Egy koronavírusos naplója: „A saját immunrendszerem kicsinált volna, ha nem kapok időben orvosi segítséget”
Korábban már beszámoltunk Viktóriáról, aki elkapta a koronavírus-fertőzést. Ő egyike azoknak, akiknél súlyos tüneteket produkált a betegség, ezért kórházba is került. A Facebook-on napról-napra leírta, hogy milyen tünetei voltak, hogyan élte meg a nehéz időszakot, milyen kezeléseket kapott és hogyan változott az állapota.
Az egész október 1-jén kezdődött, és néhány napja engedték ki a kórházból. Itt tudjátok elolvasni, hogyan teltek a napjai október 12-ig.
Most pedig jöjjön a folytatás. Viktória írását - engedélyével - változtatás nélkül közöljük.
"Október 13. kedd
Kicsit nyugtalanító, hogy ma megint kellett vizeletminta és csak tőlem, meg 5 vagy 6 ampulla vér kora reggel, de vettek PCR-tesztet is, úgyhogy nem tudom már mit gondoljak lassan. Mondjuk, ha SOS probléma lenne már rég kivittek volna másik emeletre, úgyhogy csak nincsen semmi baj. Az előbb tudtuk meg, hogy még lehet, hogy két hétig bent kell maradnunk. A doktornő aki bent volt, szombaton látott minket utoljára, nagyon aggódtak értünk mindannyian, mert olyan csúnya tüdőgyulladás alakult ki emiatt a vacak miatt. De nagyon bizakodó ahogy látja, hogy egyre jobb a közérzetünk, a kedvünk, az eredmények. Viszont az oxigénről nem tudnak minket levenni, a tüdőgyulladást nyomon kell követni folyamatosan, lábadozni otthon is tudunk majd, de ide még kell az orvosi felügyelet. Azt is megtudtuk, hogy körülbelül mi ketten vagyunk a legfiatalabbak most az osztályon és teltház van. Azért én bízom benne, hogy nem lesz ez két hét, csak elővigyázatosságból mondtak ennyit, csak hamarabb rendbe jövünk.
Október 14. szerda
Ma a reggeli szokásos vérvételen kívül eddig semmi konkrét vagy érdekes nem történt. Egyre jobban vagyok, vagyunk, de a felépüléshez még hosszú az út, addig meg nem bújhatjuk végig a telefonunk. Szerencsére nagy társasos vagyok, úgyhogy pénteken legkésőbb el tudnak nekem a szüleim hozni párat otthonról, amiket egyszerű fertőtleníteni is és ketten is lehet vele játszani, úgyhogy csak el fog telni ez az idő, de már azért nagyon mennénk haza a szobatársnővel mindketten.
A laboreredmények egész szépek, holnap lesz mindkettőnknek CT, aztán, ha minden jól megy, fokozatosan csökkentik majd az oxigént. Lehet, hogy azért ez mégsem lesz 2 hét, majd kiderül. Állítólag a legújabb protokoll szerint nem 2 negatív teszt kell a kiengedéshez, hivatalból az első pozitív teszttől számított 3 hét múlva akkor is kiengedhető valaki, ha pozitív a tesztje, ami nyugtalanító, de biztos tudnak valamit odafent, hogy akkor már nem fertőz az ember vagy valami ilyesmi.
A mostani PCR-tesztem pozitív lett még - mily meglepő -, de sokkal jobb hangja van a tüdőmnek, könnyebb is a légvétel, köhögni se köhögök olyan csúnyán és annyit, majd holnap a ct-re leszek kíváncsi, mit mutat. Lázam a cytokin kezelés óta abszolút nincs már, még csak hőemelkedés se, úgyhogy a közérzet is egyre jobb.
Egy kis esti helyzetjelentés:
már nem kell minden falathoz oxigénmaszk, úgyhogy haladás van.
Ahhoz képest, hogy mikor idekerültem kb. semmi kajára rá se tudtam nézni a láz miatt, most már elfogy a kórházi koszt, amiről több szót nem ejtenék, de örülök, hogy van és legalább kicsit fogyok is.
Már lejátszottunk egy hossssszúúú Monopoly partyt is. Egy olyan társasos, mint én, talán megérti ha inkább az artériás vérvételt sírom vissza. Nagyon hosszú lesz így ez az idő. viszont az ápolók, az orvosok is jót mosolyognak azon, hogy nem búval bélelve nézünk ki a fejünkből várva a megváltást, hanem igyekszünk a legjobbat kihozni a helyzetből. Ettől függetlenül nagyon hiányoznak a társasaim most. Holnap CT, szurkoljatok!
Október 15. csütörtök
Ma egy hete, hogy kórházban vagyok. Nem bántam meg, hogy kihívtam a mentőt, sőt, végződhetett volna ez rosszabbul is (vagy nagyon hosszú és szövődményes gyógyulással), hálát is adok azért, hogy ilyen jó közegbe kerültem, jó orvosok, ápolók kezébe és a szobatársakkal is jól kijövök. Ma hajnalban először nem jöttek külön hozzám vért venni, ez szerintem jó jel. Megvolt a reggeli, várunk az első vizitre, közben már ábrándozunk arról, mennyi mindent (és mennyi mindent nem!) fogunk csinálni, mikor innen kikerülünk.
Megvolt a CT! Ahhoz képest, hogy egy hete annyit nem tudtam megtenni, hogy 3x 10 mp-ig bent tartsam a levegőt köhögés és fulladás nélkül, most az is jól esett, hogy gyalog sétáltam egy picit. Azért azt érzem, hogy oxigénmaszk nélkül nem jut elég vér még a fejembe, meg kicsit szédelgek ezután a "kaland" után, de sokat javult.
Ma már el merek menni tusolni és hajat mosni is, összeesés nélkül össze fog jönni és biztosan jól fog esni. Délutánra biztosan meglesz a CT eredménye, ha jó az is, akkor lejjebb vesznek már ma valamennyivel az oxigénről.
Bealudtam, észre se vettem, hogy a nővér gyorsan kicserélte a cső szelepjét vagy mijét, úgyhogy most már 50% helyett 40%-on kapom az oxigént ugyanazzal a nyomással. Ezek szerint jó lett a CT eredménye, de majd úgyis lesz vizit, ahol ezt megerősítik.
Október 16. péntek
Ma reggel is volt vérvétel, beszéltünk az orvossal, sokkal sokkal szebb a CT-nk! Ha minden jól megy és a hétvége alatt lejjebb tudnak minket szedni az oxigénről, meg van rá az esély, hogy hétfőn hazaengednek.
Én már lassan a lelki tűrőképességem határán vagyok, tegnap tudatosult bennem úgy igazán, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy fűbe harapjak, közben meg az olyan idióták miatt bosszantom magam, akik kigúnyolják azokat, akik szintén elkapták és meg merték ezt osztani.
Ezúton is szeretném őszinte részvétem kifejezni Páll Örs családjának, akinek sajnos fiatalon sem bírta ezt a megterhelést a szervezete és, hogy míg élt is a sok idióta betalálta a hülyeségeivel a posztja alatt. Azoknak pedig, akik még hitetlenkednek, okoskodnak, hogy biztos nem szedett elég vitamint, üzenném, hogy biztosan szívesen fogadják az önkéntes segítséget a kórházakban, el lehet nyugodtan látogatni és segíteni, ahelyett, hogy osztják a nem létező eszüket. Az nem megy a félelem miatt? Csak, hogy a maszkkal elveszik az élethez való jogot és emiatt tüntikézni kell? Idióták!
Hiszti befejezve.
Október 17. szombat
Megvolt a reggeli vizitünk, én valszeg tovább maradok, mint a szobatársnőm. Már most mondta a doki, hogy előre láthatóan csütörtökön lesz még egy CT-m, addig csökkentjük az oxigént és majd megnézzük anélkül is. Egyre nehezebben viselem ezt a szobát meg a helyzetet lelkileg, hiába vagyok testileg jobban, de sok választásom nincs.
