SZEMPONT
A Rovatból

„Másfél héttel később egymillióval nagyobb összeget mondott az asztalos, annyit ment fel a faanyag ára”

Elképesztő mértékben drágulnak az építőanyagok az utóbbi pár hónapban. Bemutatunk néhány konkrét példát, valamint az idevezető okokat is sorra vesszük.

Link másolása

Aki mostanában építkezik vagy felújít, a saját bőrén és pénztárcáján érezheti, hogy valami nagyon nincs rendben: olyan szintű áremelkedés kezdődött az idei első negyedévben, amit kis túlzással akár a II. világháborút követő hiperinflációhoz is lehetne hasonlítani.

Az összevetés mellett szól, hogy egyre több beszállító vezet be napi árazást, több terméknél pedig ez se jelent megoldást, ugyanis bármennyit is fizetnének érte a vevők, egyszerűen lehetetlen beszerezni.

A témára már a kormány figyelme is ráirányult: először Orbán Viktor ígért beavatkozást múlt pénteki rádióinterjújában, a július 7-i kormányinfón pedig Gulyás Gergely is bejelentette: októbertől megtiltják az exportot, egyes termékeknél pedig különadót is vetnek ki az extraprofitra. Kérdés, mire lesz ez elég, hiszen a kiváltó okok jóval szerteágazóbbak.

Egy hét múlva már semmit nem ér a precízen kiszámolt költségvetés

"Nekünk szerencsénk van, mert az apukám kőműves, így nagyon sok pénzt megspórolunk, mert sok dolgot meg tud csinálni, de ettől az anyagokat még meg kell venni. Azok pedig horror áron vannak, így az ember azon agyal, hogyan tud olcsóbban, de mégis minőségi anyagot vásárolni" – meséli Patrícia, aki májusban vágott neki egy régi ház felújításának.

Elmondása szerint volt olyan anyag, amit már meg sem próbáltak Magyarországon beszerezni, hanem a szomszédos Ausztriából hozták át, mert jobban megérte.

De amit megpróbáltak, abban sem volt köszönet: az asztalos, akivel a nyílászárókat csináltatják, az egyik héten mondott egy összeget, majd másfél hét múlva kb. egymillióval többet, mert annyit ment fel annak az adott faanyagnak az ára. A betonozáshoz használt vasháló darabja pedig múlt hét elején még 14 ezer forint volt, alig néhány nappal később, ugyanazon a helyen viszont már 21 ezer forintba került.

A legdurvább egyébként az, hogy bármilyen szakembertől szeretnénk árajánlatot kérni, szinte senki nem tud még csak körülbelüli összegeket sem mondani, mert olyan gyorsan változnak az anyagárak, hogy 2-3 napra előre tudnak tervezni. Illetve vannak olyan szakemberek, akik nagyjából anyagáron dolgoznak, tehát így a munkadíj is majdhogynem lutri, ha több héttel, hónappal előre le akarja beszélni az ember. Márpedig le kell, hiszen nem úgy működik a dolog, hogy szólok egy szakembernek és két nap múlva jön dolgozni.

Patrícia úgy látja, egy hitelhez összerakni a költségvetést ma kész káosz: hiába írja össze, hogy nagyjából mi mennyibe kerül, hiába számolják ki nagyon precízen, mennyire van szükség, kb. egy hét múlva az a költségvetés már semmit sem ér.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Árész is, aki édesapjával közösen tavaly nyáron kezdett felújítani egy családi örökségből származó házat, teljeskörűen, tégláig visszabontva és a padlót is felszedve. Mivel egyelőre nem vontak be mást a munkálatokba, elég lassan haladnak, rendszerint csak hétvégente van idejük foglalkozni vele.

Idén február-március környékén tűnt fel nekik, hogy bár csak hozzávetőleges költségvetést készítettek, attól is erősen kezdenek eltérni felfelé. Elmondása szerint a vízszerelésnél vették észre először, hogy nemcsak a PVC- és rézcsövek, hanem még a minimális kis fémbilincsek is durván megdrágultak. A réznél akár 30 százalékot is rádobhattak néhány hónap leforgása alatt, amennyi a tervezéstől a beszerzésig eltelt.

