hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Egy későbbi kivonulást ugyanúgy a tálibok térnyerése követte volna” – Novák-Varró Virág az afganisztáni helyzetről és a lehetséges jövőképről

Voltak hibák az USA afganisztáni kivonulásában, de a jelenlegi helyzetet alapvetően nem lehetett volna elkerülni. Ugyanakkor a tálibok ma már nem térhetnek vissza az 1996 és 2001 közötti fundamentalista kormányzáshoz - mondja a szakértő.

Link másolása

hirdetés

Afganisztán foglalja el a hírportálok címlapjait, a hírek főműsoridejét világszerte, de vajmi keveset tudunk róla, hogy mi vár az országra, és áttételesen a világra az amerikaiak kivonulása után. Visszatérhetnek-e a szélsőséges iszlamista kormányzáshoz a tálibok? Lehetett-e volna "ügyesebben" csinálni a külföldi csapatok távozását? És milyen nemzetközi támogatásra számíthat (ha számíthat egyáltalán) az ország a Tálibán hatalomátvétele után.

Novák-Varró Virág a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának küldöttje, a Magyar Hadtudományi Társaság Civil-katonai Kapcsolatok Szakosztályának titkára. Az egyetem Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok és a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia tanszékein óraadó. Kutatási területei a regionális biztonsági tanulmányok (Afganisztán és Közép-Ázsia biztonsági helyzete), biztonságelméletek, konfliktuselméletek. Őt kérdeztük a kialakult helyzetről.

Novák-Varró Virág / Fotó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

- Mit lehet elmondani a Kabul elfoglalása óta eltelt időszakról? Ellentmondásosaknak tűnnek a történések: a tálibok állítják, hogy ők már nem olyan "rosszfiúk", mint 20 éve, de közben egyre több aggasztó hír, sőt konkrét eset bemutatása érkezik – elsősorban a nők helyzetét illetően.

- A Tálibán bizonyos tekintetben változott az elmúlt 20 évben. Míg a kilencvenes években kerülték a médiát, ma már aktív használói, a legszembeötlőbb változás ennek köszönhetően a kommunikációjukban és az alkalmazott PR-eszközeikben tapasztalható. Az elmúlt hónapokban, s különösen az elmúlt hetekben a szervezet igyekezett a barátibb oldalát bemutatni, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ugyanazon az ideológiai alapokon állnak, mint a kilencvenes évek Tálibánja.

A kommunikációjuk és tetteik között feszülő ellentmondásnak több oka lehet. Egyrészt a gyors ütemű tálib térnyerés és hatalomátvétel a nemzetközi közösségen túl vélhetően magát a szervezetet is meglepte.

A meghódított területeken bevezetett intézkedések sokféleségéből is látható, hogy a Tálibánnak még nincs egy kidolgozott forgatókönyve a hatalomátvételre és a kormányzásra.

hirdetés

Másrészt a médiában hangzatos ígéretek – miszerint a nőket is engedik dolgozni, a lányokat iskolába járni, és általános amnesztiát kapnak az előző rendszernek dolgozó afgánok – a gyakorlatban már nem mindig és nem mindenhol teljesülnek maradéktalanul.

Kabul elfoglalását követő napokban például még olyan hírek érkeztek az afgán fővárosból, hogy a lányok is folytathatják tanulmányaikat életkori korlátozások nélkül, a médiában is jelen lehettek női riporterek, újságírók, és a közigazgatásban dolgozókat is kérték, hogy folytassák a munkát. Ehhez képest mára már az ország több területéről is érkeztek jelentések, melyek szerint a lányok csak pubertáskorig járhatnak iskolába, a nőket nem engedik dolgozni, sőt nem javasolják a férfi kísérő nélkül az utcára lépésüket sem, mert a „harcosaikat nem képezték ki a nők tiszteletére”.

Ez a dichotómia a szervezet felépítéséből és működésének sajátosságaiból fakad. Habár a Tálibánnak van egy központi vezetése – mely a legfelsőbb (vallási) vezetőből, a politikai és katonai szárny vezetőiből, illetve a különböző bizottságokból áll –, azonban a szervezet az alsóbb szinteken rendkívül decentralizált, hálózat jellegű. Az eltérő intézkedések pedig abból fakadnak, hogy a felsővezetés a kontroll hiánya miatt a meghozott döntéseknek nem tud érvényt szerezni az alsóbb szinteken.

- Majdnem húsz éve annak, hogy az USA megtörte a tálib uralmat. Az persze nem volt titok, hogy később újra megerősödtek, de milyen segítséggel, hogyan jutottak oda, hogy most szinte pillanatok alatt visszavették az ország irányítását?

- A Tálibán sikerének megértéséhez érdemes egy pillantást vetni Afganisztán és a szervezet múltjára. A mozgalom eredete a nyolcvanas évek szovjetekkel szembeni háború időszakába (1979-1989) vezethető vissza. A különböző iszlamista pártok és a szovjetek közötti elhúzódó harcok miatt több millió afgán kényszerült az ország elhagyására és a legtöbben a határ túloldalán, a pakisztáni és az iráni menekülttárborokban telepedtek le. Fiatal afgánok generációi ezekben a táborokban nőttek fel, ahol gyakran szinte kizárólag vallási oktatásra volt lehetőségük. A pakisztáni oldalon az ún. deobandi iskola dominált, ami a szunnita iszlám egy nagyon szigorú ágát képviseli.

A Tálibán mozgalom alapítója, Omár molla, ezektől a tanulóktól (a tálib jelentése tanuló) szerzett támogatást, és ez a mai napig jelentős bázisa a Tálibán utánpótlásának.

A szovjetek kivonulását egy véres polgárháború követte, melyben a különböző pártok, hadurak egymás ellen fordultak, ahogy megszűnt a külső ellenég. A kommunista afgán kormány ugyan még közel három évig működött a közvetlen szovjet támogatás megszűnése után, de nem tudták konszolidálni a helyzetet. Ezen anarchikus viszonyok között jelent meg a Tálibán, ami kezdetben főleg a vidéki afgánok számára egy vonzó lehetőséget jelentett, hiszen az általuk elfoglalt területeken stabilitást hoztak, biztonságot teremtettek és véget vetettek a korrupciónak.

A másik fontos tényező, ami hozzájárult a rendszerük fennmaradásához, az a decentralizált vezetői struktúrájuk. Bár Omár molla volt a szervezet legfőbb vezetője, nagyban támaszkodott a helyi parancsnokaira, akik a szervezet tagjait, harcosait is a helyiek közül toborozta. Továbbá bevonzott olyan szervezeteket, akik hasonló ideológiai alapokon állnak, mint a Tálibán (ilyen például a Hakkáni-hálózat, ami a mai napig jelentős szerepe van a szervezeten belül).

Az elmúlt hetek-hónapok eseményeit megvizsgálva azt lehet látni, hogy a Tálibán ezúttal sem cselekedett másképp; a kormányzat hiányosságaira rámutatva, az idegen megszállókkal szemben pozícionálta magát, ezzel egy olyan alternatívát mutatva, mely a stabilitás és a biztonság megteremtését ígéri. A stratégiájuk középpontját pedig a lokalizmus adja újfent.

A kérdés jelenleg az, hogy a meghódított területeken mennyire tudja megtartani hatalmát a szervezet, és hogy azt milyen módszerekkel teszi majd. Az internet és az okostelefonok világában már nem fogják tudni elrejteni a nemzetközi közösség elől az emberi jogok sárba tiprását, ami pedig a Tálibán alakuló kormányzatának nemzetközi elismerését (és ezzel a nemzetközi segélyekhez való hozzáférést) is veszélyezteti.

Az elmúlt 20 év változásait sem tudják megsemmisíteni; a megszerzett tudás akkor is megmarad, ha a diplomákat elégetik. Ha pedig a társadalom egyes csoportjait elzárják a munkalehetőségektől, nem lesz elég munkaerő, aki tudná működtetni az országot.

Ha az új rendszerben szocializálódott tömegeknek (a 37,5 milliós országból közel 20 millió a 20 év alatti) a megszokott szolgáltatások (oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, telekommunikáció) jelentős részéről le kell mondaniuk, hosszú távon a tálibokkal szembeni ellenálláshoz vezethet.

- Az amerikai kivonulás egy Trump-Biden ciklusokon átívelő történet, ami most elég lehangoló véget mutat. Lehetett volna ezt "jobban" csinálni? Létezett volna olyan lehetőség, ami (akár lassítva a kivonulási folyamatot) meg tudta volna akadályozni a tálibok hatalomátvételét?

- Röviden? Nem. Nem lett volna rá soha „megfelelő” az időpont.

A kivonulás előtti nemzetközi erők létszámával még fenn lehetett volna tartani az eddigi állapotot akár még hosszú évekig, de egy 5 vagy akár 10 év múlva bekövetkező kivonulást ugyanúgy a Tálibán térnyerése követte volna.

A tálibokat a 2001-es intervenció nem szüntette meg, csupán egy ideig háttérbe szorította. A szervezet 2006-tól már komoly problémát jelentett a nemzetközi erőknek és az afgán kormánynak, ettől kezdve pedig fokozatosan nyertek egyre nagyobb és nagyobb teret. Az utóbbi évek legfontosabb Afganisztánnal kapcsolatos térképei azok, amelyeken a Tálibán és a kormányzat által uralt járásokat, illetve azokat a területeket mutatják meg, melyek felett még nem dőlt el hatalmi harc. Ezek remekül bemutatták a trendeket; a Tálibán fokozatosan a „hagyományos” területeiről (Dél-, Délkelet-Afganisztán) kezdett el terjeszkedni az ország nyugati, északi és középső területei felé.

A "jobban csináláson" már el lehet lamentálni. A kivonulás kivitelezése több ponton is problematikus volt; kezdve a szövetségesek közötti kommunikáció, vagy épp az afgán féllel való egyeztetés hiányával (például az egyik legnagyobb katonai légibázisról, Bagramról úgy vonult ki az USA, hogy „elfelejtette” értesíteni az afgánokat róla), egészen az evakuálás lefolytatásáig.

Azt lehetett előre sejteni, hogy a fokozatosan erősödő Tálibán miatt azok az afgánok, akik az elmúlt 20 évben valamilyen módon segítették a nemzetközi erőket, vagy a nemzetközi szervezeteket jogosan féltik az életüket, és az afgán állam összeomlása esetén megpróbálják majd elhagyni az országot. Ennek ellenére sem az Egyesült Államok nem rendezte a direkt erre a célra létrehozott speciális bevándorlási vízum körüli bürokratikus problémákat, sem az újjáépítésben részt vevő többi állam nem készült forgatókönyvvel egy potenciális afgán menekülthelyzetre. Így történhetett meg az, hogy a Tálibán hatalomátvétele után az evakuálás közben születnek meg a különböző felajánlások az afgán menekültek befogadására.

- Lehet most Afganisztánon belül olyan komoly erő, amelyik esetleg eséllyel veszi fel a harcot a talibán ellen? Urambocsá "visszafoglalhatják" az országot kevésbé radikális erők?

– A Tálibán jelenleg Afganisztán 34 tartományából 33-at birtokol. Az egyetlen terület, mely még nem került a fundamentalista szervezet kezére Pándzssír tartomány. A Pándzssír-völgye (az Öt Oroszlán völgye) az elmúlt évtizedekben összefonódott az ellenállással; a szovjetekkel, majd később a tálibokkal szembeni felkelők központi területeként szolgált. A jelenleg megalakult ellenálló csoport vezetője, Ahmad Maszúd pedig a híres afgán hadvezér, Ahmad Sah Maszúd fia, aki már a szovjetekkel és a Tálibánnal szemben is harcolt. Az ellenállás saját bevallása szerint több ezer katonával rendelkezik, többek közt az afgán különleges erők megmaradt részével, Ahmad Sah Maszúd néhány régi parancsnokával, és számos önkéntessel, akik nem hajlandóak a Tálibán Iszlám Emirátusa alatt élni. A pándzssíri ellenállás rendelkezik ugyan fegyverkészletekkel, és némi haditechnikával is, de hosszú távon többre lesz szükségük. (Az interjú óta eltelt időben a völgy sorsa továbbra is tisztázatlan: a tálibok állítják, hogy elfoglalásával 100 százalékban uralják Afganisztánt, ugyanakkor a harcok még mindig folynak, és a lázadók is azt állítják, a terület még a kezükön van - szerk.)

Az ellenállók helyzete már csak azért is kritikus, mert bár a völgy a szűk bejárata miatt jól védhető, miután a környező tartományok mind tálib kézben vannak, az utánpótlás eljuttatása nehézségekbe ütközik. Maszúdék már felvették a kapcsolatot több országgal is, azonban egyelőre "mindenki hallgat", az Egyesült Államok, Európa, Kína és Oroszország is a kivárnak. Habár már történt fegyveres összecsapás a két fél között, a tálibok és az ellenállók is nyitottak a tárgyalásokra és a békés úton való rendezést preferálják. Az ellenállók feltétele, hogy az új kormány átfogó legyen, amiben minden etnikai csoport képviseltetve van, és az új rendszer biztosítsa minden afgán számára az alapvető és emberi jogokat.

Az ellenállás tartóssága és sikeressége nagyban múlik az utánpótlás biztosításán és a külső hatalmak támogatásán. Egyelőre úgy tűnik, hogy csupán az Afganisztánon belüli ellenállás nem lesz elegendő a tálibok elmozdításához.

- Megjósolni nyilván nem lehet semmit, a tálibok fő szándékait talán még kevésbé. De lehet sejteni, hogy mik a távlati céljaik? Megelégszenek afganisztáni uralmukkal, vagy esetleg számítani lehet rá, hogy valamilyen módon megpróbálnak terjeszkedni más államok felé?

A Tálibán eredeti célja csupán Afganisztán területén létrehozni egy iszlám alapokon álló államot. Ezt a kilencvenes években már egyszer megvalósították, az Afganisztáni Iszlám Emirátus neve alatt. A szervezet eddigi nyilatkozatait megvizsgálva pedig azt láthatjuk, hogy újfent csupán az ország határain belül gondolják megvalósítani a sajátos iszlám alapokon álló államukat, megelégszenek az emirátussal, nem gondolkodnak egy globális kalifátus létrehozásában – szemben az Iszlám Állammal.

Ami mégis kétségeket vet fel a nemzetközi közösségben, az az, hogy a szervezet ezúttal hogy fog viszonyulni a különböző terrorszervezetekhez, extrémista és szeparatista csoportokhoz. A Tálibán az al-Káidával rengeteg szálon összefonódik, lényegében a nyolcvanas évek óta szoros együttműködés van a két szervezet között. Habár a terrorizmus elleni háborúval, majd a terrorszervezet vezetőjének, Uszama ibn Ládinnak a 2011-es likvidálásával az al-Káida már koránt sem jelent akkora fenyegetést, mint az azóta létrejött „konkurenciája”, az Iszlám Állam. A tálibok az al-Káidán kívül több, főként regionális fókuszú extrémista szervezetnek is otthon adtak a kilencvenes években, illetve a 2001 utáni időszakban is fenntartották ezekkel a kapcsolatot.

A főként Közép- és Dél-Ázsiát fenyegető csoportok (pl. az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom, a Pakisztáni Tálibán, vagy a Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom) afganisztáni jelenléte miatt a környező államok már felvették a kapcsolatot a Tálibánnal, és tárgyalásaik során az egyik kiemelt elem ezen csoportok megfékezése és kontrol alatt tartása.

- Azt lehet már látni, hogy kire számíthatnak a tálibok külső segítségként? Akár szomszédos, akár távolabbi, nagyobb országtól. (Bár éppenséggel a szomszédban is van egy nagyhatalom.) Lehetséges alternatíva, hogy a Tálibán hosszú távon egy működőképes államot tartson fenn? Mennyi szerepet játszhat ebben az ópium, és mennyire lehetnek képesek kiaknázni a gazdag ásványkincskészletet?

– A Tálibán legfőbb támogatója Afganisztán déli szomszédja, Pakisztán. A szervezet megalakulásától kezdve valamilyen formában mindig támogatta azt, legyen szó a harcosok utánpótlásáról, az anyagi támogatásról, vagy épp a biztonságos hátország biztosításáról. Ezt vélhetőleg a jövőben is meg fogja tartani, hiszen egy baráti afgán állam megadja számára a stratégiai mélységet egy Indiával való potenciális konfliktus esetén.

A nagyhatalmakat illetően sokan vizionálnak kínai/orosz térnyerést az Egyesült Államok kivonulása után keletkezett hatalmi vákuum betöltése érdekében, azonban egyik sem reális elképzelés. Katonailag sem Oroszország sem Kína nem kíván beavatkozni az afganisztáni helyzetbe.

Sokkal inkább egy szorosabb együttműködés képzelhető el a két nagyhatalom és a Tálibán között bizonyos kérdésekben, úgy mint a terrorizmus, szeparatizmus és extrémizmus feltartóztatása, megfékezése. Ezekről a témákról az elmúlt években már több alkalommal is egyeztetett Peking és Moszkva is a tálibokkal. Mindkét nagyhatalom egy viszonylag stabil afgán államban érdekelt, amely képes garantálni, hogy a különböző terrorszervezetek és extrémista csoportok nem érik el a szomszédos országokat, így bárminemű támogatásukat is valószínűleg ettől teszik függővé. Az ISKP kabuli reptéren történő robbantása épp ezért vet rossz fényt a tálibokra, hiszen a nemzetközi közösség megnyugtatására tett egyetlen ígéretüket (miszerint a terrorizmust visszafogják) úgy tűnik nem tudják megtartani.

A Tálibán az elmúlt 20 évben sikeresen fenn tudott tartani és hatékonyan működtetni tudott egy felkelőszervezetet. Az elfoglalt területeken bizonyos mértékben átvette az állam feladatait, a helyi lakosságnak meghatározott kereteken belül képesek voltak szolgáltatásokat nyújtani (pl. egészségügy, oktatás, igazságszolgáltatás), azonban ezek költségeit csupán részben fedezték a szervezet bevételeiből, többségét az afgán állam állta. Mivel a Tálibán az Afgán Központi Bank dollártartalékjainak csupán 0,2%-hoz férhet hozzá, illetve a hatalomátvétel után az IMF és több donorország is zárolta a pénzcsapokat, kérdés, hogy a kieső összeget honnan tudja pótolni a szervezet. A vámokból és adókból befolyó pénzek mellett az ópium exportjából származó bevételekkel számolhat a Tálibán, azonban ez egy egész ország működtetéséhez kevés lesz.

Az ásványkincsek jelentős részének kiaknázásához komoly tudás, bonyolult technológia és kiépített infrastruktúra szükséges, melyekkel nem rendelkezik Afganisztán, a külföldi befektetőkben pedig egyelőre a biztonsági helyzet miatt nem is reménykedhet a Tálibán. De még ha sikerülne is stabilizálniuk az országot, és elindítani a kitermelést nemzetközi know-how-val, az afgán gazdaságon a bányászatból befolyó összegeknek akkor is csak hosszú távon, 10-15 év múlva lehetne érezni a hatását.

Tehát ahhoz, hogy a Tálibán fenn tudjon tartani és hatékonyan működtessen egy államot, szüksége lesz a nemzetközi segélyekre, melyeket csak akkor kap meg, ha valamilyen szinten képes lesz betagozódni a nemzetközi közösségbe, és nem válik újfent pária állammá.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Két magyarázat is lehet arra, ha tényleg Orbánék bénították meg az előválasztást

Bizonyíték híján a legvalószínűbb megoldáshoz úgy lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: kinek áll érdekében? Vélemény.

Link másolása

hirdetés

Elkezdődött az ellenzéki előválasztás. Azaz elkezdődött volna, de tíz órára összeomlott a rendszer. Az ellenzék szerint túlterheléses támadás érte a szervereket.

“...nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett” - írja az egyesült ellenzék közleménye. És ami a legdurvább: meg sem lepődik már ezen senki.

Történetesen én reggel kilenc után nem sokkal leszavaztam online. Mint kés a vajban, úgy zajlott a procedúra, a link birtokában kevesebb, mint fél perc alatt már készen is voltam. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a rendszer alkalmatlan lenne feladatára.

Valóban elképzelhető, hogy Orbánék beavatkozzanak az előválasztásba? Ilyen durva módon? Jó ez nekik? Egyszerű, józan ésszel az első válasz az, hogy: nem, dehogy.

Mindenki rögtön rájuk gyanakodna egy ilyen támadás kapcsán, mert ugyan, ki másnak lenne érdeke ellehetetleníteni az ellenzéki előválasztást, ha nem a kormánynak? Az egy-egy szembenállás komoly esélyeket ad az ellenzéknek és ezek az esélyek annál megalapozottabbak, minél jobban mozgósít. Ha így nézzük, persze, zavarjuk jól meg, vegyük el a kedvét az ebadta ellenzéki polgárnak az egész vircsafttól!

hirdetés
Igen, egy szétzilált előválasztás gyenge legitimációt adhat az ellenzék jelöltjeinek és ezzel valóban csökkennek az esélyek. Ezzel egy a baj: egy ilyen támadás olyan ormótlan és annyira keleti módszer, hogy ez bizony visszaüt. És akkor Orbánék agresszorként megbélyegezve nagyobb veszteséget szenvednek, mint amit nyernének az egészen. Tehát, ha ezt józanul végiggondolták, bizony el sem kezdik az egészet.

Két eshetőség van, mindkettőnek, sőt a kettő kombinációjának is komoly esélye van. Az első az, hogy nincs itt már semmi józanság. Erre több jel mutat: az utóbbi időben a kormányzás már semmi másból nem áll, csak gátlástalan lenyúlások sorozatából, friss hír, hogy rémültükben most faragják törvénybe, hogy az alapítványokba áttolt egyetemek melyik évben mennyi állami juttatást kell kapjanak. Más stiklikről szó ne essék. Szóval, ahol már elmentek otthonról, ott nincs józan mérlegelés, menekülés van, szűkölés, pánik. S hát lássuk be, nem ez az első teljesen irracionális lépés a kormánytól.

A második cinikusabb: nyugodtan megtehetjük, gondolják, hiszen a nyilvánosság nagy részét úgyis blokkolni tudjuk, nem jut el ez a hír sem a bázishoz, éppen annyi embert lehet megfosztani az információktól, amennyi kell, hogy meglegyen legalább az egyszerű többség.

És ebben sajnos van igazság: ma fellapoztam a 118 milliárd adóforintunkból működtetett állami média hírportálját, a hirado.hu oldalt. A skandalum délelőtt történt, de estig egy sornyi hír sem jelentt meg. Sem az előválasztásról, sem a rendszerek összeomlásáról. És ez beszédes.

Amellett, hogy persze igazolja a fentieket, félig-meddig beismerés is: propagandazsempontból micsoda ziccert hagynak ki! Az ellenzék annyira alkalmatlan, hogy egy nyamvadt előválasztást sem tudnak menedzselni. Hogy akarnak egy egész országot! De ugye inkább hallgatás van, konokul. Mert ha hírré válna a csíny, akkor mégiscsak befészkelné a valódi információktól gondosan óvott fejekbe a kétely: hát ez hogy? Mégis, kinek az érdeke ez az egész?

És igen, ez a kérdés. Bizonyíték természetesen nincsen. Ha lesz is, sokára. De a történettudomány művelőitől tudjuk, hogy sok esetben, bizonyosság híján a legvalószínűbb megoldáshoz így lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: cui prodest? Kinek áll érdekében?

Az persze lehet, hogy ha egyszer ki is derül, honnan érték a támadások a szervereket, más, baráti országok irányából azonosítják a támadást. Kiszervezték. Ezt is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Az utcán áll a sor Esztergomban, egy virágboltból lett mentőszolgálatos Covid-tesztpont előtt

Sokkal inkább India ez, mint egy európai város - mondja a várakozók egyike, aki egy órát ácsorgott a forgalmas utcán. A mentők szerint jobb a szabadtéri várakozás, bár tudják, nem kényelmes.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. szeptember 17.


Link másolása

hirdetés

Egykori virágboltból lett hivatalos, mentőszolgálati Covid-tesztpont Esztergomban, a Kossuth utcában. Az aprócska üzlet ajtaja körül még kint van a bolt neve, és nagybetűkkel az is, hogy nyitva. Az ablakon meg egy megfakult A4-es papír, miszerint itt nem azt várják, aki csokrot szeretne, hanem azt, aki bizonyosságot, hogy megkapta-e a koronavírust.

Schiller-Kertész Tamás azt mondja, már másodszor jár itt. Amikor először jött, akkor csak a belépésre emlékezett, kifelé már nem tudja, mi történt, egészen addig, amíg fel nem ébredt a kórházban.

A 60 éves testnevelőtanár 3 hónapig volt kórházban, 5 hétig intenzíven, 17 napig lélegeztetőgépen, egy hónapig rehabilitáción.

„Nagyon küzdöttek értem. Igazán kedves emberek ápoltak. Magam sem tudom kik, csak a szemüket láttam a beöltözött egészségügyieknek. Hálás vagyok nekik” - mondja.

Decemberben kapta el a koronavírust, februárban még csak járókerettel tudott járni. Aztán nekivágott az Esztergom melleti hegynek, a napi sétákkal visszatornázta magát majdnem a régi formába. Két oltást is kapott, viszont post-Coviddal azóta is küzd.

"A tüdő hirtelen megterhelését nem bírom. A fibrózis nem gyógyítható."

hirdetés

A múlt héten még csak három napja dolgozott, amikor allergiás tünetek jelentkeztek nála. Orrdugulás, tüsszögés, könnyezés, aztán lázas lett. Úgy hallotta, hogy ez a delta variánst jelezheti. Felhívta a háziorvosát.

„Először csak a nővérnek mondtam el, mi a baj. Mire újra hívtam, már regisztrált az orvos tesztre, gyógyszert is felírt. Ő mindent tud rólam, a betegségeimről, mindig szakszerűen áll a rendelkezésemre. Azt mondta, maradjak otthon, értesít majd a mentő, mikor lesz mintavétel. Péntek este hívott az OMSZ, hogy nem jönnek, hanem menjek a tesztpontra hétfőn.”

Ő délelőtt 10-re ment. Negyed 12-kor került sorra.

Lefotózta, hogy heten álltak épp az utcán, egy férfi az épület aljához vackolt be. Megkérdezte lefotózhatja-e. A válasz az volt, persze és küldje el mindenhova, „hadd lássa mindenki, milyen gyalázat ez.”

Odabentről egyetlen széket tudtak kiadni a kint várakozóknak, de az egy másik embernek jutott.

A lepusztult, üres virágboltban egyetlen férfi dolgozott egy íróasztalnál. Ő végezte a teszteket és az adminisztrációt is. Egy ember tesztelése 5-10 perc lehet Tamás szerint. Egy nap 50 tesztet csinált.

„Kérdezte, hogy zúgolódnak-e az emberek odakint? Persze, hogy zúgolódnak” – válaszolta Tamás.

Zúgolódnak, mert sokat kell várni. A Covid-gyanús emberek alapvetően maszkban vannak, de Tamás szerint a hosszú várakozás miatt előkerülnek a cigik is, és ilyenkor lekerül a maszk. Egy forgalmas utcán állnak, ahol megvan a veszély, hogy az arra járókat is megfertőzik. Akik elfáradnak, nem tehetnek mást, a földre ülnek. A mentős bentről kiabálja ki a nevet, de a sorban állók gyakran nem hallják az autóktól, épp kit szólítanak. Viszont ha gyerekkel jön valaki, azonnal előre veszik.

„Ez természetes, én is így csinálnám. Csak ha csúszás van az előre kapott időponthoz képest, akkor is kiszólhatnának, hogy menjen haza pár ember és jöjjön vissza egy óra múlva.”

Tamás azt mondja, kézmosást, kesztyűcserét sem látott. Persze lehet, hogy ez akkor történt, amikor nem ő volt bent, mégis fél, nehogy gond legyen a higiéniával.

Az esztergomi tesztelés sokkal inkább India, mint egy európai város.”

- összegzi tapasztalatait.

Sem a tesztelésre beutaló háziorvost, sem a teszteket végző mentőst nem hibáztatja, de úgy látja, valaki nem gondolta végig a következményeit annak, ha ilyen körülmények közt létesítenek tesztpontot.

Megkerestük az ügyben az Országos Mentőszolgálatot is. Azt írták, az elmúlt napokban jelentősen megemelkedett a háziorvosok által leadott mintavételi megrendelések száma. Bárki megvárhatja otthon a mentős mintavételt vagy előre egyeztetett időpontban felkereshet egy mintavételi pontot.

Szerintük a mintavétel Esztergomban is a szakmai protokollnak, eljárásrendnek megfelelően történik. A tevékenységhez az önkormányzat biztosította számukra a helyiséget. Hozzátették,

„az épületen kívüli, illetve távolságtartó várakozás járványügyi szempontból jó megoldás, de a várakozóknak kevesebb kényelmet biztosít.”

Azt ígérték, ezután is igyekeznek a mintavételt a lehető leggyorsabban (lehetőleg 48 órán belül) megszervezni és elvégezni, de fontos tudni, hogy a járványügyi mintavétel nem sürgősségi beavatkozás, hiszen a beteg ellátása és gyógyítása a panaszok, a tünetek, az aktuális egészségi állapot alapján megtörténik.

„Az Országos Mentőszolgálat mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy az érintettek a mintavétel során a lehető legkevesebb kellemetlenséget szenvedjék el, ehhez az állampolgárok részéről is lehetőség szerinti türelmet, és együttműködést kérünk.”

Végül arról írtak, hogy a mintavételi tevékenységet továbbra is az alaptevékenységen felül, attól elválasztva, önálló logisztikával és a rendelkezésre álló többletkapacitással végzik, és a kapacitást folyamatosan erősítik.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Percekkel a robbantást megelőzően húztak ki egy szennyvízzel teli csatornából” – horrorfilmbe illő módon sikerült kimenekülnie egy afgán családnak

„Beszálltunk a repülőgépbe, de a szívünk kint maradt. Az a rengeteg ember, nő és gyerek, mind azért voltak ott, hogy megmentsék őket a táliboktól” - emlékezett vissza a 20 éves nő.

Link másolása

hirdetés

Anyjával és nővérével együtt sikerült elmenekülnie az országból egy afgán aktivistának, aki a Mirrornak beszélt arról, hogy nagyon kevésen múlt, hogy élve be tudtak jutni a kabuli repülőtérre.

A női jovédő Zahra Nazarit elmondása szerint percekkel azelőtt húzta ki egy szennyvízzel teli csatornából egy amerikai katona, hogy az öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A merényletben több mint száz afgán civil és amerikai katona vesztette életét.

A kabuli repülőtér előtt Zahra és családja szemtanúi voltak agyontaposott embereknek, kiszáradás miatt haldokló nőknek és gyerekeknek, valamint a tálib katonák által elkövetett atrocitásoknak.

A 20 éves nő élete legszörnyűbb élményeként emlékszik vissza a történtekre. "Csak a csodának köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Meg kellett volna halnunk a többi emberrel együtt a repülőtéren" - mondta.

Életben vagyok, de a szívem meghalt ott. Amikor a gép felszállt, a repülőn mindenki sírni kezdett, az afgán emberekért és az amerikai katonákért, akik meghaltak. Borzasztó volt

- emlékezett vissza.

hirdetés

Zahra és családja az Egyesült Államokban kezdhet új életet. Afgaisztánban egy Kabultól 160 kilométerre fekvő városban éltek, gyermekkorában négy nagybátyját és féltestvérét is elvesztette egy tálib merényletben.

A városban édesanyja volt az első nő, aki boltot nyitott, ahol kézműves termékeket, szőnyegeket és ruhákat árult. Zahra még iskolás korában átvette az üzlet vezetését, miután anyja másik vállalkozásba kezdett. Húga, Fatima Afganisztán első profi női síelője lett.

A tálibok nem nézték jó szemmel a család tevékenységét, egy alkalommal bombát is robbantottak a családi bolt előtt. Miután a tálibok idén elfoglalták a városukat, a család elmenekült, és napokig bujkáltak a hegyekben, élelem és víz nélkül.

A Mirror közbenjárásával sikerült amerikai útlevelet szerezniük, ezt követően indultak el a reptérre. "Minden kapun megpróbáltunk bejutni a repülőtérre, de nem tudtunk, éjszakákon és napokon át próbálkoztunk" - emlékezett vissza Zahra.

Végül egy szennyvízzel teli csatornán keresztül tudtak eljutni az egyik kapuig. "Férfiak eltaposták az anyámat, akit alig tudtunk megmenteni. Más nők, gyerekek meghaltak, szét volt zúzódva a testük. Órákat töltöttünk el az iszapban" - mondta.

Végül egy amerikai katona húzta ki őket a csatornából. Harminc perccel később, amikor Zahra és a családja a repülőgép felé sétáltak, a bomba felrobbant, pontosan ott, ahol korábban ők is várakoztak.

"Hatalmas robbanás történt, hallottuk, ahogy az emberek sikoltoztak. Nagyon féltünk és sírtunk. Beszálltunk a repülőgépbe, de a szívünk kint maradt. Az a rengeteg ember, nő és gyerek, mind azért voltak ott, hogy megmentsék őket a táliboktól" - mondta.

A család jelenleg egy amerikai menekülttáborban várja a menedékkérelmük elbírálását. Zahra izgatott, hogy megmenekült, de közben gondolatai az Afganisztánban, a tálibok uralma alatt rekedtek körül járnak, aggódik értük, a hozzá hasonló aktivistákért, nőkért, akikre most nehéz időszak vár.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A heroinfüggő: menekülő” – interjú Csernus Imrével

„Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része” – mondta a pszichiáter, aki mesélt a Toxikomáról, Szabó Győzőről és a saját függőségéről is.

Link másolása

hirdetés

Beszélgetésünk apropója Herendi Gábor Toxikoma című filmje és Szabó Győző azonos című könyve volt.

– Ha ez egy klasszikus A vihar kapujában-helyzet lenne, amiben mindenkinek megvan a maga igazsága – ha maga is írna Győző és az ön történetéről egy könyvet, az miben lenne más? És mondjuk mi lenne a címe?

– Nehéz így mondanom egy könyvcímet, amikor nem is gondolkodtam ezen. Győzőről nem írtam és nem is akarnék könyvet írni. Találkoztam körülbelül öt-hatezer ilyen emberrel, akik ugyanilyen szituban voltak. Miért kéne Győzőről írnom?

– Van olyan páciense, akiről írna?

– Nem. Miben különböznek? Az orvosi eskü eleve nem arról szól, hogy én most felesküszöm a Győzőre vagy bármelyik páciensre. Van egy orvosi esküm, az az emberről szól, és az összes könyvem az emberi önbecsapásról, menekülésről és az abból történő talpraállásról szól. Nem igazából értem ezt a felvetést.

hirdetés

– Mi indította arra anno, hogy a nőgyógyászat felől a pszichiátria felé forduljon?

– Kisasszony, ezt már lenyilatkoztam.

– Tehát unalmas válaszolni rá. Amúgy még mindig Adélnak hívnak.

– Nem unalmas, kisasszony, hanem, tudja, az interjú mindig olyan, mint a kérdező.

– Nem szoktam rossz interjúkat csinálni.

– Egyelőre ez nekem sablon.

– Szerintem ne az interjú minőségét elemezzük, hanem beszélgessünk.

– Ön irányít.

– Most jól kibillentett. Ebben azt gondolom, nagyon profi. Tényleg elhangzott az Ön szájából az a mondat egy függő páciens felé, amit Győző ír a könyvben, hogy „Meg fogsz dögleni”?

– Már rég észrevettem, hogy ha ebben a sokszínű és sok ingert adó világban, abban az éles helyzetben, amikor a másik ember esetlegesen nyitott arra, hogy meghallja, amiről én véleményt formálok, nem mindegy, hogy milyen szavakat használok.

Aki benne van a függőségben, így vagy úgy konfrontálódik a halállal, tehát ez neki igazából nem meglepetés. Ők ezt legtöbbször elhárítják, eltolják maguktól, mert azt mondják, hogy én kellőképpen okos, ügyes vagyok és ez rám nem vonatkozik.

A legelső és legfontosabb lépés az, hogy az illető elfogadja, hogy ő függő. Az emberek általában tiltakoznak azon felismerések ellen, ami fájdalmat generál bennük, legfőképpen, ha az illetőnek intenzíven magas az egója. A magas egóval bíró ember nehezen tudja elfogadni az emberi létét és a saját hiányosságát valamivel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy elhangzott ez.

– Ön magas egójú ember?

– Én elfogadom azt, hogy emberből vagyok, hogy öregszem, múlik az idő – nincs nekem ezzel gondom.

– Van ez a Hiperkarma szám, aminek ez a címe: Mindenki függ valamitől. A könyv végén a saját jegyzetében ön is megbocsátó a függőkkel kapcsolatban.

– Nagyon nehéz úgy beszélni bármiről, ami ki van emelve a kontextusból. Nem tudom, mire gondol, kisasszony.

– Nálam van a könyv, megmutassam?

– Nem kell.

– Azt figyeltem meg, hogy a könyvben lévő, ön által írt jegyzetek hideg fejjel végiggondoltak, tárgyilagosak, mondhatni kíméletlenek. A végén mégis olyan volt a zárójegyzete, mintha erősebb elfogadással viszonyulna a pácienshez.

– Ez a könyv a Győző könyve. Én sok olyan dolgot, amit a Győző máshogy gondolt, nem írtam bele, inkább egy óvatos narratívát vezettem bele.

– Orvosi konzultánsként jelölik meg a film vége-főcímében. Ez mit jelent?

– Annak idején elküldték a forgatókönyvet, jó párszor kommunikáltunk. És azzal a színésszel, aki engem játszott, sokat beszélgettem. Nem arról, hogy szerintem ő hogyan formálja meg Csernus Imrét, hanem arról, hogy én hogyan gondolkodom. Hogy a kognitív, paradox, disszonánsan hangzó terápiás módszer mit jelent, hogy hogyan feszítettem egymásnak a dolgokat, hogyan alakítottam ki kríziseket. Lehetséges, hogy ezért lettem az ő számára konzultáns.