Ma van egyébként apukám szülinapja, egy hete meg a páromé volt és nagyon bánt, hogy amúgy készültem, de most ez az egész felborította rendesen. Különösebb dolog ma nem történt, az előző éjjel alig tudtunk aludni, mert a 89 éves szobatársunk egész éjjel nem hagyott minket, mindig, de mindig volt valami hiszti és már szerintem direkt csinálta, direkt keltegetett minket, valószínűleg unatkozott... úgyhogy ma próbáltunk relaxálni amennyire tudtunk, de biztosan tartogat ma estére is valamit... Anna várhatóan a hét elején el lesz engedve, nekem jóesetben is csak pénteken lesz szabadulásom, pedig nagyon igyekszem, hátha "jó magaviselettel" hamarabb mehetek. Ilyenkor már nem az a nehéz, hogy gyógyulgatni kell, mert a gyógyszerek és a pihenés a testi felépüléshez szuper, de...Lelkileg most már egyre nehezebb. Nem tudom mi lesz, ha Annát kiengedik és jön a helyére más. Illetve persze, a világ attól még forog tovább és örülök annak, hogy gyógyultan kimehetett, de nagyon érzem, hogy napról napra rosszabb lesz nekem ez így. Nehéz megélni azt is, hogy egy hete még majdhogynem vagy szó szerint tényleg haldokoltam és míg másnak feladta a szervezete, engem meg tudtak menteni. Itt nem csak az lesz a végén a cél, hogy gyógyultan távozzak a kórházból, hanem hogy utána ezen az egészen túl tudjam tenni magam.
Október 18. vasárnap
Csak egy kis helyzetjelentés: még élek. Most egész jól aludtunk este, az idős szobatársunk kapott egy kis altatót, hogy végig tudja aludni az estét, úgyhogy nekünk is volt nyugtunk. Vizsgálat ma nem igazán volt, merthogy hétvégén ügyelet van, holnap várható valami, ha lesz. PCR-teszt sem volt, gondolom az is holnapra marad.
Annyira érezzük, hogy vasárnap van, hogy hihetetlen. Nem. Történik. Semmi. Pihengetünk, elfáradunk a pihenésben, valamennyit társasozunk de pl. az ágynemű áthúzásánál azért le kellett megint ülni, nagyon bosszantó, hogy ettől függetlenül érezni, még kell az az oxigénmaszk. A legrosszabb az egészben, hogy iszonyatosan haszontalannak érzem magam. A néni nyöszörög mellettünk nonstop ha nem alszik, néha magában beszél, hogy meg akar halni. Annyit tudunk még, hogy van megint az osztályon olyan, aki kb. velünk egy idős, de nem többet. Remélem ők jól vannak. Meg a többi beteg is.
Valószínűleg felelőtlenség volt a hidegbe (akár takaróval is) kiülni telefonálni, sajog a mellkasom meg a nyirokcsomóim. Na majd holnap megemlítem az orvosnak, csak nem lesz baj... De muszáj szellőztetni, sokszor. Nem bírom ezt a bezártságot és ezeket a szagokat.
Október 19. hétfő
Ma megtudtam, hogy amikor az ápolók reggel meglátják a nevem mellett a vérvételt, már sírnak. PCR teszttel indult a hajnal, most próbáltak 4-5 ampulla vért is levenni, a három szúrásból egyszer sem sikerült, úgyhogy majd a nappalosok intézik. Közben idegesít, hogy fáj a mellkasom meg sajognak a nyirokcsomóim, de majd úgyis jön az orvos...
A harmadik ápolónak a mai nap 8. szúrásra sikerült levenni az 5 ampulla vért. Apró örömök. Őket jobban sajnálom, szerintem már sorsot húznak, hogy melyikük jöjjön be.
Pozitív lett a mai PCR-tesztem. Közben lehet, hogy valami gyulladást összeszedtem a mellkasomra vagy a pajzsmirigyemre, kaptam estére fájdalomcsillapítót, majd a vérből kiderül, hogy van-e valami baj. Viszont amíg nincs negatív teszt elvileg nem mehetek ki...Utálom a hétfőket.