„A napokban vettük meg a járólapot és a csempét, a korábban becsült 2700-2800 forintos négyzetméterár itt 3500 forint környékére kúszott fel. Az egyik szobát lebetonoztuk tavaly, a másikig csak most jutottunk el, az ehhez szükséges összes eszköznél (pl. cement vagy glett) is érezni a változást” – teszi hozzá.

Abból a szempontból szerencsés a helyzetük, hogy a szükséges építőanyagok nagyjából kétharmadát már tavaly megvették, így csak a maradék esetében érinti őket érzékenyen az áremelkedés. De úgy becsüli, a teljes költségvetésük így is legalább 2-300 ezer forinttal magasabb lesz.

Több tényező együttes hatása okozta az árrobbanást

„Idén tavasztól kezdődtek a komolyabb anyaghiányok, mostanra pedig ott tartunk, hogy a kereslet óriási lenne, hiszen az egész régióban nyílnak a piacok, a gyártók azonban bizonyos anyagok esetén átmenetileg képtelenek kiszolgálni a hirtelen megugró igényeket. A hiány nem általános, vannak, amik stabilak, ezért fontos különválasztani a termékköröket” – nyilatkozta megkeresésünkre egy neve elhallgatását kérő építéstechnológiai szakember.

Hiány leginkább a fa, a műanyagok, az epoxi és poliuretán műgyanta, illetve kémiai diszperziós alapanyagokat igénylő termékeknél fordulhat elő. Ez egyébként nem csak az építőipart érinti, hanem minden olyan területet, ahol ezeket a gyártási alapanyagokat használják.

Szerinte az árak elszabadulása több szerencsétlen tényező együttállásának eredménye. Általánosságban érvényes, hogy rettentően elszálltak a logisztikai költségek, ráadásul fennakadások voltak a szállításokban is (Szuezi-csatornába szorult Ever Given), ami a gyártási költségekre és az ütemezésre is hatással van.

Átalakult Kína szerepe is a világpiacon: míg korábban inkább olcsó exportőrnek számított például az acéliparban, ez a folyamat az utóbbi években már megfordulni látszik. Elkezdték felvásárolni a nyersanyagokat és építőanyagokat, hiszen óriási beruházások zajlanak az országban. Az Egyesült Államokban hasonló tendencia alakult ki, ők más okokból, de elkezdték felvásárolni a készleteket a faanyagokból.

Az okok közé tartozik az is, hogy márciusban leégett a BASF egyik németországi vegyi üzeme Ludwigshafenben, ami szintén nagy érvágás volt az egész építőiparnak. A járvány alatt pedig az hektikus olajár mozgások és az alacsony kereslet miatt több beszállító is leállt, az ő hiányuk most ugyancsak érződik. A kőolaj alapú alapanyagok áremelkedése közvetetten is befolyásolja az építőanyagok árát, hiszen a kiszereléshez szükséges csomagolóanyagok, vödrök beszerzése is nehezebb és drágább.

A fenti problémák egymásra rakódtak és az utóbbi hónapokban egymás hatását erősítve okoztak robbanást. Százalékosan nem lehet megmondani, mennyivel nőttek az árak, hiszen ez erősen termékfüggő, de forrásunk szerint 10 százaléktól egészen az eredeti duplájáig terjed az 1 éves drágulás mértéke.

„Hiába vennék meg akár kétszeres áron is, ha nem elérhető egy termék. Természetesen mindenki igyekszik alternatív beszállítókat és alapanyagokat találni, illetve helyettesítő műszaki megoldásokat kidolgozni, de ez is időbe telik. A minőségből nem szeretnénk engedni, csodát tenni pedig nem tudunk. Ilyenkor marad a kivárás.”

A kereskedők bizonyos termékek esetében csak nagyon rövid határidejű árajánlatokat adnak ki, extrém esetben akár csak egy napra szólót, de vannak esetek, amikor – ha becsületesek – árajánlatot sem adnak, mert nem szeretnének megígérni olyat, amit aztán később nem tudnak teljesíteni.

„Azoknál a termékeknél, amelyekre én rálátok, a gyártók és kereskedők is elszenvedői a most kialakult helyzetnek. Extraprofitjuk nincs rajta, főként a tömegtermékeknél. Talán ez sovány vigasz, de a régióban még mindig az egyik legolcsóbbak, vagy sok esetben a legolcsóbbak a magyar árak” – teszi hozzá.

Az építőanyag árakkal kapcsolatos kérdéskör része, hogy eleve kevés a magyar nyersanyag, alapanyag beszállító, illetve gyár. Több gyár is bezárt a rendszerváltáskor, egy részük pedig külföldi tulajdonba került.

A cementet, kavicsot, homokot, stb. leszámítva a legtöbb alapanyagot és nagyon sok terméket importálunk (acél, fa, hideg- és melegburkolatok, gépészeti és villamos berendezések, stb.) Magyar gyártóknak mondhatjuk még a nagynevű nemzetközi cégcsoportokhoz kötődő, vagy az ő tulajdonukban lévő magyarországi gyártókat is, akik évtizedek óta a magyar építőipari beszállítók javát teszik ki minőségben és mennyiségben egyaránt (falazóanyagok, részben a szigetelő anyagok, építési segédanyagok, habarcsok, ragasztóanyagok, vakolatok, gépészeti csövek, szaniterek, stb.)

A hazai gyárakon nem múlik a helyzet rendeződése, de ezzel valószínűleg a külföldi gyártók is így vannak, hiszen ők is abból élnek, amit eladnak. Nehéz volna kivenni a rendszerből minden külföldi építőanyagot, nélkülük valószínűleg nemcsak drágán, hanem bizonyos esetekben sehogyan sem boldogulnánk.

Arról, hogy mikor állhat helyre a gördülékeny beszerzés, a szakértő csak becsléseket tud mondani: az optimista verzió szerint van, ami már ebben a hónapban, más viszont csak ősszel vagy év végére rendeződik. Sajnos azt is bele kell kalkulálni, hogy Magyarország viszonylag kis piac, ezért a külföldi gyártók jó eséllyel először a nagyobb piacok nagyobb projektjeit fogják kiszolgálni (pl. német), a magyar igények csak ezután következnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Kishitű voltam, már azon dolgozom, hogy senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk
Néhány hete még úgy gondolta, hogy háromosztatú lesz a magyar politikai tér, most már másképp gondolkozik erről. Magyar Péter nem szeretne koalíciót kötni sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Közel három órán keresztül kérdezte Magyar Pétert Puzsér Róbert a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus egy ponton arról kérdezte vendégét, hogy a Tisza Párt politikusa mit tekintene az Orbán-rendszer végének. Magyar ugyanis korábban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hatalomra jutva megfontolná a koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.

Magyar Péter a válasza elején Horn Gyulát idézte, aki szerint mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy milyen felhatalmazást kapnak majd a választások során az emberektől. Magyar ezután azt mondta, hogy az első interjúi idején még ő sem gondolta volna, hogy néhány héttel később már Puzsér és Kóczián faggatják.

„Kishitű voltam, és azt gondoltam, hogy egy háromosztatú politikai teret kell elképzelni”

– kezdte a választ Magyar arra utalva, hogy Orbán és Gyurcsány pártja mellé szerinte még be lehet férkőzni.

„Most már nem így gondolom. Azt hiszem, hogy ez most már egy kétosztatú politikai tér lesz” - folytatta a Tisza Párt alelnöke, aki hangsúlyozta: ő abban reménykedik, hogy idővel „tényleg elmehet a gyerekeivel játszani és lesz száz másik Magyar Péter vagy nem Magyar Péter, aki átveszi”.

„Azon fogok dolgozni, hogy nekünk senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk. Engem nem érdekel Gyurcsány Ferenc, megmondom őszintén. Soha egy asztalhoz nem akarok vele leülni, mert tudom, hogy mit tett ezzel a hazával”

– mondta Magyar Péter.

A politikus azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor sem érdekli, aki szerinte jól indult, de mégis csak ő vezeti „a kormánynak vagy maffiának nevezhető konglomerátumot”.

Puzsér és Magyar beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Salát Gergely: Hszi Csin-ping kőkemény politikus, Orbán Viktorral nem arról fognak beszélgetni, milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút
Jól zár a kommunikáció, fogalmunk sincs, valójában mit fog itt csinálni kínai elnök - mondja a szakértő. Az viszont biztos, hogy amiről Orbán Viktorral megállapodnak, néhány éves távlatban meghatározó lehet a magyar-kínai kapcsolatokban.

Link másolása

Ma Magyarországra jön Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt vezetője, aki Franciaországból, illetve Szerbiából érkezik. A kínai elnököt 400 fős delegáció kíséri, és a magyar kormány történelmi jelentőségűnek tartja a látogatást. Azt, hogy pontosan miről lesz szó, milyen megállapodásokat írnak alá, egyelőre titokban tartják. De Kína az elmúlt években hatalmas befektetésekbe kezdett Magyarországon, elsősorban akkumulátorgyárakat, valamint autógyárakat telepít hozzánk, emellett javában készül a Belgrád-Budapest vasútvonal, amely az új kínai selyemútnak nevezett kereskedelmi útvonal fontos része lesz.

Magyarország tehát Kína egyik fontos európai partnerévé vált az elmúlt években.

Közben Kínának egyre több a konfliktusa az Euórópai Unióval, főleg gazdasági téren, Európa a saját gazdaságát, például autóiparát félti, globálisan pedig egyre feszültebb a viszony Kína és az Egyesült Államok között, Kína növekvő világpolitikai ambícióinak köszönhetően.

Arról, hogy mi a mostani látogatás tétje, Salát Gergellyel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének tanszékvezetőjével és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.

— Mi a jelentősége annak, hogy Hszi Csin-ping éppen most, személyesen Magyarországra jön?

— Húsz éve járt utoljára Magyarországon kínai elnök. Ez nyilván egy gesztus Magyarországnak, ami azt akarja mutatni, hogy megéri Kínával jóban lenni, mert ilyen gesztusokra számíthatunk. De itt természetesen nemcsak a gesztusokról van szó, hanem azokról a nagyon megelevenedett magyar-kínai, elsősorban befektetési kapcsolatokról is, amelyeket ezzel a látogatással Hszi Csin-png szentesít.

— Szimbolikus csupán ez a látogatás, vagy valóban eldőlnek most fontos kérdések?

— Azt gondolom, hogy a konkrét kérdések, hogy melyik cég hol fektet be, hány milliárdot, vagy milyen magas lesz a kerítés, ezeket már rég letárgyalták a szakemberek egymás között. Itt legfeljebb az általuk már kidolgozott szerződéseket fogják ünnepélyesen aláírni. A megbeszélés sokkal inkább a világ helyzetéről, az EU-kínai kapcsolatokról és annak a lehetőségeiről fog szólni Orbán Viktor és Hszi Csin-ping között.

Ők nem arról fognak beszélgetni, hogy milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút, hanem arról hogy mik az alapvető stratégia, geopolitikai érdekei a két országnak, illetve, mit lehet kezdeni az EU-kínai kapcsolatokkal, illetve abban milyen szerepet tud játszani Magyarország.

— Ugyanez elmondható Hszi Csin-ping franciaországi látogatásáról vagy a szerbiai útjáról?

— Mindegyik másról szól. Franciaországban egészen konkrét dolgokról kell megalkudni. Ott is feltételezem, hogy a geopolitikai viszony lesz a fő kérdés. Nyilván beszélni fognak az orosz háborúról és arról a nyugat-afrikai nyomulásról, amit Franciaország kárára az oroszok végeznek, de azért valószínűleg a kínai gazdasági érdekek is ott vannak mögötte. Nyilván beszélni fognak kereskedelmi és egyéb kapcsolatokról.

Emmanuel Macron az EU egyik első számú vezetője, bizonyos kérdésekben a kínai kapcsolatok szószólója, más kérdésekben, például az elektromos autók ellen indított dömping-eljárásban éppen, hogy a Kína elleni fellépés fő képviselője.

Ott nagyon komoly alkudozás megy majd mindenféle dömping-eljárásokról és egyebekről. Nyilván ilyen jellegű alkudozás Magyarországon nem lesz. A belgrádi látogatás pedig inkább egy gesztus. Ez pontosan a belgrádi kínai nagykövetség lebombázásának a 25. évfordulójára van időzítve. Ez egy üzenet az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, hogy „nem felejtünk”, üzenet Oroszországnak, hogy „nem fogunk barátkozni a NATO-val és Amerikával, számíthattok ránk”, és természetesen azért Szerbiában is vannak üzletek, amiket le kell tárgyalni.

