SZEMPONT
A Rovatból

Egy koronavírusos naplója: „A saját immunrendszerem kicsinált volna, ha nem kapok időben orvosi segítséget”



Október 20. kedd

Ügyfélkapun fent vannak a leleteim, azt néztem, hogy a vérteszt alapján negatív vagyok, torokból meg még mindig pozitív... Mondjuk most a legjobban annak szurkolok, hogy a mellettem lévő néninek legyen negatív a tesztje, mert akkor máshová viszik. Nem akarok neki semmi rosszat, sőt! Csak most már azt vettük észre, hogy direkt akkor kezdi rá a krákogást, ha én eszem, akkor kezdi a jajjogást, ha én pihennék, tegnap Anna szólt rá mert úgy beszédültem, hogy félkómásan terültem el az ágyon, ő meg amint észrevette, rákezdett... Egyébként jobb állapotban van covid-ügyileg, mint mi. Még várunk a vizitre, szurkolunk annak, hogy Annának legyen negatív a tesztje.

Az artériás vérvételt eddig esküszöm egész jól tűrtem, de most basszus átment egy idegen a tű én meg rendesen felordítottam, éreztem, ahogy átpattan az idegen. Szegény fiatal doktornő azt mondta nyugodtan szidjam az anyukáját is, de hát ez nem így működik, nyilván ő sem jókedvéből kínoz. Most alig mozog a csuklóm, rohadtul sajog még, de mivel nem sikerült levenni így vár még rám ez a dolog, csak nem ebből a csuklóból és valaki más fogja megpróbálni... Komolyan ordítottam meg sírtam, pedig ha nagy bajom van is max. nyöszörögni szoktam.

Holnap fogják újra megpróbálni artériából, ma már nem kínoznak többet. A mellkasból a fájdalom most egyre több helyre sugárzik, de most már olyan, mint egy izomláz, ami azért fura mert már nem köhögök és elég későn jelentkezett. Mindenesetre ez elvileg normális és maradni fog még egy darabig, úgyhogy hozzá kell szokni.

Kitaláltam, hogyha Anna elmegy (márpedig őt hamarabb engedik haza), megtanulok egy verset, mert miért ne. Jó, mondjuk nem egy Rozmár és az ács hosszúságú versikét (bár lehet attól még Lewis Carroll lesz), de majd körbenézek. Valamivel le kell foglalni az agyam, verset meg úgyis rég tanultam, legalább kicsit karban lesz az is tartva.

Október 21. szerda

Megvolt a reggeli vizit, ma már az orroxigént is elhagyhatom! Ma még megpróbáljak levenni a véroxigént máshonnan, a csuklómhoz csak hozzáért az orvos és csillagokat láttam, úgyhogy azt még pihentetnem kell egy darabig, de elvileg rendbe fog idővel jönni. Holnap lesz egy CT, annak meg a vérgáznak az eredményét még megvárjuk és valószínűleg pénteken hazaengednek!! Boldogság! Még a mai artériás vérvételre készülök lelkileg nagyon, meg a karanténozást nem tudom hogy lesz, mert a jogszabályok mindig változnak és még át kell nézniük az orvosoknak is, hogy most aktuálisan a kórházból kiengedettekre mi a módi, de a hétvégén már otthon lehetek és ha el is szeparálom magam mindenkitől, azért mégiscsak más lesz végre a saját ágyamban, a saját vackaim között.

Annát holnap hazaengedik, úgyhogy lesz majd egy napom "egyedül", de már ez sem számít. Látom a fényt az alagút végén.

Az izomfájdalom egyébként nem múlt el (ilyen fajta gyengeség influenzánál a tünetek megjelenésénél szokott lenni, nem a végén miután lecsengett a betegség..), de a főorvosnő azt mondta, hogy ez előfordulhat a covidnál, sajnos sok mindent még mindig nem tudtak kikutatni, hogy mire miért reagál és hogyan a szervezet.

Most tudtam meg, hogy kurvára benézte a családom és ami van biztosításunk abban a kórházi napi térítés sincs benne, úgyhogy ugyanitt jelezzék már, akik hazugnak mondtak, hogy hol állhatok sorba pénzért, mert a jövő hónaptól diákhitelt is kell már törlesztenem és a táppénzből a lakbérre is alig fogja futni, köszi.

Október 22. csütörtök

Hajnalban megint vérvétel, mindenki reméli, hogy az utolsók, megvolt a CT, volt vizit, most a főorvost várjuk még, hátha meg tudom én is arról győzni, hogy nekik is nagyon jó lenne ha ma hazaengednének. Nem akarok én már több éjszakát itt tölteni.

NO!!!! Megkaptam a zárójelentést, várjuk a betegszállítót!

Legközelebb már otthonról írom az összefoglalót!

Összegzés, avagy tanulságok és tapasztalatok

Nos, végre hazaértem így estére, mondanám, hogy ebben a pillanatban, de egyébként 10 perccel ezelőtt. Igen, tudom, kocka vagyok, rögtön beültem a gép elé, de sokkal felemelőbb így írni és míg friss a dolog szerettem volna kiegészíteni és lezárni a bejegyzést.

A tesztelésről, covid rendszerről

Higgyétek el, én voltam a legjobban meglepődve, hogy aznap amikor szóltam a háziorvosnak, ő tényleg komolyan vett és elrendelte a tesztet, pláne, hogy még AZNAP felhívtak a mentőszolgálattól. Eredetileg azt szerették volna, ha másnap, azaz szombaton én megyek be vagy bevisz valaki tömegközlekedést kikerülve a központi tesztelőbe, de mivel ez megoldhatatlan volt, kiküldték az autót. Kába voltam, lázas, eleve úgy voltam vele, hogy majd talán a jövő héten kiérkeznek, mivel az öcsém is lett tesztelve vidéken, közvetlenül érintkezett koronavírusossal, de neki nem kapkodták el a mintavételt. Mindenesetre a rendszer esetemben működött, reggel szólt a háziorvos, délután levették a mintát, vasárnap este az ügyfélkapun láttam az eredményt. Hétfőn a háziorvos is megerősítette, akkor még én is úgy voltam vele, hogy itthon kiheverem kis köhögéssel meg lázzal, aztán majd elmúlik. Mindeközben nem szerettem volna pánikot a szomszédságban, mindenáron regisztrálni akartam a nagyon hirdetett házi karantén applikációba, ahol a regisztrációm a pozitív tesztem ellenére folyamatosan visszautasították. Kedden felhívtam a népegészségügyi központot, hogy most mi a fene történik, mert se kontaktot nem kértek tőlem, se határozatot nem kaptam, gyakorlatilag itthon vagyok betegen, teszttel, nem akarom hogy akkor akarják rámtörni a rendőrök az ajtót, mikor épp tusolok vagy próbálnám ezt kipihenni. Ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy akartak engem hívni, de nem volt meg a telefonszámom (....), elkérték a tünetek megjelenése előtti két napos kontaktot (amit máig nem értek, hiszen elméletileg 5-6 nap a lappangási idő), de ez is egy olyan dolog a rendszerben, ami bemondásra megy, szóval eléggé necces. Ha nem mondom, hogy kivel találkoztam, bármilyen meggondolásból, nem keresik. Ő meg csak azért, mert mondjuk nem akarja a munkáját egy karantén miatt elveszíteni terjesztheti tovább.

Lényegében aznap megkaptam a határozatot, de a házi karantén rendszerbe ez sem volt elég. Azt mondták, hogy előbb ki kell jönnie a rendőrnek, felveszi az adataim és majd utána tudom a telefonos applikációt használni, aminek a lényege is az lenne, hogy ne legyen emberek közötti kontakt. Abszurd. Hiába magyaráztam, hogy azért is akarok mindenáron regisztrálni, hogy ne jöjjön ki ide ellenőrizni rendőr se, tüneteim vannak, szórom ezer felé a köhögéssel is a vírust, ők nagyon sajnálják, de ez az eljárás... A legszebb az egészben, hogy ez kedden volt, csütörtök hajnalban bekerültem a kórházba és ők csütörtök-péntek magasságában dörömböltek itt valamikor, a szomszédok mondták nekik, hogy kórházban vagyok. Szóval ennek az agymenésnek tudok gratulálni.

Szerdán, mikor már sírtam a telefonba a barátaimnak, hogy mennyire félek, mert alig kapok levegőt, sírtam anyukámnak, hogy mennyire nem akarok kórházba menni, sírtam a páromnak, hogy rettegek ettől az egésztől, mindenki arról győzködött, hogy igenis hívjam ki a mentőket, a párom külön ki is emelte, hogy ha nem látnak akkora bajt, vagy a kórházban nem látják értelmét a maradásomnak, úgyis hazaküldenek. Ez volt az, ami végül meggyőzött, úgyhogy úgy éjfél előtt felhívtam a mentőt azzal, hogy tömöm magamba az Algopirynt nem megy lejjebb 39 foknál a lázam és attól fulladok ha wc-re kell mennem, ráadásul egyedül lakom és ha elájulok vagy valami lesz, senki sem tud nekem segítséget hívni. 30-40 perc elteltével kb. meg is érkezett a mentő, három tetőtől talpig beöltözött fiatal mentős vizsgált meg, a mentőorvoshölgy (akinek akkor nem voltam olyan állapotban, hogy megdicsérjem a szemét, hogy milyen szépen volt kifestve, de észrevettem ám, úgyhogy ez remélem egyszer el jut hozzá) meghallgatott, ő is komolyan vett, mert attól, hogy kinyitottam az ajtót és beengedtem őket már muszáj volt leülnöm és levegőért kapkodnom. Megvizsgáltak a mentőautóban, csináltak EKG-t, pulzoximéterrel is megnézték a véroxigén-szintem (ami mint megtudtam hiába mutatott viszonylag jó értéket, nem teljesen megbízhatóak ám) és úgy voltak vele, hogy inkább bevisznek. Akkor mondták már, hogy valószínűleg a Szent László lesz, de mivel éjszaka volt, én meg mentem ahova mondták és nem láttam semmiből semmit, már a kórteremben mondta meg a szobatársam, hogy hol is vagyok pontosan.

A betegségről

Nem vagyok orvos. Nem tudom, kinél hogy és miképp zajlik ez le, hallottam mindenféle sztorit, ismerős is volt covidos, plusz azért mindenki tisztában van a hírekkel, a napi halálozási számokkal. Hallani, hogy leginkább a krónikus és idős betegek vannak ennek kitéve (ami szerintem senkinek se szabad, hogy megnyugtató hír legyen, mert 1) ők is emberek és nem jókedvükből lettek betegek és/vagy idősek, mindenki úgy kezeli ezt a tényt és legyintenek rá, mintha ők amolyan feláldozhatók lennének 2) senki sem tudhatja, hogy nincs éppenséggel egy rejtett krónikus betegsége amire egy ilyen helyzetben derülne csak fény).

A jegyzeteimben igazából igyekeztem leírni, hogy az én esetemben hogy alakult maga a betegség.

Én is ki akartam hordani két lábon, én is úgy voltam vele hogy kis köhögéssel megúszom. De sajnos nem így alakult és mindenféle krónikus betegség nélkül kerültem olyan állapotba, hogy benne volt az intenzív is a pakliban és ha nem kapok időben orvosi segítséget, a saját immunrendszerem kicsinált volna vagy olyan szövődményekkel jövök ki ebből a történetből, amik egy életre szólnak.

A tüdőgyulladás, az erős immunreakció covid nélkül se játék, hiába próbálta sok kommentelő vagy más oldalon a történetemhez hozzászóló elbagatelizálni, hogy egy influenzakor is felléphet ez. Igen, felléphet, igen, az se játék. Itt a probléma az, hogy ezt a típusú koronavírust nem ismerik. Nem tudják még, hogy mire miért és miért pont úgy reagál a szervezet, mivel tudnák megfékezni az ilyen tüneteket. Kísérleti gyógyszerek, kezelések vannak, de nem mindenkinél jelentenek biztos sikert. Nekem és a szobatársamnak is szerencsénk volt. Sajnos vannak korombeliek és fiatalabbak is, akiknek nem volt ilyen szerencséjük. A pakliban sajnos minden benne van.

A kórházról, a kezelésekről

A kezelésekről nagyjából mindent leírtam amit laikusként le tudtam és átéltem. Viszont amiről nem ejtettem szót, hogy a Szent László kórház olyan szinten igyekszik helyt állni, amit nem tudom melyik intézmény mondhat el magáról. Biztosan jók máshol is az orvosok, a személyzet, a minden, de itt szereztem két hét alatt annyi tapasztalatot, hogy egy rossz szavam nem lehet. Minden ápoló (még azok a nappalosok is, akik kb. köszönés nélkül jöttek be intézni a napi teendőket) lelkiismeretesen végzi a munkáját, 150%-os teljesítménnyel állnak helyt ebben a szituációban és mérhetetlen türelemmel igyekeznek hozzáállni a problémás betegekhez is. Mi igyekeztünk tényleg csak akkor használni a nővérhívót, mikor sos és halaszthatatlan problémánk volt, remélem azért utólag ők is úgy gondolnak ránk, hogy nem volt velünk annyi gond. Az orvosok olyan szakértelemmel és gyorsan reagáltak a fellépő problémákra (esetemben a citokin viharra pl), ami elképesztő és minden apró kis tünetünket amit említettünk külön figyeltek, hogy rosszabbodik-e. Ódákat zenghetnék az egész ellátásról, néhány ápolót, orvost, rezidenst külön kiemelve, de nem lenne igazságos, pedig szívem szerint teleposztolnám az internetet azzal, hogy tessék megnézni, nemhogy a szakmájában kiváló, de emberségből is maximálisra vizsgázott."

Viktória a poszt végén sorra köszönetet mondott mindenkinek, aki segített neki átvészelni ezt az igencsak nehéz és megterhelő időszakot.

"Legyen a posztom, ez a kis napló egy szösszenet az utókornak, hogy ez is megtörtént. Köszönöm a figyelmet. Ja és ha EGYSZER meghalnék már most leszögezem; jó hipochonder módjára a síromon az álljon: Én megmondtam!"

- zárja posztját.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk