiából és biológiából, ahol kőkeményen megkapják azokat az alapokat, amelyekre később szükségük lesz. Ugyanakkor itt már rendszeresen hasznosítaniuk kell az első évben megszerzett készségeket, például infografikát készíteni, vagy esszét írni. Utána fordítunk egyet a rendszeren, és négy féléven keresztül horizontálisan, egy-egy területet (például az energia, a hulladék, vagy a víz) középpontba állítva nézzük meg annak minden vetületét. Szeretnénk a fenntarthatósági szemléletet erősíteni, konkrét példák segítségével. Itt teljesen új tárgyak lesznek, ez a hozzáadott érték részünkről, amire egyébként hosszasan fel is kell készülnünk. Gyakorlat-orientáltan, de a szükséges elméletet sem megspórolva szeretnénk megmutatni, hogyan működik a teljes, komplex rendszer.

– Mit tesznek azért, hogy az első két félév után, az “unalmasabb” elméleti rész kezdetekor ne morzsolódjanak le a diákok?

– Azt gondolom, hogy ez leginkább rajtunk múlik. Ha elég mély levegőt vett az első két félévben a diák, ennyit fog tudni úszni, amennyiben a tanárok érzékenyek, odafigyelnek rájuk, folyamatos visszajelzést adnak nekik a teljesítményükről. Mindig megmutatjuk, hogy amit már tudnak, azzal merrefelé lehet építkezni. És nemcsak szakmailag foglalkozunk velük: meggyőződésem, hogy a lemorzsolódások legalább fele nem azért történik, mert az adott diák nem tud megbirkózni a tananyaggal. Sokkal inkább azért, mert elveszti a hitét, és ez ellen igenis lehet tenni. Egyébként a 3-4-5. félévet sem úgy kell elképzelni, hogy beküldjük a legunalmasabb, szakállas professzorokat, akik szárazon ledarálják a tananyagot, és ennyi. Szeretnénk önálló, kreatív munkára tanítani a diákokat, mert azt látjuk, hogy ez (például az adott témába vágó rövid videók készítése) rendkívül motiváló számukra.

– Hogyan vennék elejét a felületességnek, tehát annak, hogy ne „mindenből kicsit, de semmiből se eleget” kapjanak a hallgatók?

– Ez egy kulcskérdés, amit nem lehet megkerülni. Ha úgy akarnánk megcsinálni a képzést, hogy minden területről kiveszünk valamennyit, majd egymás mellé tesszük ezeket a mozaikokat, egész biztosan katasztrofális eredmény jönne ki. De mi éppen ebből kiindulva máshová helyezzük a súlypontokat.

Ráadásul ebben a képzésben nem célozzuk a gimnáziumi érettségiztető szintet, így maga a tananyag is eleve szűkebb. Az igazi nyereség viszont az, hogy minőségileg más szemléletet képviselünk, aminek köszönhetően a diákok képesek lesznek egységben látni a természetet. Ez eddig sehol nem volt jellemző.

– Hányan jelentkeztek eddig a szakra, és mi az elvárás, mikor tekintik majd sikeresnek?

– Ha az osztatlan és a rövid ciklusú képzéseket is számoljuk, összesen 151-en jelölték be a szakot országosan, közülük 59-en első helyen. Ezt optimistán és pesszimistán is lehet nézni, de annak fényében, hogy a képzést engedélyező kormányrendelet kiadásától összesen hat hét telt el a jelentkezési határidőig, szerintem nem rossz. Dolgozunk rajta, hogy az augusztusi pótfelvételi keretében is lehessen jelentkezni az államilag finanszírozott képzésre. A rövid távú célunk, hogy induljon el minél több helyen már idén, jövőre pedig mindenhol, ahol meghirdetjük. Ha 3-4 éven belül mind a 7 képzőhelyen tanulna minimum 10 diák, országosan pedig 100, akiket meg is tudunk tartani, az már hosszabb távon is fenntartható lenne.

Az azovstali acélgyárban magukat megadó ukrán katonákat donyecki táborokba szállították az oroszok, de nemcsak őket, hanem civileket is fogva tartanak.

Válogatott kínzásokkal, nemi erőszakkal próbálják „kiszűrni” azokat, akiknek a legcsekélyebb módon is ragaszkodnak az ukrán államhoz – idézte Michael R. Carpentert, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) amerikai nagykövetét a New York Times.

A nagykövet az úgynevezett szűrőtáborokról beszélt Bécsben, amelyeket az oroszok iskolákban, sportközpontokban és katonai sátortáborokban állítottak fel. Az amerikai nagykövet szerint mindezt már jóval a február 24-i invázió előtt eltervezték.

Szemtanúk elmondása szerint az orosz katonák a nők alsóneműjében kutatnak, arra kényszerítik az embereket, hogy meztelenre vetkőzzenek, megvizsgálják sebhelyeiket és tetoválásaikat. Ezenkívül elkobozzák útleveleiket és letöltik személyes adataikat telefonjaikból.

„Eltüntetik azokat, akik nyíltan kiállnak Ukrajna mellett” – erősítette meg Ljudmila Deniszova, az ukrán parlament emberi jogi ombudsmanja is.

Szerinte egy-egy szűrési táborban akár 20 ezer ukrán állampolgárt is fogva tarhatnak egyszerre. Ahhoz hogy kijussanak, és szabadon mozoghasson az oroszok által megszállt területen, három igazolást kell kapniuk: egyet, amely megerősíti a szűrés tényét, egy másikat, amely helyi bérletként szolgál, és egy harmadikat, hogy elhagyhassák azt a területet, ahol a szűrőtábor található. Denisova szerint semmit sem tudni azoknak a sorsáról, akik nem mennek át a szűrésen.

A Kyivpost című ukrán lap beszámol egy olyan táborról is, amely tulajdonképpen egy autókonvoj volt.

Maria Vdovicsenko mariupoli lakos szerint 500 autó állt előttük a sorban, mögöttük még több ezer. Tilos volt az autókból kiszállni, élelmet, vizet keresni, wc-re menni. Fegyveres katonák álltak mindenhol.

„Néha nem szűrték ki az összes utast egy autóból: ki kellett szállnia egy apának vagy egy anyának, és az autónak tovább kellett mennie. Az emberek összezavarodtak. Az orosz katonák közben körülöttünk arról beszéltek, hogyan kínoztak meg nőket.”

„Iratokat, ujjlenyomatokat kértek tőle, levetkőztették és átkutatták. Elkezdték kihallgatni, nyomást gyakorolni rá. Amikor látták, hogy a telefonját törölték, arról faggatták, hogy miért, mit rejteget? Majd fejen ütütték” - számolt be róla a fia.

Carpenter szerint Oroszország tisztában van azzal, hogy a civilek elhurcolásával megsérti a nemzetközi humanitárius törvényt, és ez a civilizálatlan magatartás megengedhetetlen.

A washingtoni orosz nagykövetség „hazugságnak” nevezte a civilek elhurcolásáról szóló híreket. Állításuk szerint azért hoztak létre „ellenőrző pontokat a harci zónákat elhagyó civilek számára, hogy elkerüljék az ukrán nemzeti egységek szabotázsakcióit”. A nyilatkozat leszögezte: „Fogva tartunk minden banditát és fasisztát, az orosz hadsereg nem akadályozza a civil lakosságot, hanem segít neki életben maradni.”

Közben Mariupol polgármesteri hivatala három olyan videófelvételt tett közzé a Telegram közösségi oldalon, amelyek egy szűrőtáborban készülhettek.

A Washington Post szerint az egyik videó a várostól keletre fekvő Bezimenne faluban készült, egy, az Azovi-tenger partján álló iskolában. A kísérőszöveg itt is brutális bántalmazásokat és kivégzéseket, a foglyok fenyegetését említi, valamint azt, hogy megtagadják tőlük az orvosi segítséget. A polgármesteri hivatal arról is beszámolt, hogy az elhurcoltaknak tilos magukkal vinniük személyes holmijaikat, személyi okmányaikat elkobozzák, helyettük „szűrőpapírokat” kapnak.

Az egyik videóban az emberek az osztályokban az iskolapadokon alszanak. Egy tornateremben három sor fekhelyet raktak le a földre. Egy kamerán kívüli hang elmondja, hogy az egyetlen mosdó van az összes fogolynak, WC pedig csak kint van.

Egy másik felvételen egy olyan épületet mutatnak be, ahová a betegeket zsúfolták be. A narrátor szerint nemrégiben egy tüdőbeteget elkülönítettek. Bár az amerikai lap nem tudta független forrásból megerősíteni a felvételek hitelességét, az március végén készített műholdas képekből kiderült, hogy ideiglenes táborok építése folyik Bezimennében, néhány háztömbnyire az iskolától.

Ukrán illetékesek már márciusban azzal vádolták Oroszországot, hogy elhurcolják a civileket az ostromlott Mariupolból. Akkor az orosz hatóságok azt állították, hogy ideiglenes táborokat hoztak létre a harcok elől menekülők számára, május 1-én pedig az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy „kimentett” mariupoli lakosokat evakuáltak Bezimennébe.

Egy 26 éves mariupoli építőmunkás elmesélte, hogy még márciusban menekült el feleségével és hétéves kislányával, de csak az oroszok által megszállt területekig jutott. Egy jaltai menekültközpontba került, ahol egyfolytában azt akarták kiszedni belőle, hogy Ukrajna vagy Oroszország pártján áll-e, és hogy mit tud a Mariupolt védő ukrán egységek állásairól. Végül április közepén sikerült elhagyniuk Oroszországot, azóta már Stockholmban vannak.

A 19 éves Olekszandr Sevcsuk informatikus főiskolai hallgató a Mariupolt kettészelő Kalmiusz folyó partján lakott, közel a kijev-azovi ezred főhadiszállásához, amely az orosz tűzérség egyik célpontja volt. Kilencedik emeleti otthonukból látta, hogy pusztítják el módszeresen a várost. Később egy szupermarketben egy tüzérségi lövedék mögötte robbant fel és körülötte sokan meghaltak. Amikor a donyecki szakadár egységek elfoglalták azt a területet, ahol családjuk rejtőzött március végén, ő is arra kényszerült, hogy megpróbáljon eljutni Oroszországba.

Sevcsuk és családja végül egy hetet töltött a szűrőtáborban.

Közben több kérdőívet kaptak, amelyekben az ukrán kormányhoz, hadsereghez való viszonyukat firtatták. „Negatív” – írták be, amikor rájöttek, hogy ez a helyes válasz. Fogvatartóikból az is agresszivitást váltott ki, ha valaki háborút emlegetett, az oroszok ugyanis különleges műveletnek hívják az ukrajnai akciójukat.

Az Euronews friss értesülései szerint azok, akik el akarják hagyni a lerombolt Mariupolt, szintén orosz szűrési táborokba kerülnek. Egy helyi nő azt mondta a hírcsatornának, hogy minden férfit és és 60 év alatti nőt kihallgatásra küldenek.

Az ukrán emberi jogi ombudsman szerint jelenleg körülbelül 4 ezer ember tartózkodik ilyen táborokban Mariupol környékén, az elmúlt két hétben megduplázódott a számuk.

A biztos a helyzet miatt az emberi jogi jogsértéseket vizsgáló ENSZ-bizottsághoz fordul, mert szerinte az oroszok mindezzel háborús bűnöket követnek el, és megsértik az emberi jogokat Ukrajnában.

Zaporizzsjából előző nap a második frontvonalhoz mentem, most közelebb, az első vonalhoz. A várostól körülbelül másfél órányira találkoztam a Nemzetőrség csapatával. Pokrovske és Novoivanovka környékén jártunk. Körülbelül 15 ellenőrző ponton kellett átjutni ezen az úton oda és vissza.

Menetközben elmentünk egy gabonatároló mellett, amibe három napja csapódott rakéta, most is parázslott.

Egy kék folt és sajgó lábak emlékeztetettek napokig erre.

A katonák itt is helyiek voltak. Az őrmester szerint mindenféle társadalmi rétegből vannak, igazgatótól kétkezi munkásig, és tökéletes az együttműködés. Senki nem lakhat a környéken, a házak itt már üresek.

Errefelé sok állatot sem látni, amit lehetett, elvittek. Az egyik katona mellett láttam kutyát, és pár tyúk, kacsa és liba is volt, a tojással gyakorlatilag az állatok etetik a hosszú hetek óta őrködőket.

A gabonatárolóhoz közel egy templomot is támadás ért, kiszakadtak az ajtók, ablakok, kint és bent is örök nyomot hagyott ez a háború.

Körülbelül négy kilométerre lehettek tőlünk az oroszok. Először bizalmatlanul fogadtak az ukránok, de a fixer bemutatása után azonnal mutattak gépfegyverállást, és megosztották mindenüket, amijük volt. Kávéval és adományba kapott portugál édességgel, protein szelettel kínáltak.

A házak alatti pince, ezt használják a katonák átmeneti szálláshelynek, két matrac melletti pici konyhájuk mindössze egy téglákon álló palacsintasütő.

Hazafelé láttunk egy kilőtt tankot, a teteje lerepült, de a lövedéke fel sem robbant. A környék tele van aknákkal, a fixerem azt mondta, korábban ezer darab figyelmeztető táblát rakott ki a rizikós területekre.

A katonák optimisták,

Ez volt az utolsó helyszín, ahol jártam 75 napos ukrajnai utam alatt. Visszamentem Lvivbe, ahol a csomagjaim nagy részét hagytam, onnan Ungvárra vonatoztam. Egy kárpátaljai fiú, Christian vitt el a magyar határhoz. Különös találkozás volt, kiderült, hogy nem is ismertük egymást, de az elmúlt hetekben volt egy közös munkánk. Ő fordította le a maripuoli menekültekkel készített interjúmat.

Szép zárása volt a hosszú utamnak, aminek persze nincs vége. Júliusban szeretnék visszatérni pár hétre.

Átlépni a magyar határt váratlanul nagy megkönnyebbülés volt. Itt derült ki számomra, milyen teher volt a riasztók és a robbanások hangja, milyen nyomás volt az állandó szervezkedés, és a felkészülés az ismeretlenre. Több mint két hónap alatt megszoktam, hogy este kijárási tilalom van, elsötétítés, és még egy sört sem ihatok a nehéz napok végén.

Aki mostanában a bulinegyedben jár, olyan benyomása lehet, mintha a koronavírus soha nem is létezett volna: a bezárt helyek újranyitottak, minden tömve van turistákkal, amihez persze kiadós áremelkedés is társult.

Arra voltunk kíváncsiak, vajon tényleg ez az általános tendencia, és hová tűntek a magyarok, akik számára a 800-1000 forintnál kezdődő korsó sörök egyre inkább a megfizethetetlen kategóriába esnek.

– tudtuk meg Zsendovits Ábeltől, a Szimpla tulajdonosától.

A környék talán legkultikusabb helye tavaly ilyenkor még a 2019-es látogatottság alig 8-10 százalékán üzemelt, novembertől viszont elkezdett visszatérni az élet.

Ezt segítette az is, hogy mivel 2021 utolsó és 2022 első hónapjaiban egész Európában jóformán csak Magyarországon lehetett táncolni, jelentős versenyelőnyt kapott Budapest, ami megalapozta a szórakozóhelyek forgalmát is.

Február végén aztán jött a háború, amelynek az első 2-3 hete volt a kritikus. Ezt követően nagyjából beárazták a turisták, hogy valószínűleg nem fognak ide is átterjedni a harcok, így a kezdeti félelmek ellenére komolyabb visszaesés nélkül megúszta a szektor.

„Annyi változott, hogy nincsenek orosz és ukrán vendégek, valamint az amerikaiak és ázsiaiak is kevesebben vannak egyelőre, ugyanakkor pótolják őket például a britek, csehek, izraeliek, de török és spanyol vendégünk is rengeteg van” – mondja Zsendovits. Becslése szerint a Szimpla látogatóinak 97 százaléka külföldi, lényegében csak olyan magyarok térnek be hozzájuk, akik egy ismerősüknek mutatják meg a helyet, esetleg a hétvégi termelői piacra vagy egy koncertre érkeznek.

A munkaerőhiány viszont égető probléma: rengetegen elhagyták a szektort, és egyelőre a vadabbnál vadabb órabérekkel, valamint egyéb bőkezű juttatásokkal sem lehet visszacsalogatni őket.

„Pultost és felszolgálót is alig lehet találni, szakácsot pedig szinte képtelenség. Máshol egyre gyakoribb, hogy indiai, kirgiz, mongol vendégmunkásokkal töltik fel a helyeket, könnyen lehet, hogy előbb-utóbb mi is erre kényszerülünk majd.”

Egy korsó sör áráért inkább felpattintanak három dobozost a rakparton

Az elszabadult költségek miatt csak idén 30 százalékos áremelésre volt szükség a Szimplában, de a hely szerencséje, hogy a külföldi közönségnek még így is olcsóbb, mint a nyugat-európai árak.

Máshol viszont közel sem ennyire rózsás a helyzet, Zsendovits szerint a Covid teljesen felforgatta a magyarok kocsmázási szokásait.

A tizen-huszonéves generáció is átállt erre a bulizási formára: ők azok, akiknek a járvány miatt két év kimaradt a fiatalságukból, nem jártak sehová, most pedig, hogy elvileg már lehet, inkább továbbra is maradnak apu garázsánál vagy a köztereknél.

A Szimplát ez a trend ugyan nem érinti, de a tulajdonos így sem örül a helyzetnek: mint fogalmaz, lassan egyfajta Walt Disney-szerű Patyomkin-helyekké válnak, aminek hosszú távon aligha lesz jó vége.

A járvány legnagyobb nyertesei egyértelműen a dohányboltok: a Deák tér vonzáskörzetében akad olyan is, ahol a forgalom 97 százalékát az alkoholos italok adják.

A bulinegyed másik érdekes fejleménye, hogy rengeteg hely váltott profilt és alakult át éjszakai bárból reggelizőhellyé. Ez egyrészt kevesebb konfliktussal jár, másrészt a kereslet is megvan rá, mivel az airbnb egyelőre szabadon működhet a kerületben, így a bulituristák szállást is helyben foglalnak.

Zsendovits szerint egyelőre még fenntartható a kizárólag külföldi vendégekre építő üzletpolitika, mivel a szobaárak például olcsóbbak lettek, a turisták összköltségvetése ezért nem nőtt számottevően.