— Magyarország valójában mennyire jelentős üzleti partner Kínának?

— Öt éve azt mondtam volna, hogy semennyire, vagy minimálisan. Most azt gondolom, hogy ezekkel a hatalmas befektetésekkel tényleg fontossá vált. Nyilván nem a világ legfontosabb országa, a kínai befektetések nagyrészt nem Magyarországra érkeznek, még Európán belül sem, de azért egy CATL, vagy egy BYD méretű gyár Kínából is látható.

— Nemrég arról jelent meg hír, hogy Hszi Csin-ping ellátogat Pécsre is, később ezt Szijjártó Péter álhírnek nevezte. Erről mit gondol, mi lehetett a háttérben?

— Megjelent hetekkel ezelőtt egy hír, hogy Pécsen is lesz egy nagy autógyár, majd ezt hirtelen törölték a hírportálokról. Most mindenki találgat.

Nagyon jól zár a kommunikáció mind a két oldalon, tehát fogalmunk nincs valójában arról, hogy mit fog itt csinálni Hszi Csin-ping és milyen megállapodásokat akarnak kötni. Ilyenkor elszaporodnak a pletykák.

Három nap múlva okosabbak leszünk.

— Milyen most Kína helyzete? Lehet olvasni gazdasági válságról, vagy arról, hogyan válnának az Egyesült Államok riválisává – mindebben hol tartanak most?

— Bőven vannak gazdasági problémák, de nincs válság. Azért öt százalékos gazdasági növekedést továbbra is fent tud tartani Kína. Bizonyos problémákat meg kell oldani, ezen rajta vannak, vagy rajta lesznek.

Nyilván a két számjegyű gazdasági növekedés időszaka soha nem fog visszatérni, de olyan modernizációs, csúcstechnológiai és innovációs programok zajlanak, hogy azért egy szép, számottevő ütemű gazdasági növekedést továbbra is fenn tud tartani.

Ahol éppen valami nagy probléma van, oda a kínai államnak van akkora ereje és kapacitása, hogy gyorsan tudnak sok erőforrást csoportosítani a tűzoltásra. Tehát nem lesz nagy válság.

— Hszi Csin-ping milyen politikus, mit hozott Kína számára?

— Kőkemény politikus, aki nem is feltétlenül a saját ambíciói miatt, hanem inkább a Kínai Kommunista Párt elitjének konszenzusa alapján összerántotta Kínát. A 90-es, 2000-es években rengeteg helyi kiskirály, milliárdos, oligarcha egymással ellentétes érdeke húzta szét az országot, ezeket letörte. Megint egy centralizált, kemény pártállam lett Kína.

Amikor eltűnő politikusokról hallani, akik talán előkerülnek később, talán nem, az is ennek a folyamatnak a része?

Természetesen a politikai harc, a centralizáció áldozatokkal jár.

— Az emberi jogi kérdésekben mi Hszi Csin-ping szerepe, illetve felelőssége?

— Az általános bekeményítés, centralizáció a nyugati értelemben vett emberi jogok visszavágásával jár. Most rosszabb a helyzet ebből a szempontból, nyugati szempontból Kínában, mint mondjuk 15 éve. Azt gondolom, hogy ez a kínai pártelit politikájának a része. Egészen egyszerűen nem akarnak a szovjet kommunista párt sorsára jutni – ezt ki is mondták. Azt gondolják, hogy ahhoz, hogy a párt megőrizze a hatalmát, most egy keményebb időszakra van szükség.

— A kínai elnök mostani magyarországi látogatásának milyen távlatban lehet jelentősége, milyen távlatban határozhatja meg azt, hogy a két ország viszonya hogyan alakul?

— Ez néhány éves távlatban lehet meghatározó. Azt, hogy mondjuk a következő egy-két-három-négy évben milyen befektetések fognak idejönni, milyen pénzügyi konstrukcióval fog együttműködni a két ország, erre meghatározó lesz. De öt év múlva nyilván teljesen más lesz a világ, mint most, tehát akkor lehet, hogy megint teljesen újra kell gondolni az egészet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.

Link másolása
KÖVESS MINKET: