„Elzuhantam és halottnak tettettem magam. Nem mozdultam, nem lélegeztem” – újabb bizonyítékok bukkantak fel a bucsai vérengzésről
Bár az orosz hatóságok lassan három hónapja tagadják, a március 4-én Kijev egyik külvárosában, Bucsában végrehajtott kivégzések egyre inkább bizonyítást nyernek.
Két videófelvétel került a New York Times birtokába ezekről a szörnyű eseményekről. Ezeken néhány összegörnyedt ukrán fogoly látható, akik a velük szemben állók öveibe kapaszkodnak. Mások a fejükön tartják a kezüket. „Menjetek jobbra” – parancsol rájuk az egyik katona. Az egyik filmet egy biztonsági kamera készítette, a másikat pedig egy szemtanú egy közeli házból. Ez utóbbi kommentálta is az eseményeket: „Túszok fekszenek a kerítésnél” – mondja és összesen kilenc embert számolt össze. Egyikük egy feltűnő, fényes, kék kapucnis pulóvert viselt.
A felvételek itt véget értek, de további szemtanúk, túlélők, rendőrök, katonák, halottkémek elmondták, mi történt ezután. A katonák elvitték a férfiakat egy közeli irodaház mögé, amelyet az oroszok elfoglaltak és tábori kórházzá alakítottak át. Lövések hallatszottak, és a foglyok nem tértek vissza. Egy nappal később egy drón által készített videón láthatók a holttestek, amelyek mellett két orosz katona áll őrt. Ott van köztük a kék kapucnis is.
A kivégzettekről készült fotó egyike volt azoknak, amelyek felkavarták az egész világot április elején, miután az orosz haderők kivonultak Bucsából. Magas rangú orosz vezetők a felvételeket következetesen „provokációnak” és „hamisítványnak” nevezték.
Az orosz külügy- és védelmi minisztérium nem reagált az amerikai lap felfedezéseire.
A New York Times munkatársai a közösségi médiában is kutakodtak az eltűntekről szóló hírek között, beszéltek az áldozatok családtagjaival. Így most első ízben sikerült az összes kivégzettet azonosítani, és az is kiderült, hogy többségüket miért tekintették célpontnak.
A háború előtt valamennyien normális civil életet éltek, az invázió után azonban többségük a különböző védelmi egységekhez csatlakozott. Szinte mind kivégzésük helyszínének közelében éltek.
Az orosz katonák először február végén hatoltak be Bucsába, ahol azonban két ejtőernyős egységet csapdába csaltak és megsemmisítettek az ukrán védők. Az oroszok kivonultak, majd március 3-án visszatértek és a városon átvezető hosszú Jablunszka úton vonultak be. A már említett biztonsági kamera felvételén látott gépjárművekből kiderült, hogy ezúttal is ejtőernyősök jöttek. Járőrözni kezdtek, majd házról házra járva razziáztak, így jutottak el a Jablunszka út 144. alatt található irodaházhoz.
A 43 éves építőmunkás Ivan Szkiba elmondta a lapnak, hogy öt társával ellenőrző pontot építettek ki, volt kézigránátjuk, puskájuk és néhány golyóálló mellényük. Amikor rádión riasztották őket, hogy az oroszok közelednek feléjük, elrejtőztek a mögöttük lévő házban a tulajdonossal, Valera Kotenkóval együtt. Még ketten csatlakoztak hozzájuk, az egyikük Denisz Rudenko, az a bizonyos kék kapucnis volt. Ott rejtőztek másnap reggelig, akkor rádöbbentek, hogy nem menekülhetnek. Ezt telefonon és sms-ekben közölték barátaikkal, családtagjaikkal is. Egy órával később rájuk találtak az oroszok, akik a szomszédos házakból is összeszedtek embereket, de elkülönítették őket a többi fogolytól.
Szkibát és egyik társát, Andrij Verbovijt bevitték az épületbe, ahol vallatták és verték őket. Verbovijt lelőtték, Szkibát viszont visszavitték a parkolóba. Az ellenőrző pont egyik őre ekkor bevallotta az oroszoknak, hogy harcosok, és őt szabadon engedték. Jelenleg az ukrán hatóságok folytatnak ellene eljárást hazaárulás címén.
Szkiba elmondása szerint a katonák vitatkozni kezdtek, hogy mit csináljanak a megmaradottakkal. Egyikük azt javasolta, hogy végezzenek velük, de ne ott, hogy a holttestük ne maradjon szem előtt. Ekkor két orosz katona bevitte őket az épület melletti udvarba, ahol már hevert egy halott. A többi szemtanú egy idő után már nem látta a foglyokat, csak lövéseket hallottak. Szkiba szerencsés módon élte túl a kivégzést. A hasfala bal oldalát ütötte át a golyó.
Egy bucsai orvos látta el, jelentése igazolta a sérülést.
A holttesteket a következő napokban többen is látták az udvarban heverni. Bevitték melléjük azokat, akiket a házban és a parkolóban öltek meg. Közel egy hónapig hevertek ott temetetlenül.
Négy héttel később a New York Times riporterei a kivégzések helyszínén jártak. Az épület falát és lépcsőit lövedékek lyuggatták. Az udvar másik oldalán, nem messze a holttestektől olyan töltényhüvelyeket találtak, amelyek az orosz hadseregben rendszeresített, még szovjet tervezésű PK-gépfegyverek és a Dragunov mesterlövész-puskák lövedékeinek részei. A házban még egy ki nem lőtt tölténytárat is találtak.
Az egyiken még a 104-es emblémája is rajta volt. Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) nyomozói megtalálták azoknak az orosz katonáknak a névsorát, akiket kimentettek az épületből. Az orosz közösségi médiából és más adatbázisokból kiderült, hogy a nevezettek közül öten tartoztak a 104-esekhez. Voltak, akik ejtőernyős egyenruhás fotókat posztoltak magukról, tartózkodási helyüknek pedig Pszkovot jelölték meg, ahol mindkét ezred főhadiszállása van.
Stephen Rapp háborús bűnökkel foglalkozó volt amerikai nagykövet szerint az oroszok súlyosan megsértették a hadijogot, mivel lefegyverzett foglyokat öltek meg harcokon kívül. Ezért nemcsak az elkövetőket kell vád alá helyezni, hanem a parancsnokaikat is, amennyiben tudtak a gyilkosságokról és nem akadályozták meg azokat, vagy nem büntették meg a tetteseket.