– Ez a módszer, ami eléggé jellemző önre, egy meglehetősen erőteljes módszer. Belelátunk a filmben, milyen volt, amikor Győzőn is alkalmazta. Ma is ilyen a módszere?

– Nagyon régóta nem foglalkozom addiktokkal.

– És a terápia?

– Már öt-hat éve nem végzek terápiát.

– Pedig egy oldalon még ott a neve és a rendelési ideje. És nem hiányzik?

– Minek hiányozzon?

– Nem érezte a hivatásának?

– Dehogynem, csak másként csinálom.

– Hogyan?

– Ajánlatokat teszek. Könyvekben, előadásokban. Sok helyre járok az országban beszélve az érzelmi intelligencia fejlesztéséről,

arról, hogy mit jelent a félelmek megoldása, sorolhatnám… Hogy hogy lehet önbizalmat szerezni, mit jelent a tudatosság, mi a felnőttség. Ugyanazt csinálom tovább, csak nem egy emberrel ülök le, hanem sok emberrel találkozva mondom el mindezt.

– Hogy tetszett a film?

– A film filmnek jó, de az én életem nem ez a film. Az alkotói szabadság az, hogy Herendi Gábor és a forgatókönyvírók így gondolták és én ezt tiszteletben tartom. Nincs ezzel semmi baj, annak ellenére, hogy sok minden, ami a filmben megtörténik, az életben nem történt meg.

– A film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Győző megkapja a gyógyszeres ampullát és már a kijáratnál rosszul lesz. Ezt ő a könyvben máshogy írta meg.

– Ez nem is így történt. A szobámban ültünk, láttam rajta, hogy drogozott. Ez egy olyan gyógyszer volt, egy opiátantagonista szer, ami azt jelenti, hogy az opiát-receptorhelyekről szinte azonnal lelöki az opiátmolekulákat, ezáltal nagyon súlyos megvonási tünetcsoportot idéz elő. Utólag beszéltünk erről, én mondtam neki, hogy ez mivel jár. Ő azt állította, hogy rendben van, plusz nem akarta elhinni, hogy ennek a gyógyszernek a hatása ilyen brutális.

– A függőséget mentális betegségnek nevezhetjük?

– A BNO szerint igen. Ez a betegségek nemzetközi osztályozása.

– Én úgy látom, hogy a mentális betegségek spektrumán nem élesek a határok, összemosódhatnak a dolgok, mégis, sokszor egyértelműen kijelentik valakiről, hogy ő bipoláris, vagy depressziós stb. Pedig mintha ez nem ilyen egyszerű lenne.

– Laikusokról beszélünk vagy professzionális véleményről?

– A professzionálisról, én laikusként kérdeztem. Nekem van egy ilyen érzésem.

– Az érzések azok érzések, kisasszony. Ez bennem sosem merült fel kérdésként. Mivel nem foglalkoztam ezzel, nem tudok válaszolni.

– Egy heroinfüggő az ön meglátása szerint betegnek tekinthető mentálisan?

– Menekülőnek gondolom.

– El tudná magyarázni ennek a filmben is ábrázolt gyógyszernek a működését? Szabó Győző a könyvében is leírja, hogy ha bevette, utána „nyugodtan” használhatott heroint, nem hat úgy a drog - viszont fordított sorrendben rosszul lett, mint ahogy láttuk is.

– Ha valaki nem használt heroint és tiszta, ez a gyógyszer hozzákötődik az opiátreceptorokhoz, ezáltal a heroin hiába jön be a szervezetbe, nincs hová kapcsolódnia. Ez olyan, mint amikor a zárban ott a kulcs és hiába próbálom az ugyanolyan kulccsal kinyitni, nem tudom kinyitni, mert benne van a kulcs. Nem tud kapcsolódni a heroinhoz. De ha nincs benne ez a gyógyszer és ő heroint használ, akkor a heroin hozzácsapódik ezekhez a kötőhelyekhez. Csak ez a gyógyszer olyan, mintha egy mágneses kulcs lenne, kiütné az előző kulcsot a helyéről és ő megy bele. És ez a hiányérzet okoz megvonási tüneteket.

– Fájdalmas szenvedésekkel jár leszokni ezekről a drogokról.

– Az öröm és a fájdalom együtt jár. Én azt nem értem, hogy a mai kor embere miért menekül a fájdalom megélése elől.

– Talán mert nem szeretnek szenvedni. Mindenben a könnyebb utat választják, nem?

– Az egy dolog. De együtt jár a kettő.

– Győző és önmaga között fedezett fel valami párhuzamot? A film úgy ábrázolta a két karaktert, mint amikor két nagy ego találkozik, akik valamiért szimpatizálnak is egymással.

– Győző azért feküdt kórházban, mert lezártam előtte a menekülési kiskapukat. Mert a Katona József Színház akkori igazgatója felhívta és azt mondta, hogy ha nem fekszik be, akkor ellehetetleníti a színészi pályáját. Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része.

– Az ön módszere Győző esetében az egyetlen működő módszernek tűnt.

– Nemcsak Győzőnél, hanem a függőknél. Ha ők lettek volna a főnökök, akkor mit keresek ott? Akkor főnökösködjenek kint, a saját életükben. De nem tudták megoldani. Éppen ezért a terápia egy irányított vezetés.

– Mindenféle droggal kapcsolatban úgy gondolja, hogy érdemes nemet mondani rá, és hogy az „első osztályra”, a heroinhoz vezető út már akár a marihuánánál elkezdődik?

– Nagyon fontos tudni, hogy a drog egy molekula. Teljesen mindegy, milyen drogot nézünk. Ha valakinek olyan a személyiségszerkezete, alapjában véve a drog hatása vagy pozitív élményeket vált ki, vagy negatívakat. Nem a drog a jó vagy a rossz – a drog az drog. A hatás és a drog rövid és hosszú távú, személyiségre gyakorolt hatása az igazi gond.

– Deformál a személyiségen?

– Mindenkinek van egy személyiségzavara. Ki jobban kompenzál, ki kevésbé.

– Győző sikerélmény volt Önnek?

– Győző mellett még volt sok ezer más betegem. Egy segítő sosem kérdezi meg, mi vagy ki volt a legnagyobb sikerélmény.

– De az, hogy Ön segített, és sikerrel járt, az csak jó érzés…

– Kisasszony, én ajánlatot tettem. Az, hogy ő elfogadta, az ő dolga. Én csak ajánlattevő vagyok. Amit nem lehet megcáfolni, az egy ember érzése. Az ő percepciója. Az én dolgom az volt, hogy ajánlatot tegyek, lezárva a megfelelő kiskapukat. És ha ő így vagy úgy reagált volna, én annak megfelelően cselekedtem volna, konfrontáltatva őt a következményekkel. Banális példa: a gyalogátkelőhelyen az autóknak zöld van, és ha én átmegyek a piroson, feltehetőleg elcsap egy autó. Ez egy következmény. Ha türelmes vagyok, még így is elcsaphat egy autó, de akkor is körültekintően járok el, és akkor tudok átmenni relatív szabadon.

Ez volt a dolgom, hogy konfrontáltassam őt azzal, hogy ha hazudozik a családjának, a környezetének, ennek milyen következménye lesz. Vagy ha hazudik és menekül a valódi megmérettetés elől.

A másik ember élete az a másik emberé. Nagyon sokáig tartott, amíg kialakítottam azt, hogy tiszteletben tartom a másik ember döntését, még akkor is, ha tudtam, mi lesz a következménye. Ha én megtettem mindent, és már mondjuk orvosi szempontból nincs veszélyeztetett állapotban, és annak ellenére, hogy tudja, ez mit eredményez, mégis csinálja tovább – innentől kezdve ez az ő élete és az ő dolga.

– Nehéz lehetett azzal szembesülni, hogy sokan ebbe belehaltak. Mennyi időbe telt kialakítani, hogy érzelmileg távolságot tudjon valamennyire tartani?

– Sok évbe. Súlyos traumatikus élményeket cipeltem egy ideig, mindaddig, amíg meg nem értettem, hogy ha én megtettem mindent, az ő halála nem az én halálom.

– A könyv végén azt írja, akkor jön az igazi leszokás, amikor kijön a pszichiátriáról a beteg. Volt utánkövetés Győzőnél?

– Kijött, onnantól kezdve az ő élete az övé volt.

– Kapcsolatban maradtak?

- Találkoztunk, amíg még akut fázis volt, egy ideig talán, mert két hét alatt senki sem váltja meg a mennyországot. Már nem emlékszem, mennyi ideig járt még vissza.

– Ha a függő mindig függő marad….

– Ilyenkor legtöbbször bekövetkezik a cseberből vederbe. Tudja, mikor sikeres egy függőnél a terápia? Amikor az illető érzi, hogy megvan a belső békéje az adott pillanatban.

– Ön is fogyasztott heroint.

– Igen, volt idő.

– Mennyire volt nehéz lejönni róla?

– Pont ma mondtam egy barátomnak, hogy a Lipóton dolgozva vettem észre, hogy

azoknál az embereknél, akik kifejezetten motiváltak a változtatást illetően, a megvonási tünet nem olyan intenzív, mint azoknál, akik mondják, hogy abba akarják hagyni, de valójában csak a környezetnek akarnak megfelelni.

Ebből a szempontból Győző sakk-matt helyzetben volt és ezért jött be a kórházba. Utána visszamenni a heroinhoz neki önmagával szemben nagy bukás lett volna. Ritkán alakulnak így a dolgok.

– Ön segítséggel jött le a heroinról?

– Nem. Szintén a körülmények eredményezték. Ez nagyon rég volt és külföldről szereztem be a drogot, majd nem tudtam kimenni. Hála Istennek Magyarországon nem alakítottam ki semmilyen nexust, ez a nyolcvanas évek vége volt.

– Egyszer csak nem jutott hozzá?

– Dehogynem, csak úgy alakítottam, hogy ne jussak hozzá. Viszont motivált voltam, hogy abbahagyjam. Mivel külföldről szereztem be a drogot, ezért vizsgaidőszakban nem tudtam kiutazni. Az útlevelemet eláztattam.

– Azért áztatta el az útlevelét, hogy ne tudjon kimenni… És utána?

– Két hónap vizsgaidőszak. De motivált voltam. Viszont még azt sem tudtam, mit jelent az önismeret.

– De annyi önreflexió csak volt magában, hogy rájöjjön, hogy meg fog halni, ha nem hagyja abba.

– Nem, ez nem érdekelt.

– Akkor miért hagyta abba?

– Azért, mert rájöttem arra, hogy így nem fogom tudni elvégezni az orvosit.

– Szeret sok emberre hatással lenni? Sokan olvassák a könyveit…

– Nem foglalkozom vele.

– Most mi a legfontosabb, ami motiválja az életben?

– Amikor úgy érzem, hogy az alkotásban, vagy a teremtésben valamit elértem, és az, hogy ezt megőrizzem, tehát megmaradtam azon a szinten, másrészt, hogy ha valamiben lehetőségem nyílik megújulni. Hogy alkossak, amíg élek.

– Ki szokott mozdulni a komfortzónájából?

– Magamat akkor szoktam kimozdítani tudatosan, amikor egy olyan szitu elé keveredek, amire mások azt mondják, hogy lehetetlen. Az számomra nagyon izgalmassá válik.

Amikor lehetőségem van, tudatosan keresem azokat a dolgokat, amiktől a legtöbb ember ódzkodik. Keresem a megoldást. Mert mindig van megoldás.

– Fontos önnek a kedvesség, mint érték?

– Kedves kisasszony…

- Tényleg, fontos, hiszen kedvesnek nevezett végig...

– Ilyenkor azt szoktam mondani, lehet velem háborúzni, de a játszma a háború része. Jó vagyok benne. Tudja, miért tudtam ilyen eszközöket használni? Mert mindenkiben ott van az angyal és az ördög. Én azonnal tudom használni mindkettőt. Az előbb elkezdett provokálni, én is tudom ezt, de brutális leszek.

– Bevallotta, hogy elkövette azt a hibát, hogy Győzővel barátok lettek.

– Igen, mert abban a pillanatban megszűntem neki orvosnak lenni. De nem bánom. Sosem bánok semmit, ez így alakult.

– Érzett olyat, hogy sorsszerű volt a találkozásuk? Ha maga nincs, a Győző lehet, hogy már nem lenne?

– Elképzelhető. Szerintem véletlenek nincsenek, két ember találkozása is sorsszerű. Ebből mindenki azt bányászhatja ki, amit szeretne. Ezzel egy ponton túl nem foglalkozom ezzel.

– Győző megtanította valamire?

– Nemcsak a Győző, hanem sok mindenki más is. Ön is tanított engem ma.

– Mire?

– Hogy hogyan ne legyen hideg a kezem, amikor kezet fogok. A hideg kéz a meg nem oldott félelmek szimbolikája mindig.

– Volt olyan már, hogy hideg volt a keze, amikor kezet fogott?

– Ritka az olyan ember, akinek meleg a keze.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: